Károly igen, Katalin hercegné viszont nem vesz részt a király tiszteletére rendezett júniusi parádén

A tervek szerint június 15-én rendezik meg Nagy-Britanniában a Trooping the Colour rendezvényt, amivel III. Károly király születésnapját ünneplik a britek egy parádé közepette. Mint azt a People írja, a Buckingham-palota szóvivõi megerõsítették Károly részvételét, ám annyi különbséggel az elõzõ évek parádéihoz képest, hogy idén lóháton nem láthatjuk a rákbetegséggel kezelt királyt. Helyette hintóban ül majd Kamilla királynéval. Az is kiderült, hogy a szintén rákbetegséggel küzdõ Katalin hercegné sem fog részt venni a hagyományos ezredesi szemlén. II. Erzsébet 2011-ben nevezte ki Vilmos hercege...
2024-05-30 16:08:18

Annál is ijesztõbb a "hosszú Covid", mint gondoltuk

A Nature Medicine tanulmánya szerint a Covid-19-bõl felépült betegek, különösen azok, akik kórházi kezelésre szorultak, három évvel a fertõzés után is jelentõsen magasabb kockázatnak vannak kitéve a hosszú Covid és annak szövõdményei miatt. A hosszú Covid súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet, beleértve neurológiai és tüdõbetegségeket, valamint növelheti a stroke és szívroham kockázatát - írta a Fortune.
2024-05-30 12:07:15

Király Linda néhány hete az Egyesült Államokban járt. Az énekesnõ Nashville városában tartózkodott, amikor a térségre tornádó csapott le. Szerencsére a népszerû magyar sztár idõben talált menedéket.
2024-05-30 09:06:12

2024-05-30 09:05:52

Tornádó elõl kellett meneküljön Király Linda

Post Content
2024-05-30 08:10:45

Igazságtalannak érzi Marton László zaklatással való megvádolását Kútvölgyi Erzsébet. Szerinte a betegsége kiderülése után csúnyán megtámadták a kollégái.
2024-05-29 23:05:48

Igazságtalannak érzi Marton László zaklatással való megvádolását Kútvölgyi Erzsébet. Szerinte a betegsége kiderülése után csúnyán megtámadták a kollégái.
2024-05-29 23:05:43

Rettenetes dolog történt Király Lindával

Mutatjuk!
2024-05-29 18:09:51

Drámai rosszulléte után megszólalt Mike Tyson

Júliusban a nála 30 évvel fiatalabb Jake Paul ellen tér vissza a ringbe az 57 éves bokszlegenda.
2024-05-29 15:09:21

Milliókért kelhet el III. Károly kerámiaszobra

Még az egyetemi évek alatt készítette a kecskét.
2024-05-27 17:10:36

Kamuházasságban él a feleségével a spanyol király

2024-05-26 22:06:05

Kamuházasságban él a feleségével a spanyol király

2024-05-26 22:05:51

Megdöbbentõ dolgot tett Károly király Harry herceggel

Kérdés, hogy mit szól ehhez Meghan Markle.
2024-05-26 15:08:56

Szex közben látható Király Viktor és a felesége - videó

Nagyon úgy tûnik, hogy rendbe hozták a házasságukat.
2024-05-24 20:09:43

Megszólalt a kórház: így van most a lelõtt Robert Fico

Enyhén javult, és továbbra is stabil Robert Fico szlovák miniszterelnök állapota a május 15-i merénylet után.
2024-05-24 15:06:18

Megszólalt a kórház: így van most a lelõtt Robert Fico

Enyhén javult, és továbbra is stabil Robert Fico szlovák miniszterelnök állapota a május 15-i merénylet után.
2024-05-24 15:05:59

Megszólalt a kórház: így van most a lelõtt Robert Fico

Enyhén javult, és továbbra is stabil Robert Fico szlovák miniszterelnök állapota a május 15-i merénylet után.
2024-05-24 15:05:52

KRNNI: Király utcai ingatlanpanama nem volt

2024-05-24 14:08:30

A világ egyik legjobb söre: Delírium tremens

Ismét egy olyan itókát ajánlunk az új ízeket keresõknek, amely decens elnevezésével finom utalásként figyelmeztet arra, mi vár ránk, ha megisszuk. Mármint, ha mértéktelenül fogyasztunk belõle.
2024-05-23 10:06:42

Mi történik? Erdélyben fotózták le III. Károly királyt - galéria

III. Károly király ismét Erdélybe vonult vissza: valószínû így pihenni ki a koronázás fáradalmait.
2023-06-04 11:07:01

Újabb botrány a királyi családban! Rettegnek a palota alkalmazottai, Károly király sorra küldheti el õket - II. Erzsébet bizalmasától is azonnal megvált

A királyi családról szóló könyv szerint III. Károly király kirúgta II. Erzsébet királynõ egyik legmegbízhatóbb segítõjét, ugyanis a királynõ halála után, Angela Kellynek is el kellett költöznie a családi birtokról.
2023-07-02 19:05:59

2023-07-02 19:06:54

III. Károly király koronázása: szuperkoncerttel ért véget a történelmi esemény, világsztárok léptek fel

Világsztárokat felvonultató szuperkoncerttel ért véget vasárnap éjjel a III. Károly király koronázását ünneplõ rendezvénysorozat.
2023-05-08 07:05:54

2023-05-08 07:06:21

III. Károly beperelte Elon Muskot

III. Károly király nem tûr tovább, beperelte Elon Muskot.
2023-01-25 15:07:42

III. Károly beperelte Elon Muskot

III. Károly király nem tûr tovább, beperelte Elon Muskot.
2023-01-25 15:07:54

Bõ hét évtized után felélesztett hagyomány: errõl szólt III. Károly király ünnepi beszéde

Néhány hónapja elhunyt édesanyjáról, II. Erzsébet királynõrõl emlékezett meg vasárnap közvetített, királyként elmondott elsõ karácsonyi üzenetében III. Károly, az Egyesült Királyság és több nemzetközösségi ország uralkodója. A király hangsúlyosan szólt a megélhetési nehézségekkel küszködõkrõl és a háborús övezetekben élõkrõl is.
2022-12-25 18:05:43

2022-12-25 18:06:09

Ledöbbent a brit fotós, amikor meglátta: tényleg ufót fotóztak Károly király koronázásán?

A brit férfi épp a III. Károly király tiszteletére zajló légiparádét fotózta le az ablakából, amikor szokatlan tárgyat örökített meg.
2023-05-07 20:06:04

2023-05-07 20:06:30

Kiderült: ekkor láthatjuk legközelebb a rákbetegséggel küzdõ III. Károly királyt

Kiderült, milyen eseményen és mikor tér vissza III. Károly király. Hamarabb, mint sokan gondolták....
2024-03-26 22:06:49

Kiderült: ekkor láthatjuk legközelebb a rákbetegséggel küzdõ III. Károly királyt

Kiderült, milyen eseményen és mikor tér vissza III. Károly király. Hamarabb, mint sokan gondolták....
2024-03-26 22:06:10

A ?2053-as idõutazó? azt állítja, hogy III. Károly király lemond... hamarabb, mint gondolnánk

Egy önjelölt "idõutazó a 2053-as évbõl" arra figyelmeztetett, hogy III. Károly király még a koronázása évében le fog mondani a trónról - és nem õ az egyetlen, aki ezt állítja...
2023-05-07 10:05:46

2023-05-07 10:06:16

2023-05-07 11:06:09

2023-05-07 11:06:29

A súlyos beteg III. Károly király szívszorító üzenetet küldött Vilmosnak és Harrynek

Egy bennfentes elárulta Károly király akaratát azzal kapcsolatban, hogy a fiai milyen mértékben segítsenek neki az uralkodásban.
2024-03-08 18:06:12

2024-03-08 18:05:57

Így ünnepelték Károly király ?hivatalos? születésnapját ? fotók

Elõször ünnepelték meg szombaton Londonban a hagyományos katonai pompával a brit uralkodó, III. Károly király "hivatalos" születésnapját.
2023-06-17 16:05:52

2023-06-17 16:06:10

Nostradamus döbbenetes jóslata: rejtélyes király taszíthatja le a trónról III. Károlyt

Közeleg Károly király koronázása, ám Nostradamus jóslata szerint hatalmas fordulat következhet be az uralkodása során.
2023-04-27 10:06:22

2023-04-27 10:07:00

III. Károly szeszbotrányba keveredett: kínos, ahogy lebukott

Fiatal korában egy alkoholos ital miatt robbant ki a botrány Károly király körül, aki naivan azt hitte, senki nem szerez tudomást a tettérõl.
2024-05-18 17:06:05

2024-05-18 17:05:53

Leleplezték III. Károly brit király elsõ hivatalos festett portréját

Károly király 2021 júniusa és 2023 novembere között négy alkalommal ült modellt Jonathan Yeo portréfestõnek a gloucestershire-i Highgrove-ban és a londoni Clarence House-ban.
2024-05-14 19:10:10

Olyan lesz, mint a mesében: lélegzetelállító virágokkal díszítették fel a Westminster-apátságot a koronázásra ? videók

Bebarangolták az Egyesült Királyság egész területét, és több mint 120 rajta virágot szállítottak el Londonba, hogy III. Károly király és Kamilla királyné koronázásán feldíszítsék velük a Westminster-apátságot. A szezonális virágok és lombok felejthetetlen látványt nyújtanak a történelmi napon, ráadásul a király környezettudatosságát is tükrözik.
2023-05-06 10:05:56

2023-05-06 10:06:29

Hamilton két hónap hallgatás után megtörte a csendet, és üzent a világnak

A hétszeres világbajnok posztjából akár arra is lehet következtetni, hogy marad-e a Forma-1-ben.
2022-02-05 20:47:11

Friss hírek érkeztek a rákkal küzdõ Károly királyról: így van most az uralkodó

Friss híreket közölt a Buckingham-palota a rákkal küzdõ Károly király állapotáról: bejelentették, hogy az uralkodó hamarosan visszatérhet a nyilvánosság elé, folytatva királyi feladatait.
2024-04-26 21:06:05

2024-04-26 21:05:54

Íme, az elsõ érmék, amiket már Károly király arcképe van

Elkészültek az elsõ érmék Károly király portréjával. Az új 50 pennys heteken belül forgalomba kerül.
2022-10-01 10:05:50

Íme, az elsõ érmék, amiket már Károly király arcképe van

Elkészültek az elsõ érmék Károly király portréjával. Az új 50 pennys heteken belül forgalomba kerül.
2022-10-01 10:06:00

Íme, az elsõ érmék, amiket már Károly király arcképe van

Elkészültek az elsõ érmék Károly király portréjával. Az új 50 pennys heteken belül forgalomba kerül.
2022-10-01 10:07:55

Mi lesz itt? Harry herceg elutasította Károly király meghívását: egyre rosszabb a viszony kettejük között

Úgy tûnik, sosem lesz béke a királyi családban. Károly király meghívta Harry herceget, Meghan Markle-t és a gyermekeiket a 75. születésnapjára, de csúnyán elutasították õt.
2023-11-06 08:05:56

2023-11-06 08:05:46

Hihetetlen: borral és sajttal üzemel Károly király Aston Martinja

Károly király borok iránti szeretetérõl már itt, a Blikk oldalán is írtunk, ám arról még nem esett szó, hogy a britek uralkodója nem csak kortyolni szereti a nedût. A király ugyanis elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és a klímavédelemnek, éppen ezért különleges megoldást talált arra, hogy az autójával ne szennyezze ? annyira ? a környezetet.
2023-05-04 13:07:24

Három embert késeltek halálra Londonban Károly király koronázása elõtt

Három embert szúrtak halálra Londonban kevesebb mint nyolc óra leforgása alatt pénteken, a nagy ünnepi hétvége kezdetén, III. Károly brit király koronázása elõtt.
2023-05-07 14:07:11

2023-05-07 14:07:14

Tudta? Holnap Kamillát is megkoronázzák: ebben a palástban vesz részt a ceremónián III. Károly király felesége ? Szakértõt kérdeztünk kettejükrõl

1953 óta nem volt Európában koronázás: III. Károly király és Kamilla hercegné együtt sétál be a világtörténelembe május 6-án.
2023-05-05 17:07:15

Meghan és Harry pengeélen táncolnak: megtalálták III. Károly király gyenge pontját

Úgy tûnik, hogy Harry és Meghan megtalálta III. Károly király gyenge pontját, és ha átlépik a határt, nem vehetnek részt a koronázási ceremónián.
2022-10-14 15:08:11

2022-10-14 15:08:23

Így fogadta a világ III. Károly trónra kerülését

III. Károly király és Kamilla királyné koronázásának óriási nemzetközi sajtóvisszhangja volt: ha valami, akkor ez egy igazi nemzetközi esemény volt - összegezte a szombatot a BBC.
2023-05-07 16:05:54

2023-05-07 16:06:46

Rendkívüli bejelentés: hajnalig nyitva tarthatnak a kocsmák III. Károly király koronázási hétvégéjén

A szokásos záróránál két órával tovább, hajnalba nyúlóan ünnepelheti a pubok népe Angliában és Walesben III. Károly király májusi londoni koronázását ? közölte hétfõn a brit belügyminisztérium.
2023-03-07 00:05:47

2023-03-07 00:06:28

2023-03-07 00:08:31

Megérkezett Londonba III. Károly király

Megérkezett péntek délután londoni rezidenciájára, a Buckingham-palotába III. Károly király, aki elõzõ este elhunyt édesanyja, II. Erzsébet királynõ halálának pillanatában lépett az Egyesült Királyság trónjára.  
2022-09-09 21:17:08

Kifütyülték III. Károly brit uralkodót a monarchiát ellenzõ tüntetõk a törvényhozás épülete elõtt. A király elõször nyitotta meg uralkodóként az új törvényalkotási szezont a brit parlamentben.
2023-11-07 21:06:45

2023-11-07 21:06:22

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   pain hustlers   •   elmar wepper   •   marka   •   fold napja 2024   •   stat   •   pepper x   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   talpra magyarok   •   diosgyor   •   tatar gyorgy   •   marina city   •   akgggarmi   •   superapro   •   natcon   •   mobile   •   haarp   •   omegle   •   netapro   •   aaa   •   reacher   •   invincible   •   danka   •   dior   •   komarom   •   bableves   •   kek pelikan   •   oraallitas   •   al ain   •   vsquare   •   tornanadaska   •   travis kelce   •   spinoza haz   •   botswana   •   budapest   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   francia salata   •   schumann peter   •   milorad dodik   •   eiffel   •   kun anna   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   18x11x14   •   a legritkabb nagymacska tunt fel kolykeivel egy vadkamera elott   •   ötvözet   •   at least two dead in chemical leak at facility near la porte texas   •   tarskereso indult a meheknek becsben   •   russell wilson and ciara partner with retail legend christine day to launch a new concept in retail focused on doing good   •   kemeny het all az orszaggyules elott itt van mi mindenrol lesz szo a parlamentben jovoheten 2   •   17rintsvdelmiszabv17   •   xavival huszeves melyponton a barcelona   •   bortonorok vertek ossze egy megbilincselt rabot miskolcon 2   •   ha utnak indulna ne hagyja otthon az esernyot   •   meglepodolgotarultel   •   tokyo organisers hopeful vaccine rollout will allow games to go ahead   •   weisz fanni bolondozos fotokon mutatta meg a szerelmet   •   pusztito tuz a balatonnal   •   ketten haltak meg a rackereszturnal bekovetkezett legi balesetben   •   neighbors react to death of 3 year old boy   •   hat valas tiz gyerek szamtalan megcsalas igy nez ki a kardashian lanyok szerelmi elete   •   cégtemetõ   •   kremlin foe navalny says he will fly home despite threats   •   a jarvany alatt is jon az oraleolvaso   •   megsem tiltjak az avaregetest de kemeny birsagok johetnek   •   beáldozza   •   beyoncé   •   kiderult a titkarno feltett titka a fonok szobajaban tortent a leleplezes 2   •   hunyadi matyas horthy korszak es gazdasagi rendszervaltoztatas az idei torierettsegin   •   coronation concert william says he is so proud of his father king charles   •   gt86   •   afrikába   •   megszuletett shane tusup kislanya kulonleges nevet kapott   •   az eszkalacio elkeruleserol targyalt az egyesult allamok es irak 4   •   N150   •   1700km   •   elo a korcsolyakkal teljesen befagyott a velencei to   •   deep sea creature with rectangular shape discovered as new species take a look   •   betegsgygyszertrikap   •   halalra iteltek harom embert istenkaromlasert pakisztanban 3   •   utinform mutatjuk vasarnap ezeken az autopalyakon szamithat lassabb forgalomra   •   mi lett veluk vv gigi es beci a valosagshow testverparja szakitottak a fajo emlekekkel   •   piperetrgyak   •   alb   •   2000000ft   •   magyar peter elmondta milyen most a viszonyuk varga judittal   •   expressfuvar21   •   tobb szazan mondtak el velemenyuket az otthonfelujitasi programrol de meg nem tudni mennyire fogjak ezeket komolyan venni 2   •   elhunyt havasi janos ujsagiro   •   keressel pent online 11   •   the billion dollar air route is bouncing back   •   szegyen amit a kampany miatt zebraepites urugyen muvelnek az astorianal   •   gardróbszekrény