Nem a budapestiek tartanak igazán sok autót, hanem a főváros mellett élők

Bécs és Berlin mutatja az irányt Európának, hogyan kell autómentessé tenni egy nagyvárost, Magyarországon pedig a Budapest mellett élők és a nyugat-dunántúliak veszik a legtöbb autót. Az Eurostat elkészítette a térképét, amelyen bárki megnézheti Európa-szerte, hány autó jut ezer emberre ott, ahol ő él.
2024-05-06 14:14:45

2024-05-06 14:13:19

Itt a döbbenetes orosz bejelentés a harcokról

Mutatjuk!
2024-05-06 10:08:57

Ilyen értelemben is káros a nagy nyomás és az erőlködés

Az aranyér kialakulásának az egyik leggyakoribb oka a székrekedés. Ha nem mozgunk eleget, nem fogyasztunk elegendő folyadékot és rostszegényen táplálkozunk, hamarosan megtapasztalhatjuk a székrekedés mellett az aranyér kellemetlen tüneteit is.
2024-05-03 11:06:24

2024-05-03 11:05:57

Kilőttek az eladások, most érdemes új autót venni Magyarországon

Jelentős kedvezményeket lehet kialkudni.
2024-05-03 10:09:12

Orbán Viktor hamarosan több fontos bejelentést tesz új kínai beruházásokról

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy rendezvényen a kínai-magyar kapcsolatokról beszélt, és előre vetítette, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal jövő nyárra elkészülhet, a fejlesztések 5 logisztikai, vasúti és töltőhálózat-fejlesztéssel folytatódhatnak, ennek részleteiről hamarosan a miniszterelnök tájékoztat.
2024-05-02 20:06:44

Lekésték az utolsó buszt Nógrádban, aztán megláttak egy autót és támadt egy elvetemült ötletük

Ennek csak rossz vége lehetett.
2024-05-02 15:10:35

Tizennégymilliós kocsi kulcsát találta meg egy férfi, másnap eladta az autót kétmillióért

Nem habozott meglépni a szinte vadonatúj Toyota RAV4-gyel.  
2024-05-02 12:12:32

Tizennégymilliós kocsi kulcsát találta meg egy férfi, másnap eladta az autót kétmillióért

Nem habozott meglépni a szinte vadonatúj Toyota RAV4-gyel.  
2024-05-02 12:12:10

Elképesztő bejelentés: új szerződést kötött Szoboszlai Dominik

Sejtelmes bejegyzéssel bukott le a magyar fociválogatott csapatkapitánya.
2024-05-02 08:09:28

Behúzta a féket a kormányzat: egyetlen kegyelmi kérvényt sem bíráltak el idén

Hamarosan nagy változások lesznek az elnöki kegyelem rendszerében.
2024-05-01 19:09:31

Behúzta a féket a kormányzat: egyetlen kegyelmi kérvényt sem bíráltak el idén

Hamarosan nagy változások lesznek az elnöki kegyelem rendszerében.
2024-05-01 19:07:19

Harkivban kilőttek egy autót

Szerdán Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója azt közölte, az orosz erők irányított bombákkal támadták a megyében lévő Zolocsiv települést. Az egyik bomba egy autóba csapódott be, melynek két utasa, egy férfi és egy nő meghalt. Akárcsak Odesszát, Harkivot is gyakran éri légitámadás az utóbbi hetekben; az utóbbit az orosz erők már a háború 2022-es kezdetén igyekeztek elfoglalni. The post Harkivban kilőttek egy autót first appeared on 24.hu.
2024-05-01 13:07:16

nagy marton benzin gazolaj arcsokkenes

A nemzetgazdasági miniszter szerint még további lépések szükségesek, mert a háborús árakat le kell törni.
2024-04-30 20:07:38

Kiderült, mikor lehet még jegyet venni az Európa-bajnokságra

Ez lesz az utolsó alkalom.
2024-04-30 17:08:51

Ennyi volt: hamarosan indul az elsöprő Izraeli offenzíva

Hamarosan kezdődik a Rafah elleni támadás, a háborús célokban nincs változás - közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a harcokban elesettek és a Hamász által elrabolt emberek családtagjaival kedden.
2024-04-30 16:07:35

Szeretne aranyat venni a NAV-tól? Most megteheti

2024-04-30 11:09:17

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   eb   •   tes   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   itt a nagy bejelentes hamarosan autot is lehet venni az amazonon   •   parharcnoijatekosrav oltszuksegariszaviad alhozgaspargyozoonke ntjelentkezett   •   egypt displays trove of newly discovered ancient artifacts   •   tanult e a ner tol karacsony gergely es lehet e a valosag felol ertelmezni a tejfol arat   •   iceland view from above as eruption fears loom   •   az orban kormanynak ki kellene fordulnia magabol hogy teljesitse matolcsy ajanlasat 3   •   toth vera fajo titkokat osztott meg kandech evelyne rol video 2   •   segelyert venne magahoz elhagyott lanyat 16 ev utan elokerult az apagyilkos simek kitti   •   nudista wellness a belvarosban meztelenul martozott meg egy ferfi a szokokutban szombathelyen video   •   empathy was georges great strength he radiated it   •   bar nem fogyott el a nagycsalados kedvezmeny megis versenypiaci ar kerult a gazszamlara   •   idojaras ma hiaba a 30 fok a napszemuveg melle az esernyot is dobja be a taskaba   •   egyre kevesbe akarnak lakashitelt felvenni az amerikaiak   •   horvatorszag meg ket hettel meghosszabbitotta a jarvanyugyi intezkedeseket 2   •   az oroszoknak akarta atadni nacy pelosi laptopjat kattant a bilincs   •   hatos lotto valaki kozel felmilliardot nyert a heten   •   ritkan latni ilyen vitat a magyar kozeletben 2   •   magyar peter toni adam es barbara valojaban rogan antalt nagy adamot es rogan barbarat jelenti a schadl ugyben 2   •   was an extinct fox once mans best friend   •   dontetlent jatszott egymassal a debrecen es a kisvarda   •   bekomos1717gpszerel1   •   montenegro es horvatorszag is megelozte noi keziseinket a vb csoportban   •   sokkal tobb not tudna alkalmazni a magyar infokommunikacios piac de keves a jelentkezo   •   az ellenfel edzoje szerint kek ruhaban jott a mikulas a diosgyornek   •   tobb szaz autot es roncsot hagytak hatra az embercsempeszek magyarorszagon 2   •   hont andras a feministakhoz fordult magyar peter es varga judit csaladi botranya nyoman   •   publicus gattyan gyorgy tervet 4 szazalek tamogatna   •   the world cup has brought some change to qatar will it last   •   west ham sell record signing haller to ajax   •   amerikai tudosok sikeresen klonoztak egy veszelyeztetett faj egyik peldanyat   •   kikepzett bunozo tamadt a magyar katonakra   •   megmutatta a ferrari 448 pista mive fajulhat egy ovatlan gyorsitas video 3   •   javitoba mennek a tarsukat veresre vero es megalazo nadudvari kamaszlanyok   •   us transfers new us100 million military assistance package to ukraine   •   kimondta a birosag nem dolgozhatnak tobbet ingyen a pedagogusok   •   novak katalin dontest hozott a hunnia ugyben   •   elszerette masok ferjet a vegen megis egyedul maradt   •   the walls were crumbling escaping taiwans earthquake   •   harmas karambol tortent az m3 ason igricnel   •   nem valtoztatna semmit a multon a szexualis zaklatassal vadolt armie hammer   •   ukraine war children die in new missile attack on kyiv   •   motoros óra   •   eloszor szolalt meg schobert norbi a sztrokja utan   •   a dk vagyonnyilatkozati eljarast kezdemenyez rogan antal ellen   •   nyolc szazalekos fizetesemelest kap az aldi osszes dolgozoja   •   a szakerto doktorno elarulta mostanaban ezert betegek olyan gyakran a gyerekek   •   magyar hang bizottsag vizsgalja a magyar c17 es ausztriai legterserteset   •   ujra versenyautoba ul sebastian vettel   •   elkepeszto jelenetek miskolcon a 6 eves noel megmentette eszmeletlen edesapja eletet 3   •   chiellini lett olaszorszag uj kiralya igy erkezett haza az europa bajnok olasz valogatott galeria