Műteni kell, úgy megverték a híres dartsjátékost

Egy focimeccsen verték meg.
2024-05-10 13:08:55

Kábítószerből akart megélni egy férfi a nejével és az anyósával

Drogkereskedelemből akart megélni egy baranyai család. A Siklósi Járási Ügyészség három férfi és két nő ellen emelt vádat kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt. A Baranya Vármegyei Főügyészség közleménye szerint bő két évvel ezelőtt költözött egy házaspár a Siklós környéki településre. Elhatározták, hogy abból fognak élni, hogy a kábító hatású anyagokat árulnak majd. Nem sokkal korábban ismerték meg azt a férfit, aki 2021 végén kábítószert és új pszichoaktív anyagot értékesített, tőle szerezte be a férj a kábítószert és az új pszichoaktív anyagot, amit aztán tová...
2024-05-10 13:08:09

Dobrev Klára: Ma rendkívül kínos fideszesnek lenni, már Orbán Viktornak is ciki lenni ebben az országban 

Orbán Viktor már régen elvesztette a többségét Dobrev Klára szerint. A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője már saját, 2026-os miniszterelnök-jelöltségére készül, de koncentrál a júniusi EP- és önkormányzati választásra is, ami után szerinte akár előrehozott választások is elképzelhetőek, vagy egy bizalmatlansági indítvány, amit nem biztos, hogy túlélne Orbán a parlamentben. Értékelte a Magyar Péter-jelenséget is.
2024-05-10 10:12:03

2024-05-10 10:11:44

Két fiatal akart megerőszakolni egy lányt Miskolcon

Rávették, hogy szálljon le a villamosról, majd szexre akarták kényszeríteni.
2024-05-09 18:08:56

Őrület mennyit ér egy bikini, ha eredeti viselője szexi, híres és dögös

A rajongók megvadulnak a szexi celebek fürdőruháiért.
2024-05-08 20:10:22

Rács mögött maradhat a férfi, aki négyszer is megszúrta a barátnője vállához érő fiatalt

Továbbra is ács mögött haladhat az az ukrán állampolgárságú férfi, aki kis híján megölte egy honfitársát azért, mert a barátnője vállához ért. Stoller Katalin, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság három hónappal hosszabbítsa meg az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatását. Az ügyész tájékoztatása szerint egy ukrán férfi egy lakótelepen sétált hazafelé vasárnap este, amikor egy lépcsősoron szembe találkozott a baráti társaságával arra sét...
2024-05-08 15:08:23

Nem akart megázni egy bringás, inkább elkötött egy Trabantot

Egyébként is kocsit akart venni, gondolta megspórolja az árát.
2024-05-08 09:11:17

Egész éjszaka vertek egy 17 éves lányt, mert nem akart prostituáltnak állni

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a karcagi férfival szemben, aki tavaly áprilisban egész éjszaka vert egy 17 éves lányt Karcagon, mert az nem volt hajlandó prostituáltként dolgozni. A kiskorú életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyanúsítás szerint egy 26 éves karcagi férfi órákon át bántalmazott egy kiskorú helyi lányt a lakóházában. A rendőrség közleménye szerint a férfi azt tervezte, hogy abból fog élni, hogy külföldön futtatja a lányt. A fiatal lány ezt megtagadta, ezért a férfi olyan brutálisan bántalmazta, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett. Az őrizetbe vett férfit emberkeresked...
2024-05-07 16:08:01

Felvételek: így kezdődött meg az invázió, amit Amerika nagyon nem akart látni

Rövid felvételt tett közzé az izraeli hadsereg (IDF) a Rafah elleni invázió első szárazföldi műveleteiről. Az izraeli katonák ma reggel foglalták el a határátkelőt a Gázai övezet és Egyiptom közt.
2024-05-07 10:07:58

Nem sikerült a Boeingnek embert küldeni az űrbe

Nem sokkal a felszállás előtt hétfőn lefújták a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner első legénységi tesztrepülését - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden.
2024-05-07 10:07:26

Varga Judit oda költözhet, ahol Magyar Péter polgármester akart lenni

Abba a balatonhenyei házba költözhet be az egykori igazságügyi miniszter, amelyre korábban Magyar Péterrel felvették a falusi csokot, majd Varga visszafizette azt, miután mégsem költöztek oda.
2024-05-07 07:10:38

Halálos tűzeset Békéscsabán: dohányzás okozhatta a tragédiát

Egy hatvanéves férfi égett halálra Békéscsabán hétfő délután. A gyanú szerint dohányzás vezetett a tragédiához.
2024-05-06 19:06:59

Halálos tűzeset Békéscsabán: dohányzás okozhatta a tragédiát

Egy hatvanéves férfi égett halálra Békéscsabán hétfő délután. A gyanú szerint dohányzás vezetett a tragédiához.
2024-05-06 19:06:24

Halálos tűzeset Békéscsabán: dohányzás okozhatta a tragédiát

Egy hatvanéves férfi égett halálra Békéscsabán hétfő délután. A gyanú szerint dohányzás vezetett a tragédiához.
2024-05-06 19:06:03

A sínekre ment pisilni egy férfi Madridban, halálra gázolta a metró

A szemtanúk közül többen sokkot kaptak.
2024-05-06 17:11:22

Így is lehet? A testvére helyett akart levizsgázni egy férfi Kecskeméten

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolt vádemelést egy testvérpár ellen. Egy férfi az öccse helyett szerette volna letenni a motorkerékpár-vizsgát Kecskeméten.
2024-05-06 09:06:38

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:45

2020-06-23 22:20:33

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Valóban halálra kerestette a kis Jézust Heródes, Júdea királya?

Az Újszövetségi evangéliumok írnak a júdeai gyermekmészárlásról.
2020-12-28 22:05:55

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Még azután is zaklatott egy iskolás kislányt egy férfi, hogy már nyomoztak ellene

A 45 éves férfi megfenyegette a kislányt.
2020-12-01 22:06:18

Munkából rohant haza, elgázolták a férfit a Budafoki úton

A zebra mellett akart átmenni az úton.
2020-11-27 22:06:16

Ammóniaszivárgás miatt vittek kórházba öt embert egy baranyai gyárból

105 ember volt az üzemben a baleset idején.
2020-11-23 22:06:03

A Barcelona cserekapusa ott folytatta bravúrjait, ahol egy hete abbahagyta - videó

Már két csapatnak is megvan a 9000 gól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája történetében.
2020-11-26 22:05:51

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Audival ütközött, majd elütött egy gyalogost egy mentő a Bécsi úton

Két embert – a gyalogost és a mentő sofőrjét – kórházba szállították.
2020-11-15 20:15:39

Egy 28 éves férfi fejezhette le a kaposvári kutyamenhely kecskéjét

Szerdán hajnalban ölték meg a kecskét brutálisan, a rendőrök egy fiatal férfit gyanúsítanak az állatkínzással.
2020-11-16 08:06:31

Halálra gázolt egy repülőgép egy medvét Alaszkában

Az anyamedve kétéves kölykével együtt bóklászott a leszállópályán, amikor megtörtént a baleset.
2020-11-16 08:06:31

Egy 28 éves férfi fejezhette le a kaposvári kutyamenhely kecskéjét

Szerdán hajnalban ölték meg a kecskét brutálisan, a rendőrök egy fiatal férfit gyanúsítanak az állatkínzással.
2020-11-16 08:06:31

Duci, röpképtelen papagáj lett az év madara Új-Zélandon

A bagolypapagáj még úgy is nyert, hogy a versenyben 1500 hamis szavazattal akarták a dobogóra első fokára repíteni a kis foltos kivit.
2020-11-16 15:05:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   haszn   •   Leverkusen   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   f   •   eb   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   perapro   •   rozsa sandor   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hires akart lenni tiz embert gazolt halalra a nogyulolo ferfi 2   •   ime a 10 legfigyelemremeltobb juniusi eladas a londoni muveszeti aukciokrol   •   tobb szaz ujabb ingatlant sajatithat ki a kormany a budapest belgrad vasutvonal miatt   •   putin wasted no time buttering up china after his election victory   •   az analis koronavirus teszt nem okoz pingvinjarast a kinai hatosagok szerint   •   tiz eve nem adott el olyan keves autot a volkswagen csoport mint tavaly   •   dontottek a szomszedban jelentosen atformaljak a karantenszabalyokat itt vannak a reszletek   •   veszelyes jatekba kezdett a kormany onmaga ellen hivta ki a sorsot   •   sulyos adatszivargas tortent az europolnal 2   •   diosjenon eltunt lanyok megvan hogy ki lehet a gyilkos 2   •   perre vinnek a whatsapp valtoztatasait a 400 millio felhasznalos indiaban   •   a godeny partot es egy fideszes orszaggyulesi kepviselo partjat is nyilvantartasba vette az nvb   •   megbekelt az adidas a ceg mar nem tiltakozik a black lives matter haromcsikos logoja ellen 3   •   most kanalazzak az irek a karacsonyi feketelevest   •   bohar daniel is csatlakozott a megafon csapatahoz   •   tintapatrontlts;l   •   blinken hamarosan jelentosen tobb segely juthat be a gazai ovezetbe   •   vinicius junior sirva beszelt az ot ert rasszista tamadasokrol egy sajtotajekoztaton   •   az mtk nyilt kartyakkal jatszik lennenek tervei a magara hagyott zugloi sportteleppel 2   •   rudolf peter nagy bejelentesevel ert veget a szinhazi eloadas   •   ebben az egyedi mezben lep palyara a barca az el clasicon   •   tobb mint ketmillio dollart er a legelso batman kepregeny peldanya   •   a kormany harmadik leveletol sem lettek okosabbak az oltasra regisztralok 2   •   ut melletti bomba vegzett egy dzsihadistaval afganisztanban   •   magyar en csak egy szikra vagyok   •   china urges australia to close offshore detention centres   •   silky creature with orange teeth and long claws discovered near andes photos show   •   ujabb megdobbento kepek erkeztek gazabol karjukban a sebesultekkel futnak a lakosok 3   •   felhaborito es elfogadhatatlan hiaba varjak a szallasadok hogy a booking utaljon tobb ezer szallashely lehetetlenul igy el 3   •   szilagyi istvan fia a szuleivel aludt a gyilkossagot megelozo ejszakan 2   •   mindent bevetnek a termalfurdok husvetkor   •   te bohoc magyar peter lanczi tamasnak uzent kit akarsz te pontosan bebortonozni 2   •   elkepeszto latvanyt nyujt a torok disneyland   •   megegyeztek a tudosok arrol hogy 14 milliard eves az univerzum 4   •   az osszeomlas szelere kerult ukrajna oriasi a baj 3   •   unios forrasok ket tagallam sem szavazza meg hogy utaljanak magyarorszagnak   •   uj fronton tamad a hamasz izraelben   •   mar keszulodik a bortonbe az rtl klub bukott sztarja   •   otthonfelujitasi   •   Dhng   •   eloszor kerult az uffizi gyujtemenyebe kortars utcamuvesz alkotasa   •   watch putin thanks russia after predictable win   •   menczer tamas a baloldalon feltuntek uj szereplok arulok feleseguket rettegesben tarto figurak 2   •   volt baratnoje gwyneth paltrow is megemlekezett matthew perryrol   •   magyar peter valaszolt a mozgalma logojat ero vadakra 2   •   megnyertek a vb t egy oriasi kukaval pozoltak az elso kozos csapatfoton   •   azt hitte barkit megkaphat vegul sajat maganak sem tetszett a forint   •   juan carlos court throws out ex lovers e145m legal case   •   kiderult miert halasztottak el az uj fizetesi megoldasok bevezeteset magyarorszagon   •   one of cubas homegrown vaccines cleared to enter phase 3 trials