45 millió eurós támogatást kapott Ukrajna Németországtól

Post Content
2024-05-10 07:10:04

Lezárult a Nemzeti Színház ügyelője ellen indított nyomozás a novemberi baleset kapcsán: ez a döntés született

A tavaly novemberi Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán, amely során megsérült Szász Júlia és Horváth Ottó Lajos, már nem gyanúsítják tovább a színház ügyelőjét.
2024-05-09 16:07:03

Ébredeznek az amerikaiak is, szerintük már túl sok támogatást nyújtanak Ukrajnának

A kritikusok száma jelentősen megugrott 2022 márciusa óta.
2024-05-09 14:09:51

Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézmény kapott kedden e-mailben bombafenyegetést

Az eseteket egy különleges egység, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja.
2024-05-07 20:08:54

Idén újabb támogatást kaphatnak az állami kórházak

2024-05-07 17:07:02

Rangos elismerést kapott a magyar fejlesztésű alkalmazás

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer vállalkozás között a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai mezőnyben pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.
2024-05-07 14:06:28

Matolcsy György is felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitóeseményén

A Magyar Nemzeti Bank először vett részt az eseményen.
2024-05-07 07:09:29

Matolcsy György is felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitóeseményén

A Magyar Nemzeti Bank először vett részt az eseményen.
2024-05-07 07:07:22

Ezt meg hogy sikerült összehozni? Tévedésből román lett a magyar énekes

Furcsa és számára első látásra érthetetlen üzenetet kapott a napokban László Boldizsár. A Cotton Club Singers egykori énekesét arra kérte a városa egyik lakója, hogy mint a román nemzeti kisebbség tagja, szavazzon rá az önkormányzati választáson. Az operaénekes értetlenül állt a dolog előtt, László Boldizsár ugyanis nem tudott arról, hogy román nemzetiségű lenne.
2024-05-07 05:05:58

2024-05-07 05:05:55

Fordulat a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében: kihallgattak egy gyanúsítottat a rendőrök

A tavaly novemberben történt súlyos színházi baleset kapcsán gyanúsítottként hallgatják ki a Nemzeti Színház ügyelőjét.
2024-05-06 20:07:15

Fordulat a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében: kihallgattak egy gyanúsítottat a rendőrök

A tavaly novemberben történt súlyos színházi baleset kapcsán gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzeti Színház ügyelőjét.
2024-05-06 20:06:26

2024-05-06 20:06:01

Újabb sikert könyvelhetett el a magyar sportdiplomácia

Fontos megállapodást írt alá Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke.
2024-05-06 18:11:16

Fordulat a Nemzeti Színház-baleset ügyében

A BRFK megerősítette értesülésünket, hogy a Nemzeti Színházban történt tavalyi baleset ügyében egy személyt gyanúsítottként kihallgattak.
2024-05-06 18:10:56

Nemzeti Színház-baleset: a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki az ügyelőt

A BRFK megerősítette értesülésünket, hogy a Nemzeti Színházban történt tavalyi baleset ügyében egy személyt gyanúsítottként kihallgattak.
2024-05-06 18:08:34

Újabb sikert könyvelhetett el a magyar sportdiplomácia

Fontos megállapodást írt alá Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke.
2024-05-06 18:08:28

Így használhatják ki a nyugdíjasok az új otthonfelújítási támogatást

A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat, ami azért is fontos, mert az elvárt, legalább 30 százalékos energetikai megtakarításnak köszönhetően a rezsijük érdemben csökkenhet. Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint vannak feltételek, amelyekre az időseknek mindenképpen oda kell figyelniük ahhoz, hogy sikerrel pályázhassanak.
2024-05-06 12:10:28

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-20 16:41:43

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:44

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544

2020-06-20 16:41:47

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:09

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:42

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:04

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:18:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:18:07

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:18:47

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ennyit a fold tudejerol mar netto karbonkibocsato amazonia braziliai resze   •   zelenszkij olyat tett amire senki sem szamitott   •   csak kernie kell karacsonynak es junius vegeig maradhat a hajektalankorhaz 2   •   egy norveg telepulesen azt akarjak hogy 26 orabol alljon a nap   •   global surfing boards market to reach 11 5 billion by 2027   •   emt revives hockey player who stopped breathing on the ice   •   koronavirus 13 ujabb halott 1072 uj fertozott   •   kozos konyvet irt dobo agi es a huga rengeteget dolgoztunk rajta es oriasi orom hogy nyolc honap munka utan mar a kezunkben tarthatjuk 2   •   bocsanatot kert a brfk miutan a kommentelok kiakadtak egy serto nonapi poszt miatt   •   billionaire battles will shape our future in space   •   zsenialis fotoval emlekezett maradonara a queen gitarosa   •   figyelmeztetett a nav veszes hatarido kozeleg az autosoknak 2   •   harom es fel ora lesz a new york london repulout 2   •   ismet meghalt egy mentos koronavirusban   •   pusztitora fordulhat az idojaras ha nem teszunk ellene   •   ok mar mindketten vedettek   •   vitezy davidnak tetszik az otlet hogy ne lehessen a jardan parkolni 3   •   szekesfehervaron az ibm moron a sews tatabanyan az aalberts fejleszt   •   poland election women and youth force pis from power   •   5568   •   csokkenteni kene az ingyenes mellrakszures korhatarat   •   pörgesd   •   a silvanus utan most egy husuzemben csaptak fel a langok itt vannak a reszletek   •   ezrek tuntettek putyin ellen a valasztason 2   •   vasvari vivien egy szal furdoruhaban csuszik le a sipalyan video   •   karteritest kell fizetnie a magyar allamnak mert a rendorok osszevertek egy pakisztani menedekkerot   •   oriasi hajraval nyert az mtk kisvardan a noi kezilabda bajnoksagban   •   a laktanyaban keszult felvetel buktatta le oket neonaci katonak szolgalhatnak a francia hadseregben   •   ivkovics kihirdette a szukitett keretet a ferfi kosarlabda eb selejtezokre   •   nagy marton az arstop nem jo dolog   •   itt a vege szakitott a tv2 sztarparja csalodott es szomoru vagyok video   •   a bundaugybe keveredett korabbi focista kenesei zoltan allitja kifizeti a bunteteset   •   az idosek hajlamosabbak ra hogy ujra elkapjak a covid 19 kort   •   stan nem ment el pan temetesere osszeomlott a baratja halala utan   •   orban viktor valaszol a kerdesekre   •   18 milliardert vedheti a valton a puskas arenat 2   •   ez tortenik a szervezettel ha folyamatosan agybol dolgozol   •   foldrenges horvatorszag harom megyet is katasztrofa sujtotta terulette nyilvanitott   •   videon ahogy autok es gyalogosok koze dol egy fa csomoron miutan egy teherauto kidontotte   •   watch prince william goes dragon boating in singapore   •   a debrecen ot ponttal legyozte az oroszlanyt a kosar nb i ben   •   176 elektromosauto toltoallomast telepit a budapest airport   •   sivatagi napenergiaval keszult aluminiumot hasznal a bmw   •   mar kozel 600 hazai iskolaban jelen vannak a haboru elol menekulo diakok   •   nezzen ra erre a listara es azonnal torolje ha telepitette valamelyik alkalmazast a mobiljara   •   tiktok empowered these plus sized women then took down some of their posts they still dont know why 2   •   ujabb oroszorszaggal szembeni szankciokrol dontenek a tagallamok hetfon brusszelben 2   •   tüziszen   •   a 24 milliardon tul kapott meg 440 milliot a felcsuti fociakademia   •   mar 1959 ben egy filmben szerepelt bud spencerrel de akkor meg nem volt kozos jelenetuk terence hill 85 eves