Rács mögött maradhat a férfi, aki négyszer is megszúrta a barátnője vállához érő fiatalt

Továbbra is ács mögött haladhat az az ukrán állampolgárságú férfi, aki kis híján megölte egy honfitársát azért, mert a barátnője vállához ért. Stoller Katalin, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság három hónappal hosszabbítsa meg az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatását. Az ügyész tájékoztatása szerint egy ukrán férfi egy lakótelepen sétált hazafelé vasárnap este, amikor egy lépcsősoron szembe találkozott a baráti társaságával arra sét...
2024-05-08 15:08:23

Váratlan diagnózis: egy 27 éves nővel egy rutinvizsgálaton közölték, hogy férfi

Egy kínai nő 27 éves korában tudta meg, hogy egy here van a hasában, amit a rák kockázata miatt azonnal el kellett távolítani. A páciens egy házasságkötést megelőző rutinvizsgálat során kapta a sokkoló diagnózist.
2024-05-07 22:06:47

2024-05-07 22:06:37

2024-05-07 22:06:24

A kanadai rapper, Drake luxusvillája körül nyomoznak egy lövöldözés ügyében, amelyben egy férfi súlyosan megsérült. Egy rendőrségi forrás szerint az áldozat egy biztonsági őr volt, akit valószínűleg egy autóból leadott lövés talált el, a hírek szerint súlyosan megsérült.
2024-05-07 17:06:11

2024-05-07 17:05:55

Elképesztő átalakuláson ment át a férfi, aki több mint egy évig nem evett

382 nap alatt 125 kilót adott le.
2024-05-07 07:10:23

A sínekre ment pisilni egy férfi Madridban, halálra gázolta a metró

A szemtanúk közül többen sokkot kaptak.
2024-05-06 17:11:22

Így is lehet? A testvére helyett akart levizsgázni egy férfi Kecskeméten

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolt vádemelést egy testvérpár ellen. Egy férfi az öccse helyett szerette volna letenni a motorkerékpár-vizsgát Kecskeméten.
2024-05-06 09:06:38

2024-05-06 09:06:15

2024-05-06 09:05:56

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves férfi közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett tavaly májusban, hogy motorkerékpár jogosítványhoz jusson. Az írásbeli teszt kitöltése előtt azonban kiderült, hogy a helyi lakos a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor. A férfit előállították a járőrök, és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták. A hatóságok ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi kor...
2024-05-06 08:07:46

Vizsgálat indult a Magyar Péterről kiszivárogtatott állítólagos mentős jegyzőkönyv miatt

Az Országos Mentőszolgálatnál már vizsgálják az esetet, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálatot fontolgat. Magyar pedig feljelentést tesz.
2024-05-05 23:07:08

Több mint 140 méteres bagettet sütöttek Franciaországban, világrekordot állítottak fel

Ezzel világrekordot állítottak fel.
2024-05-05 20:06:48

Putyin kivágta egy szarvas szívét és odaadta Berlusconinak

A történetet a volt olasz miniszterelnök közeli tanácsosa mesélte el. Berlusconi az ajándék láttán egy fa mögé szaladt hányni.
2024-05-05 16:10:19

Putyin kivágta egy szarvas szívét és odaadta Berlusconinak

A történetet a volt olasz miniszterelnök közeli tanácsosa mesélte el. Berlusconi az ajándék láttán egy fa mögé szaladt hányni.
2024-05-05 16:09:37

A zseniális magyar lány, akit felvettek a Harvardra

Meglehet, a Magyar Roxfortból induló Lehoczky Tamara lesz egyszer Magyarország külügyminisztere.
2024-05-05 08:08:53

Meztelenül ment ki a tengerpartra a Hollywoodot meghódító magyar modell - fotó

Rengeteg merész kép készült már Pillmann Líviáról.
2024-05-04 19:07:44

Amatőr régészek rejtélyes, kéz és láb nélküli csontvázakat találtak Hermann Göring egykori villájában

A villa a mai Lengyelország területén található, egykor a német vezetés főhadiszállása volt.
2024-05-03 19:11:34

2024-05-03 19:11:17

X-Faktor: ?Szégyen vagy, Peti!? ? Puskás Petinek beszóltak a közönség soraiból

Sorban érkeztek az X-Faktor versenyzői a székes feladathoz, Puskás Peti pedig rendre más véleményen volt, mint mentortársai azt illetően, hogy ki folytathassa a versenyt. Vitára mégsem ők, hanem egy a közönség soraiban ülő nő kelt vele. ? Szégyen vagy, Peti! Szégyen. ? Ez egy verseny, ahova jelentkeztek? ? Igen, és valaki valamit érdemel. És az öcsém megérdemelte volna, hogy ott legyen. ? Igen, és le is ültettem, megdicsértem, de nem hiszek benne. Én ülök mentorként itt, én döntök, és én vállalom a felelősséget a döntéseimért. ? Hát, már vállalhatod is. Komolyan, ezt vállalhatod is. ? Vállalom...
2022-10-09 12:10:18

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.
2022-12-31 12:23:33

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-20 16:36:23

2020-06-20 16:41:42

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-20 16:41:43

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

2020-06-20 16:41:47

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:59

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:16:59

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ittasan ult a volan moge egy magyar ferfi ugy ment a rendorsegre a parjaert akit ittas vezetes miatt allitottak elo es volt meg egy csavar a tortenetben 3   •   megmutatjuk a facebook vezer tobb millio dollaros uj luxusjachtjat video   •   vitezy szerint a korrupcio gyanuja lengi korul a hidpenzbotranyt   •   meghalt coppola felesege aki emmy dijas rendezo volt   •   a macskakat megnyugtatja az autista gyermekek kozelsege   •   a the weeknd lett a vilag legnepszerubb eloadoja   •   biden transition gets govt ok after trump out of options   •   china and russia to build lunar space station   •   trump claims world leaders are calling to say how messed up the u s election was despite most congratulating biden   •   uj vezerigazgato a generali alapkezelonel   •   sorozatgyilkos lehet a kamfor utcai keselo   •   elsobbseget kapnak a postan a nyitaskor az idosek 4   •   uj remeny a majbetegeknek most eloszor beultettek egy 3 napig testen kivul eletben tartott donormajat 2   •   tragikus hir erkezett a kaverol   •   kezet fogott a tuszejtovel a 85 eves no miutan szabadon engedte ot a hamasz de miert tette az egesz vilag ezt talalgatja   •   sir david attenborough our lives depend on climate change fight   •   rengeteg forgacs gyult ossze amig kifaragtuk pinokkiot   •   breaking veszhelyzetet hirdettek nuklearis sugarzas miatt egy orosz nagyvarosban 2   •   azon vitatkoznak franciaorszagban fizessen e a paciens vizitdijat ha nem jelenik meg a haziorvosnal a megbeszelt idoben 2   •   hiaba a szazmilliardok a magyar falu program ellenere is fogy a falvak nepessege   •   russia and myanmar a pariah to the west is a friend to putin   •   supermant csinalt orban viktorbol drmarias   •   artists bid to make aids memorial near diana ward   •   itt a szigoritasok kovetkezo kore bezarjak az ejszakai szorakozohelyeket az egyik legnagyobb nemet tartomanyban   •   hatarozati javaslatot nyujtott be a dk hogy az energiaszolgaltatok fuggesszek fel a kikapcsolasokat   •   nagy britanniaban egymillio oltast adtak be uj adagolasi mentrendre ternek at   •   us economy up 6 4 in q1 with stronger future gains expected   •   solarwinds botrany ropkodnek a vadak   •   x680   •   watch moment new york landmarks shaken by earthquake   •   suspect in bowling alley shooting served in afghanistan   •   kalmar zsolt minden nap azert dolgozom hogy visszakeruljek a valogatottba   •   a tuz utan ujra jarnak a vonatok rakosrendezonel   •   megszuntetheti a kormany a leggazdagabbak adoelonyet   •   42 0 ra gyoztek le a magyar valogatott focista csapatat   •   megis mi folyik a lakashiteleknel van egy nagyon jo es egy nagyon rossz hirunk   •   feketen dolgozo pekekre csapott le a nav azonnali hatallyal kiutasitottak oket az orszagbol   •   a fekete tengeri flotta orosz vezeret robbanthattak fel az ukranok   •   automatikusan rogzitene a google a hivasokat az androidos telefonokon ha ismeretlen a hivo 2   •   a masodik vilaghaboru utolso magyar aldozataira emlekeztek   •   kiderult tenyleg nagyon hatekony a pfizer es a moderna vakcinaja a valo eletben is   •   feds decline charges against officers in tamir rice case   •   a magyar kis es kozepvallalkozasok meg nem ismertek fel a digitalizacioban rejlo lehetosegeket   •   europa szerte robbant a bezartsag okozta feszultseg 2   •   xis trip to hong kong in doubt after top officials get covid   •   koronavirus megerkeztek a legfrissebb szerda reggeli magyar adatok   •   yettel veszelyes jatekot jatszik sok magyar baj lehet az otthon tartott hasznalt telefonokbol 2   •   uj fonodo villamos johet budapesten karacsony gergely is megszolalt   •   berki mazsi szivszorito vallomast tett krisztian halalarol azt ereztem megszunt a vilag szamomra nem akarok elni en is el akarok menni 2   •   a fox news osszeeskuves hivo musorvezetoje megnezte a magyar hatarkeritest 2