Májusban több alkalommal is leállás lesz az OTP-nél, mutatjuk, mely szolgáltatások nem lesznek elérhetők

Májusban több alkalommal is leállnak az OTP egyes szolgáltatásai. Az első ezen a mostani hét végén lesz, a másodikra pedig két hét múlva számíthatnak a bank ügyfelei.
2024-05-04 13:06:22

2024-05-04 13:06:05

Elismerték: valóban halálos mellékhatást okozhat ez a koronavírus elleni vakcina

Az AstraZeneca először ismerte el, hogy Covid-vakcinája rendkívül ritka esetekben halálos véralvadási problémákat okozhat - írja a Daily Mail.
2024-04-30 22:07:33

Az AstraZeneca beismerte, hogy véralvadási problémákat okozhat a koronavírus elleni oltásuk

Az AstraZeneca a bíróság előtt először ismerte el, hogy a koronavírus-oltásuk halálos véralvadási mellékhatást okozhat. Több tucat család perli a gyógyszergyártó céget, mert állítják, hogy a hibás vakcinájuk tette beteggé vagy ölte meg a szeretteiket.
2024-04-29 15:06:26

2024-04-29 15:06:05

2024-04-29 15:05:52

Menekültválság Írországban: visszatoloncolják az emberket az Egyesült Királyságba

Óriási a nyomás a kormányon.
2024-04-28 20:08:29

Az okoszebrák használatával drasztikusan csökkenthető a balesetek száma

2024-ben is jelentősen növekedhet a számuk.
2024-04-17 19:09:55

AstraZeneca-oltás: megdöbbentő bejelentést tettek a rákkutatásról

Az AstraZeneca ígéretes kísérleti eredményeket jelentett be Imfinzi immunterápiás oltóanyagával kapcsolatban, ami jelentős előrelépést jelent a tüdőrákos betegek kezelési lehetőségeinek bővítésére irányuló erőfeszítéseiben.
2024-04-05 11:06:22

A Pfizer és az AstraZeneca komoly bejelentést tett, az amerikai kormány tiltása ellenére

Az AstraZeneca és a Pfizer vezérigazgatói ígéretet tettek arra, hogy támogatják a kínai biogyógyszeripar növekedését, annak ellenére, hogy amerikai politikusok az ágazat ellátási láncainak diverzifikálását követelik. Washington korábban felszólította a gyógyszercégeket, hogy váljanak le Kínára, amennyire csak lehet.
2024-03-26 09:06:47

Döbbenet, de VPN használatával még a nyaraláson is pénzt spórolhatunk

Döbbenet, de VPN használatával még a nyaraláson is pénzt spórolhatunk
2024-03-16 15:09:29

Új dolgok derültek ki a Pfizer-vakcina, a Moderna-vakcina és az AstraZeneca-vakcina hatásairól

Egy nagyszabású tanulmány szerint a Covid-oltások akár egy évig is jelentősen csökkenthetik a szívelégtelenség és a vérrögök kialakulásának esélyét megbetegedés esetén - számolt be a The Guardian.
2024-03-13 14:07:19

Népszavazás nőnapra: kiszedhetik a nők szerepéről szóló részt az ír alkotmányból

Írországban a mai napon szavaznak arról a két alkotmánymódosító javaslatról, amely egyrészt kivenné a nők háztartásban és gondviselésben betöltött szerepére utaló részt az ország alaptörvényéből, másrészt kibővítené a család alkotmányjogi fogalmát. Írországban az alkotmány módosítása csak népszavazáson keresztül lehetséges, ezért Leo Varadkar kormányfő abban reménykedik, hogy a nőnapra időzített referendum sikeres lesz.
2024-03-08 16:07:24

Kigyulladt egy bolt Írországban, robbanás rázta meg az üzletet

A tűz oltása közben robbanás is történt, a tűzoltók alig tudtak fedezékbe vonulni.
2024-03-08 15:11:08

Pusztító tornádó csapott le Írországban, hatalmasak a károk - videó

A vihar környékét lezárták, a rendőrség kéri a lakosságot, hogy kerüljék el a területet.
2023-12-11 12:09:40

Ismert magyar vadászpilótát fogtak el 3 milliárd forintnyi heroinnal Írországban

Múlt pénteken bukott le a társával.
2023-12-05 09:09:59

Kiderült, ki az a két magyar férfi, akiket 3 milliárd forintnyi heroinnal kaptak el Írországban: az egyikük egy ismert vadászpilóta

Megnevezték azt a két magyar férfit, akiket 8 millió euró (nagyjából 3 milliárd forint) értékű heroin szállítása közben fogtak el a múlt hét pénteken Írországban. A repülőt az ismert vadászpilóta, N. Zoltán vezethette.
2023-12-05 08:06:30

2023-12-05 08:06:15

2023-12-05 08:06:06

Egyelőre nem tud megszabadulni a magas inflációtól Törökország, mégis leállnak a kamatemelésekkel

A török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - TÜIK) hétfőn ismertetett adatai szerint az éves fogyasztói áremelkedés mértéke novemberben 61,98 százalékra, tavaly december óta a legmagasabbra emelkedett az októberi 61,36 százalékról. Elemzői várakozások átlagában azonban még magasabb, 63,0 százalékos novemberi éves infláció szerepelt.
2023-12-04 15:06:41

Újabb kísérlettel ellenőrizhetik az AstraZeneca oltásának hatásosságát

Az új teszt segíthet eloszlati a nemrég kiderült gyártási hiba miatti kétségeket. A vakcinagyártó vezérigazgatója szerint ez nem késlelteti a védőoltás európai engedélyeztetési folyamatát.
2020-11-27 09:07:10

Verseny a koronavírus-vakcinákért: elkezdődött, amitől sokan féltek

Belátható közelségbe került a koronavírus elleni vakcina, ezzel egy időben viszont meg is kezdődött érte az élet-halál harc a világ országai között. Gulyás Gergely egyenesen a lélegeztetőgépek utáni versenyfutáshoz hasonlította a versenyt, amelyben az nyer, akinek több a pénze és nagyobb a lobbiereje. A Pfizer eközben bejelentette, hogy először az Egyesült Államokba szállít, az AstraZeneca &e...
2020-11-28 16:06:16

Járvány idején tagállami hatáskör a vakcina engedélyezése

A tagországok sürgősségi eljárás keretében, ideiglenesen, korlátozott módon eltérhetnek az uniós előírásoktól.
2020-11-30 19:06:05

Az Európai Bizottság is jóváhagyta a Pfizer vakcina forgalmazását

Ez az első vakcina, amelynek megkezdődhet a tömeges alkalmazása az Európai Unióban.
2020-12-21 20:06:32

Engedélyezte a Pfizer/Biontech koronavírus elleni vakcinájának forgalmazását az Európai Bizottság

Két napon belül ígérték a döntést, végül csak pár órát kellett rá várni. A két ünnep között kezdődhetnek az oltások.
2020-12-21 20:06:32

Zöld utat adott a Pfizer és a Biontech vakcinájának az Európai Bizottság

Az Európai Unió gyógyszerügyi hatóságának engedélye után a bizottsági jóváhagyást is megkapta az oltóanyag.
2020-12-21 20:06:34

Engedélyezte a Pfizer/Biontech koronavírus elleni vakcinájának forgalmazását az Európai Bizottság

Két napon belül ígérték a döntést, végül csak pár órát kellett rá várni. A két ünnep között kezdődhetnek az oltások.
2020-12-21 20:06:36

Jön az orosz Szputnyik V és a brit AstraZeneca kombinált oltásának tesztelése

Aláírták a megállapodást, hamarosan indulnak a tesztek.
2020-12-22 10:08:36

Késve érkezik nyolc uniós országba a koronavírus elleni vakcina

Logisztikai problémák merültek fel a Pfizer-BioNTech vakcinájának szállítása során Spanyolország és nyolc másik állam esetében. Olaszországban közben keveslik az első körben kapott mennyiséget. A Pfizer szerint szeptember végéig mind a 200 millió megrendelt adag oltást le fogják szállítani.
2020-12-28 19:22:26

2020-12-28 19:22:28

Brit szakértők védték meg az AstraZeneca-vakcinát

A német oltásügy bizottság várhatóan azt javasolja, hogy az Oxfordi Egyetem és a svéd gyógyszergyártó közösen fejlesztett vakcináját ne adják be 65 évesnél idősebbeknek. Brit szakértők szerint az oltóanyag biztonságos és hatásos.
2021-01-28 23:06:01

Németországban nem ajánlják a 64 évnél idősebbeknek az AstraZeneca oltását

A német vakcinabiztottság szerint nincs elég adat, ami igazolná, hogy az oltóanyag az időseknél is működik. A gyártó szerint tévednek.
2021-01-28 23:06:01

Covid-19: Oxford-AstraZeneca coronavirus vaccine approved for use in UK

The UK approves its second vaccine against Covid-19, with the first doses due to be given on Monday.
2020-12-30 11:01:50

A vártnál sokkal gyorsabban terjed a koronavírus új mutációja Írországban

A karácsony előtti lazítások miatt ugrásszerűen megnőtt a fertőzöttek száma.
2020-12-30 22:05:58

A vártnál sokkal gyorsabban terjed a koronavírus új mutációja Írországban

A karácsony előtti lazítások miatt ugrásszerűen megnőtt a fertőzöttek száma.
2020-12-30 22:06:04

Írországban mától a legszigorúbb, ötös szintű korlátozásrendszer lépett életbe

Minden előrejelzésnél gyorsabban terjed a koronavírus mutációja.
2020-12-31 08:05:56

Ideiglenesen feloldják a lakhelyelhagyási tilalmat Montenegróban

Az ortodox karácsonyig szabad lesz a mozgás.
2020-12-31 11:06:01

A vártnál sokkal gyorsabban terjed a koronavírus új mutációja Írországban

A karácsony előtti lazítások miatt ugrásszerűen megnőtt a fertőzöttek száma.
2020-12-31 13:06:29

Csimpánzvírusra épül az AstraZeneca vakcinája

Hatékony megoldás ott, ahol kevesebb bozóthúst fogyasztanak.
2020-12-31 14:09:21

Ideiglenesen feloldották a lakhelyelhagyási tilalmat Szlovéniában

A szlovén kormány december 31-én és január 1-jén este nyolc óráig engedélyezi a gyülekezést legfeljebb hat embernek.
2020-12-31 20:05:56

India is engedélyezte az AstraZeneca vakcináját

2021-01-02 13:06:07

Január közepére heti kétmillió adag vakcina lehet az AstraZeneca kapacitása Angliában

Gyorsan fel akarják pörgetni a termelést.
2021-01-02 13:06:09

Január közepére heti kétmillió adag vakcina lehet az AstraZeneca kapacitása Angliában

Gyorsan fel akarják pörgetni a termelést.
2021-01-02 13:06:09

Indiában jóváhagyták az Oxford/AstraZeneca vakcina használatát

Két hazai gyártású és az orosz Szputnyik V vakcina is engedélyezésre vár.
2021-01-02 15:06:00

Heti kétmillió adag oltóanyagot tervez előállítani az AstraZeneca

A mutálódott koronavírus terjedése miatt jelentősen szeretnék meggyorsítani a termelést.
2021-01-02 18:06:00

Január közepére heti kétmillió adag vakcina lehet az AstraZeneca kapacitása Angliában

Gyorsan fel akarják pörgetni a termelést.
2021-01-02 21:06:01

India OKs AstraZeneca and locally-made COVID-19 vaccines

2021-01-03 08:05:57

Coronavirus: India approves vaccines from Bharat Biotech and Oxford/AstraZeneca

It aims to inoculate some 300m people this year in one of the world's largest vaccination campaigns.
2021-01-03 09:05:58

Az Inter kiütéses győzelemmel köszöntötte az újévet

Lautaro Martínez mesterhármast lőtt, Antonio Conte csapata ideiglenesen átvette a vezetést az olasz labdarúgó-bajnokságban.
2021-01-03 15:06:00

Az Egyesült Királyságban egy új vakcinával kezdenek el oltani

Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett oltóanyagot is bevetik.
2021-01-04 08:06:58

Izraelben is engedélyezték a Moderna vakcinájának forgalmazását

Az Európai Gyógyszerügynökség döntése a napokban várható.
2021-01-05 07:05:57

Mexikóban engedélyezték az Oxford/AstraZeneca-vakcina forgalmazását

Hamarosan megkezdődhet a vakcina helyi előállítása is.
2021-01-05 07:05:57

Izraelben engedélyezték a Moderna vakcinájának forgalmazását

A Moderna vakcináját eddig csak az Egyesült Államokban és Kanadában engedélyezték, az Európai Gyógyszerügynökség döntése a napokban várható.
2021-01-05 09:06:10

Még egyáltalán nem biztos, hogy a Moderna vakcinája megkapja szerdán az uniós jóváhagyást

Már hétfőn összeült az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) humán gyógyszerek bizottsága, hogy elvégezze a Moderna Covid-vakcinájának értékelését. Ezt azonban nem sikerült eredményesen befejezni, az EMA Eurológushoz eljuttatott közleménye szerint ?szakértőink keményen dolgoznak a vállalatnál fennálló kérdések tisztázásán?.
2021-01-05 20:06:04

24 órára kitiltották a Facebookról Donald Trumpot

A Twitter után a Facebook is ellehetetlenítette ideiglenesen, hogy Donald Trump bármit közzétehessen a felületén.
2021-01-07 03:06:00

24 órára kitiltották a Facebookról Donald Trumpot

A Twitter után a Facebook is ellehetetlenítette ideiglenesen, hogy Donald Trump bármit közzétehessen a felületén.
2021-01-07 03:06:01

Guller Zoltán: A belföld lett az új külföld

A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint ? mondta a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Facebookra feltöltött évindító videójában. Guller Zoltán úgy véli, a legjobb forgatókönyv szerint is legalább tíz hónap kell, hogy az ágazat el tudja érni a járvány előtti szintet. A jelenlegi helyzetben az az alapvető cél, hogy az újrainduláskor felkészülten lehessen várni a turistákat, és minél többen folytathassák a tevékenységüket, a jövőben versenyképes szereplői lehessenek az újrainduló turizmusnak. A tavalyi év az egész világon drámai törést ho...
2021-01-11 13:06:40

Mostantól még több embert olthatnak be a Pfizer-vakcinákból

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte, hogy a Pfizer vakcináinak ampulláiban lévő oltóanyag mennyiséget ne öt, hanem hat oltásra használják fel az oltóorvosok, írja a Portfolio az EMA közleménye alapján. A gyógyszerügynökség ajánlásában azt is rögzíti, hogy a megkezdett ampullákat hat órán belül fel kell használni, illetve két különböző ampullában lévő oltóanyag továbbra sem keverhető egymással. A tájékoztatás szerint egy ampulla hivatalosan öt adagra elég, a fennmaradó rész pedig kárba veszne, pusztán arra szolgál, hogy egy nem túl minőségi fecskendővel is biztosan beadható legyen...
2021-01-11 19:05:45

Megkezdődött a Moderna vakcinájának európai kiszállítása

A vállalat legalább 600 millió adag védőoltást állít elő 2021-ben, 100 millió adaggal többet, mint amennyit korábban tervezett.
2021-01-11 20:06:01

Most kanalazzák az írek a karácsonyi feketelevest

Jelenleg Írországban a legmagasabb az egymillió főre eső fertőzések aránya világszerte. Egyes szakértők szerint ez a karácsony előtti enyhítések következménye.
2021-01-11 23:06:08

A koronavíruson átesettek háromnegyede még fél év múlva is tüneteket tapasztal

A koronavírus-fertőzésen átesettek 76 százaléka még fél évvel a betegség után is tapasztal tüneteket ? olvasható a Sciencealert szakportálon. A The Lancet tudományos folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozó cikk szerint a volt betegek több mint háromnegyede legalább egy tünetet hónapokkal később is tapasztal. A kutatás 2469 beteggel kezdődött, akik közül 1733 főt vettek végül be a kutatásba. A Vuhanban zajló vizsgálatok kimutatták, hogy a legtovább maradó tünetek között volt az izomfáradtság, a fáradékonyság és az alvási zavarok.  Bin Cao, a kutatás vezetője szerint a koronavírus-fertőzés...
2021-01-12 06:05:39

Január végén dönthetnek arról, hogy az EU-ban engedélyezik-e az oxfordi vakcinát

Most érkezett be az Európai Gyógyszerügynökséghez az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinájának engedélyezési kérelme, gyorsított eljárásban január 29-én dönthetnek róla.
2021-01-12 10:06:03

2021-01-12 10:06:04

Az Európai Gyógyszerügynökség már az AstraZeneca vakcináját is vizsgálja

A gyógyszergyártó cég kedden kérte az oltóanyag engedélyeztetését.
2021-01-12 11:07:31

Kérvényezik az uniós engedélyt az AstraZeneca oltónyagára

Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár benyújtotta kedden az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) felé a koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagának engedélyeztetési kérelmét ? számolt be az MTI. Az EMA tájékoztatása szerint a kérelemről várhatóan január 29-ig döntenek. Addig megvizsgálják a vakcina minőségére, biztonságosságára és hatékonyságára vonatkozóan a fejlesztők által benyújtott dokumentációt. Az Oxford/AstraZeneca-oltóanyag így a harmadik olyan vakcina lehet, amely elérhetővé válik az Európai Unió 27 tagállamában a Pfizer/BioNTech és a Moderna után. Az amszterdami ...
2021-01-12 12:05:45

Már több mint húszezren haltak bele a járványba Ukrajnában

Ukrajnában keddre mintegy ötezer új koronavírusos fertőzöttet jegyeztek fel, emellett ismét sokan, több mint 180-an haltak bele egy nap alatt a betegségbe, velük együtt a járvány eddigi halálos áldozatainak száma meghaladta a húszezret. A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 5116 új esettel 1 124 430-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 184 áldozattal 20 019-re. Eddig 812 368-an gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem 16 ezren, az aktív betegek száma így több mint 11 ezerrel 292 043-ra csökkent ? írja az MTI. A legtöbb új beteget, csaknem kilencszázat ...
2021-01-12 13:05:40

Január végén dönthetnek arról, hogy az EU-ban engedélyezik-e az oxfordi vakcinát

Most érkezett be az Európai Gyógyszerügynökséghez az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinájának engedélyezési kérelme, gyorsított eljárásban január 29-én dönthetnek róla.
2021-01-12 13:06:03

M1: idősotthonok lakói kapják a megérkezett Moderna-vakcinát

Megérkezett az első Moderna-vakcinaszállítmány Magyarországra ? hangzott el az MTI tudósítása szerint az M1-en kedden. Később megszólaltatták a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatóját is, ennek a gyógyszer-nagykereskedelmi vállalatnak a telephelyére vitték az oltóanyagot. A tv-csatorna tudósítása szerint első lépésben vitték a szállítmányt egy gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat telephelyére. A tájékoztatás szerint a 7200 vakcina, amely 3600 ember oltására elegendő, nem sokkal 10 óra után érkezett a budapesti telephelyre. A műsorban elhangzott: a vakcinát szállító kisteherautó hétfő délután 4 óra...
2021-01-12 15:06:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   f   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   b   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ideiglenesen irorszagban is leallnak az astrazeneca vakcinajanak hasznalataval 2   •   venezuela takes step towards recognised elections   •   légtechnikaiidomok.h tml   •   hong kong disneylands new castle is an architectural vision of diversity   •   moszkva javaslatot tett washingtonnak   •   a tv2 leadja az elkxrtuk cimu filmet   •   ez a talalmany kepes kiszagolni a betegsegeket   •   90 helyett 188 km h val szaguldott az audis 200 ezres buntetes jart erte 2   •   ujabb orszagos tesztelest tartanak szlovakiaban 3   •   a vilag egyik legismertebb sportolojaval is kozos fenykepen szerepel dzsudzsak balazs   •   verdijat tuzott ki a wagner a prominens europai politikus fejere   •   iden is lesz magyar kerekparos a giron 2   •   taylor lautner gets real on fame love and the twilight years   •   on szerint mirol szolt ez az ev a gazdasagban szavazzon   •   met officers suing force over grenfell response   •   villantottak az ukranok ilyen harcjarmuvet aztan tuti nem lattal meg   •   keresztulgyalogolt egy idos no a szentendrei uton epphogy meguszta video   •   uj konstrukcio kerult a nav celkeresztjebe   •   a pokolbol a mennybe jutott a dvsc focicsapata lenyugozo kisfilmen a feljutas   •   egyszeru de hatasos megoldast talaltak a demencia megelozesere 2   •   nadai aniko megmutatta hogy nez ki az orrplasztikaja utan   •   ont lehet hogy osszel mar egy robot muti majd   •   a fel vilag rettegett putyin brutalis csecsen harcosaitol aztan jott a meglepetes   •   horvath eva mar elengedte hogy ebben az eletben ferjhez megy   •   manchesterben nyolc even keresztul loptak csaltak hazudtak de kulonb barki   •   states tackling qualified immunity for police as congress squabbles over the issue   •   kiderult hogy van a korhazba kerult f1 sztar ez okozta a hatalmas balesetet las vegasban video   •   browns head coach to miss teams first play off game in 18 years   •   curtis felszolalt az iskolai zaklatasok ellen egyutterzesre neveli a kisfiat egy hasznalt iskolataska ugyanolyan almokat hordoz mint egy uj 2   •   koszonom hogy angyalt adtal nekem meghalt a vilaghiru rapper edeasnyja 2   •   elhunyt william de gelsey baro   •   galvolgyi janos uzent a korhazbol foto is keszult a szineszrol   •   ennyit kaszaltak a parkolassal a balatonnal   •   brutalis allatkinzas drotot szoritott a kutyaja nyakara egy kisnyaradi ferfi 2   •   next top model hungary kevehazi lili ujfent kiesett a musorbol   •   eltorik az emberek csontja a vilag egyik leggyorsabb hullamvasutjan ezert lezartak 2   •   no babies allowed uk mp told   •   lemondott igazgatoi posztjarol a sumegi polgarmester elettarsa akirol kiderult hogy hamis az erettsegije   •   demi lovato sem nonek sem ferfinak nem tartja magat igy nem tudja hasznalni a nyilvanos wc ket ugy ereztem nem letezik mosdo szamomra 2   •   vinicius vlahovics es a tobbiek megduplaztak ertekuket az ifju futballsztarok   •   ijeszto abra mutatja hogyan melegedett extrem szintre a tengerviz   •   uj dove es axe gyar epul ukrajnaban   •   a januari minimalber emelest mar biztosan buktak a dolgozok   •   visszaengedne a versenyzeshez az oroszokat es feheroroszokat a nob   •   marks spencer blames brexit as it closes stores in france 2   •   fertozott repuloteri munkasokat talaltak sanghajban tobb szaz ember kerult karantenba   •   linda reynolds australian minister settles case after calling aide lying cow   •   i lost everything how moreno overcame terrible year to make ufc history   •   egyik nap a tenyereden hordoztal masnap en voltam a legnagyobb krva a vilagon   •   nets owner joseph tsai unsure when unvaccinated kyrie irving will play again  

srv.38.