Súlyos adatszivárgás: idegen emberek telefonjára küldték ki mások repülőjegyét

Súlyos adatszivárgás történt a német légitársaságnál április elején. Meglepődve figyelték az érintettek, hogy a naptárukba idegen emberek repjegye került. Állítólag a Siri állt a probléma mögött.
2024-05-06 11:07:46

2024-05-06 11:07:35

Hétfő hajnalban ismét megjelenhet a magyar égbolton a sarki fény

Huszonnégy órán belül két napkitörés is történt, a részecskefelhő a napkelte előtti órákban éri el a Földet.
2024-05-05 19:08:50

Hétfő hajnalban ismét megjelenhet a magyar égbolton a sarki fény

Huszonnégy órán belül két napkitörés is történt, a részecskefelhő a napkelte előtti órákban éri el a Földet.
2024-05-05 19:08:46

Végre látható, hogyan tombol a Napunk

Soha nem látott felvételeket készítettek a csillagászok.
2024-05-04 19:08:46

Olyan lehetett egykor a Mars, mint ma a Föld

2024-05-03 10:07:51

Halálfalat terveznek a Holdra

De hogy kerül oda?
2024-05-03 06:08:00

Döbbenetes dolog történt a robbanásveszélyes ördög-üstökössel, az egészet felvette a NASA

Rendkívüli esemény történt a Nap közelében járó Ödög üstökössel, egy erős napkitörés időlegesen elfújta a csóváját.
2024-04-27 17:08:01

Ritka jelenséget örökített meg április 23-án a NASA Solar Dynamics Observatory nevű űrszondája. A Napot figyelő szerkezetnek sikerült rögzítenie, amint a csillag négy régiójában egyidőben következett be hatalmas robbanás.
2024-04-27 08:08:21

2024-04-27 08:08:16

Magyarázatot találhattak a Mars egyik rejtélyére

2024-04-26 12:07:12

Megdöbbentő bejelentés: félelmetes jelenséget rögzített a NASA napfigyelő műholdja

Pénteken a Földre is hatással lehet.
2024-04-25 17:10:04

Titokzatos, mohaszerű anyag borítja a Napot

A mágneses mezők energiái termelhetik a hőt.
2024-04-21 09:09:29

Túl drága lett a Mars-küldetés, segítségért kiált a NASA

Veszélyben lehet a NASA Mars Sample Return küldetése, mely marsi por- és kőzetmintákat hozna a Földre. Az ok a pénz, és most olyan megoldásokat keresnek, melyekkel olcsóbbá és gyorsabbá lehetne tenni a küldetést.
2024-04-17 18:11:09

2024-04-17 18:10:56

Egyetlen jégkristályból is kimutatható lehet az élet idegen égitesteken

Fúrórobotok helyett egyetlen jégszemcse segítségével is megállapítható lehet az élet jelenléte.
2024-04-02 00:06:50

Sokkal erősebb lehetett a történelem legerősebb geomágneses vihara, mint azt eddig számolták

Brit kutatók újra kiszámolták, mennyit változott a Föld mágneses mezője az 1859-es Carrington-esemény során. Az eredmény egészen elképesztő.
2024-04-01 12:10:27

2024-04-01 12:10:23

Lehet, hogy a földönkívüliek régóta jeleznek, csak eddig rosszfelé néztünk?

Az idegen intelligens életformák után kutató tudósok szerint olyan helyen érdemes keresni idegen civilizációk nyomait, amelyről ők is feltételezhetik, hogy a Földön élők felfigyelnének rájuk.
2024-03-28 20:10:37

2024-03-28 20:10:12

Internetes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 11:30:09

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-23 11:30:09

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 11:30:10

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:12

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:14:22

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   jazz   •   mag   •   rozsa sandor   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   b   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   budapest   •   aza   •   P   •   L   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   idegen napkitores suhant el a mars mellett   •   sandor palota novak katalin emberei eltuntek   •   napokon belul megszunik a lathatatlan ero ami a tozsdeket repitette   •   betiltana a hetvegi autozast a kozlekedesi miniszter   •   iszonyu nyomaszto megis imadjuk a squid game vilagat   •   olyan hideg van hogy tobb autopalya burkolata is megrongalodott 2   •   mi tortenhetett vele gyorskajaval es csipos szosszal gyogyul zambo krisztian   •   elkepeszto fordulat allt be az arany piacan   •   budapesten lep fel a thirty seconds to mars 2   •   muller cecilia husvetra minden regisztralt megkaphatja az oltast   •   israeli lawmakers pass proposal to dissolve parliament   •   olaszorszagban is emeltek a terrorellenes keszultseget   •   torott fembiztonsagi ajto kilincsek csereje 35   •   elgazolt egy embert a szegedi intercity 2   •   ket csataterallamban is hitelesitettek joe biden gyozelmet   •   kenyerrel kinalta a majmot utana nagyon meglepodott video 2   •   nyolc ev bortonbuntetesre es korbacsolasra iteltek az arany medve dijas irani rendezot   •   trump pardons ex strategist steve bannon dozens of others   •   squid game actor o yeong su found guilty of sexual misconduct   •   lengyelorszagbol szallitananak alkatreszt a kinaiak a szegedi autogyarukba   •   fantasztikus videoval koszontotte fel magyar valogatott focistajat a fradi   •   orban viktor husveti uzenete   •   brighton boost survival bid with win against southampton   •   hangszorojavitasinde xphpoptioncomjoommai l   •   cof fejezze be a dead kennedys a cirkuszolast   •   kariko katalin megtartotta szekfoglalojat a magyar tudomanyos akademian   •   spanyolorszag magyarorszag percrol percre   •   oveket becsatolni nagy emelkedes johet meg az aranynal   •   eletveszelyesse valt ezert lezartak az orszag egyik legnepszerubb kirandulohelyet 2   •   bitcoin keeps hitting new highs after tesla backing   •   nyomoz a rendorseg balasy gyula cegeinek tularazasai miatt   •   kiderult mennyit adhat hozza az 5g a magyar gdp hez   •   washington post az amerikai kormany ket hettel a merenylet elott figyelmeztette moszkvat hogy tamadas erheti a crocus city hallt   •   a leendo vilagelsot legyozo marozsan soha nem tapasztaltam meg ilyet   •   napokon belul kitorhet egy ujabb haboru europaban   •   magyar peter tobb tizmillio forint erkezett egyszeru magyar emberektol 2   •   mostantol ketfos kommandok ellenorzik az allami korhazakat varatlanul erkeznek es ezeket vizsgaljak majd video 2   •   nhl postpones upcoming new york islanders games due to covid 19 outbreak   •   varatlanlatogatoerke   •   kutyapart piros lesz a paradicsom vagy sarga   •   cancer death rates will fall despite covid study shows   •   az egyetlen emeletes varosi ikarus visszakapja regi fenyet   •   foden strikes as man city beat brighton to extend unbeaten run   •   elkepeszto meccsen jatszottunk dontetlent a nemetekkel 2   •   az osztrakok egymillio adag orosz vakcinaval szamolnak de meg kivarnak   •   szenzacios lelet szules kozben orzott meg egy 99 millio eve elt csigat egy borostyanko   •   elromlott a hangulat esessel indulhat a nap a tozsdeken   •   takeaways what hearings have revealed about jan 6 failures   •   orult lo utolso rugasa   •   elkeszult a jovo napernyoje meg huteni is tud 2