Állampapírod van? Mutatjuk, mennyi pénzhez fogsz jutni hamarosan!

Számításaink szerint idén még több mint 200 milliárd forintnyi kamatot és közel 130 milliárdnyi tőkét fizet ki az állam a meglévő Prémium Magyar Állampapír állományokra, ezeken felül pedig további közel 800 milliárdnyi lakossági állampapír jár le az év hátralevő részében. Az igazi pénzeső azonban 2025 elején jön: közel 1300 milliárdnyi kamat és tőke kifizetése várható csak a PMÁP-okból.
2024-05-10 13:07:01

Átadták a Családbarát Kórházi Osztály díjakat

Egy kiskunhalasi Facebook-csoport volt a közönség kedvence.
2024-05-10 07:07:43

Menczer Tamás: Nem a munkanélküliséget szeretnénk finanszírozni, hanem a munkahelyek megtartását

A kormány, a kormánypártok és a magyar emberek és vállalkozók összefogásának eredménye az, hogy ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben.
2024-05-09 19:08:34

Most végre kiderült, hogy mennyi borravalót adnak a magyarok

Meglepő számokat találni a borravalóadásról szóló friss összesítésekben.
2024-05-09 17:10:35

Csökkent a légúti fertőzések száma Magyarországon

Csökkent a múlt héten az akut légúti fertőzés, és ezen belül influenzaszerű megbetegedés tüneteivel orvoshoz fordulók száma.
2024-05-09 15:06:52

Magyarországon van a kínai elnök, de szerdán, még az érkezése előtt ülésezett a kormány. Élő közvetítésünk a csütörtöki kormányinfóról.
2024-05-09 12:12:20

Csökkentek a kórházi várólisták

Post Content
2024-05-09 12:11:29

Lesújtó számokat mutatnak a kórházi várólisták: több mint 47 ezren várnak valamilyen műtétre

Az államilag finanszírozott egészségügyben Magyarországon tovább nőttek a várólisták. Immár 47 ezernél is több beteg vár műtéti beavatkozásra, ami kiemeli az egészségügy finanszírozásának és a betegek tájékoztatásának kritikus fontosságát.
2024-05-09 08:06:57

2024-05-09 08:06:33

2024-05-09 08:05:56

Nem elég az, amit a kormány az állami kórházakra költ

Elindult a Magyar Kórházszövetség 36. kongresszusa, ahol a magyar egészségügy legégetőbb kérdései kerülnek elő. Ez pedig most főként a kórházi adósságok újratermelődése.
2024-05-08 17:06:36

Mennyi borravalót szokás adni? Itt a válasz a sokakat érdeklő, de kínos kérdésre

Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2024-05-08 15:06:43

2024-05-08 15:06:00

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony Gergely közvetlen környezetéből

Számos kompromittáló részletet tartalmazó információs csomag érkezett.
2024-05-07 08:09:25

Veszélyes átverés terjed Magyarországon, rengeteg pénze bánhatja

Volt, akitől egymillió forintot csaltak ki.
2024-05-06 18:10:03

A tudósok szekvenálják az arabica genomot, utat nyitva a klímatűrő kávénak

A tudósok nemrégiben szekvenálták a Coffea arabica genomját, és olyan genetikai ismeretekre bukkantak, amelyek a betegségeknek ellenálló és az éghajlathoz alkalmazkodó kávéfajták kifejlesztéséhez vezethetnek.
2024-05-06 13:06:08

2024-05-06 13:05:49

Rengeteg ember ölelkezik egymással, de nem lesz belőle szex

Kutyahere-protézistől a kecskebérlésen át a furcsa szeánszokig: bizarr ötletekből csináltak már üzletet.
2024-05-05 13:08:51

Nem szokványos, hogy valakinél a látásromlás a tüdőrák fő tünete. Most mégis ez történt. Az eset az orvosok és a betegek számára is fontos tanulságokkal szolgál.
2024-05-04 10:09:22

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.

2020-06-20 16:41:43

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-20 16:41:44

Akciós riasztók és kamerák Budapesten és Pest megyében

Riasztó, lakásriasztó és távfelügyelet a legkedvezőbb árainkon, Budapesten és országosan. Riasztószerelés pontosan, megbízható, referenciákkal rendelkező cégtől. Ellenőrizze weblapunkon: www.riaszto-szereles.com Kamerarendszer telepítése akciós árakon. Riasztó szerelés Budapesten és Pest megyében. Hívja fel most kollégánkat díjtalan tájékoztatóért! Tel: 06 20 452 2727 Weboldal: www.riaszto-szereles.com Email: [email protected]
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:46

SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS MOSONMAGYARÓVÁR +36 70 602 6000

Szélvédő csere Mosonmagyaróvár +36 70 602 6000 https://szelvedojavitasmosonmagyarovar.blog.hu/ Akár azonnali szélvédő gravírozás Mosonmagyaróvár övezetében akár hétvégén, rengeteg tapasztalat, jótállás, (70) 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű szélvédő kárrendezés, kedvező árak.
2020-06-20 16:41:47

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-20 16:41:47

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:09

Akciós riasztók és kamerák Budapesten és Pest megyében

Riasztó, lakásriasztó és távfelügyelet a legkedvezőbb árainkon, Budapesten és országosan. Riasztószerelés pontosan, megbízható, referenciákkal rendelkező cégtől. Ellenőrizze weblapunkon: www.riaszto-szereles.com Kamerarendszer telepítése akciós árakon. Riasztó szerelés Budapesten és Pest megyében. Hívja fel most kollégánkat díjtalan tájékoztatóért! Tel: 06 20 452 2727 Weboldal: www.riaszto-szereles.com Email: [email protected]
2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS MOSONMAGYARÓVÁR +36 70 602 6000

Szélvédő csere Mosonmagyaróvár +36 70 602 6000 https://szelvedojavitasmosonmagyarovar.blog.hu/ Akár azonnali szélvédő gravírozás Mosonmagyaróvár övezetében akár hétvégén, rengeteg tapasztalat, jótállás, (70) 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű szélvédő kárrendezés, kedvező árak.
2020-06-23 22:01:12

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-23 22:01:12

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 22:14:23

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:25

Akciós riasztók és kamerák Budapesten és Pest megyében

Riasztó, lakásriasztó és távfelügyelet a legkedvezőbb árainkon, Budapesten és országosan. Riasztószerelés pontosan, megbízható, referenciákkal rendelkező cégtől. Ellenőrizze weblapunkon: www.riaszto-szereles.com Kamerarendszer telepítése akciós árakon. Riasztó szerelés Budapesten és Pest megyében. Hívja fel most kollégánkat díjtalan tájékoztatóért! Tel: 06 20 452 2727 Weboldal: www.riaszto-szereles.com Email: [email protected]
2020-06-23 22:14:26

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:26

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:27

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   sportcsarnok epulhet a mezohegyesi menesbirtokon   •   halalhoz is vezethetnek a korhazi fertozesek magyarorszagon rengeteg az eset de hogy pontosan mennyi azt a kormany titkolja 2   •   droguzlet kozben egy butoraruhaz parkolojaban csaptak le a rendorok video   •   dk a szigetszentmiklosi polgarmestert bunozoi korok mozgathatjak a hatterbol   •   holnap erkezik a samsung processzora amellyel mobilos fronton mindenkit lekorozhet 2   •   leszakadtak a vilaghiru parizsi moulin rouge szellapatjai   •   egyre tobb magyar valasztja az elektromos es hibrid autokat de van ertelme atulni   •   045   •   gyors egyszerü   •   ilyen az elet most izraelben ahol a lakossag felet mar beoltottak video   •   szenzacio 38 eves rekordot dontott meg a 21 eves atleta   •   baleset tortent az m1 es autopalyan mosonmagyarovarnal   •   szinte biztos hogy ujabb harom honappal meghosszabbitjak az arstopokat 2   •   middle east and africa aircraft floor panel market forecast to 2027 covid 19 impact and regional analysis by aircraft type material type sales channel and end user   •   testvere helyett szallt fel a gepre a repulobaleset fiatal aldozata igy bucsuzik edesanyja 2   •   meglepo ki lett messi utodja a barcelonaban video   •   16 tonn   •   szel bernadett most mar biztosan nem lesz kepviselo   •   travel guidance wont come until more people are vaccinated cdc says   •   elkepzelheto a visszalepes de ez meg nem idoszeru interjut adott a jobbikos fopolgarmester jelolt brenner koloman   •   meghalt csonka valter 2   •   tobb szaz fegyenc szokott meg egy haiti bortonbol meghalt a bortonigazgato is   •   x faktor csobot adel azt igeri a rossz produkciok utan is kedves lesz   •   bevalaszotta a parlament gottfried petert a monetaris tanacsba   •   quiet new year gives breathing room after uk eu brexit split   •   obama hatalmas gyalazatkent es szegyenkent fog bevonulni ez a nap az orszag tortenelmebe 3   •   itt a trump kormany elso minisztere aki benyujtotta lemondasat   •   alkuszkent hirdette magat de szinte csak egy biztosito termekeit kinalta   •   molotov ribbentrop paktumhoz hasonlitotta az ellenzeki osszefogast hoppal peter   •   nem tagadom hogy megittam ket palinkat es ket pohar forralt bort is pias botranyba kevertek a gyomroi polgarmestert 2   •   husz kilometeren at uldoztek a rendorok egy embercsempeszt a temesvari autopalyan   •   jan fabre azt mondtam forduljon meg tegye szet a labait es helyezze kozejuk a fejet   •   novak katalin tajekoztatta az europa tanacs parlamenti kozgyulesenek elnoket   •   tobb ezren ittak sri lankan egy koronavirus elleni csodaszerbol egy minisztert korhazba kellett vinni 2   •   kim dzsongun nyiltan szapulta sajat kormanyat   •   specialis fertotlenitoeszkozt kap a honvedkorhaz   •   mar 400 tonna veszelyes hulladekot kiszedtek a rackevei dunabol   •   akar 24 ev bortont is kaphat az olasz no akit a magyarorszagi antifa tamadasokkal vadolnak   •   a fehervar vereseggel koszont el az ifj ocskay gabor jegcsarnoktol   •   szinte mindenben rossz itt vannak az elso velemenyek a kutyurol amellyel levaltanak az okostelefonokat   •   januar vegen iktatjak be puspokkent balog zoltant   •   ime matolcsy gyorgy legujabb otlete amellyel szerinte lokhetnenk a magyar gazdasagon 2   •   rob lowe a 60 szuletesnapjara nagylabu jelmezt kapott majd abban flangalt az utcan   •   renewed hamas attack on israels kerem shalom crossing into gaza   •   fulke es akkor kiderult hogy a vendeglatom talib 2   •   hollandiai fiatalok felgyujtottak egy tesztkozpontot tiltakozasul a kijarasi tilalom ellen 2   •   meghalt egy motoros budapesten   •   gyartasba kerul az 18 masodperces 0 100 as szintideju uj villanyauto   •   eszenyi eniko es jarai mate kulonleges baratsaganak a tortenete felszavakbol is megertjuk egymast 2   •   800 ezres elektromos kerekpart adhattak a hozzatartozoikat kezelo orvosnonek mindannyiukat megvadolhatjak