Nem érte meg Simicskának kecskékrõl lovakra váltania, most is veszteséges lett az egyetlen megmaradt cége

Évrõl évre mínuszokat hoz össze Simicska Lajos utolsó cége, de most minden korábbinál nagyobb lett a vesztesége.
2024-05-31 13:11:23

Elképesztõ dolgokat állítanak az Ukrajnának szánt lõszerekrõl

A Czechoslovak Group (CSG), Közép-Európa legnagyobb lõszerbeszállítója, komoly minõségi és költségproblémákkal küzd az Ukrajnának szánt lövedékek beszerzése során. Michal Strnad, a CSG vezérigazgatója elmondta, hogy a beszállított lövedékek felét nem lehet közvetlenül Ukrajnába küldeni - írja a Business Insider.
2024-05-31 12:08:46

Nem múlik az Ötvös Csöpi filmek utáni rajongás: a Bujtor István Filmfesztiválon jártunk

117 film közül 85 jutott be a versenyprogramba a XIV. Bujtor István Filmfesztiválon. Az alkotásokról és a filmfesztivál kísérõ programjairól az Origo Filmstúdióban adtak hírt a fõszervezõk, a Latinovits Emlékmû Alapítvány, a Magyar Versmondók Egyesülete és a myspace produkció. A sajtótájékoztatón Lutter Imre fesztiváligazgató mellett Bujtor Judit, Manninger Jenõ keszthelyi polgármester, Koltai Róbert és a Magyar Hollywood Tanács vezetõi is megjelentek.
2024-05-31 11:06:22

2024-05-31 11:06:05

Sulyok Tamás kitüntetésben részesítette az izraeli nagykövetet

Különleges elismerésben részesült az izraeli nagykövet, ugyanis Sulyok Tamás határozata révén állami kitüntetést kapott.
2024-05-31 08:06:16

Sulyok Tamás kitüntetésben részesítette az izraeli nagykövetet

Különleges elismerésben részesült az izraeli nagykövet, ugyanis Sulyok Tamás határozata révén állami kitüntetést kapott.
2024-05-31 08:06:07

Ujhelyi István: Öt pontban az EP-választás valódi tétjérõl és következményeirõl

A legyõzhetetlenség nimbuszára épített fideszes kirakaton nagy repedés keletkezhet. Ujhelyi István írása.
2024-05-31 06:08:06

Új helyszínen rendezik meg a Bujtor István Filmfesztivált

Tizenöt éve távozott az élõk sorából Bujtor István, de legendás alakításai és az Ötvös Csöpi-filmjei azóta is hatalmas népszerûségnek örvendenek. A családja és a szakma évrõl évre az emlékére szervezett filmfesztiválon eleveníti fel a munkásságát.
2024-05-30 22:06:29

2024-05-30 22:05:57

Ukrajna hamarosan megkaphatja a zárolt orosz vagyon egy részét

Hárommilliárd eurót már biztosan megcsapol az Európai Unió, de az Egyesült Államok szeretné, ha Brüsszel nagyobb felelõsséget is vállalna.
2024-05-30 18:10:09

2024-05-30 18:07:01

30 millióval szponzorálta a Szerencsejáték Zrt. cége a kormányszóvivõ testvérének alapítványát

Vitályos Eszter kormányszóvivõ testvére, a fideszes józsefvárosi képviselõjelölt Vitályos Fanny vezette Fidesz-közeli alapítvány hol egy minisztertõl, hol a kormányzati civil alapból kap támogatást. Most éppen az állami lottócég szponzorálta õket.
2024-05-30 15:14:12

2024-05-30 15:13:15

Bilincsbe verve, fogságban töltötte élete utolsó éveit Eger hõs várkapitánya, Dobó István

Gárdonyi Géza munkásságának köszönhetõen Dobó István lett Magyarország egyik legismertebb és legszeretettebb történelmi alakja. Azt azonban kevesen tudják, hogy Dobó Istvánt már az egri diadal elõtt halálra ítélte a magyar király, majd élete utolsó idõszakát fogságban töltötte. Érdemeit azonban soha nem feledték el.
2024-05-30 15:07:21

2024-05-30 15:06:41

2024-05-30 15:06:24

Fordulat Tiborcz István cégénél: ezúttal 0 forint árbevételbõl kivételesen nem lett sem milliárdos profit, sem milliárdos osztalék

Van az a céges beszámoló, amelyben az a meglepõ, ha nem látszik benne semmi érdekes.
2024-05-30 14:10:33

Ákos cége 355 millió forint profitot, Nagy Feróé 35 milliót termelt elõzõ évben

A ValMar-duó, Majka és Rúzsa Magdi sem panaszkodhat a tavalyi évre.
2024-05-30 12:13:15

Idén is hasít Mészáros Lõrinc bankja

A Mészáros Lõrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank már tavaly is jól muzsikált. Most közleményükben azt írták, 2024. elsõ negyedévében is kimagasló pénzügyi eredményeket értek el, jelentõs növekedés mellett: a mérlegfõösszege közel 11 785 milliárd forintra növekedett, ami több mint 1 337 milliárd forinttal magasabb a tavalyi bázisidõszakhoz képest, adózás elõtti eredménye elérte a 92,8 milliárd forintot, tõkearányos megtérülése pedig a nemzetközi viszonylatban is kimagasló 30,4 százalékot. Emellett jelentõs állománynövekedéssel zárta az év elsõ három hónapját a társaság, miután a bruttó hitelál...
2024-05-30 11:09:22

Új akkumulátort kapott a plug-in BMW 3-as

2 évvel a modellfrissítés után új akkumulátort kapott a BMW 3-as plug-in változata.
2024-05-30 07:08:56

Tiborcz István nõvére után az édesanyja is kiveszi a részét a mezõgazdasági bizniszbõl

Idén év elején alakult a családi cég.
2021-05-13 12:05:58

Újabb belvárosi hotelt szerzett Tiborcz István cége

Budapesten, nem Marbellában.
2021-10-13 21:06:16

Újabb belvárosi hotelt szerzett Tiborcz István cége

Budapesten, nem Marbellában.
2021-10-13 21:07:31

Itt a lista, hogy kik nem jutottak pénzhez a jegybank kötvényprogramjából, Tiborczék is köztük vannak

Eddig csak azt lehetett tudni, hogy a NER-tõl sok tízmilliárd forint értékben vásárolt a jegybank kötvényeket, a Transparency International Magyarország viszont kiperelte azoknak a cégeknek a listáját is, amelyek bár regisztráltak, végül mégsem jutottak pénzhez. Köztük van Tiborcz István BDPST-je, Garancsi István két társasága, ahogy a TV2 is.
2021-11-06 08:08:37

2021-11-06 08:09:10

Tiborcz István belépett a magyar bankpiacra

Tiborcz István, Orbán Viktor kormányfõ veje többségi részesedést szerzett a Gránit Bankban ? írja a Telex. A lap szerint Tiborcz BDPST Group nevû vállalata megvette a bank elnök-vezérigazgatójának, Hegedüs Évának a cége (E.P.M. Tanácsadó Kft.) döntõ részét és tõkeemelést is kilátásba helyezett. Az E.P.M. Kft. eddig Hegedüs 100 százalékos tulajdonában volt, és a Gránit Bank 57 százaléka pedig az E.P.M.-é volt. Így az E.P.M. megvételével Tiborcz közvetve a Gránit Bank többségi tulajává vált. Tiborcz a közlemény szerint pénzügyi befektetõ lesz, hosszú távra invesztált és tõkeemelést is tervez ? ...
2021-12-30 12:07:03

Több ezer alkalmazottját rúghatja ki hamarosan a nehéz helyzetbe került svájci nagybank

A Credit Suisse vezetõi világszerte több ezer álláshely leépítésérõl tárgyalnak, ami mögött az áll, hogy a nehéz helyzetbe került svájci nagybank további 1 milliárd dollárral igyekszik csökkenteni a teljes költségalapját.
2022-08-04 21:13:08

Tiborcz István cége újabb szállodát vásárolt Mészáros Lõrinctõl

Sorra veszi át Tiborcz István, a miniszterelnök vejének cége a Mészáros Lõrinc cégbirodalmába tartozó Hunguest Hotels szállodákat.
2021-10-29 19:05:46

Tiborcz István cége újabb szállodát vásárolt Mészáros Lõrinctõl

Sorra veszi át Tiborcz István, a miniszterelnök vejének cége a Mészáros Lõrinc cégbirodalmába tartozó Hunguest Hotels szállodákat.
2021-10-29 19:06:39

Tiborcz István cége újabb szállodát vásárolt Mészáros Lõrinctõl

Sorra veszi át Tiborcz István, a miniszterelnök vejének cége a Mészáros Lõrinc cégbirodalmába tartozó Hunguest Hotels szállodákat.
2021-10-29 19:06:53

A CÖF, a Mediaworks és a Nézõpont Intézet is milliós támogatást kapott az állami tulajdonú MFB-tõl

Közel öt év után ismét közzétette az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank, hogy a banki tevékenységéhez nem kapcsolódóan mely alapítványoknak és cégeknek nyújtott támogatást ? derül ki a napi.hu cikkébõl. Az állami pénzintézet 2016 óta évente 50 és 250 millió forint között teljesített ilyen kifizetéseket. A támogatások címzettjei között van: a Ferencvárosi Torna Club felnõtt jégkorong és kézilabda, valamint utánpótlás vízilabda szakosztálya, ide összesen 48 millió forint jutott 2018-ban, a minisztériumoknak és állami szervezeteknek sajtószemlét, valamint kutatásokat, elemzéseket végzõ Né...
2021-08-16 18:06:18

Tiborcz István édesanyja is beszállt a mezõgazdasági bizniszbe

Újév napján alapított új, mezõgazdasági céget Tiborcz Eszter, a miniszterelnök vejeként is ismert Tiborcz István nõvére. A Velencei-tó mellett fekvõ Nadapra bejegyzett Rekettyés-Agro Kft.-ben január végén kisebbségi tulajdonosként jelent meg Dr. Tiborcz Sándor Istvánné, Tiborcz István és Tiborcz Eszter Zsuzsanna édesanyja. Kérdéseinkre Tiborcz Eszter közölte: több mint két évtizede dolgozik fõállású mezõgazdasági vállalkozóként, édesanyja kisebbségi tulajdonszerzése a cégben ?annak családi jellegét erõsíti.? Célunk, ahogy eddig is, ezt követõen is jó minõségû és biztonságos mezõgazdasági alap...
2021-05-13 07:05:58

Mit jelent a nyilvános vételi ajánlat, és Tiborcz István megjelenése a Waberer'sben?

Bombaként robbant a hír, hogy a Waberer's nagytulajdonosai nyilvános vételi ajánlatot tettek a cég részvényeire, hiszen az ajánlati ár közel 30 százalékkal magasabb, mint a múlt pénteki záróár, az árfolyam pedig ma ki is lõtt a hírre. Talán ennél is érdekesebb, a nyilvános vételi ajánlattal párhuzamosan Tiborcz István cége, a BDPST Group is beszáll a cégbe, miután adásvételi szerzõdést kötött a Waberer's-ben 21 százalékos tulajdonos, MHB Optimum megvásárlásáról.
2022-07-04 15:15:34

A Szabadság téren is vett egy szállodát Tiborcz István cége

Néhány nappal azután, hogy Spanyolországban megvásárolt egy hotelt, újabb szálloda megszerzésérõl adott hírt a BDPST Group. Tiborcz István ingatlan-befektetõ cége most egy olyan Budapest belvárosában, a Szabadság tér sarkán álló 50 szobás szállodát szerzett meg, amelyet korábban a spanyol hátterû Iberostar üzemeltetett. A Portfolio.hu szerint a BDPST célja, hogy 2022-ben megújult belsõvel és újragondolt koncepcióval nyissa újra a hotelt. A butikhotelt a társaság szállodaüzemeltetési és szállodafejlesztési tanácsadó cége, a BDPST Hotel Management Zrt. fogja üzemeltetni. A BDPST Group igen gyor...
2021-10-13 21:06:20

Tiborcz István megveszi a Diófa alapkezelõt

A Portfolio azt írja, ma jelentették be, hogy a miniszterelnök veje tulajdonos lesz az egyik vezetõ hazai, bankfüggetlen alapkezelõben. a BDPST Capital Zrt. üzletrész-adásvételi szerzõdést írt alá a Diófa Alapkezelõt tulajdonló Tarragona Holding Zrt. megvásárlásáról. Utóbbi cég Jellinek Dániel tulajdona volt. A vásárlást a GVH-nak és az MNB-nek is jóvá kell hagynia. A Telex elérte Jellinek Dánielt, aki azt mondta, hogy a Diófával jó üzletet csinált, de több nagy befektetést tervez, és ezekhez volt szüksége tõkére. A másik ok az eladásra, hogy Jellinek részesedést szeretne vásárolni az Auchanba...
2022-03-14 20:14:30

Budapestre több olyan turista kell, aki több idõt tölt itt, vásárol és vágyik a kultúrára

A regionális riválisok a magyar fõváros elõtt járnak, ezen változtatni kell, mondta Tiborcz István, a BDPST Group vezetõje.
2023-03-29 17:14:09

Orbán Viktor unokája az éves bruttó magyar minimálbérért járhat iskolába

Tiborcz István és a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel Marbella luxusövezetében vett ingatlant.
2021-09-25 11:05:55

Orbán Viktor unokája az éves bruttó magyar minimálbérért járhat iskolába

Tiborcz István és a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel Marbella luxusövezetében vett ingatlant.
2021-09-25 11:06:39

Blikk: Spanyolországba költözött Orbán Ráhel és Tiborcz István

A Blikk úgy tudja, a miniszterelnök legidõsebb lánya, Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István a spanyolországi Marbellára költözött, a  legidõsebb gyermeküket már be is íratták egy ottani nemzetközi magániskolába. A lap próbált Orbán Viktor környezetébõl is információkhoz jutni, de nem járt sikerrel, viszont idézte Orbán Ráhel egyik privát Instagram-bejegyzését, amelyben követõivel tudatta, hogy családja új kihívások elé néz, elhagyja az országot, a gyerekek a tanévet már Spanyolországban kezdik. A 444.hu ugyanakkor azt szúrta ki, hogy Orbán Ráhel LinkedIn-profilján már valóban Marbella van mega...
2021-09-24 07:06:06

Karácsony Gergely a másodfokú ítélet után hatszor írta le, hogy ?Tiborcz-adó?

Tiborcz-adó, Tiborcz-adó, Tiborcz-adó, Tiborcz-adó, Tiborcz-adó, Tiborcz-adó ? írta Karácsony Gergely Facebook oldalán azt követõen, hogy a másodfokú bírósági ítélet kimondta: nyilvánosan kell bocsánatot kérnie Tiborcz Istvántól a ?Tiborcz-adó? kifejezés miatt. A fõpolgármester szerint Tiborcz nem mond igazat, mert ?az elsõ fok elvesztése után legfeljebb döntetlenre mentett másodfokon?. Mi megyünk tovább, már készül a beadványunk a Kúriára. Ja, és Tiborcz István a másodfokú döntés szerint is közszereplõ. Vagy inkább közpénz-szereplõ? ? teszi fel a kérdést Karácsony. A másodfokú döntés persze ...
2021-06-08 16:06:14

Járványhelyzet: újabb gyorssegéllyel támogatják a jövedelem nélkül maradt mûvészeket

Harmadik alkalommal döntött a járvány kezdete óta rendkívüli szociális támogatási keretrõl az Elõadómûvészi Jogvédõ Iroda Egyesület (EJI). Ezúttal 60 millió forintot különítettek el a meghosszabbított hatósági korlátozó intézkedések következtében nehéz helyzetbe került elõadómûvészek megsegítésére.
2021-03-01 15:05:48

Tiborcz István cége szegény családokat támogat

Somogy megyében egyedülálló fejlesztés segíti a hátrányos helyzetû családok felzárkózását. Így harangozta be az állami hírügynökség üzleti sajtószolgálata, hogy stratégiai partnerséget kötött a BDPST Group az Ökumenikus Segélyszervezettel. A cégcsoport finanszírozza a térségfejlesztési központ létrehozását a Kastélyosdombón. A 200 millió forintos beruházással új elemmel bõvülhet a segélyszervezet egy évtizede elindított modellprogramja. A település centrumában elhelyezkedõ több mint 800 négyzetméter alapterületû egykori magtár megújításával létrejövõ létesítmény a térség társasági életének leh...
2022-04-26 14:15:16

Nagyot mentek tavaly Bajkai István közpénzhez jutó érdekeltségei

Az Mfor.hu cikke szerint nem panaszkodhat a fideszes országgyûlési képviselõ, Bajkai István a cégei 2020-as évére. Bajkai 2018-ban lett országgyûlési képviselõ, elõtte az országos sajtóban az Orbán-család ügyvédjeként ismerték. Ügyvédi irodája és két másik gazdasági érdekeltség kötõdik még közvetlenül a nevéhez, melyekrõl a képviselõi mandátum átvétele után sem mondott le, bár ügyvédi tevékenységét szünetelteti. Az egyik, régebbi alapítású cége az Archeon Rendezvényszervezõ Kft., amelyet fele-fele arányban közösen birtokol feleségével, Bonnyai Apolka zongoramûvésszel.Tavaly értékesítésbõl szá...
2021-07-05 07:05:56

Tiborcz István: "Fel kell zárkóznunk a luxusturizmusban!"

Prémium szintre kell emelni Budapestet is a turizmus terén, legalább Prága, de inkább Bécs mellé - ezt tekinti most prioritásnak Tiborcz István, a BDPST Group elsõ embere.
2023-03-29 17:07:07

2023-03-29 17:07:55

2023-03-29 17:08:47

Tiborcz István volt üzlettársának cége újítja fel a Helikon Hotelt, amire Tiborcz volt üzlettársának korábbi cége kapott milliárdokat

Tökéletes NER-körforgás látszik megvalósulni Keszthelyen, derül az Mfor.hu cikkébõl. Nagy Bálint, keszthely fideszes polgármestere márciusban jelentette be, hogy elkezdõdött a Helikon Hotel felújítása: az elavult, használaton kívüli épületet négycsillagos hotellé alakítják át. A beruházást a gyõri West Hungária Bau Kft. (WHB) végzi, amelynek tulajdonosa Paár Attila, aki Tiborcz István, a kormányfõ vejének üzlettársaként lett ismert. Sõt: ma is van közös cégük, a BPA116 Vagyonkezelõ Kft.. A Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt Kisfaludy-...
2021-03-24 07:06:21

Orbán Ráhel: A vendéglátás által jó hírét lehet vinni a magyar kultúrának

A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group új belvárosi szállodájának koncepciójáról tartottak csütörtökön beszélgetést. A miniszterelnök lánya, mint kreatív igazgató fejtette ki a véleményét.
2024-05-17 09:10:27

Orbán Ráhel: A vendéglátás által jó hírét lehet vinni a magyar kultúrának

A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group új belvárosi szállodájának koncepciójáról tartottak csütörtökön beszélgetést. A miniszterelnök lánya mint kreatív igazgató fejtette ki a véleményét.
2024-05-17 10:12:28

Orbán Viktor vejének cége többségi tulajdonosa lett egy hazai banknak

Tiborcz István cégcsoportja 2020-ban 1,2 milliárd forint adózott nyereséget ért el, a megelõzõ évben 4,8 milliárd forintot.
2021-12-30 13:05:58

Orbán Viktor vejének cége többségi tulajdonosa lett egy hazai banknak

Tiborcz István cégcsoportja 2020-ban 1,2 milliárd forint adózott nyereséget ért el, a megelõzõ évben 4,8 milliárd forintot.
2021-12-30 13:06:04

Orbán Viktor vejének cége többségi tulajdonosa lett egy hazai banknak

Tiborcz István cégcsoportja 2020-ban 1,2 milliárd forint adózott nyereséget ért el, a megelõzõ évben 4,8 milliárd forintot.
2021-12-30 13:06:17

Tiborcz István forgatási helyszínnel támogatta Eperjes Károly filmjét

November 4-én mutatták be Eperjes Károly Magyar Passió címû történelmi drámáját, amely a magyarországi szerzetesrendek 50-es évek beli erõszakos, állami feloszlatásáról szól. A film eddig nem szerepelt túl jól a mozikban, a bemutatótól számított 11 napban mindössze 6459 jegyet váltottak rá. A Magyar Passió összesen több mint 700 millió forint közvetlen állami támogatást kapott a Nemzeti Filmintézettõl és egyéb kormányzati forrásokból, de ezen felül a film végi stáblistán a filmet támogató egyéb személyeket is felsorolnak. A Magyar Hang kiszúrta, hogy ezen a listán szerepel Tiborz István és cé...
2021-11-16 09:07:40

Fontos idõpont közeleg: már csak eddig lehet igényelni az ágazati bértámogatást

Május 31-ig igényelhetõ az ágazati bértámogatás; visszamenõleg, akár tavaly novemberig is beadhatják a pályázati kérelmet a munkahelyek megtartását szolgáló állami segítségre a nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásai ? hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
2021-05-18 12:05:52

Karácsony Gergely pert vesztett, bocsánatot kell kérnie Tiborcz Istvántól

Az ítélet szerint a fõpolgármester megsértette Tiborcz István személyiségi jogait
2021-06-08 14:06:00

Karácsony Gergelynek bocsánatot kell kérnie Tiborcz Istvántól

Az ítélet szerint a fõpolgármester megsértette Tiborcz István személyiségi jogait
2021-06-08 14:06:32

Kivásárolja az egyik nagytulajdonos részesedését Tiborcz István cége a Waberer'sbõl

Tovább növeli részesedését a Waberer'sben a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST - tette közzé a vállalat a BÉT honlapján. A tranzakció sikeres zárásának eredményeként a Merkport (a BDPST 95 százalékos tulajdonában lévõ leányvállalat) tulajdoni hányada közel 50 százalékra emelkedhet. Az újabb részvényvásárlással a tõkebefektetõ holding célja, hogy a Waberer?s tovább fejleszthesse a legkorszerûbb logisztikai technológiákra építõ üzleti modelljét, tovább növelve piaci részesedését a magyarországi és a nemzetközi logisztikai piacon egyaránt - áll a BDPST közleményében.
2023-02-16 07:28:06

Hetedik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota miatt rászoruló, szakmabeli kollégák megsegítéséért. A gyûjtésben olyan fellépõk segítenek, mint Bodrogi Gyula, Császár Angela, a Magyar Állami Népi Együttes vagy Peller Károly.
2024-05-28 17:11:11

Végelszámolás alá került Tiborcz István korábbi cége, az Elios Zrt.

Az RTL Híradója szerint az Elios szeptember 28-án végelszámolás alá került, hogy miért, arra nincs utalás a cégnyilvántartásban. Az Elios Zrt. volt az a cég, amelyben 50 százalékos tulajdonjoga volt Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak addig, ameddig 2014-ben el nem adta részesedését. Ez volt az a cég, amely sokmilliárdnyi uniós támogatással, több település közvilágítását korszerûsítette. Ugyanakkor a közbeszerzések kapcsán az OLAF szerint felmerült a csalás illetve a szerevezett bûnözés gyanúja is. Ugyanakkor a magyar hatóságok semmilyen szabálytalanságot sem találtak. A végelszámolást í...
2021-10-04 20:06:23

Tiborcz István:

A miniszterelnök veje, Tiborcz István arról beszélt többek között, hol tartana most az üzleti életben, ha nem Orbán Viktor lenne az apósa, valamint azt is bevallotta, hogy gyakran szoktak a miniszterelnökkel a turizmus fejlesztésrõl diskurálni.
2023-11-22 19:05:57

2023-11-22 19:05:47

Megy a harc a bankok között a babavárós ügyfelekért

Februárban közel 47 milliárd forintot folyósítottak a hitelintézetek az állami kamattámogatással elérhetõ babaváró hitelbõl, ami a januári eredményhez képest jelentõs növekedés, az indulás óta pedig már 1172 milliárd forint került ebben a formában a fiatal házaspárokhoz. A bõvülést a bankok is támogatják különbözõ jóváírási akciókkal, a hitelre vonatkozó referenciaérték pedig emelkedésnek indult. A Bank360.hu elemzõi összefoglalták a támogatott kölcsönnel kapcsolatos aktuális információkat.
2021-04-12 16:07:05

2021-04-12 16:07:17

Tiborcz István bankjánál Orbán Ráhel vezetésével készült az új arculat

A teljes Gránit-kampány kreatív koncepció kidolgozásával a bank a BDPST Konceptet bízta meg, az új arculatot pedig a Graphasel Design Studio készítette ? írta a Média1.hu. A BDPST Koncept a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. leányvállalataként Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltsége. A cég ügyvezetõje Tiborcz házastársa, a miniszterelnök legidõsebb lánya, Orbán Ráhel. Elhagyja a piros-fehér-zöld nemzeti színeket és kékes-lilás színre vált a Gránit Bank logója. A Tiborcz István cégéhez tartozó pénzintézet arculatában domináló új színeket értékes ásványok színei insp...
2023-04-25 15:10:18

Orbán Ráhel és Tiborcz István úgy megy el Spanyolországba, hogy közben itt marad

Több mint tucatnyi Magyarországon mûködõ vállalatnak tulajdonosa közvetlenül vagy közvetve Orbán Ráhel és Tiborcz István, akiknek Spanyolországba költözésérõl ír a Blikk. A miniszterelnök vejének egyik cége spanyolországi terjeszkedésre készül, vett is egy hotelt, de a hírek szerint attól meglehetõsen távolra költözik a pár.
2021-09-24 15:07:14

NER-közeli üzletemberé lett a magyar Auchan 47 százaléka

Két év tárgyalás után Jellinek Dániel Indotek-csoportja 47 százalékot vásárolt a francia Auchan magyarországi hipermarket üzletében és száz százalékot az Auchan-korzó üzletekbõl ? írta meg a Telex. Jellinek a konkrét terveirõl nem akart beszélni, de azt elmondta, hogy az Indotek többszáz kereskedelmi ingatlanból álló portfóliójával rendkívül fel tudja gyorsítani az áruházlánc hazai terjeszkedését. Ezzel a ? most leginkább Budapesten és az agglomerációban erõs ? Auchan közelebb kerülhet a vidéki vásárlókhoz ? emlékeztetett a portál. Jellineknek feltették a kérdést, hogy most, amikor a nemzetköz...
2023-10-18 18:08:26

Az OLAF is vizsgálta, Orbán Viktor veje is benne volt, most végelszámolás alatt az Elios

Dobrev Klára szerint ez és a Spanyolországba költözés sem menti meg Tiborcz Istvánt.
2021-10-04 20:06:17

Az OLAF is vizsgálta, Orbán Viktor veje is benne volt, most végelszámolás alatt az Elios

Dobrev Klára szerint ez és a Spanyolországba költözés sem menti meg Tiborcz Istvánt.
2021-10-04 20:07:02

Döntött a bíróság: Nem sértõ a Tiborcz-adó kifejezés használata

Elutasította a Fõvárosi Törvényszék Tiborcz István keresetét a Karácsony Gergely fõpolgármester ellen indított polgári perben. A Tiborcz-adó kifejezés a döntés szerint nem sértette a miniszterelnök vejének sem a becsületét, sem a névhasználathoz fûzõdõ jogát.
2020-12-22 23:50:11

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   dubaj   •   ors   •   wmn   •   marka   •   fold napja 2024   •   elmar wepper   •   pain hustlers   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   pepper x   •   f1 mexico   •   tatar gyorgy   •   diosgyor   •   marina city   •   stat   •   natcon   •   al ain   •   akgggarmi   •   superapro   •   haarp   •   kek pelikan   •   mobile   •   netapro   •   aaa   •   omegle   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   firmcenter   •   komarom   •   botswana   •   fdvjgwy   •   ingatlan   •   budapest   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   energiaital   •   a33jhgproka1   •   travis kelce   •   ingyen   •   aprilis 4   •   eiffel   •   térkép  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   harommilliard forintot kapott tiborcz istvan cege a nehez helyzetbe kerult cegeknek szant allami hitelbol   •   nagy dobasra keszul az apple jon a chatgpt a iphone okra   •   messi megserult griezmann fole rugta a 11 est ter stegen mentette meg a barcelonat video   •   top secret cold war project turned up plants that once thrived beneath mile deep greenland ice   •   bruce springsteen es a foo fighters is fellep joe biden beiktatasi unnepsegen   •   ez a szuros uj anyag szo szerint pusztitja a virusokat akar 96 szazalekos sikerrel   •   lakóautó kölcsönzés   •   egylakotorpedoztameg balogyorgyemlektabla jat2   •   marozsan ujabb gyozelmevel mar a 16 kozott miamiban   •   ujabb kituntetest kap a capitolium hose   •   oriasi balhek utan oszlott fel az flm csaszar elod a legkegyetlenebb reszleteket is elarulta nem is tudjatok elkepzelni mennyire gyuloltuk egymast video   •   visszatert nemetorszagba egy volt naci taboror   •   macron asks rwanda to forgive france over 1994 genocide role   •   the latest afghanistan begins vaccination drive   •   hat tipp hogy iden minel tobbet sporolhasson a kosztpenzen   •   mercin   •   ismerd meg mark zuckerberg kecskejet a kis bitcoint   •   brusszellel ellentetben budapest tart karokkal fogadja a nemzeti konzervativizmus kepviseloit   •   CE   •   starliner nasa to fly new craft to space station   •   struggled   •   szentkiralyialexandr anemmaradkormanyszov ivo2   •   tobb mint otmillio forintnyi ekszert zsakmanyolt egy betoro szombathelyen 2   •   excel access online maganoktatas 0620989 0232 6   •   miert keresik a kek pottyel jelolt a dobozokat a red bull rajongoi   •   rajtakapta a lakotarsat amint a szexjatekait lopkodta   •   igy nez ki az amerikai hadsereg mobil moloja gazaban   •   csepregi eva elarulta a fiatalsag titkat   •   hat napra elzartak a vilagtol hogy megnezhessek ket kosarlabdameccset   •   3000 eves felfedezes kerult elo izraelbol   •   jedinek allt karacsony gergely   •   aktmodell   •   coca cola company trials first paper bottle   •   ujabbjelentkezoa2030 asteliolimpiara   •   viz alatti marvanyszobrokkal akadalyozzak a vonohalos halaszokat a toszkan partoknal   •   ongyilkos merenylo tamadott japanokra pakisztanban   •   kezbesites helyett ellopta a cimzetteknek utalt penzt egy miskolci postas   •   hollandia nem fogad repuloket az egyesult kiralysagbol   •   tombolo szerelem hamarosan uj szintre emeli a kapcsolatat csoda szep kedvesevel tnt inti   •   us house passes federal cannabis decriminalisation bill   •   tragedia az m6 oson ittas lehetett a balesetet okozo sofor 4   •   az oroszok megsemmisitettek a vilag legnagyobb repulojet   •   ellopta a postas egy idos ember nyugdijat meg masok postan befizetett penzet is 2   •   gyermekfel171717gyel et   •   moscow warns ukraine may destroy itself as russia and us clash at un   •   6360 fovel nott a koronavirusos betegek szama magyarorszagon   •   japan real wages fall in march marking 2 years of decline   •   szigethaom   •   homokfuv99999unionse   •   jav