Emelkedik az OTP a jelentés után

Reagáltak a befektetők a befektetők az OTP és a Mol frissen közzétett gyorsjelentésére. Az OTP árfolyama határozott emelkedésben van, a Mol jegyzése azonban lejjebb került.
2024-05-10 10:06:54

Csalódottak a befektetők, szétverik a Disney részvényeit

A Disney+ ugyan a várakozásokkal ellentétben nyereséges volt az év első negyedévében, azonban a hagyományos televíziós, valamint a mozis üzletág bevételeiben is visszaesésről számolt be a Disney.
2024-05-07 17:07:11

Óriási pénzeket vittek ki a világ legnagyobb alapjaiból a befektetők

Márciusban a befektetők 9,9 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a fedezeti alapokból, amivel így már a 22. egymást követő hónapban haladták meg a tőkekivonások a befektetéseket, a pozitív hozamok ellenére - jelentette be a Nasdaq eVestment.
2024-05-07 09:07:40

Lázadnak a német befektetők Orbán politikája ellen, fagypontra hűlhetnek a gazdasági kapcsolatok

Véget érhet a rendszerváltás óta tartó magyar-német gazdasági aranykor, elégedetlenek a külföldi befektetők, ellenségesnek tartják az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját.
2024-05-04 19:05:58

Lázadnak a német befektetők Orbán politikája ellen, fagypontra hűlhetnek a gazdasági kapcsolatok

Véget érhet a rendszerváltás óta tartó magyar-német gazdasági aranykor, elégedetlenek a külföldi befektetők, ellenségesnek tartják az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját.
2024-05-04 19:05:44

Navracsics Tibor: Az EU-elnökség nagymértékben öregbítheti Magyarország hírnevét

Sajátos színezetet ad az elnökségnek, hogy intézményi ciklusváltás idején zajlik majd.
2024-05-02 21:08:53

OTP: kockázatkerülő üzemmódba váltottak a befektetők

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
2024-04-30 14:07:10

Nagy az esélye az EU-tagságra Montenegrónak, német befektetők lephetik el az országot

Nagy az esélye az EU-tagságra Montenegrónak a német kancellár szerint, a montenegrói miniszterelnök szerint pedig a jogállamiság erősítése német befektetőket is becsalogathat az országba, akiknek ez szintén fontos.
2024-04-29 20:07:24

Fontos mérföldkőhöz ért a Tesla, örülnek a befektetők

Több mint 7 százalékos pluszban nyithatnak délután az amerikai tőzsdén a Tesla részvényei, miután a vállalat a hétvégén jelentős mérföldkőhöz érkezett a teljes önvezető technológia kínai bevezetéséhez - írja a CNBC.
2024-04-29 12:07:13

Ismét jelentkezett a világűr mélyéről a 47 éve úton lévő űrszonda

A NASA ismét kiértékelhető adatokat fog a Voyager-1 űrszondától.
2024-04-24 20:08:54

Nehezen érhettek el hozzánk a távoli befektetők: ez most alapjaiban megváltozhat

Április közepétől vásárolhatók meg annak a tőzsdén kereskedett befektetési alapnak (Exchange Traded Fund, ETF) a befektetési jegyei, amely a kelet-közép-európai régió hét országának legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényei közül maximum huszonötöt tartalmazhat. Az alapot kibocsátó OTP Alapkezelő szándékai szerint a termékkel azok a befektetők is hozzáférhetnek régiónk vállalati topligájához, akiknek nincs piaci ismerete ebben a térségben. Az OTP CETOP ETF érdekessége, hogy három partner, az OTP Alapkezelő, az OTP Global Markets, illetve a Budapesti Értéktőzsde közös projektjeként jött...
2024-04-23 14:07:15

Megütötték a forintot, egyre közelebb a 400-as euró

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2024-04-19 07:06:49

Figyelmeztetést adott ki a Raiffeisen, nem örülnek a tőzsdei befektetők

A Raiffeisen Bank International AG (RBI) arra számít, hogy az Európai Központi Banktól (EKB) a közeljövőben kérést fog kapni az oroszországi tevékenység leépítésének a felgyorsítására. Ezt a társaság már 2022 februárja óta folytatja, ugyanakkor az EKB várható elvárásai messze túlmutatnak a bank tervein, így hátrányosan befolyásolhatják a lehetőségeit az orosz leánybank eladására - figyelmeztetette részvényeseit a társaság.
2024-04-18 14:07:41

Váratlant húztak a magyar befektetők: rég nem látott dolog történt

Érdekes számokat hozott a múlt hónap a befektetési alapok piacán: bár a kötvényalapok iránti kereslet továbbra is magas, márciusban már a vegyes és az abszolút hozamú alapok is megelőzték az eddigi kedvencet. A legjobb hozamot a kategóriák szintjén a részvényalapok tudják felmutatni, miközben a kedvező piaci környezetnek is köszönhetően a befektetési alapokban kezelt vagyon egy hónap alatt közel 3%-kal 15 600 milliárd forint fölé ugrott.
2024-04-15 17:07:02

A tudósok rátaláltak a Föld rejtett kincseire: megvan a módszer, hogy mesés vagyonokhoz férjünk hozzá

Egy tudóscsoport izgalmas felfedezést tett arról, hogy a Föld néhány rejtett, a megújuló energiaforrások szempontjából kulcsfontosságú erőforrása hogyan hozható felszínre a mélyből. Ez az új felismerés segíthet a világnak a zöld jövőhöz szükséges fontos fémek felkutatásában.
2024-04-15 07:06:57

A tudósok rátaláltak a Föld rejtett kincseire: megvan a módszer, hogy mesés vagyonokhoz férjünk hozzá

Egy tudóscsoport izgalmas felfedezést tett arról, hogy a Föld néhány rejtett, a megújuló energiaforrások szempontjából kulcsfontosságú erőforrása hogyan hozható felszínre a mélyből. Ez az új felismerés segíthet a világnak a zöld jövőhöz szükséges fontos fémek felkutatásában.
2024-04-15 06:06:04

Meg sem rezzentek az izraeli befektetők az iráni támadásra

Csökkenésben vannak az Öböl-menti piacok vasárnap az éjjeli iráni támadást követően, az eseményeket követően pedig az izraeli befektetők sem tűnik úgy, hogy kifejezetten aggódnának.
2024-04-14 15:06:46

Elkapkodták a befektetők az MBH Jelzálogbank jelzálogleveleit

Élénk, 14 milliárd forintos kereslet mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forintértékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása.
2024-04-09 15:08:45

Ismét Péter Petra kezd

Március 15-én is a volt rádiós konferálta Magyar tüntetését. Most összefoglalja, mi történt az elmúlt hetekben. The post Ismét Péter Petra kezd first appeared on 24.hu.
2024-04-06 16:08:11

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
2020-11-20 20:08:27

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
2020-11-20 20:08:28

Ismét gyászol Gabriela Spanic

Nehéz időszakon megy keresztül a Dancing with the Stars versenyzője.
2020-11-21 13:35:06

Ismét nem tudott nyerni a La Ligában a Real Madrid

A Villarreal viszont továbbra is jól teljesít, Unai Emery csapata továbbra is a második helyen áll.
2020-11-21 18:06:57

Jürgen Klopp ismét az 5 csere mellett szólalt fel

„Lesz, amikor 48 órán belül két mérkőzést is kell majd játszanunk...”
2020-11-22 11:07:50

Schobert Norbert ismét rendőrnek állt Bagi Iván műsorában

Hallgassa meg Bagi Iván szórakoztató podcastműsorát az Origón.
2020-11-22 13:06:07

Megint tízezrek tüntettek Fehéroroszországban Lukasenka ellen

A tiltakozók több helyen összecsaptak a rohamrendőrökkel.
2020-11-22 15:06:04

Az USA-ban már elkezdődött: ismét felütötte a fejét a vécépapírhiány

Sok helyen már csak üres polcok fogadják a vásárlókat. De nemcsak vécépapírból, hanem fertőtlenítőszerekből és konzervekből is hiány van több város üzleteiben.
2020-11-23 16:06:11

Ismét a Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderét

A legnagyobb elektromosautó-flottával készülnek a reptéri forgalom ellátására.
2020-11-24 10:06:04

Felújítanák Monza legendás pályaszakaszát

Az Olasz Automobil Klub elnöke visszahozná a döntött oválpályát.
2020-11-24 19:05:54

Ismét bombázott Szíriában Izrael

November közepe óta ez már a harmadik légicsapássorozat a szomszédos ország területén, az iráni befolyásszerzés megelőzése miatt.
2020-11-25 06:06:26

Ismét Ibrahimovic az év labdarúgója Svédországban

A nőknél a Chelsea-t erősítő védő, Magdalena Eriksson lett a legjobb.
2020-11-25 09:06:07

Újra megugrott a betegek száma Horvátországban

A szomszédos Szlovéniában sem lassul a járvány terjedése.
2020-11-25 15:06:04

Mától ismét közlekednek a LED-fényben úszó adventi villamosok

Az adventi időszakban közlekedő járműveket egyenként közel negyvenezer LED-égő borítja fényárba.
2020-11-26 17:06:00

Ismét jelölték arra a rangos díjra Babos Tímeáékat, amit tavaly már megnyertek

A magyar teniszező két Grand Slam-tornát is megnyert Kristina Mladenoviccsal idén.
2020-11-26 21:05:54

Ismét lakat került a Szegedi Vadaspark kapujára

Március után már másodszor zárta be a kapuit a vadaspark az idén, van elég takarmány az állatoknak.
2020-11-27 18:06:20

Gyurcsány pártja ismét a védekezésről hazudik, ezúttal az orvostanhallgatókról közöltek álhíreket

A DK azt írta, hogy krónikus beteg orvostanhallgatókat köteleznek tesztelésre, de ez ismét csak egy álhír.
2020-11-28 15:06:49

Courtois óriásit hibázott, Hazard ismét megsérült, kikapott a Real Madrid - videó

Zinédine Zidane csapatából kulcsemberek hiányoztak, de a probléma gyökere mélyebben van a címvédőnél.
2020-11-28 23:06:21

Ismét földműveseket gyilkolt a Boko Haram Nigériában

Legalább negyvenhárom áldozata van a iszlamista terrorszervezet újabb vérengzésének.
2020-11-29 09:06:10

NB II: ismét nyert a Vasas, már több mint két hónapja veretlen

Schindler Szabolcs csapata a negyedik helyen áll.
2020-11-29 15:06:02

Felépült a híres mézeskalácsfalu, még a gőzgombóc fesztivál jelenetét is kisütötték

Idén az újdonságot a vírushelyzet adta, azokat az eseményeket is kisütötték mézeskalácsból, amik elmaradtak.
2020-11-30 12:06:04

Ismét lehet pályázni a Magyar Innovációs Nagydíjra

2020-11-30 12:06:07

Felújították a Rezét nosztalgia gőzöst, hamarosan ismét szállíthat turistákat

Amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi.
2020-11-30 16:06:02

Ismét nőtt a halálos áldozatok száma Olaszországban

Az utóbbi 24 órában 672-en haltak meg a fertőzés következtében.
2020-11-30 19:06:01

Horvátország szigorít a beutazási feltételein, Olaszországban ismét nőtt a halálos áldozatok száma

Így alakul a járványhelyzet.
2020-12-01 09:06:01

Soros György Magyarországot támadva megint az örökkötvényt ajánlgatja az EU-nak

A bevándorláspárti spekuláns nem tett le Európát eladósító tervéről.
2020-12-01 10:05:53

Ismét elhalasztották a rövidpályás gyorskorcsolya országos bajnokságot

Eredetileg szeptemberben rendezték volna meg, végül decemberben sem tudják.
2020-12-01 15:06:03

Huszonötezer forint jutalmat ad a pécsi önkormányzat az intézményi dolgozóknak

Több mint ezerhétszáz dolgozóról van szó.
2020-12-01 20:07:44

Ismét több mint 13 ezer új fertőzöttet jegyeztek fel Ukrajnában

Az aktív betegek száma azonban csökkent.
2020-12-02 12:06:18

Sallai Roland ismét egészséges

Akár már hétvégén is játszhat.
2020-12-03 17:06:08

Ismét meghalt egy mentős koronavírusban

Három nap alatt négy egészségügyi dolgozó vesztette életét a járványban.
2020-12-03 21:06:08

Ismét meghalt egy mentős koronavírusban

Három nap alatt négy egészségügyi dolgozó vesztette életét a járványban.
2020-12-03 21:06:09

Brüsszel ismét a bevándorlás ügyében támadja Magyarországot

Brüsszel a Soros-terv megvalósításán dolgozik - írta Kovács Zoltán államtitkár.
2020-12-04 17:06:11

Szilágyi Áron ismét országos bajnok lett

A vívók országos bajnokságát ezen a hétvégén rendezik.
2020-12-19 19:06:46

Trónfosztás női kéziben: Norvégia ismét Európa-bajnok

A franciák másodszor játszottak Európa-bajnoki finálét, tavalyelőtt sikerrel jártak, idén nem.
2020-12-20 19:07:30

Donald Trump stábja ismét keresetet nyújtott be a legfelsőbb bírósághoz az elnökválasztási eredmény megfordítására

Az elnök szerint a pennsylvaniai levélszavazatok szabálytalanok voltak, így nem szabadna figyelembe venni azokat.
2020-12-21 07:07:16

Ismét visszatartották az SZFE hallgatóinak szociális támogatását és ösztöndíjait

Nem utalta át a rászorulók támogatását, a hallgatói ösztöndíjakat és a doktori iskolai hallgatóinak fizetését a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése egy héttel a határidő utánig.
2020-12-21 13:06:46

Ismét áll a bál Diego Costa körül, távozhat az Atlético Madridtól

A 32 éves támadó kihagyta a hétfői edzést, a szerződése felbontását kérte a klub vezetésétől.
2020-12-28 19:22:22

Szlovákiában megint meghosszabbították a veszélyhelyzet érvényességét

Egy új alkotmánytörvény tette lehetővé a második hosszabbítást.
2020-12-29 20:05:56

Ismét van magyar alpolgármestere Nagybányának

Pap Zsolt Istvánt, az RMDSZ önkormányzati képviselőjét kedden választotta meg a városi tanács.
2020-12-29 20:05:56

Ismét megsérült Gareth Bale, heteket hagy ki

A 31 éves játékos szeptember közepén tért vissza a Real Madridtól.
2020-12-29 20:05:59

Ismét meghosszabbította a veszélyhelyzet érvényességét a szlovák kormány

Az októberben bevezetett veszélyhelyzet december 29-én járt volna le.
2020-12-29 21:05:55

Ismét meghosszabbította a veszélyhelyzet érvényességét a szlovák kormány

Az októberben bevezetett veszélyhelyzet december 29-én járt volna le.
2020-12-29 21:05:56

Szlovákiában ismét meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Ezek a legújabb intézkedések.
2020-12-30 11:01:53

Ismét meghosszabbította a veszélyhelyzet érvényességét a szlovák kormány

Az októberben bevezetett veszélyhelyzet december 29-én járt volna le.
2020-12-30 11:02:04

Tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában

Csaknem nyolcezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt.
2020-12-30 13:07:06

Adóelkerülésre csábítja a kisbefektetőket a kriptovaluták jelenlegi szabályozása

Sokan már tavaly lemondtak a Bitcoin-ról, de úgy tűnik a koronavírus járvány kedvező hatással bírt a keresleti viszonyokra. A Bitcoin főnixmadárként támadt fel a hamvaiból, megnőtt a kereskedés intenzitása és új rekordot döntött az árfolyam. Többféle pénzügyi elgondolás van arról, hogy ez mennyire lehet tartós és mennyiben befolyásolhatták az intézményi befektetők vásárlásai a piac trendjeit, de ez egyelőre nem befolyásolja a népszerűségét.
2020-12-30 13:07:07

Adóelkerülésre csábítja a kisbefektetőket a kriptovaluták jelenlegi szabályozása

Sokan már tavaly lemondtak a Bitcoin-ról, de úgy tűnik a koronavírus járvány kedvező hatással bírt a keresleti viszonyokra. A Bitcoin főnixmadárként támadt fel a hamvaiból, megnőtt a kereskedés intenzitása és új rekordot döntött az árfolyam. Többféle pénzügyi elgondolás van arról, hogy ez mennyire lehet tartós és mennyiben befolyásolhatták az intézményi befektetők vásárlásai a piac trendjeit, de ez egyelőre nem befolyásolja a népszerűségét.
2020-12-30 13:07:11

Adóelkerülésre csábítja a kisbefektetőket a kriptovaluták jelenlegi szabályozása

Sokan már tavaly lemondtak a Bitcoin-ról, de úgy tűnik a koronavírus járvány kedvező hatással bírt a keresleti viszonyokra. A Bitcoin főnixmadárként támadt fel a hamvaiból, megnőtt a kereskedés intenzitása és új rekordot döntött az árfolyam. Többféle pénzügyi elgondolás van arról, hogy ez mennyire lehet tartós és mennyiben befolyásolhatták az intézményi befektetők vásárlásai a piac trendjeit, de ez egyelőre nem befolyásolja a népszerűségét.
2020-12-30 13:07:11

Adóelkerülésre csábítja a kisbefektetőket a kriptovaluták jelenlegi szabályozása

Sokan már tavaly lemondtak a Bitcoin-ról, de úgy tűnik a koronavírus járvány kedvező hatással bírt a keresleti viszonyokra. A Bitcoin főnixmadárként támadt fel a hamvaiból, megnőtt a kereskedés intenzitása és új rekordot döntött az árfolyam. Többféle pénzügyi elgondolás van arról, hogy ez mennyire lehet tartós és mennyiben befolyásolhatták az intézményi befektetők vásárlásai a piac trendjeit, de ez egyelőre nem befolyásolja a népszerűségét.
2020-12-30 13:07:12


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egymast erik a fesztivalok a hetvegen mutatjuk a legjobbakat   •   imaba foglalta maradona nevet ferenc papa   •   64 eve nem haltak meg olyan kevesen kozlekedesi balesetben mint tavaly 2   •   10 milliard forintos beruhazas az e on hungarianal   •   csore gabor 52 evesen arva lettem 2   •   meghan race issues taken very seriously palace   •   horrorbaleset osszeutkozott ket vonat rengeteg a serult helyszini videok 2   •   inpex and jera team up on ccs value chain between japan and australia   •   nyilatkozott a harkivi kormanyzo heves harcok folynak az orosz ukran hataron   •   a magyar honvedseg ezredeset gazoltak halalra az m1 esen csutortokon 2   •   magyar szelsosegesek fenyegettek ilaria salis ugyvedjet a milanoi ugyeszseg is nyomoz   •   figyelmeztetest kuldott ki a telekom az ugyfelek penze forog kockan   •   megjelent a onerepublic fele foci eb himnusz jegyet nyerhetunk vele a dontore   •   ez lehet a startup ok kitoresi lehetosege   •   legalabb harom utas meghalt miutan folyoba zuhant egy busz szentpetervaron   •   keszul az uj amerikai segelycsomag ukrajnanak ebben mar fegyverek is vannak   •   rosszul ertelmeztek a tulorak kifizeteset harom tanar mar gyozott a szombathelyi tankeruleti kozpont ellen   •   dusnoki gyilkossag letartoztattak a ferfit aki a gyanu szerint leszurta aldozatat   •   fuggetlen ujsagirokat vegzalnak az orosz hatosagok mert tudositottak a navalnij melletti tuntetesrol   •   leminositettek a kollegai a magyar ombudsmant   •   289 millio forint kompenzaciot kapott az allamtol meszaros lorinc szallodalanca   •   ujra jar a 100e a jegyervenyesites kesz buvesztrukk   •   dontottek bortonben marad a skalas gyilkos 2   •   kiderult ki vitte el a rekordosszegu lottonyeremenyt   •   ismet ezreket tartoztattak le a rendorok a navalnij parti tunteteseken   •   facebooks spread not linked to psychological harm study finds   •   frontalis karambol tortent balatongyepesen az utat lezartak 2   •   a nap jo hire kemenesi gabortol   •   alkalmazottai 10 szazalekatol valna meg a tesla 3   •   sulyos vereseggel bucsuztak a horvatok a kezilabda vb tol   •   a vezeto gyartok uj autoi es fejlesztesei a nemzetkozi autokiallitason bangkokban   •   padlogazzal repesztett egy autos a nemzeti unnepen meretes buntetest kapott   •   iohannis megbizta florin citut az uj roman kormany megalakitasaval 4   •   ha gyozni akarsz meg kell halnod   •   tapszerlopason ert nonek vasarolt be harom cseh rendor   •   mentett mosomedve lopta be magat a netezok szivebe   •   a puskas akademia harmadszor is legyozte az ujpestet 2   •   drama perez nyerte az orult azeri nagydijat formula 1 es azeri nagydij korrol korre   •   ha nem vennenk at koronavirus fertozotteket romaniabol maganuton jelentkeznenek be a magyar korhazakba   •   tobb mint 22 ezer europai jelentkezett urhajosnak   •   miniszterium a pilota rosszullete okozhatta a szombati repulogep balesetet 3   •   uj presuzemet epit a mercedes kecskemeten   •   iran bevaltotta a fenyegeteset ejszaka tamadas erte izraelt ketszaz dron es raketa zudult a kozel keleti allamra 2   •   csaknem 60 evesen szulte meg sajat unokajat lanya helyett egy magyar no   •   gyanakodnak a rajongok kibekulhetett dudas miki es szigligeti ivett 2   •   raketakkal felszerelt orosz hadihajo hatolt be a foldkozi tengerre   •   egy iskolat es egy ovodat is be kellett zarni szigethalmon a jarvany miatt 2   •   sulyos frontalis baleset tortent dunakeszinel feszitovagoval vagtak ki a serulteket video a mentesrol 3   •   ferenc papa egeszsegugyi allapota ellenere celebralt szentmiset husvetvasarnap 2   •   szexualis buncselekmeny vadja miatt lemondott a legnagyobb eszak irorszagi unionista part vezetoje