Nem kíméli az infláció a kormányzati kampányokat sem: Balásy Gyula cégcsoportja 17,6 százalékkal emeli az árait

Árat emel a kormányzati kampányok kivitelezésében taroló Lounge Group. A cégnek a keretmegállapodás értelmében van erre lehetősége, amivel élt is, és amire Rogán Antalék is rábólintottak.
2024-04-18 15:11:09

Nem kíméli az infláció a kormányzati kampányokat sem: Balásy Gyula cégcsoportja 17,6 százalékkal emeli az árait

Árat emel a kormányzati kampányok kivitelezésében taroló Lounge Group. A cégnek a keretmegállapodás értelmében van erre lehetősége, amivel élt is, és amire Rogán Antalék is rábólintottak.
2024-04-18 15:09:45

Távozik a Libri vezérigazgatója

Szerződése lejártával távozik pozíciójából Kovács Péter Tamás, a Libri vezérigazgatója. Helyére Köbli Gyula érkezik, aki 2017-2021 között a vállalat gazdasági igazgatója volt.
2024-04-15 19:07:15

Távozik a Libri vezérigazgatója

Szerződése lejártával távozik pozíciójából Kovács Péter Tamás, a Libri vezérigazgatója. Helyére Köbli Gyula érkezik, aki 2017-2021 között a vállalat gazdasági igazgatója volt.
2024-04-15 19:06:33

Távozik a Libri vezérigazgatója

Szerződése lejártával távozik pozíciójából Kovács Péter Tamás, a Libri vezérigazgatója. Helyére Köbli Gyula érkezik, aki 2017-2021 között a vállalat gazdasági igazgatója volt.
2024-04-15 19:06:16

Bodrogi Gyula: azért vagyok a leghálásabb, hogy még élek

Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművész, a Nemzeti Színház színésze hétfőn ünnepli 90. születésnapját.
2024-04-14 18:07:53

Bodrogi Gyula: Átmenetileg jól vagyok

2024-04-09 15:10:50

Bodrogi Gyula néhány nap múlva a 90. születésnapját ünnepli. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt a Nemzeti Színházban egy gálaesttel fogják köszönteni a fontos évforduló alkalmával.
2024-04-09 15:06:46

Bodrogi Gyula néhány nap múlva a 90. születésnapját ünnepli. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt a Nemzeti Színházban egy gálaesttel fogják köszönteni a fontos évforduló alkalmával.
2024-04-09 15:06:22

Hegyi Gyula: Kell nekünk a sorkötelezettség?

Mindenki katonává tehető olyan értelemben, hogy lemészárolható a fronton. Hegyi Gyula írása.
2024-04-08 07:08:10

Meghalt Duba Gyula

2024-04-04 15:08:55

Meghalt Duba Gyula

A Kossuth-díjas író 93 éves volt.
2024-04-04 14:11:06

Meghalt Duba Gyula

A Kossuth-díjas író 93 évet élt.
2024-04-04 14:09:50

Meghalt Duba Gyula

A Kossuth-díjas író 93 éves volt.
2024-04-04 14:07:53

Meghalt Duba Gyula

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.
2024-04-04 14:07:06

Meghalt Duba Gyula

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.
2024-04-04 14:06:40

Meghalt Duba Gyula

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.
2024-04-04 14:06:24

Kincses Gyula: A brit vírusmutáció bármikor megjelenhet itt is, de nem okoz súlyosabb eseteket

Az orvoskamara elnöke szerint az oltási terv nem elég gyakorlatias, a vakcinákról szóló tájékoztatás pedig lehetne pontosabb.
2021-01-05 10:06:09

Kincses Gyula: A brit vírusmutáció bármikor megjelenhet itt is, de nem okoz súlyosabb eseteket

Az orvoskamara elnöke szerint az oltási terv nem elég gyakorlatias, a vakcinákról szóló tájékoztatás pedig lehetne pontosabb.
2021-01-05 10:06:09

Visszaköltözik népligeti otthonába a Ferencváros

A csapat korábban kérvényezte az európai szövetségnél a helyszínváltoztatást.
2021-01-05 11:07:04

Bodrogi Gyula: Mindenféle politikának távol kell maradnia a színpadtól

Most csak ránéztünk december 24-én a naptárra, és odébb piszkáltuk a piros jelölőt, ez mutatta, hogy elérkezett az ünnep napja. De az érzés nem jött vele. Se színház, se baráti, nagycsaládi találkozók. Eltelt, de a tavalyi évben sokakkal kibabrált a vírus. Nem vagyok ezzel egyedül, remélem, hamar lesz megoldás ? mondta Bodrogi Gyula a Pesti Hírlapnak adott interjújában. A színész szerint pokoli érzés volt a Nemzeti Színházban üres nézőtér előtt színpadra állni, de mégiscsak örül a forgatásoknak, mert legalább van dolga. Mint mondta, a munka során egyáltalán nem érződött megosztottság a színpa...
2021-01-11 14:05:48

Mikortól beszélünk függőségről?

Hazánkban is rengeteg embert érint, mégis mintha keveset beszélnénk róla, hiszen érzékeny terep a függőség. De mit is értünk pontosan a fogalom alatt? Mikortól beszélhetünk függőségről? Az alkoholproblémák mellett mekkora gondot jelentenek Magyarországon a dohányzás okozta ártalmak, illetve az egyéb addikciók? Dr. Petke Zsolt addiktológus, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet osztályvezető főorvosa válaszolt a kérdéseinkre.
2021-01-13 12:06:05

Folytatódik az OperaSzerda - nézze élőben az Origón!

Örkény István Tóték és Krúdy Gyula Az arany meg az asszony című színdarabjából készült opera keresztmetszetét közvetítjük az Eiffel Műhelyházból.
2021-01-13 21:06:05

Bodrogi Gyula: A színház úgy létezik, ha van színész és van közönség

A mai napig tartja a kapcsolatot volt feleségével, Törőcsik Marival, akivel sosem irigykedtek egymásra.
2021-01-17 07:06:07

Fekete-Győr futóversenyre hívta ki Németh Szilárdot és Budai Gyulát

Két nap alatt a második fideszes csinovnyik próbál keménykedni velem, miután világossá tettem, hogy Orbán Gáspár brit elitképzését nehogy már mi, tisztességes magyarok fizessük a dúsgazdag édesapja helyett ? kezdi Facebook-posztját Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár két másik magyarral együtt 2019 szeptembere után elvégezte a brit katonai elitiskola, a Sandhurst Royal Military Academy kilenc hónapos kurzusát a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként, ami kadétonként közel 40 millió forintba kerülhet. A közp...
2021-01-17 11:06:46

Fekete-Győr futóversenyre hívta ki Németh Szilárdot és Budai Gyulát

Két nap alatt a második fideszes csinovnyik próbál keménykedni velem, miután világossá tettem, hogy Orbán Gáspár brit elitképzését nehogy már mi, tisztességes magyarok fizessük a dúsgazdag édesapja helyett ? kezdi Facebook-posztját Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár két másik magyarral együtt 2019 szeptembere után elvégezte a brit katonai elitiskola, a Sandhurst Royal Military Academy kilenc hónapos kurzusát a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként, ami kadétonként közel 40 millió forintba kerülhet. A közp...
2021-01-17 11:06:46

A fideszes Budai Gyula válaszolt Fekete-Győr András futóverseny-kihívására

Újabb stációjához érkezett az Orbán Gáspár külföldi taníttatása kapcsán kialakult szópárbaj Budai Gyula és Fekete-Győr András, a Momentum elnöke között. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, az ellenzéki politikus kihívta egy szigetkörre a fideszes politikust, illetve Németh Szilárdot, a Fidesz alelnökét, miutén azok kellemetlen megjegyzéseket tettek rá, amiért kritizálta Orbán Gáspár közpénzes taníttatását. Orbán Viktor miniszterelnök fia két másik magyarral együtt 2019 szeptembere után elvégezte a brit katonai elitiskola, a Sandhurst Royal Military Academy kilenc hónapos kurzusát a Honvédelmi...
2021-01-17 14:05:40

Lemondott posztjáról a Szegedi Szabadtéri Játékok két vezetője

Herczeg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti vezető is távozik a Szegedi Szabadtéri éléről, tudatta Herczeg Tamás a sajtóval. Közleménye szerint február 15-tel szűnik meg munkaviszonya vezetőként, ugyanakkor alkotóként továbbra is marad a Játékok közelében. Indokként azt említi, hogy a város új kultúrpolitikai stratégiája nem az önállóan működő Szabadérire teszi a hangsúlyt. A közlemény teljes szövege: Tájékoztatom a Tisztelt Közönséget és a Kollégákat, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése alól felmentésemet kértem. A munkáltatói jogkör gyakorlójaként a város Polgármestere kérés...
2021-01-19 11:05:51

Bodrogi Gyula képtelen lenne megszólalni Sas József temetésén

Biztosan ott lesz a mai búcsúztatón.
2021-01-22 11:06:00

Elhunyt Pánczél Gyula főorvos, egykori országgyűlési képviselő

2019-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését is.
2021-01-22 18:05:56

Hihetetlen szerencséje volt egy autósnak, aki elé őzek ugrottak ki - videó

Kis híján súlyos baleset történt a Sarkad és Gyula közötti úton.
2021-01-22 22:07:04

Hihetetlen szerencséje volt egy autósnak, aki elé őzek ugrottak ki - videó

Kis híján súlyos baleset történt a Sarkad és Gyula közötti úton.
2021-01-22 22:07:06

A koronavírus miatt a barátok sem látogathatják Törőcsik Marit

A színésznő nehezen viseli a bezártságot, szerencsére javult az állapota.
2021-01-26 09:06:02

Törőcsik Marit megviseli a bezártság

A koronavírus-járvány miatt még a barátai sem látogathatják Törőcsik Marit, hiszen nyolcvanöt évesen a színésznő kiemelten veszélyeztetettnek számít, és bár testileg valamelyest jobban van, lelkileg megviseli a bezártság. Erről a Blikk számolt be olvasóinak. A lap ugyanakkor úgy tudja, hogy mindezzel együtt sem hagyják, hogy Törőcsik Mari magányos legyen, ápolója és lánya is folyamatosan vele van, és barátai is rendszeresen felhívják telefonon. Nem egyszerű ez a helyzet, mindannyiunkat megvisel a bezártság. Mari is így van vele, ráadásul most látogatókat sem nagyon fogadhat, ez nagyon rosszul...
2021-01-26 10:05:44

Nem árulja el Karácsony Gergely helyettese, kap-e megbízást a fővárostól Gyurcsány jogerősen elítélt ügyvédje

A börtönben is ült Czeglédy Csaba sorra kapja a sokmilliós megbízásokat a DK-s kerületekben, Erzsébetvárostól egészen Újbudáig.
2021-01-26 12:05:56

A szegedi egyetemen nem megy simán az alapítványi modellváltás

Négy egyetemi kari tanács tartott ülést csütörtökön a Szegedi Tudományegyetemen, hogy eldöntsék, támogatják-e az intézmény alapítványi egyetemmé alakítását. Miközben a Semmelweis Egyetem Szenátusa szinte egyhangúlan megszavazta a modellváltás támogatását, a szegedi kari tanácsok közül kettő elutasító döntést hozott. A Szeged.hu információi szerint január 28-án az egyetem négy karán, a Gazdaságtudományi Karon (GTK), a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon (BTK), az Állam- és Jogtudományi Karon (ÁJTK), valamint a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon (JGYPK) tartottak online tanácsülést. Ennél a...
2021-01-29 08:05:40

Budai Gyula az OLAF-hoz fordul a Czeglédy Csabának kölcsönadott uniós pénzek ügyében

A Gyurcsány család ügyvédje egy év alatt több mint 150 millió forintot kapott a fővárosi DK-s önkormányzatoktól közpénzből.
2021-01-31 17:05:59

Budai Gyula az OLAF-hoz fordul a Czeglédy Csabának kölcsönadott uniós források miatt

A DK pedig Orbán Viktor apját fogja feljelenteni.
2021-01-31 17:06:04

Az Orvosi Kamara egyelőre nem tudja tiszta lelkiismerettel ajánlani a kínai és az orosz vakcinát

Levélben fordult az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez (OGYÉI) a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a kínai és az orosz vakcinákkal kapcsolatban. A MOK nevében Dr. Kincses Gyula elnök azt írja, hogy a médiából értesültek arról, hogy az OGYÉI engedélyezte a Szputnyik-V és kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának forgalomba hozatalát, miközben ezen vakcinák alkalmazásával kapcsolatban semmilyen dokumentumot nem találnak az OGYÉI honlapján. Ezért a Magyar Orvosi Kamara elnöksége arra kéri az OGYÉI főigazgatóját, hogy hozzák nyilvánosságra a Szputnyik-V és kínai Sinophar...
2021-02-02 22:05:45

?Mindent a nőknek köszönhetek? ? exkluzív interjú Bodrogi Gyulával

Podcastunk elérhető az  iTunes-on, Spotify-on és a Google Podcastson is ? RSS A korábbi adások itt érhetők el: Best Sztárbeszélgetések - Podcast A legizgalmasabb beszélgetések már nemcsak olvashatóak, de hallhatóak is. A mikrofonnál a Best magazin újságírói, akik profizmusukkal a legzárkózottabb sztárokat is képesek megnyitni és igazi baráti hangulatot teremtenek a stúdióban. Szó lesz kultúráról, művészetről, színpadról, sikerekről és kudarcokról? sztárköntösbe csomagolt valódi emberi sorsokról. (Kiemelt kép: Archív) The post ?Mindent a nőknek köszönhetek? - exkluzív inte...
2021-02-05 05:06:41

A tömeges oltások előtt nyilvánosságra hozzák kínai és az orosz vakcina dokumentációját

Kincses Gyula korábban azt kérte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet vezetőjétől, hogy a hatóság hozza nyilvánosságra a kínai és az orosz vakcina engedélyezésével kapcsolatos dokumentumokat, különös tekintettel az alkalmazási előíratra. A Magyar Orvosi Kamara elnöke jelezte: ha ez nem történik meg, akkor nem tudja a szervezet az orvosoknak jó szívvel ajánlani. A Népszava szúrta ki, hogy az OGYÉI vezetője válaszolt a MOK elnökének. Szentiványi Mátyás főigazgató válaszában azt írta: a dokumentumokat haladéktalanul nyilvánosságra hozzák, még mielőtt elkezdődnének a töme...
2021-02-05 07:05:40

Budai Gyula Kunhalmi Ágnesnek: Hogy lehetsz ilyen ?buta liba??

Ezúttal sem fogta vissza magát a kormánypárti képviselő.
2021-02-05 21:05:59

Az orvosi kamara elnökének nincs kifogása az orosz és kínai vakcina ellen

Kincses Gyula szerint a beadott vakcina a jó vakcina.
2021-02-06 15:05:53

Gyurcsányék cége, az Altus brüsszeli pályázati forrásokból a DK holdudvarát pénzelte

Olyan okiratok és egyéb bizonyítékok kerültek elő, amelyek alapján a múlt héten meg lehetett tenni a büntetőfeljelentést.
2021-02-06 18:05:59

A beadott vakcina a jó vakcina ? mondja a kamarai elnök

Kincses Gyula az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm-vakcina alkalmazásáról nyilatkozott.
2021-02-06 19:06:03

Ez a legalja ? intézte el Kunhalmi Ágnes a fideszes Budai Gyulát

Budai Gyula korábban lebutalibázta az MSZP-s képviselőt.
2021-02-09 11:05:57

Feljelentették az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalánál Gyurcsányék gyanús kölcsönszerződéseit

Sokszázmilliós kölcsönt kapott a bukott miniszterelnök bűnöző ügyvédje. A kölcsön összege uniós pénzből származhat.
2021-02-10 13:06:17

Két busz és egy autó ütközött össze a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton

Jókora torlódás volt a fővárosból kifelé vezető oldalon a Gyula utcánál.
2021-02-12 20:06:02

Palkovics: Békéscsaba és Gyula lehet a magyar repülőgépipar központja

A tárcavezető azt reméli, hogy Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakul ki, mint amilyet a Mercedes beruházása indított el Kecskeméten.
2021-02-18 18:05:54

Palkovics: Békéscsaba és Gyula lehet a magyar repülőgépipar központja

A tárcavezető azt reméli, hogy Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakul ki, mint amilyet a Mercedes beruházása indított el Kecskeméten.
2021-02-18 18:06:02

Kétszer 4-0-ra verte meg a Bayern Münchent, majd kirúgták a magyar sikeredzőt

Ahogy Lóránt Gyulát kirúgták, úgy nem rúgtak ki senkit sem, de ami ezután történt, az is példa nélküli.
2021-02-19 06:08:08

Gyurcsányék cége és bűnöző ügyvédjük közötti fiktív kölcsönszerződésekről kap majd dokumentumokat Hadházy Ákos

Közöljük Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő nyílt levelét.
2021-02-19 10:06:11

Deák Bill Gyula bezárva él, folyamatosan gyászol

Kőbányai lakásában várja, hogy véget érjen a járvány.
2021-02-20 10:05:53

Bodrogi Gyula már megkapta mind a két oltást

Csak enyhe mellékhatást érzett, teljesen jól van.
2021-02-22 10:06:05

Bodrogi Gyula 86 évesen is autóval jár, úgy érzi, észre fogja venni, ha nem vezet biztonságosan

A nemzet színésze önmagát udvarias sofőrnek tartja.
2021-02-22 10:06:07

Bodrogi Gyula a második oltást is megkapta, és máris gőzerővel dolgozik

A koronavírus elleni második védőoltást is megkapta Bodrogi Gyula. A 87 éves Nemzet Színésze a Metropolnak mondta az oltásról, hogy ?semmit nem érzetem belőle, másnap talán egy picikét, de semmi említésre méltó nem történt?. Családjával ugyanakkor egyelőre továbbra is betartják a járványügyi óvintézkedéseket. ?Vigyázunk, nehogy átadjuk egymásnak a fertőzést. Sajnos, sokkal ritkábban találkoztunk az unokámmal, meg ugye a közös ebédek, az étterembe járás is elmarad így, szóval sok bosszúságot okoz nekünk ez a járvány. Benne van az ember reflexeiben, hogy vigyázzon, de remélem, minél hamarabb új...
2021-02-22 14:06:45

A jövő nemzedékek szószólója is megszólalt a Mol természetvédelmi területre tervezett kútfúrása miatt

Nem lehet kiemelt közérdekű cél egy védett természeti területen a bányászat ? jelezte Bándi Gyula.
2021-02-23 13:07:26

A jövő nemzedékek szószólója is megszólalt a Mol természetvédelmi területre tervezett kútfúrása miatt

Nem lehet kiemelt közérdekű cél egy védett természeti területen a bányászat ? jelezte Bándi Gyula.
2021-02-23 13:07:30

Orvosi kamara: Ellehetetlenülnek a már elkészült márciusi beosztások

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége levélben jelezte Jenei Zoltán Országos Kórházfőigazgatóhoz, hogy nem elfogadható számunkra az ügyeletnek a rendes munkaidőnél alacsonyabb díjazása, valamint elfogadhatatlan, ha az ügyelet a pihenőnap miatt jövedelemvesztéssel jár, írja az MTI a kamara közleménye alapján. Az orvosoktól kapott információk alapján az új szerződések aláírásakor a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az ügyeletben, éjszaka, hétvégén és ünnepnapokon a munkahelyükön töltött idő alatt az orvosoknak kevesebb lesz az órabére, mint a rendes munkaidőben, és elfogadhatatlannak tartják, ho...
2021-02-23 15:05:39

Kincses: Van olyan orvos, akit azzal zsarolnak, hogy ha nem írja alá a szerződést, sehol nem kap majd munkát

Hiába tűrhetőek a jogszabályok, ha nem megfelelően alkalmazzák őket az egészségügyi intézményekben ? mondta csütörtök este Kincses Gyula az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a jogszabályalkotásban a kamarának sikerült eredményeket elérnie, megfelelő garanciákat alkudtak ki és az Országos Kórházi Főigazgatósággal is aktív partneri kapcsolat alakult ki, de ez mit sem ér, ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló új szerződések esetében a végpontokon, vagyis az intézményekben komoly baj van. Kincses azt állította, van olyan orvos, akit azzal zsarolt...
2021-02-26 08:06:08

Magyar sztárok, akik már beadatták maguknak a védőoltást

A Korda házaspár nagyon boldog, de Bodrogi Gyula és Pásztor Erzsi is várták már a vakcinát.
2021-02-26 16:06:37

Csak oltási igazolvánnyal lehetne bulizni a Balaton Soundon

A héten elkezdődik az egyezkedési folyamat Zamárdi önkormányzata és a szigetes szervezők között a Balaton Sound megrendezésének feltételeiről. A 24.hu pénteken számolt be arról, Zamárdi polgármestere rendkívüli ülésre hívta össze a képviselő-testületet, hogy megvitassák a Sziget Kulturális Menedzseriroda Zrt. ajánlatát. Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere az ülést követően közölte, bár a település hosszabb távon a fesztiválok ?kivezetése? mellett van, a képviselők támogatták az idei két esemény, a Sound és a Strand Fesztivál megrendezését. A Soundnak egyelőre nincs végleges időpontja. Amen...
2021-03-01 17:06:36

Kincses Gyula: Nálunk is van oltásellenes kolléga

A MOK elnöke arról beszélt, hogy egyikük ellen már eljárás is indult.
2021-03-01 18:06:06

Budai Gyula: Ki és milyen célból fizet "tartásdíjat" Czeglédy Csabának?

Gyurcsány bűnöző ügyvédje ma is a baloldal kedvence - mondta a fideszes képviselő a parlamentben.
2021-03-01 18:06:34

Kincses Gyula: Nálunk is van oltásellenes kolléga

A MOK elnöke arról beszélt, hogy egyikük ellen már eljárás is indult.
2021-03-01 18:06:45

Kincses Gyula: Kompenzálni kell az egészségügyi átalakítás veszteseit

Vannak még kritikus pontok a ma éjféltől életbe lépő egészségügyi jogviszonyt illetően, mondta el az Index Kibeszélőjében Kincses Gyula.
2021-03-01 20:06:12


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   rozsa sandor   •   m   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   jazz   •   mag   •   fhgperapro   •   perapro   •   R   •   G   •   J   •   bogdan adam   •   xn aprka1 dxa   •   L   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   oldal   •   post malone   •   suhgfhgperapro   •   t   •   egynyari urom   •   tan   •   netapro   •   apropiaza   •   ftp   •   aproplaza   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   HITELESIT   •   Hajdúszoboszlóipihen és   •   Pumped_gabo   •   buvohej   •   ddog   •   Domain20nC320C220C4B   •   keresResultnopostsen   •   1717171717d171717l17 1717s   •   2es1phpoptioncomgoog le   •   21550r1722550r172354 5r17245indexphpoptio ncomdioneformwizard   •   tiniindex.phpoptionc om_ckforms   •   06705898281   •   aquapolszigetel   •   wolfwalker   •   0mesindex1phpoptionc om_svmap   •   kacsalibapulykacsirk   •   embereken   •   Kisi   •   Villiers   •   falvedo   •   teljesk   •   19550mefedronoptionc omgoogleindexphpopti oncomsectionex   •   koltsegeiAND(SELECT8 371FROM(SELECTCOUNT( *),CONCAT(0x717a7178 71,(SELECT(ELT(8371= 8371,1))),0x71626b7a 71,FLOOR(RAND(0)*2)) xFROMINFORMATION_SCH EMA.PLUGINSGROUPBYx) a)   •   kapszulatartoba   •   aarnyaeakolaaaastech   •   ErzsAAAAAAAACbetlige   •   Szoba .kirándulás   •   BandogOR9589=(SELECT   •   vizesfalakszigetelď   •   vizesfalakszigetelď   •   ipariingatlanindex2p hpoptioncomgcalendar   •   evuska   •   cejka   •   klik   •   cigis   •   7589   •   Atego815bontottalkat r   •   andrioltestocapskaps ___zula   •   alacsonyv1   •   nuy   •   eladdzdzdzkerteshdzd   •   KISÁLLATBÖRZE   •   4750   •   h���ďĹźË   •   szaktud   •   szakon   •   bres   •   Szakmunka_Garanci   •   Baon   •   ktr  

srv.38.