Újabb kínai cégek kerültek tiltólistára

A Biden-adminisztráció 37 kínai szervezetet vett fel a kereskedelmi korlátozásokat tartalmazó listájára, mivel tevékenységük ellentétes az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel. A kormány ezzel nehezíti az amerikai beszállítók számára az érintett szervezetekkel való kereskedelmet.
2024-05-09 19:07:00

Egy egész kontinens készül arra, hogy 2050 után is használ földgázt

Az ausztrál kormány elkötelezte magát a gáz kitermelése és energiaforrásként való felhasználása mellett 2050 után is a kormányzó Munkáspárt csütörtökön bejelentett gázstratégiája szerint.
2024-05-09 10:15:12

Belenyúl az MNB az életbiztosításokba, megnövelné a közvetítők számát a kormány

A következő hetekben bocsátja konzultációra etikus 2.0 koncepcióját a Magyar Nemzeti Bank, amelytől a túl magas költségmutatójú életbiztosítási termékek kivezetését, az értékesítési hibák felszámolását és az ügyfélérték növelését várja a jegybank. A kormány a sikeres lakásbiztosítási kampány után ráfordul az öngondoskodási piac és az agrárbiztosítások megújítására, előbbi felfuttatása érdekében a biztosítási közvetítők nagyobb fokú bevonását tervezi a pénztári piacon is. A biztosítók eközben arra számítanak, hogy jövőre már nem sújtja őket az extraprofitadó, és  megfogadja néhány további javas...
2024-05-06 17:08:53

Itt az új történelmi rekord a lakossági hiteleknél, a cégeknek viszont nem jött be a kormány húzása

2022 júniusa óta nem vettünk fel annyi lakáshitelt, mint idén márciusban, a személyi kölcsönök felvétele pedig új történelmi csúcsra emelkedett. Az NGM kezdeményezésére év elején bevezetett kamatfelár nélküli vállalati hitelek viszont nem váltak be, a céges hitelpiac egyelőre nem indult be. A Portfolio május 14-ei Hitelezés 2024 konferenciáján elemezzük a kilátásokat, érdemes regisztrálni a szakmai eseményre!
2024-05-03 14:06:52

Megszólalt a minisztérium az üzemanyagárakról: erre számíthatnak a közeljövőben az autósok

A kormány üdvözli a Mol bejelentését, miszerint szombattól, azaz 2024. május 4-től újabb 4-4 forinttal csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. Ezt a csökkenést egyes piaci szereplők már pénteken érvényesíteni fogják kiskereskedelmi áraikban. Ez egy újabb kedvező lépés, amellyel a hazai üzemanyagárak közelebb kerültek a régiós árakhoz - állapította meg csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024-05-02 12:06:31

2024-05-02 12:05:53

Újabb visszalépés a Teslánál - Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Musk tervezte

A Reuters úgy tudja, hogy a Tesla a korábbi tervekkel ellentétben nem alkalmaz egy fontos autógyártási innovációt, és ez is példa lehet arra, hogy az eladások kedvezőtlen alakulása miatt a cég rövid távon megfogja a költségeket.
2024-05-02 08:07:32

Kínai autógyártó érkezéséről suttognak, újabb gyár épülhet Magyarországon

Egyre több arra utaló jel mutatkozik, hogy egy újabb autógyártó vállalat érkezhet Magyarországra, egészen pontosan a kínai Great Wall Motorl, vagy GWM. Már egy évvel ezelőtt is arról jelentek meg értesülések, hogy a vállalat az európai terjeszkedéshez gyártóközpontot hozna létre, és a hetekben Szijjártó Péter kínai látogatása és a kínai elnök Magyarországra érkezése kapcsán is felerősödtek a találgatások. Bár a hivatalos kommunikációban semmi konkrétum nem jelent meg eddig a GWM magyarországi terjeszkedéséről, az egyre hangosabb pletykák miatt megnéztük, mégis milyen cégről van szó.
2024-05-01 06:06:32

Elárulta a kormány, hogyan látja a magyar gazdaságot a következő években

A dokumentum kincstári optimizmust tükröz, a tárca szerint az eddigi intézkedésekkel a korábban már ismertetett számok tarthatók lesznek.
2024-04-30 20:09:15

2024-04-30 20:08:15

Újabb katonai segély megy Ukrajnába

A lett kormány Ukrajnának újabb katonai segélycsomagot hagyott jóvá, amely egyebek mellett rövid hatótávolságú légvédelmi fegyvereket és megfigyelő drónokat fog tartalmazni - jelentette be Evika Silina lett miniszterelnök kedden az X közösségi portálon.
2024-04-30 19:07:43

Itt van Oroszország megdöbbentő válasza a NATO fegyverkezésére

Drámai részletek.
2024-04-28 15:09:40

Itt van Oroszország válasza a litván hadüzenetre

Bármikor kitörhet a világháború.
2024-04-28 15:09:32

A dél-ázsiai cégek szolgaállamává válhat Magyarország, idézi az akkumulátoripari ambíciók kritikusait a BBC

Riportot közölt a BBC a magyar akkumulátoripari ambíciókról, részletezve a fejlesztéseket, a kockázatokat, és kitér arra is, hogy mit lát igazán nagy kihívásnak a kormány.
2024-04-27 17:09:23

2024-04-27 17:08:18

Itt van Oroszország válasza az Amerikai segélyre

Megalázó fiaskóval fenyegeti az Egyesült Államokat az, hogy egyre mélyebbre merül az ukrajnai konfliktusban.
2024-04-27 10:08:05

Újabb adatsor látott napvilágot, de a kormány már elindította a visszaszámlálót

Nincs enyhülés a számháborúban az üzemanyagoknál.
2024-04-26 17:09:14

Újabb adatsor látott napvilágot, de a kormány már elindította a visszaszámlálót

Nincs enyhülés a számháborúban az üzemanyagoknál.
2024-04-26 17:06:48

Nem foglalkozik a kormány a Tisza Párttal

Az Index kérdésére Gulyás azt mondta, hogy nem foglalkoznak azzal, hogy indul-e és hol a Tisza Párt az önkormányzati vagy az EP-választásokon. Arra a kérdésre, hogy komoly ellenfélként tekintenek-e Magyar Péterre és pártjára, kifejtette, hogy a Fidesz a baloldalra tekint politikai ellenfélként. Gulyás szerint nincs célszáma az EP-madátumoknak, de szeretnék megnyerni a választásokat. The post Nem foglalkozik a kormány a Tisza Párttal first appeared on 24.hu.
2024-04-25 13:07:44

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:46

2020-06-23 22:01:09

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:10

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:51

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egyutt szokott meg harom kislany budapesten   •   remeljuk on nem eppen az aldi wrapjet fogyasztja   •   lazarek bekemenyitenek komoly szigoritas varhato a dohanyboltokban 2   •   felcsaptak a langok biztonsagi fenyegetes miatt lezartak a washingtoni capitoliumot   •   szakszervezetet alapitanak a google dolgozok   •   a birosagon folytatodott az erdi ingatlanhaboru vegre birtokba veheti villajat karoly 3   •   nem teheti kotelezove a munkaado a covid 19 elleni vedooltast a munkavegzeshez   •   nagyon izgulunk mert ez egy uj terep otthon szulest tervez vv gigi az egykori realitysztar elarulta hogyan keszul a nagy napra   •   farkas jar magyarorszagon acs kozeleben tobbszor is lattak videon az allat   •   az ugyeszseg szerint jogszeruen tepertek le a magyar ferfit erdogan biztonsagi orei augusztus 20 an 2   •   felkerult az internetre a kozepkori magyarorszag digitalis atlasza 2   •   tokevel   •   megjottek a friss szennyvizadatok egy nagyvarosban meg mindig emelkedik a koronavirus orokitoanyag koncentracioja   •   eus michel calls russias putin to demand navalnys release   •   27 embert mentettek ki a tisza tobol fotokon az akcio   •   motherjones   •   a rakosrendezoi mini dubajhoz csak hulladekbol 175 ezer kobmeternyit kell elpucolni   •   az astrazeneca cafolja hogy lemondta volna a mai brusszeli targyalast 2   •   breking bombafenyegetes miatt szalltak fel a magyar vadaszgepek 2   •   ukrajnaban megint otezer folotti uj beteget jegyeztek fel   •   a pszichologus elarulja ezeket a dolgokat banjuk meg leginkabb az eletunkben   •   nem tervezik horvatorszagban a korlatozasok enyhiteset   •   kibszottul oreg vagyok ennyi volt liam neeson elarulta sosem ter vissza star wars filmekhez   •   harmincezret sporolhatnak a pc s jatekosok   •   itt az uj tozsdei orulet hamarosan jon a kovetkezo raketakiloves   •   majdnem locsolkodas sztarok jegesoben   •   brutto 65 ezer forintos beremelest kapnak az mvm munkavallaloi   •   hetfotol szabad az ut az autosoknak a pesti also rakparton   •   szexkameras erotikus thrillerben szerepel a csiszolatlan gyemant szinesznoje   •   mintegy negyszaz bunozot allitottak elo delkelet europaban   •   eriksen esete megmutatta az emberi tenyezo mindennel fontosabb   •   ha egy tesla focicipo lenne 2   •   ne mondd azt hogy lusta diszno mert az az allatra nezve banto es lealacsonyito 2   •   vitezy david segit a kutyapartnak   •   talaltak egy szert ami megelozheti az alzheimer kort   •   bar a nyeremenye lassan elkopott megis megmaradt egy olyasmi gazdagsaga ami keveseknek adatik 2   •   konyvet irt matthew mcconaughey   •   dobbenetes szinte teljesen eltunt a viz a velencei gondolak alol fotok 2   •   kiadtak a figyelmeztetest szelviharral es zivatarral bucsuzik a husvet 2   •   magyar peter megis hajlando vitazni deutsch tamassal es dobrev klaraval 2   •   egy naperomu nem fog 100 ev mulva uzemelni de egy vizeromu igen gibarton jartunk 3   •   petarda robbant szilveszterkor a valogatott focista kezeben   •   kaprazatos sarki feny ragyogott magyarorszag felett   •   hatszor szolt hiaba a rendorfonok hogy vessek be a capitoliumnal a nemzeti gardat 2   •   ideje felkeszulni a vilagtortenelem legnagyobb viharaira nincs menekves   •   ex army generals to testify on chaotic us afghanistan withdrawal   •   nem ertette miert buzlik uj alberletenek furdoszobaja aztan felfedezett egy rendkivul bizarr dolgot   •   varsoban balheztak a klimaaktivistak megrongaltak a fovaros ikonikus hableanyszobrat   •   super bowl 55 can you name every super bowl winner since 2000   •   global phase change memory industry