Hírszerzési jelentés: az orosz haderő egy súlyos problémájára világít rá a Győzelem napi katonai parádé

A brit védelmi minisztérium pénteken is közzétette hírszerzési jelentését, ezúttal a május 9-i moszkvai Győzelem napi katonai parádéról, amelyet Vlagyimir Putyin jelenlétében rendeztek meg.
2024-05-10 13:07:23

Kötelező sorozást és katonai szolgálatot akar Manfred Weber, egyre veszélyesebb a háborús őrület

A néppárti frakcióvezető továbbá az európai atomfegyver mellett szólalt fel egy interjúban.
2024-05-10 09:09:16

Hat évre ítéltek egy férfit, aki szexuálisan zaklatta barátai kiskorú gyermekeit

A férfit az ítélet hallatán rosszul lett, mentővel vitték kórházba.
2024-05-09 20:07:42

Elég lagymatagra sikeredett Putyin katonai parádéja, de egy érdekesség azért akadt

Meglepetések nélkül futott le Oroszországban a 79. Győzelem Napja alkalmából rendezett ünnepség. Vlagyimir Putyin orosz elnök semmi olyat nem mondott, amit eddig ne hallhattunk volna tőle, a katonai felvonulás pedig a tavalyihoz hasonlóan szerény keretek között zajlott. Egy érdekességet azonban felfedezhettek a szemfüles nézők.
2024-05-09 15:07:23

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:25

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:06

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

Az Oroszlános Udvarban, katonai tiszteletadás mellett fogadták Hszi Csin-ping kínai államfőt.
2024-05-09 12:10:22

Orbán Viktor: El kell kerülnünk a háborús vihart! - videó

A kormányfő Szentendrén és Pomázon kampányolt.
2024-05-07 17:09:24

Háborús gazdasági üzemmódba kell kapcsolnia az európai védelmi iparnak

Az európai védelmi iparnak háborús gazdasági üzemmódba kell kapcsolnia, hogy Európa gyorsabban, többet és közösen állítson elő katonai eszközöket Ukrajna azonnali és hosszú távú támogatására - jelentette ki Thierry Breton belső piacért felelős biztos Brüsszelben, az EU-Ukrajna védelmi ipari fórum egynapos ülését követően hétfőn.
2024-05-06 20:07:39

Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

Már most biztos, hogy 16 megállapodást aláír szerdán Hszi Csin-ping és a magyar kormány.
2024-05-06 14:11:34

Börtönbüntetésre ítélték az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottját, miután titkosított, bizalmas információkat próbált átadni egy általa orosznak vélt kémnek. Ez a kém egy FBI-ügynök volt.
2024-05-06 13:10:27

2024-05-06 13:10:07

Még több orosz áramlik az USA-val szakító Nigerbe

Újabb katonai kiképzők érkeztek az országba, hadi felszerelés társaságában.
2024-05-05 16:10:15

Még több orosz áramlik az USA-val szakító Nigerbe

Újabb katonai kiképzők érkeztek az országba, hadi felszerelés társaságában.
2024-05-05 16:08:35

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

Menekülnek, bujkálnak a mozgósítás elől.
2024-05-05 14:08:06

Aggasztó háborús művelet van folyamatban az orosz-fehérorosz határnál

Mutatjuk a részleteket!
2024-05-04 12:08:06

Szijjártó Péter: Ha a háborúpárti erők megtarthatják pozícióikat, a háborús helyzet fennmarad

Nagy kockázatot jelent a háború továbbterjedése.
2024-05-03 19:09:30

Három év börtönre ítélték a mórahalmi mini Magyarország ötletgazdáit

A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva három év börtönre ítélte a mórahalmi mini Magyarország kitalálóit, amiért nem fizette vissza a projektre kapott uniós támogatást, szúrta ki a Telex a bíróság közleményét. Az ítélet indoklása szerint az ügynek öt vádlottja volt, az első és a másodrendű vádlottak találták ki még 2014-ben, hogy a történelmi Magyarország területén 1910-ben álló, ötven jelentős műemléket 1:25-ös méretaránnyal bemutató makettparkot alakítanak ki. A projekt összköltsége 648 millió forint volt, a projektcég 15 százalékos önerő biztosítása mellett, 550 mi...
2024-05-03 15:08:29

Elég volt pár óra ellenőrzés, hogy jöjjön egy 200 km/h felett hajtó autós

Néhány óra alatt 59 autóst kaptak el a Tolna megyei rendőrök gyorshajtás miatt.
2020-11-17 17:07:34

Elég volt pár óra ellenőrzés, hogy jöjjön egy 200 km/h felett hajtó autós

Néhány óra alatt 59 autóst kaptak el a Tolna megyei rendőrök gyorshajtás miatt.
2020-11-17 17:07:35

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Egy évre elvették a jogosítványát, és 325 ezres bírságot kapott az M0-son büntetőfékező audis

Jogerős ítélet született a sportkocsival hajtó autós ügyében, aki egy igazolványt lobogtatva, büntetőfékezéssel akart megleckéztetni egy szerinte lassan haladó autóst.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

2020-11-18 18:06:35

Egy félreértett rendelet: miért kellett a kormánynak belenyúlnia a veszélyhelyzet szabályozásába?

A kormánynak muszáj volt olyan rendeletet hoznia, amivel fenn tudja tartani a felhatalmazási törvény hatályba lépése előtt hozott intézkedéseket, de a kedden este kihirdetett jogszabály szövege félreérthető volt, és sokan félre is értették. A kormány szándékos rémhírterjesztést kiáltott, pedig valójában olyan rendelet született, amelyet ugyan december 11-ig lehet alkalmazni, de február 8-ig...
2020-11-19 05:10:16

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.
2020-11-19 07:09:44

2020-11-19 07:09:45

Újabb botrányba keveredhet András herceg

András herceget, II. Erzsébet királynő kedvenc fiát az ág is húzza: nem elég a nagy Epstein-szexbotrány, amely miatt a család elhatárolódott tőle, de régebbi kínos pénzügyeire is fény derül. A Bloomberg most arról ír, hogy a Luxemburgban működő titokzatos bankár, David Rowland ügyfélfogó embere volt a herceg, aki nyolcadik a brit trón várományosai között.
2020-11-19 15:12:52

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 21:09:18

2020-11-19 21:09:19

Orbán Viktor: Nincs rá bizonyíték, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása

Péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. A napi új koronavírus számokat is bemondta: 4440 új fertőzött van, 96 ember halt meg. Az uniós költségvetés miatt kialakult vitára egy érve volt: Soros György.
2020-11-20 07:06:16

2020-11-20 07:06:17

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
2020-11-20 11:06:38

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
2020-11-20 11:06:39

Dull Szabolcs a Telexről: Áttárgyaljuk, hogyan tudnék bekapcsolódni a munkába

Az Index volt főszerkesztője több ajánlatot kapott már, de csak volt munkatársaival tárgyal. Jelenleg jogi tanulmányokat folytat, a versenytilalom miatt január végéig nem is vállalhat munkát.
2020-11-20 14:06:32

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 12:06:09

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 13:06:03

Napokig nem volt fűtés a COVID-osztályon Szombathelyen

Nem volt fűtés és melegvíz sem a nemrégen megnyitott osztályon, ahol koronavírusos betegeket ápolnak. Egy bentfekvő családja szerint ágynemű sem, ezt a kórház cáfolta.
2020-11-21 17:10:56

Mit szólna, ha rájönne, Orwell 1984-éből már sok minden megvalósult Magyarországon?

Biztos, hogy tudja, miről is szól Orwell klasszikusa, az 1984? Biztos, hogy csak a diktatúrákra igaz a sok borzalom, amit leírt benne? A Szegedi Nemzeti Színház a vírus miatt fél év késéssel végre bemutatta a művet Alföldi Róberttel; ez volt az utolsó előadás, amit az újbóli színházbezárás előtt még megnéztünk. Kritika.
2020-11-21 19:09:01

Ezekkel a számokkal nyerhetett az ötös lottón

Több mint 3 milliárd forint volt a főnyeremény.
2020-11-21 20:06:19

Tudja, mikor volt a tinópénznek legalább akkora értéke, mint a magyar dénárnak?

Volt időszak, amikor a leányrablásért kiszabott büntetést is lábasjószágban kellett megfiztetni.
2020-11-22 07:09:54

Bekanyarodott a teherautó, a halálos becsapódás elkerülhetetlen volt - videó

Az autó eleje szó szerint megsemmisült.
2020-11-22 09:07:18

Úgy átlátni a színésznő felsőjén, hogy szinte felesleges volt felvennie - fotó

Bella Thorne-hoz hasonlóan a féltestvére sem szégyenlős.
2020-11-22 11:07:47

31 éves nő volt a koronavírus legfiatalabb áldozata az elmúlt 24 órában

Még négyen negyven körüliek voltak, egy 45 éves férfinak nem volt ismert alapbetegsége.
2020-11-22 11:07:50

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:34

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:38

Kisebb füst miatt kiürítették a Belügyminisztérium épületét

Kisebb füst miatt avatkoztak be a tűzoltók a Belügyminisztérium épületében kedd este ? közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a fővárosi hivatásos tűzoltók hőkamerával átvizsgálták az érintett területet, és megállapították, hogy egy szünetmentes tápegység meghibásodása miatt keletkezett a füst. Az átvizsgálás idejére az épületet kiürítették. A javítás és ellenőrzés után az áramszolgáltatást visszaállítják ? írták. The post Kisebb füst miatt kiürítették a Belügyminisztérium épületét first appeared on 24.hu.
2021-02-02 23:05:39

A koronavírus miatt elhalasztották az NB I-es női kosármeccset

Nem először érinti a járvány a pécsi csapatot.
2020-11-22 13:06:06

Több helyen is mínusz 10 fok körül volt szombaton éjszaka

Kakucson volt a leghidegebb.
2020-11-22 13:06:07

Tizenöt hónap góljait veszik figyelembe az idei Puskás-díjnál

A koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt futballszezon miatt született meg ez a döntés.
2020-11-22 17:06:06

Több megyére is figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt

Elsősorban az északi, északnyugati megyékben lehet ónos eső.
2020-11-22 19:06:06

Nem adnak örökbe kutyákat Debrecenben, mert félnek, hogy csak a kijárási tilalom miatt viszik el őket

Olyanra is volt példa, amikor valaki bevallottan csak ideiglenes gazdává akart válni azért, hogy elhagyhassa otthonát 20:00 után is.
2020-11-22 20:06:02

2020-11-22 20:06:05

Sütés nélküli kókuszos desszert volt a múlt hét népszerű receptje

Kihúz a pácból, ha megőrülünk egy kis édességért, de nincs kedvünk boltba menni. Heti gasztro-összefoglaló.
2020-11-23 08:06:03

Ezekre a kérdésekre nem árt tudni a választ, ha a nyugdíjas éveire akar félretenni

Tízezrek keresik most a nyugdíjmegtakarításokat az év végéig elérhető 20 százalékos adóvisszatérítés miatt. De nem ez az egyetlen érv, ami a nyugdíjcélú megtakarítások mellett szól. Aki ilyen jellegű befektetést választott, gyakran 10 százalék feletti hozamot is el tudott érni, a nem mindennapi teljesítményeknek köszönhetően. A Bankmonitor megnézte, hogy az egyes biztos...
2020-11-23 10:06:31

2020-11-23 10:06:48

A hétvégén ketten is meghaltak lakástűzben

Összesen 57 tűz volt, több embert is kórházba vittek füstmérgezés miatt.
2020-11-23 11:06:01

Az USA a KBG árnyékában volt? Ki volt Jurij Bezmenov, és miért lehet érdekes napjainkban is a figyelmeztetése?

Jurij Bezmenovra és tanaira a Call of Duty: Cold War videójáték kapcsán emlékezünk. A KGB „árulója” a játék trailerében bukkant fel.
2020-11-23 12:05:57

Gelencsér Timi: Sajnos ez a sunyi, alattomos vírus nem válogat

A volt szépségkirálynő otthon szorong a fertőzés miatt.
2020-11-23 13:06:42

A Juventus újabb védője nem játszhat sérülés miatt a Ferencváros elleni BL-találkozón

Andrea Pirlo nincs könnyű helyzetben a hátsó alakzat összeállítását illetően.
2020-11-23 13:06:43

Katonai sátrakban tesztelik koronavírusra az embereket a Juventus stadionjánál

A hatalmas parkolóban fegyelmezetten álltak sorban az autóikkal az emberek.
2020-11-23 17:05:54

Szomszédaira támadt, késsel fenyegetőzött, és saját gyerekét is megütötte egy vámospércsi férfi

Elsőfokon négy év börtönt kapott.
2020-11-23 17:05:54

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   r is for rohingya sesame street creates new muppets for refugees   •   remek hirt kozolt a mercedes benz autok gyartoja   •   jovahagytak a magyar felmenokkel rendelkezo antony blinken kulugyminiszteri kinevezeset 3   •   feltekerheto kijelzon dolgozik a samsung uj telefonba kerulhet majd bele 2   •   brutalis arak mar 70 ezer forint egy nyari tabor   •   itt a huawei uj telefonja sajat rendszerrel es 50 megapixeles kameraval tamad a nova 9   •   aranylabdas futballista probalja elvonalban tartani a nagy multu olasz csapatot 2   •   az mszp s toth csaba egy fideszes videojanak megosztasaval tamadja hadhazy akost 2   •   video uzemanyagszivargas miatt kellett kenyszerleszallnia egy boeing gepnek   •   romhalmaz maradt a 8 milliardert felujitott racfurdobol a termeszet a duna es a vandalok sem kimeltek fotok video   •   attacks on older asians stoke fear in bay areas chinatowns 2   •   as extreme downpours trigger flooding around the world scientists take a closer look at global warmings role   •   in controversial decision fda approves first new alzheimers disease drug in nearly 20 years   •   regen lattunk ilyen tenyerbemaszo kepmutatot mint most dunaujvarosban   •   schadl volner per a buntetoeljaras felfuggeszteset kerte az ugyved itt az ot pont uj taktikat valasztott a vedelem   •   hende csaba nem gondolja hogy serto lett volna a csaladi potlekkal kapcsolatos kijelentese   •   mcdonalds ceo promises investigation after report alleges sexual harassment among workers   •   klimavaltozas okozta egyes okori egyiptomi telepulesek pusztulasat   •   volt aki dupla adag etelt rendelt kerte az egyiket adjuk egy raszorulonak   •   laszlo attila romaniaban ev vegere olthato be 10 millio ember   •   negymillio amerikai veszitheti el a munkajat jon az 1900 milliard dollaros csomag   •   gyaszol a szurke otven arnyalata sztarja   •   tobb millio mikromuanyagot szallit naponta a gangesz   •   kiderult miert betegedtek meg tomegesen egy temesvari iskolaban   •   bosszankodik   •   vedooltas a munkaltatok csak muller ceciliaban remenykedhetnek   •   ahsap   •   orulten dogos a manchester united vilagbajnok focistanoje kepek   •   a skotok most elmondhatjak a velemenyuket a hiuzokrol   •   hetfon indul az oltasi akciohet magyarorszagon   •   zold szemu zolden vilagito ujju majmot hoztak letre kinai tudosok   •   elvehetik e egy eletfogytiglanra itelttol a szabadulas remenyehez valo jogat   •   hogyan oltozkodhetnek stilusosan a teltkarcsuak egy stylist most elarulja   •   hatalmas nyomateku dizelmotor a legujabb amerikai pickupban 2   •   sportpszichologusert kialt a duhos magyar birkozokapitany   •   kokemenyen nekiment magyarorszagnak az amerikai nagykovet   •   hatalmas atveres volt a tizes ikreket szulo anyuka esete valojaban egy gyermeknek sem adott eletet   •   a levego munkacsoport nem veszi at a budapestert dijat karacsony ezt figyelmeztetesnek veszi   •   fokozott ellenorzest tart a rendorseg a budapesti repteren   •   kancsoban eltemetett baba csontjaira talaltak regeszek   •   a nagy amerikai folyok kozel harmadanak megvaltozott a szine az elmult evtizedekben   •   78 evvel ezelott kezdodott a doni katasztrofa   •   ime a motogp 2021 es szupersportos bmw m biztonsagi autoi 3   •   nem hagyhatja el a bortont julian assange 4   •   mitortentbochkorgabo reltunthiabavartakar adiohallgatok   •   cí­ g   •   von der leyen ossze kell fognia a klimasemlegessegert az eu nak es az egyesult allamoknak 2   •   eloszor szolaltak meg madeleine mccann szulei miota egy lengyel no eloallt azzal hogy o a 2007 ben eltunt brit kislany   •   csunyan megbuntettek a legnagyobb amerikai bankot   •   megszolalnak az elemzok 5 folotti novekedest erhet el a magyar gazdasag