Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-10 10:11:38

Egy teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon, emberi maradványokkal

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária-templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
2024-05-09 17:12:41

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:12:10

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:11:53

Hiába keressük, nem találunk még egy ilyen bolygót a világegyetemben

Annyira jó a Földön, hogy még a marslakók is itt éltek.
2024-05-04 15:08:46

Holtan találtak egy nőt Miskolcon

A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
2024-05-04 14:10:12

Holtan találtak egy nőt Miskolcon

A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
2024-05-04 14:10:00

Holtan találták a szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét

A város külterületén találták meg a holttestet.
2024-05-04 14:09:14

Holtan találták a szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét

A város külterületén találták meg a holttestet.
2024-05-04 14:07:10

Megöltek egy nőt Miskolcon, a pályaudvarnál találták meg a holttestét

Egy nő holttestét találták meg a miskolci Tiszai pályaudvar környékén.
2024-05-04 14:06:25

Megöltek egy nőt Miskolcon, a pályaudvarnál találták meg a holttestét

Egy nő holttestét találták meg a miskolci Tiszai pályaudvar környékén.
2024-05-04 14:06:07

Megöltek egy nőt Miskolcon, a pályaudvarnál találták meg a holttestét

Egy nő holttestét találták meg a miskolci Tiszai pályaudvar környékén.
2024-05-04 14:05:54

Hatalmas tűz tombol egy angliai nagyvárosban - videó

A környéken lakók hatalmas füstre ébredtek fel.
2024-05-02 13:09:33

Óriási szenzáció: új kőolajmezőt találtak Magyarországon

Rendkívüli bejelentést tett a MOL.
2024-04-30 10:09:53

A szépség istennőjéről kapta a nevét, de a poklok poklát testesíti meg

Elképzelni is nehéz, milyen geológiai folyamatok zajlanak le a Vénuszon.
2024-04-28 20:08:49

Több száz kiló kábítószert találtak a Lidlben: nem hiszi el, hova rejtették

Pénteken megsemmisítették a hatóságok azt a kokainmennyiséget, amelyet a Lidl üzleteiben találtak.
2024-04-27 18:06:20

Több száz kiló kábítószert találtak a Lidlben: nem hiszi el, hova rejtették

Pénteken megsemmisítették a hatóságok azt a kokainmennyiséget, amelyet a Lidl üzleteiben találtak.
2024-04-27 18:06:02

Több száz kiló kábítószert találtak a Lidlben: nem hiszi el, hova rejtették

Pénteken megsemmisítették a hatóságok azt a kokainmennyiséget, amelyet a Lidl üzleteiben találtak.
2024-04-27 18:05:55

Hogyan lehet egy gomba 2500 éves? Már Periklész korában is élt...

1992-ben biológusok egy hatalmas gombára találtak az USA-beli Michigan államban.
2024-04-25 10:06:34

Hogyan lehet egy gomba 2500 éves? Már Periklész korában is élt...

1992-ben biológusok egy hatalmas gombára találtak az USA-beli Michigan államban.
2024-04-25 10:06:09

Xavi szupercseréi és Donnarumma szerencsétlenkedései kinyírták a PSG-t

Első labdaérintésből adott gólpassz, születésnapos gól és hatalmas kapushibák Madridban és Párizsban a BL-negyeddöntő szerdai játéknapján.
2024-04-11 05:07:32

Két holttestet találtak egy budapesti családi házban

Egy férfi értesítette a rendőröket, hogy holtan találta nagymamáját. A rendőség a nő fiát is holtan találta, gyilkosság miatt nyomoz.
2020-12-20 22:06:28

Már a déli-sarkvidék édesvizein is találtak mikroműanyagot

Most először történt ilyen, ráadásul szigorúan védett területen.
2020-11-26 22:05:53

Megöltek egy 94 éves nőt Borsodban

A rendőrség nyomozást indított.
2020-11-26 22:05:51

Jó állapotú Hermész-fejszobrot találtak Athénban csatornázási munka közben

Legalább 2300 éves Hermész-fejszobrot találtak Athén belvárosában a föld alatt csatornázási munkák közben - jelentette be vasárnap közleményben a görög kulturális minisztérium.
2020-11-15 20:13:58

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:01

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:02

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 19:06:23

Hatalmas lángokkal égett egy étterem Óbudán

Tizennégy tűzoltóautó ment a helyszínre.
2020-11-17 19:06:24

Hatalmas lángokkal égett egy étterem Óbudán

Tizennégy tűzoltóautó ment a helyszínre.
2020-11-17 19:06:24

?Orbán egy hatalmas hős? ? állítja a holland szélsőjobb

Hollandia számára a jogállamisági kompromisszum a minimum, ebből nem engedhetünk – mondta a holland képviselőházban az ország miniszterelnöke, Mark Rutte. Ellenlábasa, a szélsőjobboldali Geert Wilders szerint azonban Orbán Viktor egy hatalmas hős, aki megvétózta az uniós költségvetést.
2020-11-18 14:07:37

Horvátországban egy nap alatt 3251 új fertőzöttet találtak

Kedden 38 ember halt meg a koronavírus okozta betegségek miatt Horvátországban, az új fertőzöttek száma pedig rekordot döntött. Mindeközben Vukovárban tízezres tömeg tartott megemlékezést a város ostromáról, holott a járványügyi szakemberek szerint új járványgóc lehet a térség.
2020-11-18 15:09:36

2020-11-18 15:09:38

1800 éves szarmata leleteket találtak a kiskunhalasi napelempark területén

A szarmata népcsoporthoz köthető épületeket és tárgyi emlékeket, egyebek mellett kerámiatöredékeket, üvegedényeket és -gyöngyöket, valamint játékkorongokat találtak a régészek a készülő kiskunhalasi napelempark területén – tájékoztatott a Kecskeméti Katona József Múzeum és a feltárást finanszírozó SolServices Kft.
2020-11-18 17:06:10

2020-11-18 17:06:11

Lisztériát találtak az Auchan szalonnájában

Az Auchan visszatéríti a termék teljes vételárát.
2020-11-19 15:12:52

Koronavírus-fertőzöttet találtak egy pécsi idősotthonban

Mindenkit leteszteltek az intézményben.
2020-11-20 07:06:17

Koronavírus-fertőzöttet találtak egy pécsi idősotthonban

Mindenkit leteszteltek az intézményben.
2020-11-20 07:06:18

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:17

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:18

Kiszámolták, mekkora bevételtől esnek el az országok évente az adóelkerülés miatt

Adóparadicsomok, multik, rafinált szupergazdagok: hatalmas összeget ügyeskednek el minden évben a hatóságok szeme elől.
2020-11-21 13:35:08

Hatalmas sláger a Xiaomi Redmi Note szériája

Több mint 140 milliót sikerült mostanra eladni a Redmi Note szériás mobilokból, hamarosan két újabb modellel bővül a sorozat.
2020-11-21 20:06:19

Hatalmas góllal nyert a Ferencváros a Honvéd ellen a bajnokságban - videó

A Fradi továbbra is magabiztosan vezeti az NB I-et.
2020-11-21 21:05:40

Hatalmas a kereslet a luxusautókra Kínában

A Daimler nagyobb hangsúlyt fektetne a luxusautók gyártására.
2020-11-22 07:09:53

Hatalmas hóvihar és ónos eső bénította meg Vlagyivosztokot - fotók

150 ezer háztartás maradt áram nélkül, akadozik a tömegközlekedés.
2020-11-22 09:07:18

Szokatlan török hódoltság korabeli tárgyat találtak a Dunában

Kiemelték és leltárba vették a hetven kilogrammos tárgyat.
2020-11-22 10:12:17

A koszovói háború negyedik tömegsírjára bukkanhattak Szerbiában

Az 1998-1999-es fegyveres konfliktusban körülbelül 13 ezren vesztették életüket.
2020-11-22 11:07:47

Összefüggést találtak a környezetterhelés és az egysoros e-mailek között

Brit tudósok meglepő eredményekre jutottak a kérdésben, és furcsa ajánlásokat tesznek.
2020-11-23 06:06:59

Több mint száz holttestet találtak Mexikóban egy tömegsírban

A szervezett bűnözés évente tízezrek életét követeli Mexikóban. Tavaly mintegy 36 ezer gyilkosságot követtek el az országban.
2020-11-23 09:05:57

Hatalmas, román stílusú közfürdő romjaira bukkantak Kínában

A komplexumot nem csupán a helyiek, hanem az utazók is használhatták.
2020-11-23 14:06:18

Török kori ágyúgolyót találtak a Dunában ? videó

Az ágyúgolyót átadták a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum képviselőinek.
2020-11-23 15:06:08

Megszorításokért jutalom a polgármestereknek

Bár a legtöbb településen hatalmas bevételkiesések érik az önkormányzatok költségvetését, mégis többhavi jutalmakat szavaznak meg a városvezetőknek.
2020-11-23 16:06:08

Katonai sátrakban tesztelik koronavírusra az embereket a Juventus stadionjánál

A hatalmas parkolóban fegyelmezetten álltak sorban az autóikkal az emberek.
2020-11-23 17:05:54

Elindult a pedagógusok tesztelése, már találtak fertőzötteket

Több pedagógus is fennakadt a hétfőn elindult országos tesztelés első pár órájában. A hvg.hu-nak nyilatkozó érintettek szerint a szervezettséggel nincs gond, a tájékoztatással viszont igen.
2020-11-23 18:06:08

Ízléstelen és veszélyes tréfát űztek a fővárosi mentőkkel

Hatalmas a terhelés a mentőkön, ennek ellenére vannak, akik szívesen űznek gúnyt belőlük.
2020-11-23 20:07:41

Titokzatos monolitot találtak a sivatagban

A 2001: Űrodüsszeia díszletére hasonlító tárgy valószínűleg művészeti alkotás.
2020-11-24 08:06:06

Különös fémoszlopot találtak a semmi közepén Amerikában, nem tudni, ki rakta oda

Amerikai parkőrök éppen juhokat számláltak Utah államban, amikor helikopterükről egy különös tárgyra, egy fémoszlopra lettek figyelmesek.
2020-11-24 08:06:07

2020-11-24 08:06:08

Titokzatos fémoszlopot találtak a sivatagban

Egyelőre nem tudják, miként került oda, és ki készítette.
2020-11-24 09:05:54

Így emelték be Spielberg hatalmas cápáját az Oscar-múzeumba (videó)

Judy Garland piros cipőjét az Óz, a csodák csodájából, Lugosi Béla köpenyét a Drakulából és sok más filmes relikviát láthatnak az érdeklődők az amerikai filmakadémia áprilisban nyíló múzeumában.
2020-11-24 12:06:13

A 16 éves Zalatnay Sarolta csellel hódította meg Komár Lászlót, majd hatalmas pofont kapott

Régi történeteket mesélt az énekesnő a LifeTV-n.
2020-11-24 14:05:51

Bizonyítékot találtak a tudósok, hogy árvizek voltak a Mars felszínén

Amerikai tudósok vizsgálták a Curiosity marsjáró által készített felvételeket a Gale-kráter kőzeteiről, ami alapján arra jutottak, a közeli Sharp-hegyről lezúduló víz elárasztotta a területet. A szakembereknek egy elméletük is van arra, miként nézett ki mindez.
2020-11-24 14:05:56

2020-11-24 14:05:58

Lapátkerekes gőzhajó roncsát találták meg a Balti-tengeren

A roncsot 27 méteres mélységben találták meg, a gőzös 1849. július 22-én éjszaka süllyedt el.
2020-11-24 17:05:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ket auto utkozott budan tobben megserultek   •   kiderult mikor indulhat a ferto tavi oko es szabadidopark fejlesztese   •   hetfotol ejjel nappal nyitva lesz a roszkei hataratkelo   •   idegenrendeszeti orizetbe kerult at a kriptokiraly montenegroban   •   automentes varos epulhet egymillio lakos szamara a sivatagban   •   a biciklijen fogdosta magat noket zaklatott egy hodmezovasarhelyi ferfi   •   durva serulest szenvedett a magyar eb hos muteni kell   •   bajnokok ligaja guardiola zsonglorkodott es majdnem kinyomta a jatekosa szemet   •   tenyleg karos a mindennapos hajmosas mutatjuk hanyszor erdemes hajat mosni egy heten 2   •   doctor the gun violence epidemic is a uniquely american problem   •   how dare you greta thunberg esete a zsidokkal   •   egy gol az elejen egy a vegen gond nelkul nyertek az olaszok 2   •   doctor who star bernard cribbins dies   •   korlatozasok nelkuli karacsonyt szeretne az orban kormany 8 10 nap mulva szulethet dontes   •   elkepeszto latvany igy borult jegbe a matra fotok   •   masfel millioert kelt el lajcsi picassoja a piacon   •   dontott a kuria tobb edesanya kaphatja meg a csecsemogondozasi tamogatast 2   •   fucsovics ismet jatszott es ha nehezen is de nyert 2   •   diakok akartak megolni egy 14 eves lanyt franciaorszagban   •   elkapta a koronavirust a maszkviselest elutasito mexikoi elnok lopez obrador 2   •   orban szerint elobb a nyugat balkani orszagokat kell felvenni az unioba majd utanuk lehet foglalkozni az ukranokkal is   •   emberkereskedelem miatt letartoztattak egy szekszardi ferfit egy 16 eves lany is a gyanusitottak kozott van   •   frida   •   a furdozok mellett csapodott a tengerbe egy masodik vilaghaborus repulo floridaban   •   mit arul el a hajunk hossza a szemelyisegunkrol 2   •   net en   •   mi lesz a magyar dohanyosokkal utanajartunk betilthatjak e a cigit hazankban is 2   •   diaaeurzaeursaaaaeur   •   sotet felhok a frontex folott csalasokrol zaklatasokrol szolnak a vadak   •   kiengedtek a korhazbol az as roma jatekosat   •   izomlazunk lett eros antonia kockas hasat latva   •   oscar nominations 2022 see how to watch   •   juliustol surubben jar budapesten a repteri busz   •   new cause of asthma damage revealed   •   legyoztek milak kristofot a 15 eves jackl vivien is ott lesz az olimpian   •   Bandog")));IF(8851=7   •   kilott a latogatottsaga az internetes keresonek amely legyurne a google t 4   •   itt az unnepi nyitvatartas husvetkor   •   letartoztattak a not aki ellopta nancy pelosi laptopjat 2   •   185customeraccountph poptioncom_google   •   voros es bibor mikrobak adjak ausztralia rejtelyes rozsaszinu tavanak a szinet   •   merenyletet terveztek aleksandar vucic szerb allamfo ellen   •   david kornel elerkezett a pillanat amikor magamra huzhattam a chicago bulls mezet 2   •   amerika kapitany es bucky elkepeszto osszegert kelt el egy arveresen 2   •   mutatjuk milyen ido lesz jovo heten   •   elhunyt ferfit emeltek ki egy tozegtobol dunakeszin 2   •   tobb nagyvarosban kimutattak a brit mutanst de megtorpant a koronavirus koncentracio emelkedese   •   magyar nem leszunk alattvalok   •   12 pakistani police fired for not protecting hindu temple   •   villamossal utkozott egy auto a bartok bela uton