A súlyos beteg Karsai Dániel levelet írt Sulyok Tamásnak: ezt kérte tőle

A súlyos beteg Karsai Dániel nem adja fel a harcot, és ezúttal hazánk új köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak küldött egy fontos levelet. Az ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász arra kérte az államfőt, hogy fontolja meg a javaslatait.
2024-05-09 12:06:54

Orbán és a kínai elnök közösen tesz majd bejelentést

2024-05-09 11:06:33

A súlyos beteg Karsai Dániel levelet írt Sulyok Tamásnak: ezt kérte tőle

A súlyos beteg Karsai Dániel nem adja fel a harcot, és ezúttal hazánk új köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak küldött egy fontos levelet. Az ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász arra kérte az államfőt, hogy fontolja meg a javaslatait.
2024-05-09 11:06:11

"Ezután lettem a sajtójuk szerint Terry Black szeretője" - Vona Gábor nyílt levelet küldött Orbán Viktornak

Vona Gábor hivatalos Facebook oldalán küldött nyílt levelet a magyar miniszterelnöknek.
2024-05-08 13:06:15

"Ezután lettem a sajtójuk szerint Terry Black szeretője" - Vona Gábor nyílt levelet küldött Orbán Viktornak

Vona Gábor hivatalos Facebook oldalán küldött nyílt levelet a magyar miniszterelnöknek.
2024-05-08 13:05:58

A Hamász elfogadta az egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot

2024-05-06 20:09:06

Elfogadja a Hamász a tűzszüneti javaslatot

A Hamász hétfőn beleegyezett a tűzszüneti javaslatba Izraellel a hét hónapja tartó gázai konfliktusban - írja a Reuters.
2024-05-06 20:08:08

Elfogadja a Hamász a gázai tűzszüneti javaslatot, Izrael viszont tiltakozik

A Hamász elfogadja a gázai tűzszüneti javaslatot, Izrael nem egyezik bele Egyiptom "felvizezett" javaslatába.
2024-05-06 20:07:09

Elfogadja a Hamász a gázai tűzszüneti javaslatot, Izrael viszont tiltakozik

A Hamász elfogadja a gázai tűzszüneti javaslatot, Izrael nem egyezik bele Egyiptom "felvizezett" javaslatába.
2024-05-06 20:06:16

Elfogadja a Hamász a gázai tűzszüneti javaslatot, Izrael viszont tiltakozik

A Hamász elfogadja a gázai tűzszüneti javaslatot, Izrael nem egyezik bele Egyiptom "felvizezett" javaslatába.
2024-05-06 20:05:58

RTL: Vizsgálat nélkül elküldte az ügyelet, végül Szlovákiában mentették meg az életét egy komáromi férfinek

A betegnek bélcsavarodása volt, családja szerint a magyarországi ügyelet lekezelő volt, pert fontolgatnak. Az OMSZ mindent rendben talált.
2024-05-05 09:10:40

2024-05-05 09:10:32

Alkalmanként tesz félre a spórolók fele, és meglepően sokan kacsingatnak a kriptovaluták felé

Felmérték a magyarok megtakarítási szokásait. A rendszeresen takarékoskodók többsége havonta kevesebb mint 100 ezret tesz félre, minden harmadikuk a párnacihába rejti, de minden tizedik válaszadó gondolkodik kriptovalutában és NFT-ben.
2024-05-03 14:09:39

Alkalmanként tesz félre a spórolók fele, és meglepően sokan kacsingatnak a kritpovaluták felé

2024-05-03 12:10:57

2024-05-03 12:09:05

Durván bántalmazott több bölcsődés gyermeket is egy érdi nevelő

Az érdi önkormányzat vizsgálatot indított és elküldte a nevelőt, büntetőeljárás indulhat az ügyben.
2024-05-03 10:10:50

Durván bántalmazott több bölcsődés gyermeket is egy érdi nevelő

Az érdi önkormányzat vizsgálatot indított és elküldte a nevelőt, büntetőeljárás indulhat az ügyben.
2024-05-03 10:10:18

Müller: A hír igaz, egy siófoki otthon lakóinak a fele fertőzött

Extrém terhelés van az egészségügyön itthon is – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos. Kiderült, egy siófoki idősotthon gondozottjainak csaknem fele elkapta a koronavírust, hárman közülük meghaltak. Több mint 1100 katona állt be a kórházakba segíteni, közben a rendőrség sorra bünteti azokat, akik megszegik a szabályokat. Hétfőn este például 29 kutyasétáltatót cs&iac...
2020-11-17 13:06:42

Müller: Már a települések 88 százalékán jelen van a koronavírus

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján kiderült, hogy az ország nyugati megyéiben a legmagasabb a fertőzöttek száma, a múlt hét adatai szerint Fejérben és Zalában csökkenést tapasztaltak. Tisztázták azt a kérdést is, hogy hány ember sétáltathat egy kutyát este nyolc után.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Fehéroroszország gazdasága hamarosan összeomolhat

Egy szakértő szerint nagyobb a baj, mint amit a hivatalos adatok sugallnak abban az országban, ahol a választási eredményeket is meghamisították.
2020-11-18 13:07:26

Miért nem érdemes elhanyagolni a téli gumicserét?

Sokan igyekeznek spórolni a téli gumin, ez azonban nemcsak az autónak nem tesz jót, de potenciálisan életveszélyes is lehet.
2020-11-19 07:09:43

Miért nem érdemes elhanyagolni a téli gumicserét?

Sokan igyekeznek spórolni a téli gumin, ez azonban nemcsak az autónak nem tesz jót, de potenciálisan életveszélyes is lehet.
2020-11-19 07:09:44

Miért nem érdemes elhanyagolni a téli gumicserét?

Sokan igyekeznek spórolni a téli gumin, ez azonban nemcsak az autónak nem tesz jót, de potenciálisan életveszélyes is lehet.
2020-11-19 07:09:45

Miért nem érdemes elhanyagolni a téli gumicserét?

Sokan igyekeznek spórolni a téli gumin, ez azonban nemcsak az autónak nem tesz jót, de potenciálisan életveszélyes is lehet.
2020-11-19 08:06:13

Veszélyben érzik magukat a Facebook moderátorai, nyílt levelet írtak Mark Zuckerbergnek

Szigorúbb járványügyi intézkedéseket várnak, és azt, hogy engedjék őket otthonról dolgozni.
2020-11-19 09:08:16

Veszélyben érzik magukat a Facebook moderátorai, nyílt levelet írtak Mark Zuckerbergnek

Szigorúbb járványügyi intézkedéseket várnak, és azt, hogy engedjék őket otthonról dolgozni.
2020-11-19 09:08:17

Müller Cecília: Ha az emberek 95 százaléka hordja a maszkot, nem lesz szükség további szigorításokra

Az országos tiszti főorvos szerint a betegek számában jövő héten lehet látni a kijárási tilalom hatásait.
2020-11-19 14:05:46

Ígéretes adatok érkeztek az oxfordi vakcináról, amelyből 5 millió adagra szerződött a magyar kormány

A tesztek során az idősebb korosztálynál hasonló hatékonyságot mértek a kutatók, mint a fiatalabbaknál. A résztvevők több mint 99 százalékánál alakult ki megfelelő antitestválasz.
2020-11-19 16:09:23

2020-11-19 16:09:24

Európa Tanács: Sértenék az emberi jogokat a kormány múlt keddi törvénymódosító javaslatai

Rendkívüli felhatalmazással a zsebében nagyon sok törvénymódosító javaslatot nyújtott be múlt héten a kormány, köztük az Alaptörvényét és az örökbefogadásra vonatkozó szabályokét. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította Parlamentet, hogy ezekről a rendkívüli állapot feloldása után szavazzanak.
2020-11-20 09:09:17

Újabb ingyenes vagyonátadás: az egykori esztergomi királyi székhelyet az egyház viheti az államtól

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez kerülhet az esztergomi vár. A javaslatot kiegészítésként nyújtották be ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel a szabadkígyósi kastélyt a mezőhegyesi Ménesbirtokhoz csatolnák.
2020-11-20 10:05:45

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
2020-11-20 11:06:38

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
2020-11-20 11:06:39

A kórházfenntartó sem árulja el Hadházynak, hol hányan halnak meg

A képviselő szerint kozmetikázzák a halálozási adatokat, ezért félnek az ellenőrizhetőségtől.
2020-11-20 12:07:00

A kórházfenntartó sem árulja el Hadházynak, hol hányan halnak meg

A képviselő szerint kozmetikázzák a halálozási adatokat, ezért félnek az ellenőrizhetőségtől.
2020-11-20 12:07:00

Kossuth-díjat adnának Majkának, mert ?elvégezte, amit Müller Cecília hivatalának kellene?

Lantos Gabriella egészségügyi menedzser szerint a rapper a videóblogjában jobb tájékoztatást ad, mint az operatív törzs.
2020-11-22 07:09:55

Müller Cecíliának nincs meg a praxisengedélye, főorvos sem lehetne

Bármikor visszaszerezheti. Nem is hátráltatja a jelenlegi munkáját, hiszen inkább szervezési vezetői feladatai vannak.
2020-11-22 09:07:21

Müller Cecília: indul a tesztelés az egészségügyben és a pedagógusoknál

A tisztifőorvos elmondta, hogy a kormány három gyártónál már 12 millió vakcinát kötött le.
2020-11-22 18:05:58

Több mint 100 millió forintért árvereztek el egy levelet Németországban

Egy történelmi, ritka bélyeg van rajta.
2020-11-22 19:06:05

Járványkörkép: több helyen is javulnak az adatok

Magyarországon sem növekednek a fertőzésszámok.
2020-11-23 09:05:56

Varga Mihály: Olcsóbbá tesszük a pénzügyek intézését

A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs 44 javaslatot fogadott el eddig.
2020-11-23 09:06:01

Új tervet mutatott be Novák Katalin: Az idősek bármikor mehetnének boltba, a fiatalabbakat nem engednék be a védett idősávban

A tavaszitól eltérő módon, de újra vásárlási idősávok bevezetését kérte az Idősek Tanácsa, a javaslatot a családügyi miniszter ismertette.
2020-11-23 10:06:31

2020-11-23 10:06:47

Egyre többen kerülnek kórházba Horvátországban és Szlovéniában

Mindkét országban nagy gond a kórházi személyzet túlterheltsége.
2020-11-23 13:06:42

Vádat emeltek a csengeri örökösnő ellen

Húsz embertől kért kölcsön mintegy 780 millió forintot a nem létező apai örökség felszabadítására P. Mária az ügyészség szerint. A Mátészalkai Járásbíróság fogja tárgyalni az ügyét. Ha beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyalás jogáról, akkor tíz évet kaphat.
2020-11-23 16:06:10

2020-11-23 16:06:11

Aki most sem képes összefogni, az egyenesen a történelem szemétdombjára való

Bordács Bálint véleménycikke Müller Cecília alantas megtámadásáról.
2020-11-23 18:06:02

Az Index új vezetője szerint csak a vezérigazgatói poszton akartak változást

Két főszerkesztő-helyettes irányítja most a lapot, a főszerkesztő személyére tehet javaslatot a szerkesztőség, de nem ők döntenek.
2020-11-23 20:07:44

Ijesztő adatok jöttek a tüdőrákról, vezeti a halálozási statisztikákat

2030-ra 2,89 millió tüdőrákos lesz a világon, a túlélési esélyük alig 19 százalék.
2020-11-23 22:06:05

Nagyvadak diétán: menetpróbán a konnektoros Audi Q7-es és az A8 L

Az Audi egynapos program keretében mutatta meg legnívósabb magyarországi kínálatát, amelyben érezhetően egyre nagyobb szerepet kapnak az elektromosan is hajtott modellek.
2020-11-24 04:07:40

2020-11-24 06:06:28

Ma indul a Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

A fesztivált az amerikai Ellenállás című film nyitja meg, amelyben Röhrig Géza és Kerekes Vica is szerepel.
2020-11-24 07:05:54

Hatpontos tervet jelentett be Varga Mihály az ügyintézés és a fizetés felgyorsításáért

Kevesebb személyes találkozást és gyorsabb ügyintézést szeretne a gazdaságvédelmi operatív törzs elérni, ehhez pedig egy olyan javaslatot tettek, amelyet fél éve megígért a kormány, valamint öt olyat, amely a digitalizáció terjedésével a járványtól függetlenül is időszerűvé vált már.
2020-11-24 13:06:00

Müller Cecília: műegyetemistákat is bevonnak a tesztelésbe az orvostanhallgatók mellett

Nem a mintavételben, hanem a minták célba juttatásában vesznek részt.
2020-11-24 13:06:03

Müller Cecília: Szerdán dönt a kormány a járványügyi korlátozásokról

Már a települések 91 százalékán van jelen a koronavírus, a szennyvízadatok szerint öt nagyvárosban várható, hogy nőni fog a fertőzöttek száma.
2020-11-24 13:06:05

Müller Cecília: Szerdán dönt a kormány a járványügyi korlátozásokról

Már a települések 91 százalékán van jelen a koronavírus, a szennyvízadatok szerint öt nagyvárosban várható, hogy nőni fog a fertőzöttek száma.
2020-11-24 13:06:05

Hatpontos tervet jelentett be Varga Mihály az ügyintézés és a fizetés felgyorsításáért

Kevesebb személyes találkozást és gyorsabb ügyintézést szeretne a gazdaságvédelmi operatív törzs elérni, ehhez pedig egy olyan javaslatot tettek, amelyet fél éve megígért a kormány, valamint öt olyat, amely a digitalizáció terjedésével a járványtól függetlenül is időszerűvé vált már.
2020-11-24 13:06:06

Müller Cecília: Majka jelképpé vált

Az országos tisztifőorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján mondta el, hogy mennyire örül a zenész gyógyulásának.
2020-11-24 14:05:58

A vakcinahírek a járvány előtti szintre emelték a Wizz Air részvények árfolyamát

A légitársaság részvényeinek szárnyalásához a szakértők szerint az is hozzátesz, hogy rengeteg tartalékkal rendelkezik.
2020-11-24 16:06:19

34 millió migránst kellene Európának integrálnia

Az Európai Bizottság bemutatta akciótervét, amelyben a migránsok integrációjára és befogadására tesznek javaslatot, a következő hétéves uniós költségvetés kereteit is felhasználva. Összesen négy területen hatvan programot javasol Brüsszel a tagállamoknak.
2020-11-24 18:05:55

2020-11-24 18:06:00

Megyei adatok: Győr-Moson-Sopron megyében rosszabb a helyzet, mint Budapesten

A legtöbb aktív fertőzött főváros és Pest megye után Győr-Moson-Sopron megyében van. Ezer lakosra vetítve viszont más a helyzet.
2020-11-24 21:06:13

2020-11-24 21:06:14

Kína szerint mindenhol be kellene vezetni a QR-kódos személyellenőrzést, hogy újra lehessen utazgatni

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint a világ minden országában leegyszerűsödne a járványvédelem, ha bevezetnék a Kínában alkalmazott rendszert, amelyben az utazás megkezdése előtt QR-kódokkal azonosítják magukat az állampolgárok.
2020-11-25 07:06:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tuz utott ki egy isztambuli szorakozohelyen legalabb 29 ember meghalt 3   •   ejszakankent mar robot jarorozik a hyundai gyaraban   •   partja korrupcios ugye miatt lemondott az eszt miniszterelnok   •   lawmakers push mental health days for kids amid pandemic   •   a leicester city tovabbra is szarnyal a premier league ben   •   a tegnapi csunya gyengules utan megint 350 felett kezd reggel a forint   •   ilyen stilusosan ritkan mond fel aruhazi dolgozo   •   tagadja a miniszterium hogy palkovics laszlo le akart mondani 3   •   gyonyoru hatalmas pelyhekben havazik a nyugati varmegyekben   •   orban viktor maradnak a korlatozo intezkedesek 2   •   macaulay culkin ugy kimaxolta a tokeletes par fogalmat hogy azt nehez lesz utana csinalni   •   megszolalt az integritas hatosag elnoke nem orban rendszere korrupt hanem egyes emberek 2   •   fox anchor says the covid 19 vaccine saved his life   •   karacsony elso napjan havas eso ho is lehet   •   a gyozelmet elkotyavetyelte a masodik helyet igy is atvette a fehervar   •   az unio raszolt szlovakiara a magyar kisebbsegek sanyargatasa miatt   •   megvannak az onkentes teszteles elso eredmenyei 244 szazalek a fertozottek aranya   •   emberfeletti kepesseg egyesek immunrendszere nem mindennapi modon reagal a koronavirus elleni oltasra 3   •   melyponton az alberletarak budapesten   •   tomegeket vonzott a friss ho a hegyekbe 2   •   raikkonen szerint a kamikazekent erkezo sainz csak kemenykedni akart vele video   •   the pizza place with sign language on the menu   •   toronymagasan vezet izrael az atoltottsagi listan   •   kovel tamadtak az utcan az ismert szineszre   •   nets forward durant taken off due to covid 19 rules   •   csuszhat a grand theft auto vi megjelenese es nem is keveset 2   •   ez a vilag legbenabb zombifilmje megis imadjuk 2   •   viktorianus koltoztetesre 50 eve nem volt pelda   •   in inaugural address biden will appeal to national unity   •   kulonos dolgot allit kapcsolatukrol a milliardos nagy o valasztottja   •   videon rekonstrualtak a moszkvai terrortamadast   •   stutthof camp woman 95 accused of aiding nazi mass murder   •   a koenigsegg egymilliard forintos autojanak kulcstartoja lenyegeben egy faberge tojas 2   •   igy ne karcolja ossze a szelvedojet a jegkaparoval   •   pesty laszlo brandet kell epiteni a szekelyek kore   •   itt a bajnoki cimre ott a kispadra lehet hatassal a pl rangado   •   korrupcio miatt halalbuntetest kapott kinaban egy vagyonkezelo vallalat volt vezetoje   •   trump durvan beleszallt biden izrael politikajaba szerinte a zsido demokratak gyulolik a vallasukat   •   a balaton utan a tisza tavon is rekordot dontottek hatalmas pontyot fogott ki egy horgasz foto   •   krakkoi ersek kulturharc zajlik a hazassag es a csalad intezmenye ellen   •   volt baratnoje szerint sajat magat alazta meg a szexbotrannyal a magyar enekes   •   eu mission has repelled 11 red sea attacks foreign policy chief says   •   elkepeszto osszegu vagyont kezelnek majd az egyetemeket teljhatalommal iranyito kuratoriumok millios pluszpenzt kaphatnak a politikusok   •   earnings of wealthiest 10 men during pandemic could buy vaccines for all   •   halalos iteletet kuldott a dusnoki hazaspar orban viktornak 2   •   soha nem lathatta meg igy az okori vilag 7 csodajat video   •   certification   •   kiemeltaj   •   https www portfolio hu rss ingatlan xml   •   dubai blamed for virus cases abroad questions swirl at home