Máris szakított Magyar Péter pártjával az erzsébetvárosi polgármesterjelöltjük, inkább mégsem a Tisza Párt színeiben indul

Lajos Béla egy napig sem volt Magyar Péter pártjának polgármesterjelöltje a főváros VII. kerületében. Úgy döntött, mégis inkább az őt eredetileg jelölő Színes Erzsébetváros civil szervezet polgármesterjelöltjeként folytatja, ahogy egyébként kezdte is.
2024-05-03 16:12:04

2024-05-03 16:11:18

Halálra csíptek több lovat a méhek Ivánban

Tömegével támadtak rá lovakra méhek a győr-moson-soproni Ivánban, három állat el is pusztult. A gazda gyászol, a méhek tulajdonosa hallgat.
2024-05-03 10:10:59

Valóban szakított vőlegényével: újabb részleteket osztott meg Binhky, akit Marics Petivel boronáltak össze

Az énekesnő szerint könnyen rá lehetett jönni arra, hogy nem a vőlegénye volt az, aki a megcsalásról szóló pletykákat megerősítette.
2024-05-02 21:05:57

2024-05-02 21:05:47

Kritikus szintet szakított le a forint

Ugyan a magyar piac is zárva tartott május 1-jén, de a forint érdemben erősödni tudott a vezető devizákkal szemben, az euróval szemben pedig már a kulcsfontosságúnak számító 390-es szintet is leszakította a jegyzés. Ezt követően pedig csütörtökön is folytatódik a hazai fizetőeszköz erősödése. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
2024-05-02 09:06:47

Túlélte a macska, hogy véletlenül egy rakás munkavédelmi bakanccsal együtt postázták Utahból Kaliforniába

A cicák szeretnek dobozokba ugrálni - most is ez történt, csak a gazda nem vette észre.
2024-04-29 11:14:54

Tudja, ki miatt kell vizsgázni autóvezetésből? Törley József, a pezsgőkirály az oka

Egy baleset következménye, hogy Magyarországon is bevezették a forgalmi vizsgát.
2024-04-27 13:06:17

Tudja, ki miatt kell vizsgázni autóvezetésből? Törley József, a pezsgőkirály az oka

Egy baleset következménye, hogy Magyarországon is bevezették a forgalmi vizsgát.
2024-04-27 13:05:48

Egy misét szakított félbe a Medici fivérek elleni merénylet

A Pazzi-összeesküvés megrázta Firenzét, de megerősítette a merényletet túlélt Mediciek hatalmát.
2024-04-27 09:08:18

Egy kaposvári bevásárlóközpontban verte össze az ismerősét egy férfi

Először az interneten vesztek össze egymással.
2024-04-26 16:08:57

Újból polgármester lenne a vak komondoros Balogh József

Balogh 2016-ban mondott le, miután jogerősen elítélték élettársa bántalmazása miatt.
2024-04-25 22:09:51

Újból polgármester lenne a vak komondoros Balogh József

Balogh 2016-ban mondott le, miután jogerősen elítélték élettársa bántalmazása miatt.
2024-04-25 22:09:32

15 év után szakított a magyar énekesnő

Nehéz döntés volt.
2024-04-25 19:11:06

József gazda őszintén vallott arról, milyen társra vágyna, illetve miért próbál szerencsét újra az RTL műsorában.
2024-04-25 09:06:17

József gazda őszintén vallott arról, milyen társra vágyna, illetve miért próbál szerencsét újra az RTL műsorában.
2024-04-25 09:06:02

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/ Villanyszerelő non stop Flór Ferenc Kórház Villanyszerelő non stop Simándy József Általános Iskola Villanyszerelés hibaelhárítás Zsófialiget Villanyszerelő non stop Fenyvesliget Megbízható villanyszerelő Kistarcsa non stop hibaelhárítása és villanyszerelés Kistarcsa, lakás elektromos felújítása Kistarcsa, lakás villanyszerelés azonnal Kistarcsa, méretlen hálózatok teljes körű felújítása Kistarcsa, Non-stop villanyszerelés Kistarcsa
2020-06-23 22:01:12

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:45

Bernáth József: Megszokták a nézők, hogy nagyon kemény, mogorva vagyok

Több év után visszatért a képernyőre, vegyes érzéseket váltott ki a nézőkből - többek közt erről is beszélt az Origónak a séf.
2020-12-21 22:06:05

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:20:34

Nem jött össze az autótranszport, két nagyértékű kocsi akadt fenn a határon

Összesen 14 milliót ért a két autó, amelyből az egyiket Franciaországban lopták, a másikat Németországban.
2020-11-16 08:06:30

Nem jött össze az autótranszport, két nagyértékű kocsi akadt fenn a határon

Összesen 14 milliót ért a két autó, amelyből az egyiket Franciaországban lopták, a másikat Németországban.
2020-11-16 08:06:31

Kiugrott az ötödikről egy szombathelyi nő, miután kórházba utalták

Az idős asszony egy olyan beavatkozásra feküdt volna be a kórházba, ami javított volna egészségi állapotán.
2020-11-17 21:10:52

Kiugrott az ötödikről egy szombathelyi nő, miután kórházba utalták

Az idős asszony egy olyan beavatkozásra feküdt volna be a kórházba, ami javított volna egészségi állapotán.
2020-11-17 21:10:53

Ideges telefonálgatás kezdődött, miután Orbán bemondta a vétót

A járvány politikai kockázatait éppen úgy kezeli Orbán Viktor, mint a tavasszal tette: fojtogatja az ellenzéket, kiszolgálja választói világképét, lestoppolja az adóforintokat, és ökölharcba rángatja Európát. Ha pedig a második hullám durvább az elsőnél, akkor Orbán is bedurvul - írja eheti számában a HVG.
2020-11-18 14:07:36

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:16

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:17

Fekete-Győr Szijjártónak: Szedd már össze magad!

A Momentum elnöke elmagyarázta a külügyminiszternek, mi a különbség a foci és a stadionépítés között.
2020-11-19 16:09:23

Fekete-Győr Szijjártónak: Szedd már össze magad!

A Momentum elnöke elmagyarázta a külügyminiszternek, mi a különbség a foci és a stadionépítés között.
2020-11-19 16:09:24

Meghalt egy tévés vetélkedő játékosa, miután végzett a feladattal

Tragédiával végződött a forgatás.
2020-11-21 13:35:08

Elképesztő öngólt hozott össze a Leverkusen kapusa

A címvédő Bayern München nem bírt a Werder Bremennel.
2020-11-21 17:10:55

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   G   •   szótár   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   energiaspiral csomag akciok 15   •   lecsapott a vihar fakat csavart ki a szel borsodban   •   besult a csodafegyver az epizodista hozta a kabinetalakitast 2   •   evergrande debt laden china developers shares suspended   •   oriasi veszteseg erte a mukorcsolyasportot meghalt a legenda oleg protopopov   •   egy fura hagyomany miatt a kiralyi mehesznek kozolnie kell a mehekkel hogy meghalt a kiralyno   •   armed group has released last three hostages in papua new guinea says prime minister   •   legszivesebben fel sem kelnek csak tavasszal most a teli depresszio is nehezebb   •   astrazeneca jab may be limited on covid variant   •   200 hazat nyomtatnak ki egy amerikai kisvarosban   •   deutsch tamas az olaf megkezdte a cseh katalin ugy vizsgalat elokesziteset   •   ugy elrontottak ezt a frissitest hogy meg a gyarto sem javasolja 4   •   businesses give 220 officers free meals   •   tulelte a jarvanyt most ujra szarnyal a kihivo bankok sztarja   •   joe bident a dadogasa is elkiseri az elnoki beiktatasra   •   lecsapott a nav egy ferfira aki ekszereket arult kozossegi oldalak piacteren 25 millio forintnyi adot kell bevallania   •   masodjara is apa lesz jason statham   •   ez a bundesliga parositas mindig a magyarokrol szolt   •   ot abra amely mutatja hogyan fogyott el a magyarok penze 2   •   uj szinte kamatmentes hitelt vezet be a kormany a legkisebb cegeknek   •   985 os pontossaggal diagnosztizalja az autizmust az uj mesterseges intelligencia sokkal korabban mint eddig lehetseges volt 2   •   fellazadt a bortonben a mori bankrablo   •   megszuletett a belvarosi tahoparkolasi dij baberkoszorus gyoztese 2   •   9 ember halalat okozta egy 13 eves fiu teherautot vezetve karambolozott 3   •   meghalt a futballegenda aki 39 evig fekudt komaban 2   •   betort johnny depp hazaba lezuhanyozott es keszitett maganak egy italt   •   russia and china lash out at destructive us in united front against west   •   ethiopia explosion abandoned bomb kills three in addis ababa   •   mar az egesz foldgolyo megepitheto lego bol   •   putyin csecsen vezer baratjanak a lovat keresi a cseh rendorseg   •   be tougher on covid breaches say pundits after five premier league clubs players break protocols   •   ezer madar pusztult el egy ejszaka alatt miutan nekirepultek egy uvegfalu epuletnek 2   •   police tout drop in violent crime   •   igy szol lovari nyelven gyerekek es notar mary eloadasaban a csendes ej   •   felporgott a gepezet 13 new yorknyi erdot irtottak ki az amazonasbol braziliaban   •   o nyerte a magyar aranylabdat   •   a nemetek hibatlanok a vilagbajnoksagon a dominikai koztarsasag is remekel   •   a hoseg miatt lassabban jarnak a vonatok budapest es satoraljaujhely kozott   •   gyogypedikur pedikur budapest gyogypedikur pedikur 36 30 78 78 870 7   •   egeszseges 19 22 eveseket is behivtak oltasra pedig most a kronikus betegeken van a sor   •   szoboszlai dominik egyetlen villanasa eleg volt egy jo 2021 remenyehez 2   •   vasvillat vasvillat hadd szurjam keresztul   •   elnezest kert adertol a kormany a botranyt okozo szegedi professzor kituntetese miatt   •   kismotorjaval szelte az utakat egy otthonrol megszokott keteves kisfiu   •   trial scheduled for alleged far right german coup plotters   •   raketatamadasok   •   erettsegi botranya utan tavozik a sumegi rendelo vezetoje   •   kiderult melyik ket csapat jut fel az nb i be   •   sulyos serulest szenvedett egy meccsen korhazba kerult a magyar valogatott kozeppalyas 2   •   balog zoltan ne hagyjuk hogy a jarvany elrontsa ezt a szep unnepet 2  

srv.38.