A moszkvai katonai díszszemlét sugározták az ukrán tévék

2024-05-09 20:08:22

Ébredeznek az amerikaiak is, szerintük már túl sok támogatást nyújtanak Ukrajnának

A kritikusok száma jelentősen megugrott 2022 márciusa óta.
2024-05-09 14:09:51

Fontos ígéretet tett az Egyesült Államok Ukrajnának

2024-05-09 12:08:24

Gyengécske volt a moszkvai parádé: mindössze egyetlen egy harckocsi gurult végig a főtéren

Miután tavaly Ukrajna és a NATO is gúnyt űzött Oroszországból, amiért csak egyetlen harckocsi, egy második világháborús T-34/85-ös vonult fel a május 9-ei győzelmi napi parádén, úgy néz ki, ismét bejátszotta ezt az orosz vezetés: ugyanaz a szovjet páncélos vezette az ünnepi menetoszlopot, de ezen kívül egyetlen egy tank sem szerepelt a menetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a T-34-es volt az egyetlen harcjármű az ünnepségen: láthattunk a menetben egyebek mellett páncélozott szállító harcjárműveket, ballisztikus rakétaindítókat és légvédelmi rendszereket is, de tank nem volt több.
2024-05-09 10:16:05

Ukrajnának adja a befagyasztott orosz vagyon bevételeit az EU

Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak "az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről", a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja támogatni - közölte az EU Tanácsának soros belga elnöksége az X közösségi oldalon közzétett szerdai bejegyzésében.
2024-05-08 21:06:28

Oroszország szerint terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szóvivője

Terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szolgálatának szóvivője, amikor arról beszél, hogy Ukrajnának jogában áll csapást mérni a Krími hídra - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő (címlapképünkön) szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
2024-05-08 20:07:14

A moszkvai magyar nagykövet részt vett Putyin beiktatásán

2024-05-08 12:08:14

Lábai közé nyúl a csaknem meztelen Tolvai Reni - fotó

Ismét kihívó fényképpel jelentkezett.
2024-05-07 23:07:54

Németország konzultációra hazahívta moszkvai nagykövetét az orosz kibertámadások miatt

A német nagykövet Putyin elnöki beiktatására sem megy el.
2024-05-06 18:12:15

Németország konzultációra hazahívta moszkvai nagykövetét az orosz kibertámadások miatt

A német nagykövet Putyin elnöki beiktatására sem megy el.
2024-05-06 18:11:36

Németország konzultációra hazahívta moszkvai nagykövetét az orosz kibertámadások miatt

A német nagykövet Putyin elnöki beiktatására sem megy el.
2024-05-06 18:11:33

Hazahívta moszkvai nagykövetét Németország

Németország konzultációra visszahívta oroszországi nagykövetét, miután Berlin szerint az orosz katonai hírszerzéshez köthető APT28 hackercsoport kibertámadást követett el tavaly mások mellett a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ellen - közölte a német külügyminisztérium szóvivője hétfőn.
2024-05-06 18:08:45

Bejutott a Ferencváros a vízilabda-BL legjobb négy csapata közé

Máltán lehet küzdeni a döntőért.
2024-05-04 00:06:33

Az út két oldalát elválasztó betonelemek közé borítottak egy vétlen autóst az M0-son - videó

Semmiről sem tehetett, egy szabálytalan sávváltás miatt járt pórul.
2024-04-29 12:09:48

Sokkoló: a mikroműanyagoknak köze lehet a gyulladásos bélbetegséghez

Megdöbbentő adatokra mutatott rá egy új tanulmány a TV2 Tények információi szerint.
2024-04-28 12:09:12

Elismerte Amerika: szinte használhatatlan az Ukrajnának átadott csúcsfegyver

Az Egyesült Államok által Ukrajnának szállított, GLSDB szárazföldi indítású, nagy hatótávolságú irányított bomba nem teljesít jól az orosz-ukrán háborúban, az ukrán haderő már fel is függesztette a használatát - írta a The War Zone blog a Pentagon egyik magas rangú tisztviselőjének nyilatkozata alapján.
2024-04-27 21:07:30

Spanyolország Patriot-rakétákat ad át Ukrajnának

2024-04-26 22:07:03

Sürgősségi villanyszerelés Budapest XVII. kerület http://www.villanyszerelesbudapestxviikerulet.eoldal.hu/

Sürgősségi villanyszerelés Budapest XVII. kerület 06 70 545 0911 http://www.villanyszerelesbudapestxviikerulet.eoldal.hu/ Tevékenységeim közé tartozik többek között: zárlat megszüntetése, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Konnektorok cseréje. Új hálózatok kiépítése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés Budapest XVII. kerület környékén.
2020-06-23 22:14:45

Villanyszerelő Dunakeszi +36 70 545 0911 https://villanyszerelodunakeszi.iwk.hu

Villanyszerelő Dunakeszi +36 70 545 0911 https://villanyszerelodunakeszi.iwk.hu ELMÜ villanyszerelés Dunakeszi régiójában Villanyszerelő specialistaként akár azonnal vállalom a helyszínre érkezést – Dunakeszi teljes területén és környékén Kocsó Zoltán Spuri Gyorsvillany +36 70 545 0911. A vállalt szolgáltatások közé tartozik többek között: elektromos hibakeresés, kapcsolók cseréje, biztosíték cseréje. Mindennemű elektromos hibaelhárítás, garanciával, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok létrehozása és meglévő hálózatok korszerűsítése. Villanyszerelés Duna...
2020-06-23 22:14:45

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben +36 70 545 0911 Rákoscsaba, Rákohegy, Régiakadémiatelep, Madárdomb villanyszerelés profi módon. https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/ A vállalt szolgáltatások közé tartozik egyebek között: elektromos hibakeresés, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok szerelése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés XVII. kerület vonzáskörzetében.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

Maradona képe Marilyn Monroe és Mao Ce-tung közé illik

A világhírű filmrendező, Emir Kusturica rendhagyó filmet forgatott Maradonáról, ami legalább annyira szól a rendezőről, Dél-Amerikáról és Kelet-Európáról, mint az argentin sztárról.
2020-11-25 22:06:05

Fillérekből kicselezhető Putyinék moszkvai arcfelismerő rendszere

Nagyjából 60 ezer forintnyi összegért már hozzáférés szerezhető ahhoz a több tízezer kamera által végzett megfigyeléses rendszerhez, amit Moszkvában kapcsoltak be a rendvédelmi szervek. Az ügy több okból is aggasztó.
2020-11-17 08:12:02

Orbán Viktor: Nincs rá bizonyíték, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása

Péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. A napi új koronavírus számokat is bemondta: 4440 új fertőzött van, 96 ember halt meg. Az uniós költségvetés miatt kialakult vitára egy érve volt: Soros György.
2020-11-20 07:06:16

2020-11-20 07:06:17

Kiderült, hogy ki segítette a 2010-es moszkvai terrortámadás egyik végrehajtóját

Gazi Iszajevet őrizetbe vették, egy ismert terrorszervezetnek volt a tagja.
2020-11-23 16:06:05

A Fradi sztárjának gólja is bekerült a BL-forduló legszebbjei közé ? videó

Ahogy a Győri ETO norvég klasszisának az egyik találata is.
2020-11-24 07:05:51

Rakétavédelmi kísérletet hajtott végre az orosz hadsereg

A moszkvai védelmi tárca legutóbb október végén adott ki tájékoztatást rakétavédelmi kísérletről, amely során az ellenrakéta szintén eltalálta a célt.
2020-11-26 09:05:58

Ukrajnának is adna a külügy a felesleges lélegeztetőgépekből

A közel 17 ezer frissen beszerzett gépből ezret szállítottak ki hazai kórházakba. A maradékot eladná, vagy súlyosabb járványhelyzetben lévő országoknak adná a külügy.
2020-11-30 20:06:23

Két halott, gyalogosok közé hajtott egy autós egy németországi városban

Többen megsérültek, arra kéri a rendőrség a helyieket, hogy kerüljék el a környéket.
2020-12-01 14:06:06

Gyalogosok közé hajtott egy autós Trierben, ketten meghaltak

Legalább 15 ember megsérült, a sofőrt elfogta a rendőrség.
2020-12-01 15:06:10

Gyalogosok közé hajtott egy autós Trierben, ketten meghaltak

Legalább 15 ember megsérült, a sofőrt elfogta a rendőrség.
2020-12-01 15:06:13

Gyalogosok közé hajtott egy autós Trierben, ketten meghaltak

Legalább 15 ember megsérült, a sofőrt elfogta a rendőrség.
2020-12-01 16:06:24

Két ember meghalt egy moszkvai kórháztűzben

Huszonhét tűzoltókocsi és nyolcvannyolc tűzoltó oltotta a lángokat.
2020-12-03 08:06:55

Orbán a Szájer-ügyről: Fantáziám nekem is van, de nincs bizonyíték a nyomásgyakorlásra

A kormányfő szerint nem jóindulatú értelmezése a botránynak, hogy ezzel akarnának nyomást gyakorolni Magyarországra az uniós költségvetési vitában.
2020-12-04 10:06:01

2020-12-04 10:06:02

A moszkvai Vörös téren lehet az újabb Mike Tyson-Roy Jones Jr. csata

Az első bunyón döntetlen eredmény született novemberben.
2020-12-04 12:06:45

Hazaárulással vádolnak egy orosz fizikust

A Moszkvai Fizikai és Technológiai Intézet egyik tanára lehet a gyanúsított.
2020-12-04 13:05:55

A moszkvai Vörös téren lehet az újabb Mike Tyson?Roy Jones Jr. csata

Oroszországban lehet a két veterán világsztár második összecsapása.
2020-12-04 13:05:55

Szoboszlai Dominik a világ legjobb focistái között

A magyar játékos Bayern München- és PSG-játékost is megelőz az összeállításban.
2020-12-21 18:05:56

Navalnij-mérgezés: a lebukás miatt tovább romolhat a Nyugat és Moszkva kapcsolata

Viszonylag ritka, amikor a merénylő és áldozata a sikertelen támadás után békésen elbeszélget egymással telefonon. Most ez történt: a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij hívta fel Konsztantyin Kudrjavcevet, az FSZB egyik tisztjét, aki több bizonyíték szerint is részt vett a Navalnij elleni augusztusi merényletben. A beszélgetésnek pedig súlyos következményei lehetnek. Mármint Oroszország és a világ viszonyában, az ugyanis nem valószínű, hogy a hiszékeny FSZB-s önleleplezése után a Kreml hirtelen beismerné, hogy meg akarta öletni a Putyin-rendszer bírálóját.
2020-12-22 23:50:10

Navalnij üzent a fogságból: Nem a hatalmon lévők az ország gazdái

A moszkvai megyei bíróság elutasította a január 17-én harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezett Alekszej Navalnij fellebbezését, így a legismertebb orosz ellenzéki továbbra is fogságban marad. Navalnij beszédében azt hangsúlyozta, az orosz hatóságok minden lehetséges törvényt durván megsértenek annak érdekében, hogy elhallgattassák őt.
2021-01-28 23:06:01

Újabb élvonalbeli ellenfelével már nem bírt a harmadosztályú Alcoyano a Spanyol Kupában

Az Athletic Bilbao a második félidőben fordítani tudott, és bejutott a legjobb nyolc közé.
2021-01-29 00:05:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   itt a bizonyitek ukrajnanak koze van a moszkvai terrortamadashoz   •   taj szam alapjan azonositjak a kronikus betegeket   •   egyre dramaibb a helyzet a megaradt ural folyo miatt a gatszakadas utan 2   •   who a gazdag orszagok kapjak a keszlet javat   •   rekordosszegu osztalekot fizettek ki tavaly az amerikai cegek   •   fucsovics nagy csataban jutott tovabb dubajban   •   ezek az autok hibasodnak meg a leggyakrabban 2   •   ugyanazt a sajtos stanglit sutotte novak katalin a pannonhalmi bences diakoknak mint amiert ferenc papa is halas volt   •   verekedesekbe torkollt a korlatozasok enyhitese lengyelorszagban   •   kisteherauto es kamion rohant egymasba az m1 esen hatalmas a torlodas   •   dontottek pankotai lili birsagarol   •   autonkent negy mi kameraval figyeli majd az amazon mit csinalnak a futarok   •   nem lesz kisebbsegi kormanya romanianak leszavaztak ciolos javaslatat   •   a szent margit korhaz szerint elore kifizettek az apolok covid kiegesziteset ami nem havi 150 szazalek   •   majka kemenyen beszolt elo adasban toth gabinak ha gabival tancolsz rezeg a lec video   •   a megfertozodest is megelozheti a pfizer vakcinaja   •   szajer jozsef lemondott a soproni diszpolgari cimerol 2   •   elektromos autot fejleszt az apple 2024 ben mutathatjak be 2   •   lavrov a kozossegi ember   •   a kreml hazibajnoksaganak gyoztese vlagyimir putyin   •   agyi limfomaval kezelik az olimpiai bajnok kalapacsvetot 2   •   osszesen masfel millio forint birsagot szabott ki a rendorseg az autos talalkozokon   •   pandoras box of northern ireland will be opened unless eu changes brexit deal loyalists warn   •   nyolc honap utan lett meg a nemzetkozi urallomason eltunt paradicsom   •   zendaya ezuttal sem okozott csalodast kulonleges ruhaban nepszerusiti uj filmjet   •   legalisan partizott 1300 ember a virus terjedeset vizsgaltak   •   dibusz denes elmondta a velemenyet a kapuskerdesrol   •   orosz urhajos fog repulni a nasa nal   •   lmbtq klubot inditottak egy amerikai iskolaban imacsoportot azonban nem engedelyeztek   •   igy roskad ra az egbolt a manchester unitedre a 100 perc kornyeken   •   novak katalin a hagyomanyos eletforma eltunoben van meg itt szekelyfoldon is fotok   •   malcolm x family demands reopening of murder investigation   •   audival huztak a tartalykocsit a havas emelkedon video 3   •   ujabb bunugyi eljarast inditottak alekszej navalnij ellen oroszorszagban   •   tobb szaz milliardos hitelbol epulhet budapesten kinai egyetem   •   benyujtottak az uj gyermekvedelmi torvenycsomagot ez all benne   •   a szajer botrany hitelessegi problemat jelent az orban kormanynak   •   muller cecilia elmondta mire kell figyelnie annak aki megkapja a vedooltast 4   •   a hoszivattyuk mukodese zold es biztonsagos megoldas   •   kiderult ezert csattant el minden idok legemlekezetesebb pofonja az oscar galan maris memme valt will smith utese   •   ujra sorra zarjak le az olasz varosokat   •   kiderult miert akarta leloni zambo jimmy pataky attilat   •   felezer milliardos garanciaprogrammal elenkitene a hitelezest az mfb 2   •   ugy fejbe vertek lebron jamest hogy kizartak az ellenfelet video   •   azt hiszi hogy jol ismeri a sorozatokat majd most kiderul   •   biden to propose 8 year citizenship path for immigrants   •   tudta miert betegednek meg olyan ritkan rakban az elefantok kiderult a titkuk   •   japanese commercial whalers can now hunt fin whales   •   telitaborra100millio   •   a prada vezetoje megmentette szulovarosa nevezetesseget