Ezek a testrészek árulkodnak leginkább a korunkról

Egyre többször találkozhatunk olyan fejlesztésekkel, amelyek a felhasználók arcszerkezete és a bőr állapota alapján képes egészen pontosan meghatározni az érintett korát. A bőrápoló mesterséges intelligenciát fejlesztő Haut.AI most olyan megoldással állt elő, amely a kézfej alapján képes megtenni ugyanezt, írja az Interesting Engineering. Az Experimental Dermatology folyóiratban megjelent kutatás szerint a kézfejről készült képek alapján képzett mesterséges intelligencia modellek hasonló pontosságot értek el, mint azok a megoldások, amelyek arcról készített képekből dolgoztak. A hibahatár így ...
2024-05-09 11:07:16

Titokzatos mesterséges intelligencia kísért az interneten

Okosabb, mint a többi, de nem tudni, ki küldte.
2024-05-09 07:09:29

Közbeszerzést nyert a Delta Technologies leányvállalata

A Delta Technologies bejelentette, hogy leányvállalata, a Delta Systems Kft. ajánlattevőként vett részt a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) által indított, EKR000487672023 azonosító számú közbeszerzési eljárásában, ahol a vállalatot az 1. részben konzorciumvezető közös ajánlattevőként, a 2. és 3. részben konzorciumi tag közös ajánlattevőként hirdették ki nyertesnek.
2024-05-08 11:08:56

A Rádió 1 népszerű műsorvezetője és felesége rendszeresen szórakoznak külön, de egyáltalán nincsen szükségük egymás folyamatos ellenőrzésére.
2024-05-08 07:06:25

A Rádió 1 népszerű műsorvezetője és felesége rendszeresen szórakoznak külön, de egyáltalán nincsen szükségük egymás folyamatos ellenőrzésére.
2024-05-08 07:06:01

2 millió forintot oszt ki a K&H, diákok jelentkezhetnek a pályázatra

Technológiai pályázatot hirdet a K&H az informatikai képzést nyújtó hazai felsőoktatási intézmények hallgatói számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai lehetőséget biztosító pályázatra nyolc témakörben lehet jelentkezni. Köztük természetesen ott van a mesterséges intelligencia is.
2024-05-07 14:13:48

2024-05-07 14:13:21

Sokak kedvence lehet a YouTube új funkciója

A témák kitalálásában és az anyagok felépítésében is segítheti a videósokat a YouTube új, mesterséges intelligenciával dolgozó funkciója.
2024-05-07 12:11:17

Sokak kedvence lehet a YouTube új funkciója

A témák kitalálásában és az anyagok felépítésében is segítheti a videósokat a YouTube új, mesterséges intelligenciával dolgozó funkciója.
2024-05-07 12:10:47

Mesterséges intelligencia által generált virágokat tukmálnak rá a hiszékeny vevőkre

Még legálisnak tűnő honlapokat is létrehoztak a magvak árusítására.
2024-05-07 09:10:24

Akár 50 km-t is megtehet 40 km/h sebességgel az a robottank, amit nemrég teszteltek le Texasban. A mesterséges intelligenciával felvértezett gép könnyen halad át a terepen.
2024-05-06 20:11:28

Akár 50 km-t is megtehet 40 km/h sebességgel az a robottank, amit nemrég teszteltek le Texasban. A mesterséges intelligenciával felvértezett gép könnyen halad át a terepen.
2024-05-06 20:11:22

Őrült sok fölgdázra lesz szükség a mesterséges intelligencia miatt

Mike Wirth, a Chevron vezérigazgatója szerint a mesterséges intelligencia és az adatközpontok által generált növekvő áramfogyasztás miatt a földgáz iránti kereslet várhatóan meghaladja az eddigi becsléseket, ami megbízható és megfizethető energiatermelést tesz szükségessé - számolt be a Cnbc.
2024-05-06 19:07:17

Pszichológusok óva intenek a mesterséges intelligencia hazugságvizsgálatoknál való alkalmazásától

A jövőben a mesterséges intelligenciát a meghallgatások vagy a kihallgatások során is be lehetne vetni. A szakértők megkongatták a vészharangot és figyelmeztetnek a veszélyekre.
2024-05-06 15:09:07

2024-05-06 15:08:47

Hogy mivel ünnepeli az ikonikus AMD chipgyártó a szülinapját? Szerintünk kitalálja. Íme a történelmi fotók

Úgy gondolták az AMD-nél, lépést kell tartani a trendekkel. Ezért is vonták be a mesterséges intelligenciát a vállalat 55. születésnapjának vizuális élménnyé tételébe.
2024-05-06 14:14:14

2024-05-06 14:14:01

Minden egy irányba mutat! Az OpenAI olyan keresőmotort indít, amely legyőzi a Google-t?

A ChatGPT-t létrehozó OpenAI a pletykák szerint saját mesterséges intelligenciával működő keresőmotor elindításának küszöbén áll. A ChatGPT keresőmotorja hamarosan a keresés jelenlegi királyának ellenfele lehet, de szó sincs róla, hogy egy újabb Google-szerű alkalmazással állnának elő.
2024-05-06 13:06:14

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

A Kongép Bt. a Watt Drive és az Iramko márkák hivatalos viszonteladója; és a Delta elektronikai termékek forgalmazója. Termékek:Watt Drive villanymotorok, hajtóművek és frekvenciaszabályzók;Delta frekvenciaszabályzók, tapintóképernyők és PLC-k;Iramko hajtóművek. http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:45

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-20 16:41:45

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST https://www.molettdivat.hu/cms.cms.szoveges_tartalom/24/curvy_fashion Curvy Jeans női farmernadrág Budapest A Curvy Fashion kifejezés nőiesen teltet jelent. A Sylverro kínálatában megtalálhatók a molettebb testalkatú hölgyek számára készült farmerek.
2020-06-20 16:41:46

Élhajlító bádogos gép 2140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító bádogos gép + tárcsás lemezolló Munkahossz 2140mm. Hajlítható lemezvastagság - acél lemez max. 0,8 mm - aluminium lemez max 1,2 mm Hajtási szög 145-180 fokig Súlya 175 kg. Az ár magába foglalja a lemez tartóját, szögmérőt és az első ütközőt. A tárcsás olló garantálja a minőséges vágást deformálás nélkül. Az olló kemény aczélból készült, és nagyon élesek. Az élhajlító ára 232 000 HUF/ 650 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. A gép új- garanciált, digitális...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:10

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:01:11

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST https://www.molettdivat.hu/cms.cms.szoveges_tartalom/24/curvy_fashion Curvy Jeans női farmernadrág Budapest A Curvy Fashion kifejezés nőiesen teltet jelent. A Sylverro kínálatában megtalálhatók a molettebb testalkatú hölgyek számára készült farmerek.
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:14:26

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST https://www.molettdivat.hu/cms.cms.szoveges_tartalom/24/curvy_fashion Curvy Jeans női farmernadrág Budapest A Curvy Fashion kifejezés nőiesen teltet jelent. A Sylverro kínálatában megtalálhatók a molettebb testalkatú hölgyek számára készült farmerek.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:14:44

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST https://www.molettdivat.hu/cms.cms.szoveges_tartalom/24/curvy_fashion Curvy Jeans női farmernadrág Budapest A Curvy Fashion kifejezés nőiesen teltet jelent. A Sylverro kínálatában megtalálhatók a molettebb testalkatú hölgyek számára készült farmerek.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:16:22

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST https://www.molettdivat.hu/cms.cms.szoveges_tartalom/24/curvy_fashion Curvy Jeans női farmernadrág Budapest A Curvy Fashion kifejezés nőiesen teltet jelent. A Sylverro kínálatában megtalálhatók a molettebb testalkatú hölgyek számára készült farmerek.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:16:58

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST https://www.molettdivat.hu/cms.cms.szoveges_tartalom/24/curvy_fashion Curvy Jeans női farmernadrág Budapest A Curvy Fashion kifejezés nőiesen teltet jelent. A Sylverro kínálatában megtalálhatók a molettebb testalkatú hölgyek számára készült farmerek.
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

A Kongép Bt. a Watt Drive és az Iramko márkák hivatalos viszonteladója; és a Delta elektronikai termékek forgalmazója. Termékek:Watt Drive villanymotorok, hajtóművek és frekvenciaszabályzók;Delta frekvenciaszabályzók, tapintóképernyők és PLC-k;Iramko hajtóművek. http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:18:05

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:18:05

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST https://www.molettdivat.hu/cms.cms.szoveges_tartalom/24/curvy_fashion Curvy Jeans női farmernadrág Budapest A Curvy Fashion kifejezés nőiesen teltet jelent. A Sylverro kínálatában megtalálhatók a molettebb testalkatú hölgyek számára készült farmerek.
2020-06-23 22:18:06

Élhajlító bádogos gép 2140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító bádogos gép + tárcsás lemezolló Munkahossz 2140mm. Hajlítható lemezvastagság - acél lemez max. 0,8 mm - aluminium lemez max 1,2 mm Hajtási szög 145-180 fokig Súlya 175 kg. Az ár magába foglalja a lemez tartóját, szögmérőt és az első ütközőt. A tárcsás olló garantálja a minőséges vágást deformálás nélkül. Az olló kemény aczélból készült, és nagyon élesek. Az élhajlító ára 232 000 HUF/ 650 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. A gép új- garanciált, digitális...
2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

A Kongép Bt. a Watt Drive és az Iramko márkák hivatalos viszonteladója; és a Delta elektronikai termékek forgalmazója. Termékek:Watt Drive villanymotorok, hajtóművek és frekvenciaszabályzók;Delta frekvenciaszabályzók, tapintóképernyők és PLC-k;Iramko hajtóművek. http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:18:50

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:18:50

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST https://www.molettdivat.hu/cms.cms.szoveges_tartalom/24/curvy_fashion Curvy Jeans női farmernadrág Budapest A Curvy Fashion kifejezés nőiesen teltet jelent. A Sylverro kínálatában megtalálhatók a molettebb testalkatú hölgyek számára készült farmerek.
2020-06-23 22:18:51

Élhajlító bádogos gép 2140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító bádogos gép + tárcsás lemezolló Munkahossz 2140mm. Hajlítható lemezvastagság - acél lemez max. 0,8 mm - aluminium lemez max 1,2 mm Hajtási szög 145-180 fokig Súlya 175 kg. Az ár magába foglalja a lemez tartóját, szögmérőt és az első ütközőt. A tárcsás olló garantálja a minőséges vágást deformálás nélkül. Az olló kemény aczélból készült, és nagyon élesek. Az élhajlító ára 232 000 HUF/ 650 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. A gép új- garanciált, digitális...
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

A Kongép Bt. a Watt Drive és az Iramko márkák hivatalos viszonteladója; és a Delta elektronikai termékek forgalmazója. Termékek:Watt Drive villanymotorok, hajtóművek és frekvenciaszabályzók;Delta frekvenciaszabályzók, tapintóképernyők és PLC-k;Iramko hajtóművek. http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:19:12

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:19:12

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST

SYLVERRO CURVY FASHION BUDAPEST https://www.molettdivat.hu/cms.cms.szoveges_tartalom/24/curvy_fashion Curvy Jeans női farmernadrág Budapest A Curvy Fashion kifejezés nőiesen teltet jelent. A Sylverro kínálatában megtalálhatók a molettebb testalkatú hölgyek számára készült farmerek.
2020-06-23 22:19:13

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   jazz   •   mag   •   H   •   németállás   •   b   •   f   •   rozsa sandor   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   suhgfhgperapro   •   eb   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   budapest   •   P   •   L   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a ketszeres vilagbajnok fittipaldi unokaja ugrik be grosjean helyett   •   kicsoda az uj james bond aaron taylor johnson igy jutott el a brit szinesz hollywoodba 2   •   marco rossi ures szavak helyett tetteket var az eb re keszulo magyar csapat tagjaitol   •   molesztalta diakjait az iskolai igazgatohelyettes   •   nyugi nem harom nap alatt hizol meg ne a karacsonyi asztalnal kezdj bele a dietaba   •   erkezik a ho havas es onos esot josolnak holnaptol orszagszerte 2   •   osszeallt a fidesz kdnp ep listaja olimpiai bronzermes is szerepel rajta   •   jon az 1000 kilometeres hatotavu tesla villanykamion 2   •   vizvezetek nyomvonal kereses 36 70 211 7128 12   •   a 44 eves volgyi zsuzsi az ujabb gyerekvallalasrol beszelt   •   vakolhattokosaluredn   •   tennessee races to repair broken water mains in storms wake   •   dobbenetes pedofil ugy gyorben eletfogytiglanra iteltek a ferfit a lakasaba csalt egy kisfiut ami pedig aztan tortent arra nincsenek szavak 18 2   •   ujabb serulest szenvedett eden hazard   •   eros forintrol almodsz tobbe mar nem jon el   •   kinek folytatodik a tundermeseje csehorszag dania kinek folytatodik a tundermeseje csehorszag dania 2   •   ujabb fontos amerikai dijra jeloltek mundruczo kornel filmjet   •   erosodott a forint 4   •   megvan az idei tizenhatodik oriasgyemant a legendas banyaban   •   news orgs call on biden admin to allow journalists to embed with military forces as they deploy to europe   •   erdelyi monikanak nyugtato kellett a teveadas elott   •   hamas terrorists took my family hostage were still pleading with the world for help   •   szloveniaban marcius 17 ig meghosszabbitottak a jarvanyhelyzetet   •   magyar ovodaban epitettek be egy nemzetkozi innovaciot   •   a kozepiskolas focicsapat kituntette a fogyatekossaggal elo portasukat   •   brutto 587 ezret is kereshetnek az aruhazi dolgozok a lidlben a friss beremeles utan   •   alex ovechkin is now 2nd all time in nhl career goals trails only wayne gretzkys record   •   eu s penzbol epult magtarban szonokolva rugta be orban az ep kampanyt amellyel elfoglalna brusszelt 2   •   ez milyen tavasz zivatarok viharos szel es jegdara miatt adtak ki a figyelmeztetest ilyen idojaras varhato ma   •   volt katona autoversenyzo bunbanda tagja de vegul szineszkent ismerte meg a vilag   •   minden idok legjobban vart jateka a gta 6 mar az elozetesevel is rekordot dontott   •   melegszik az ido vasarnap 31 fok is lehet   •   mod4u   •   meghalt a derrick sorozat klein felugyeloje fritz wepper utolso heteit egy hospice hazban toltotte 12 eves kislanya diszitette fel a szobajat szivszorito reszletek   •   colorado marks latest mass tragedy after 10 killed   •   irans raisi again threatens israel for damascus attack 2   •   marozsan gyozelemmel kezdett a roland garroson a magyarvero kinai var ra   •   donath anna szerint magyar peter jelentos erdeme hogy elesztgeti a remenyt a kormanyvaltasra de a rendszer repedeseinek jo reszet a momentum okozta 2   •   truss among tory mps at farages birthday party   •   letartoztattak a barcelona volt elnoket 2   •   itt a tortenelmi melypont demografiai valsag kovetkezik   •   megdolt a vilagrekord par masodperc alatt ette meg a vilag legerosebb csilijet   •   queen latifah wants to change the obesity conversation   •   torott fembiztonsagi ajto kilincsek csereje 29   •   szovetsegi ugynokok rohantak le a vilaghiru rapper tobb ingatlanjat is diddy mar menekult volna egy maganrepulogep fedelzeterol szallitottak le   •   elejet vehetik a nagy husveti mozgasoknak szigoritasokra keszulhet a kormany 2   •   ahol csak lehet nyitva maradnak az altalanos iskolak es ovodak 2   •   kivontak az izraeli csapatok csaknem egeszet a gazai ovezetbol   •   a bmw m fonoke mutatott nehany reszletet az eddigi legerosebb otosrol 3   •   elon musk lesz a saturday night live hazigazdaja es ennek nem mindenki orul