Itt a végleges lista: négy jelölt szerepel a főpolgármester-jelölti szavazólapon

Négy jelölt neve szerepel majd a főpolgármester-jelölti szavazólapon, miután csütörtökön délután 4 órakor - jogorvoslati igény hiányában - jogerőssé váltak a Fővárosi Választási Bizottságnak (FVB) a főpolgármester-jelöltek nyilvántartásba vételével kapcsolatos határozatai.
2024-05-09 18:07:27

Vitézy Dávid: Budapest nem lehet Kína játszótere

A főpolgármester-jelölt szerint a tömegközlekedés részeként működő megoldásra van szükség.
2024-05-09 12:08:14

Volt olyan főpolgármester-jelölt, aki az előírt 5000 helyett csak 73 ajánlást tudott összeszedni

Négyen maradtak versenyben, pedig rekordsokan, tizenöten akartak főpolgármesterek lenni. Volt köztük két nő, volt 18 és 77 éves is, rutinosan sikertelen próbálkozók és néhány teljesen ismeretlen jelölt is. De ki volt a leggyorsabb, a törülközőt leghamarabb bedobó, a legtöbb érvénytelen ajánlást leadó, a legkésőbb ébredő és a legsikertelenebb?
2024-05-09 05:07:36

Volt olyan főpolgármester-jelölt, aki az előírt 5000 helyett csak 73 ajánlást tudott összeszedni

Négyen maradtak versenyben, pedig rekordsokan, tizenöten akartak főpolgármesterek lenni. Volt köztük két nő, volt 18 és 77 éves is, rutinosan sikertelen próbálkozók és néhány teljesen ismeretlen jelölt is. De ki volt a leggyorsabb, a törülközőt leghamarabb bedobó, a legtöbb érvénytelen ajánlást leadó, a legkésőbb ébredő és a legsikertelenebb?
2024-05-09 05:07:29

Kínai látogatás: máris megjöttek az első bejelentések

Szerdán Magyarországra érkezik Hszi Csin-ping kínai elnök, Szijjártó Péter pedig előzetesen közölt néhány információt a két ország közötti megállapodásokról.
2024-05-08 10:07:28

Leadta a hiányzó ajánlásokat Juhász Péter

2024-05-06 20:09:23

Két pártnak sem sikerült összegyűjtenie a szükséges ajánlásokat az EP-választásra

Jakab Péter bajban van.
2024-05-05 11:17:22

Két pártnak sem sikerült összegyűjtenie a szükséges ajánlásokat az EP-választásra

Jakab Péter bajban van.
2024-05-05 11:10:15

Karácsony Gergely leadta az ajánlásait, két jelölt pedig visszalépett

Karácsony Gergely leadta a főpolgármester-jelölti ajánlásait a Nemzeti Választási Irodának, igy ő a negyedik a sorban.
2024-05-04 21:06:08

Karácsony Gergely leadta az ajánlásait, két jelölt pedig visszalépett

Karácsony Gergely leadta a főpolgármester-jelölti ajánlásait a Nemzeti Választási Irodának, igy ő a negyedik a sorban.
2024-05-04 21:05:59

Sok parizer, kevés ajánlás: hatalmasat bukott Jakab Péter

Jakab Péter pártja a Nép Pártján hatalmasat bukott mert nem tudta összegyűjteni az ajánlásokat nem indulhatnak az uniós választáson
2024-05-04 16:08:31

A Momentum és Vona Gáborék is megérkeztek az európai parlamenti választásra

Leadták az ajánlásokat.
2024-05-03 14:07:08

Három autó ütközött, lezárták a BAH csomópont felüljáróját

Két ember sérült meg.
2020-11-15 20:15:39

Három éve nem volt ennyire magas az államadósság

Egy negyedév alatt 3,5 százalékponttal nőtt az államadósság, közel jár a szám a 35 ezer milliárd forinthoz.
2020-11-17 12:08:03

Elfogták a drezdai ékszerrablás három feltételezett elkövetőjét

Az arab származású elkövetők annak a klánnak lehetnek a tagjai, amely 2017-ben a berlini Bode Múzeumot is kirabolta.
2020-11-17 16:06:54

Három minisztertől kérnek segítséget a Dunaferr dolgozói

A szakszervezet szerint továbbra sem kapják meg időben a béreket, szintén nehezményezik, hogy a vállalatnak már egy ideje nincs igazgatósága és cégvezetője sem.
2020-11-20 14:06:32

Autót és féldisznót vesznek az eMAG-nál, máris többmilliárdos forgalmat hozott a Black Friday

Idén a tisztítószerek a Black Friday sláger-termékei, de rendhagyó vásárlások is akadnak.
2020-11-20 20:08:28

Hármas karambol a 4-es főúton

Az érintett útszakaszt teljesen lezárták.
2020-11-22 18:05:55

Három iPhone támogatása is megszűnhet jövőre

A hírek szerint három iPhone sem kapja meg a jövőre debütáló új iOS-rendszert. Az érintett készülékek mind évekkel korábbi modellek.
2020-11-23 13:06:46

Három iPhone támogatása is megszűnhet jövőre

A hírek szerint három iPhone sem kapja meg a jövőre debütáló új iOS-rendszert. Az érintett készülékek mind évekkel korábbi modellek.
2020-11-23 13:06:47

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta a lakást három emberre a XV. kerületben

A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
2020-11-23 14:06:24

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta a lakást három emberre a XV. kerületben

A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
2020-11-23 14:06:25

Máris felfüggesztették Nicolas Sarkozy korrupciós perét

Az egyik vádlott a járványra hivatkozva maradt távol a tárgyalástól, most azt vizsgálják, meddig tarthat a gyógykezelése.
2020-11-23 20:07:43

Máris felfüggesztették Nicolas Sarkozy korrupciós perét

Az egyik vádlott a járványra hivatkozva maradt távol a tárgyalástól, most azt vizsgálják, meddig tarthat a gyógykezelése.
2020-11-23 20:07:44

Három autó ütközött, torlódik a forgalom az M0-son Újpalotánál

A balesetben egy ember megsérült.
2020-11-24 08:06:06

Három autó karambolozott a 7-es főúton

A tárnoki lehajtónál, Martonvásár felé forgalmi akadály alakult ki.
2020-11-24 11:06:21

Máris felfüggesztették Nicolas Sarkozy korrupciós perét

Az egyik vádlott a járványra hivatkozva maradt távol a tárgyalástól, most azt vizsgálják, meddig tarthat a gyógykezelése.
2020-11-24 14:05:57

Három kecskeméti óvodában teljes, négyben csoportos karantént rendeltek el

Elkezdődött a dolgozók szűrése az intézményekben, megjöttek az első eredmények.
2020-11-24 20:06:18

Három kecskeméti óvodában teljes, négyben csoportos karantént rendeltek el

Elkezdődött a dolgozók szűrése az intézményekben, megjöttek az első eredmények.
2020-11-24 20:06:20

Védeni biztos nem véd a három millió forintos luxusmaszk

2020-11-25 09:06:06

Messi és C. Ronaldo is jelölt az Év játékosa díjra

A Puskás-díjra jelölt Zlatko Junuzovic, aki Szoboszlai szöglete után lőtt bombagólt.
2020-11-25 10:06:04

Újabb három koronavírusos eset az Eb-selejtezőre készülő magyar férfi kosárlabda-válogatottnál

Korábban már mindhárman átestek a betegségen, most valamennyien tünetmentesek.
2020-11-25 11:06:20

Három román súlyemelőt is kizártak a londoni olimpiáról

Közülük ketten is dobogós helyen zárták a 2012-es nyári játékokat.
2020-11-25 21:06:12

Felfedeztek egy új majomfajt, a gond csak az, hogy máris kihalófélben van

Valószínűleg csak 200–250 egyed él egy újonnan felfedezett, mianmari langúrfajból.
2020-11-26 13:06:25

Felfedeztek egy új majomfajt, a gond csak az, hogy máris kihalófélben van

Valószínűleg csak 200–250 egyed él egy újonnan felfedezett, mianmari langúrfajból.
2020-11-26 13:06:30

Három hónap alatt több mint 40 jogvédőt gyilkoltak meg Kolumbiában

Július és szeptember között 184-szer támadtak az országban jogvédőkre.
2020-11-26 21:05:58

Három hónap alatt több mint 40 jogvédőt gyilkoltak meg Kolumbiában

Július és szeptember között 184-szer támadtak az országban jogvédőkre.
2020-11-26 21:05:58

Három országban hatszáz bandatagot fogott el a rendőrség

Négy bandavezért is letartóztattak.
2020-11-27 04:05:59

Maradona fizette ki Dévényi Tibor és a Három kívánság számláját

A magyar tévések Nápolyban forgattak a világsztárral, aki minden költséget állt.
2020-11-27 07:06:07

Vörösiszap-katasztrófa: fenntartotta az ítéletet a Kúria, marad a három vezető letöltendője

Nem történt kiküszöbölendő eljárási hiba az ügyben.
2020-11-27 12:06:06

A tízfős Volner Párt szerint nekik nem probléma, ha 71 jelölt kell az országos listához 2022-ben

Milyen megfontolásból szeretné az összesen tíz taggal rendelkező, külön indulást tervező párt elnöke, hogy 71 jelölt kelljen az országos listához? Megkérdeztük.
2020-11-27 14:06:06

A tízfős Volner Párt szerint nekik nem probléma, ha 71 jelölt kell az országos listához 2022-ben

Milyen megfontolásból szeretné az összesen tíz taggal rendelkező, külön indulást tervező párt elnöke, hogy 71 jelölt kelljen az országos listához? Megkérdeztük.
2020-11-27 14:06:07

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

A szerkezetet minden bizonnyal emberi kéz alkotta, de ami ennél is különösebb, hogy már évek óta lehet.
2020-11-27 19:06:09

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

A szerkezetet minden bizonnyal emberi kéz alkotta, de ami ennél is különösebb, hogy már évek óta lehet.
2020-11-27 19:06:10

Még el sem kezdődött a nyár, de máris közel 47 fokot mértek Ausztráliában

Az emberek elözönlötték a strandokat.
2020-11-29 14:06:05

Egy kis őssejttapasz, némi biotinta, és máris kész a minivese

Nagy számú, stabil minőségű minivesét hoztak létre ausztrál kutatók a 3D-nyomtatáshoz hasonló eljárásra alapuló technológia révén.
2020-11-29 17:05:59

Egy kis őssejttapasz, némi biotinta, és máris kész a minivese

Nagy számú, stabil minőségű minivesét hoztak létre ausztrál kutatók a 3D-nyomtatáshoz hasonló eljárásra alapuló technológia révén.
2020-11-29 17:06:00

Maradona 1986-ban üzent a fiatal magyar focistáknak - videó

A Három Kívánság című tévéműsor 34 évvel ezelőtt forgatott Nápolyban a világbajnokkal.
2020-11-30 11:06:09

Sokkoló eredményt hozott a három legnépszerűbb plug-in hibrid fogyasztásmérése

Kiderült, amit mindenki sejtett: a konnektoros hibrid autók sokkal szennyezőbbek, mint ahogy a gyártók állítják.
2020-12-01 21:06:10

Egy gyermeket szeretnék - Három lett, maradhat?

Anyaságom története, avagy így lettem hirtelen nagycsaládos.
2020-12-02 05:06:25

2020 ott lehet a 19. század óta mért három legmelegebb év között

Az év első 10 hónapja a Európában melegebb volt, mint bármikor a rendszeres mérések kezdete óta.
2020-12-02 15:06:06

Három százalékkal nő a nyugdíj 2021-től

Lépcsőzetesen visszaépítik a 13. havi nyugdíjat is.
2020-12-03 08:06:57

27 évig lefagyasztott embrióból született egészséges gyerek

Rekordhosszú ideig várt, míg egy pár örökbe fogadta.
2020-12-03 10:06:06

Újabb 3 hónapig szállíthatjuk ingyen a bringát hétvégente a BKK járatain

Egyetlen kivétel ez alól a H7-es HÉV, ahol a Kvassay híd felújítási munkái miatt jelenleg nehezebb körülmények között lehet utazni.
2020-12-03 17:06:05

Három magyarországi gyárát is bővíti a Schneider Electric

Szijjártó Péter külügyminiszter Párizsig ment, hogy tárgyaljon a vállalat itthoni gyárainak bővítéséről. A miniszter az Opel korábbi gyárait üzemeltető francia Peugeot-csoport vezetőivel is találkozott.
2020-12-03 17:06:09

Újabb három hónapig ingyen lehet szállítani a kerékpárokat a BKV járatain

Az utasoknak csak egy érvényes jegyre vagy bérletre van szükségük a hétvégén.
2020-12-03 17:06:10

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, a Ryanair máris rendelt 75 gépet

A repülőgépek közel másfél évig nem szállhattak fel.
2020-12-03 17:06:11

Máris több kisfilm készült Szájer meneküléséről

A Cannes-ban is bemutatott Itt vagyok és a Balaton Method rendezőjét, Szimler Bálintot megihlette a hátizsákos szökési kísérlet.
2020-12-04 11:06:32

Rézkábeleket loptak Kazincbarcikán

Több millió forint értékű kábelt lopott a három férfi.
2020-12-04 18:06:34

Három településsel bővül a balatoni térség

Herend, Zirc és Kislőd az új tag.
2020-12-04 19:06:02

Hiába dobták át az extasycsomagot a szomszédba, így is lebukott a három drogdíler - videó

Extasyt, ketamint, marihuanát és készpénzt is lefoglaltak.
2020-12-19 06:05:52

Máris megvan az új Ferrari neve, rendhagyó bemutatóval készülnek jövőre

Nem megszokott, hogy előre elárulja egy csapat az új modell nevét, de a Scuderia most megtette.
2020-12-19 08:06:10


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   harom jelolt maris osszegyujtotte az ajanlasokat az elovalasztason   •   bruno mars is begging the grammys to let him perform   •   semjen hungarofobiaval vadolta gyurcsanyt aki szerinte lelki trianont okozott   •   aovorollerértékesíté s   •   nagy istvan szerint a palinka a magyarsag vedjegye ami egyesiti a nemzetunket   •   human remains found in two voting booths as mexicans hit the polls   •   tuz utott ki egy bangladesi menekulttaborban tobb ezer rohingya maradt fedel nelkul   •   prince philip a simple family farewell   •   kideritettuk mely iskolakban hany diak tanulja szeptember ota a honvedelem tantargyat 2   •   ongyilkos merenylo robbantotta fel magat egy szomaliai szallodanal kilencen meghaltak 2   •   atvetelkor   •   oda az idei palinka 2   •   tudja e hogy ki volt giovanni giuseppe czermanik   •   eltemettek a vajai kamaszt aki ongyilkos lett mert osztalytarsai zaklattak   •   ime a 10 legkevesbe stresszes foglalkozas de mekkora ara van a nyugalomnak   •   nagy a baj baleset a komaromi akkumulatorgyarban tobb mentoauto szaguldott a helyszinre   •   dontott a kutyapart megis maradnak a helyukon a tarselnokok 2   •   ongyilkos merenylo robbantotta fel magat egy szomaliai szallodanal kilencen meghaltak 3   •   olaszorszag feher foltja szardinia szigeten feloldjak a jarvanykorlatozasok tobbseget   •   hamasz nincs elorelepes a targyalasokban 2   •   visszater a hivatal raadasul nem reboottal hanem folytatassal   •   gyurcsany ferenc is sarkos velemenyt mondott demeter ugyben   •   tenyleg agressziv az emberi faj   •   mi tortent feladja a versenyt a valovilag egyik jatekosa 2   •   kylie jenner ontja magarol a bikinis fotokat   •   rosszul lett egy kirandulo baranyaban quaddal kellett lehozni ot a hegyrol 2   •   vasarnap oraatallitas egy oraval kevesebbet alhatunk de vajon van ertelme   •   keteves lett racz jeno es gyuricza dora kislanya igy unnepelte szuletesnapjat kamilla   •   emberi maradvanyokat lattak egy feltoltott szigetszentmiklosi telken   •   jol szerepelt a teszteken a kombinalt covid influenza elleni oltas   •   onos esore havazasra adtak ki figyelmezteteseket tobb megyere   •   leszakadt egy magasfeszultsegu kabel az m7 esnel lezartak az autopalyat 3   •   tovabbra is a wonder woman 1984 all az amerikai kasszasikerlista elen   •   gyermeket var a joban rosszban szinesznoje gyonyoru fotoval arulta el a baba nemet   •   lelegzetelallito uj freskokat talaltak pompejiben   •   a miniszterelnokseg szerint a nemvaltoztatas torvenyi tilalmanak semmi koze ahhoz hogy valaki atoperaltatja e magat   •   egy friss kutatas szerint ebben is kulonboznek a magyar ferfiak es nok   •   arsenal close to loan signing of real madrids odegaard   •   a lengyel elnokkel es kormanyfovel talalkozik biden   •   ingyenes kozvecekereso appot keszitett egy zugloi kozepiskolas 2   •   nagy lakás eladó   •   raszall az europai bizottsag a pornhubra komoly intezkedesekre keszulnek   •   ezert nem jo nyers hussal etetni a kutyat   •   tul sok bort ivott hivatalosan is felvette celine dion nevet   •   mikozben a nyugati cegek csak szenvednek kina csendben elkezdte elfoglalni a globalis banyaipart is 2   •   automento budapest httpautomentobudapes tenhu 4   •   mi a pokol tortent vele felismerhetetlenre fogyott marilyn manson a satani vilagsztar a 90 es evekben nezett ki igy friss fotok 2   •   babos timeanak fel kellett adnia a hamburgi dontot   •   japan confirms experts met in china to ease concerns over discharge of treated radioactive water   •   vakcinagyar nyitasarol is targyalt orban izraelben