Hadházy: Kétszer is ugyanazt a beszédet mondta el Halász János fideszes országgyűlési képviselő a parlamentben

A politikus szerint az alig több mint egy hónap eltéréssel elmondott két napirend előtti felszólalás között csak annyi a különbség, hogy Halász más színű nyakkendőt viselt.
2024-05-06 12:10:05

2024-05-06 12:09:51

Tízezrek tüntettek Izraelben

Tízezrek gyűltek össze szombaton Tel-Avivban, a gázai túszok hazahozatalát és tűzszünetet követelve. A tüntetők élesen bírálták Benjamin Netanjahu miniszterelnököt a gázai konfliktus eszkalációjáért - írja a BBC.
2024-05-05 10:07:24

Túszalkuért tüntettek Izraelben

2024-05-02 09:08:14

Az orvosi lakásba beköltöző bácsszőlősi polgármester állítja, azért zavarta el bazmegolva Hadházy Ákost, mert vécére kellett rohannia

Azért költözött be az EU-pénzből felújított orvosi lakásba, mert a falu művelődési házának szolgálati lakásában, ahol addig élt, elromlott a kémény, az EU-t pedig nem érte kár, mert 17 500 forint lakbért fizetett is havonta - állítja Szarvas Róbert bácsszőlősi polgármester.
2024-05-02 08:11:09

2024-05-02 08:10:03

300 egyetemistát tartóztattak le New Yorkban

Eric Adams New York-i polgármester szerint háromszáz embert tartóztattak le a rendőrök a Columbia és a City University kampuszain kedden, mert a gázai háború ellen tüntettek. Adams szerint a rendőrség mindkét egyetem kampuszát megtisztította a tüntetőktől. 109 letartóztatás volt a Columbián, 173 a Cuny-n. Adams szerint a tüntetések radikalizálják a fiatalokat. The post 300 egyetemistát tartóztattak le New Yorkban first appeared on 24.hu.
2024-05-01 19:07:49

Hadházy Ákos: Vissza kell állítani a demokráciát Magyarországon

Kiemelte: olyan világot kell teremteni, ahol a tőke éppolyan jól érzi magát, mind a munkavállaló.
2024-05-01 16:09:31

Hadházy Ákos: Vissza kell állítani a demokráciát Magyarországon

Kiemelte: olyan világot kell teremteni, ahol a tőke éppolyan jól érzi magát, mind a munkavállaló.
2024-05-01 16:07:16

Tűzszünetet kötött Hadházy Ákos és Magyar Péter

2024-04-29 13:09:42

Tűzszünetet kötött Hadházy Ákos és Magyar Péter

2024-04-29 13:07:10

Hadházy találkozott Magyar Péterrel: kényes témákat boncolgatott a két politikus

Hadházy Ákos független képviselő találkozott Magyar Péterrel, beszéltek többek között a Diákhitel Központ túlárazott szerződéseiről, amelyekről korábban vita alakult ki közöttük.
2024-04-29 11:07:14

2024-04-29 11:05:47

Hadházy Ákos találkozott Magyar Péterrel

2024-04-29 10:08:52

Izrael támogatása miatt tüntettek Joe Biden ellen

Az amerikai elnök közben Donald Trumpot bírálta. Joe Biden amerikai elnök szombat este a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján kritizálta elődjét, leendő kihívóját. A 81 éves politikus a 77 éves Donald Trumpról azt mondta, előrehaladott koruk az egyetlen közös bennük. A washingtoni Hilton szállodában tartották az eseményt. Az épületnél transzparenseket tartó tüntetők ugyanakkor Biden elnök ellen tüntettek, amiért támogatja Izrael háborúját a Hamász szélsőséges szervezet ellen, jelentette az MTI. The post Izrael támogatása miatt tüntettek Joe Biden ellen first appeared on 24.hu.
2024-04-28 11:07:46

Hadházy Ákos két szerződést talált a kínai rendőrökről, az egyik szerinte ijesztő

A legjobb gyakorlatok cseréjére vonatkozó paktumot aggasztónak véli a politikus.
2024-04-26 10:10:48

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

A Huawei szerint itt az ideje, hogy a britek meggondolják magukat az 5G-ügyben

A Huawei szerint a britek csak azért zárták ki az 5G-fejlesztésekből a Huaweit, mert az Egyesült Államok pártjára álltak a kereskedelmi háborúban, és nem azért, mert a kínai cég kiberbiztonsági szempontból veszélyt jelent.
2020-11-16 17:08:13

2020-11-16 17:08:14

Böjte Csabát is megfertőzte a koronavírus

Nem tarthat szentmisét, de valószínű, hogy nem is tudna egy órán át beszélni köhögés nélkül.
2020-11-16 17:08:14

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:02

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:03

Víruskutatók: még nagyobb légúti járványok követhetik a koronavírus-pandémiát

Ha még nem volna elég mindaz, amit a koronavírus-járvány eddig okozott, a Princeton-i Egyetem kutatói szerint már a közeljövőben is eddiginél pusztítóbb influenza- és RSV-járványok várhatók.
2020-11-17 08:12:02

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:05:59

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:06:00

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-17 19:06:23

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:00

A nyíregyházi kórház közleményben cáfolta főorvosának szavait

Szűcs Attila szerint olyan sok koronavírusos van az intézményben, hogy már nem tudnak az elvárt színvonalon dolgozni. A kórház szerint ez nem igaz.
2020-11-18 09:07:00

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:01

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Alig két hét alatt 56 szociális otthonban jelent meg a koronavírus

November első napja és a válsághelyzet pár nappal későbbi kihirdetése között hat intézményben jelent meg a fertőzés.
2020-11-18 11:06:55

Elkezdődött a Moderna koronavírus-vakcinájának engedélyeztetése

A cég beszállítói megállapodást is kötött az Egyesült Királyság kormányával az oltóanyag biztosításáról.
2020-11-18 12:07:42

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:42

Müller: Már a települések 88 százalékán jelen van a koronavírus

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján kiderült, hogy az ország nyugati megyéiben a legmagasabb a fertőzöttek száma, a múlt hét adatai szerint Fejérben és Zalában csökkenést tapasztaltak. Tisztázták azt a kérdést is, hogy hány ember sétáltathat egy kutyát este nyolc után.

2020-11-18 12:07:43

Elkezdődött a Moderna koronavírus-vakcinájának engedélyeztetése

A cég beszállítói megállapodást is kötött az Egyesült Királyság kormányával az oltóanyag biztosításáról.
2020-11-18 12:07:43

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:43

Katasztrofális következményei lehetnek az új vízgazdálkodási törvényjavaslatnak a WWF szerint

A szervezet szerint az új javaslat lehetővé tenné, hogy túlhasználják vagy elpazarolják a vízkészletet a gazdák.
2020-11-19 06:05:42

Varga Mihály szerint ki kell nyitni a pénzcsapot

A válság miatt az államnak az eddigieknél jobban kell költekeznie a pénzügyminiszter szerint. A nagyvállalatok beruházásait támogató program eredetileg 15 milliárdos keretét a kormány már 80 milliárdra tolta föl.
2020-11-19 10:12:22

Koronavírus-fertőzöttet találtak egy pécsi idősotthonban

Mindenkit leteszteltek az intézményben.
2020-11-20 07:06:17

Koronavírus-fertőzöttet találtak egy pécsi idősotthonban

Mindenkit leteszteltek az intézményben.
2020-11-20 07:06:18

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:17

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:18

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 10:05:44

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 10:05:46

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 11:06:38

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.

2020-11-20 11:06:39

Koronavírus miatt kórházba került a KDNP-s Aradszki András

A kisebbik kormánypárt maga közölte, hogy képviselőjük megbetegedett.
2020-11-20 13:07:21

Koronavírus miatt kórházba került a KDNP-s Aradszki András

A kisebbik kormánypárt maga közölte, hogy képviselőjük megbetegedett.
2020-11-20 13:07:21

Koronavírus: 121 halott, 4397 új fertőzött Magyarországon

Már több mint 125 ezer aktív fertőzöttről tudni.
2020-11-21 09:07:17

Koronavírus: 121 halott, 4397 új fertőzött Magyarországon

Már több mint 125 ezer aktív fertőzöttről tudni.
2020-11-21 09:07:18

Ez a koronavírus hatása az internethasználatra és a digitális szolgáltatásokra

A mobilinternetre előfizetők száma 2,5%-kal nőtt például - derül ki a Századvég Gazdaságkutató legfrissebb tanulmányából.
2020-11-21 13:35:07

Győr volt szocialista polgármestere szerint a Borkai-éra aranykort hozott a városnak

Balogh József szerint a Fidesz a tanácsrendszert hozta vissza rosszabb változatban.
2020-11-21 15:07:52

Egymillió tablettát kaptunk Japánból a koronavírus ellen

Egymillió darab favipiravir tabletta Magyarországra érkezéséről számolt be a külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint ez elsősorban a kórházban ápolt, de még nem súlyos állapotú betegek számára jó hír.
2020-11-21 16:06:13

Új rekordot döntött Oroszországban a koronavírus

A héten már negyedszer regisztráltak csúcsot az új koronavírussal fertőzöttek napi növekedésében.
2020-11-21 18:06:56

Portugália a nemzeti ünnepek közeledtével szigorítja az óvintézkedéseket

Lakhely-elhagyási tilalmat vezetnek be az egész országban.
2020-11-21 22:05:52

Koronavírus: A járvány elmúlására a legrosszabb reakció az volna, ha még lázasabb fogyasztásba kezdene a világ

A katolikus egyházfő szerint a szegényeket is be kell vonni a fejlesztésbe.
2020-11-22 05:08:03

Tévésorozatok, amelyekkel a koronavírus végzett

Lehet, hogy a kedvenc tévésorozata is rajta van a feketelistán?
2020-11-22 07:09:53

Már 58 milliónál is több koronavírus-fertőzött van a világon

A halálos áldozatok száma közelíti az 1 millió 400 ezret.
2020-11-22 07:09:55

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   N   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   tes   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   perapro   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hadhazy szerint a koronavirus egy szovodmenyet tuntettek fel alapbetegsegkent egy elhunytnal   •   szabadon engedtek egy amerikait aki majdnem egy evig volt orosz fogsagban   •   szilveszteri menut kaptak a baranyai mentosok   •   a koronavirus miatt elmarad a ferfi kezivalogatott felkeszulesi meccse   •   huszonot nap utan elokerult kim dzsong un   •   nyertem   •   nuclear stand off can joe biden avert a new arms race   •   eszenyi eniko uj tarsulattal dolgozik   •   ejszaka indult utjara a gyonyoruseges uj szupervillamos   •   igy vilagit magyarorszag 100 meteres karacsonyfaja   •   imf chief warns there will be people on the street globally unless steps taken to ease inflation   •   derekba torni egy ember eletet ezt nem lehet feldolgozni   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 568   •   15alufelni41index.ph   •   itt a fed kamatdontese bejelentette az eszkozvasarlasi program kivezeteset a jegybank   •   berki krisztian a maldiv szigeteken olelgeti felmeztelen feleseget kep   •   die welt magyarorszag europa bajnok lett oltasban   •   exit poll bulgariaban nyert a a miniszterelnok partja de kemeny targyalasokra szamithat 2   •   domotor csaba ismert magyar emberek kampanyolnak az oltas mellett   •   china scores big against poverty but the poor havent gone away   •   biden admin considering sending us special operations forces to protect us embassy in kyiv   •   29 migrants rescued off small boat in trouble in the mediterranean sea south of crete   •   komoly attorest ertek el az oroszok ez sulyos pofon lehet az ukran dronkepessegnek   •   dunakeszi csaladirtas dietz gusztav jol ismerte az aldozatot   •   erre ki szamitott a tesla cybertruck egyszeruen leallt miutan kocsimosoban jartak vele   •   elo a naptejekkel kis hijan harminc fok is lehet jovo heten   •   az utolso pillanatban mentette meg egy villamos ele lepo no eletet egy ferfi video   •   gta 6 trailer boosts streams for tom petty song   •   biden admin worried un meeting could become covid 19 superspreader   •   fizetosse valhat a google kereso tobb funkcioja 3   •   border guards destroy a group of russian invaders near kupyansk lyman video   •   megvan pontosan mikor nyilik meg az elso budapesti primark uzlet   •   unfair kremlin journo barred from biden presser implodes   •   german climate protest group fridays for future call demonstrations   •   a hetvegen ne akarjon villamosozni a szabadsag hidon es a kiskoruton   •   karoly kiraly komolyan gondolta hogy beengedi az embereket a palotakba   •   nagyot csokkent a kalozoldalak forgalma   •   itt van macron ujabb orult kovetelozese ujabb lepessel kozelebb a vilaghaboruhoz   •   bortonlazadas tort ki a kozma utcaban konnygazt is bevetettek az orok   •   minden penzet ellophatja ez a trukkos virus ami eppen egy virusirtonak alcazza magat 2   •   teljesen elkattant disznoolo kessel dobta hatba a feleseget egy ferfi borsodban video 3   •   eu adds putin and lavrov to sanctions list   •   dontottek nyitnak az ettermek es a kavezok kerthelyisegei a szerbeknel 2   •   lenyugozo kepen egy vulkan felett elhuzo meteor   •   dontott az eu fel kell tuntetni az elektronikai termekek becsult elettartamat   •   dontott az mlsz tobb szazezerre buntettek bognar gyorgyot 2   •   xi to lead pivotal central asia summit as chinas billions could reshape region   •   how the world reacted after novak djokovic has visa canceled again   •   eluztek az ukran hatarrol a taxis hienakat   •   ezt csak azok olvassak akik nem lattak a tizparancsolat 2 0 at 2