Magyarországon május 10-én ünneplik a mentők napját, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) pedig 137. éve alakult meg. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azt mondta, a szervezet az innovatív úttörő szerepét az elmúlt több mint egy évszázadban is meg tudta tartani, amely sok szempontból élenjáró volt a világban, és jelenleg sem nagyon akad párja.
2024-05-10 15:06:49

2024-05-10 15:06:19

2024-05-10 15:05:59

Covid-oltások: éles fordulat a világot sokkoló vakcinagyártó ügyében

A Novavax bejelentette, hogy több milliárd dolláros szerződést kötött a Sanofi gyógyszergyártóval. A megállapodás keretében 2024-től kezdődően közösen fogják piacra dobni a Novavax Covid-19 elleni vakcináját, valamint együtt dolgoznak az új koronavírus és influenza elleni kombinált oltások fejlesztésén - számolt be a CNBC.
2024-05-10 10:06:47

Aggódhat, aki ezt az oltást kapta Covid ellen? Bevonják az egyik vakcinát, miután több tucat család perli a gyógyszercéget halálos mellékhatás miatt

Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó vállalat szerdán bejelentette, a megcsappant kereslet miatt kivonja a piacról a koronavírus ellen kifejlesztett vakcináját.
2024-05-09 18:06:52

2024-05-09 18:06:27

Leállítják az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának gyártását, nem lehet többé beadni

Az AstraZeneca neve a koronavírus-járvány kapcsán lett igazán széles körben ismert, miután megjelent a piacon a cég kórokozó elleni saját fejlesztésű védőoltása. A vállalat nemrég úgy döntött, világszerte kivonja a forgalomból a készítményt.
2024-05-08 19:11:23

2024-05-08 19:10:51

Az egyik gyártó visszavonja a koronavírus elleni vakcináját

A vakcina gyártását és eladását is leállították.
2024-05-08 18:10:14

Az AstraZeneca visszavonja a koronavírus elleni vakcináját

A vakcina gyártását és eladását is leállították.
2024-05-08 18:07:44

Leállítják az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának gyártását, nem lehet többé beadni

Az AstraZeneca neve a koronavírus-járvány kapcsán lett igazán széles körben ismert, miután megjelent a piacon a cég kórokozó ellen való saját fejlesztésű védőoltása. A vállalat nemrég úgy döntött, világszerte kivonja a forgalomból a készítményt.
2024-05-08 17:10:13

2024-05-08 17:09:53

Kivonja koronavírus elleni vakcináját az AstraZeneca

2024-05-08 15:08:27

Kivonják a koronavírus-vakcinát, amit halálos mellékhatásokkal hoztak összefüggésbe

Az AstraZeneca bejelentette a COVID-19 elleni Vaxzevria vakcinájának globális piacról való kivonását, a piaci kínálati viszonyokra hivatkozva.
2024-05-08 11:08:23

Győrfi Pál anyák napi fotóján olvadozik az internet népe

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője soha nem látott fotót osztott meg anyák napja alkalmából.
2024-05-05 13:06:31

Győrfi Pál anyák napi fotóján olvadozik az internet népe

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője soha nem látott fotót osztott meg anyák napja alkalmából.
2024-05-05 13:06:21

Agyrák elleni oltást teszteltek embereken

2024-05-03 09:07:20

Elismerték: valóban halálos mellékhatást okozhat ez a koronavírus elleni vakcina

Az AstraZeneca először ismerte el, hogy Covid-vakcinája rendkívül ritka esetekben halálos véralvadási problémákat okozhat - írja a Daily Mail.
2024-04-30 22:07:33

Piros után a zöld trikót is megkapta Vas Blanka a Vueltán

2024-04-30 20:06:52

Az AstraZeneca beismerte, hogy véralvadási problémákat okozhat a koronavírus elleni oltásuk

Az AstraZeneca a bíróság előtt először ismerte el, hogy a koronavírus-oltásuk halálos véralvadási mellékhatást okozhat. Több tucat család perli a gyógyszergyártó céget, mert állítják, hogy a hibás vakcinájuk tette beteggé vagy ölte meg a szeretteiket.
2024-04-29 15:06:26

Klubrekordot döntött a Liverpool a Leicester City elleni győzelemmel - videó

Sorozatban 64. bajnoki mérkőzésén maradt veretlen az Anfield Roadon Jürgen Klopp csapata.
2020-11-22 22:05:57

Benkő: hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák

Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását - mondta a honvédelmi miniszter az M1 vasárnap esti műsorában.
2020-11-15 22:06:20

Szlávik János elmagyarázta, mi a helyzet a vakcinával

Az előzetes információk szerint az oltás önkéntes lesz, és mindenki maga döntheti el, hogy szeretné-e azt felvenni, hasonlóképpen az influenza elleni vakcinához. A főorvos szerint elképzelhető, hogy a következő hónapokban kapnak engedélyt arra, hogy több száz, vagy ezer emberen kipróbálják ezt az oltóanyagot.
2020-11-15 20:13:58

Gera Zoltán fog a kispadon ülni a szerbek elleni válogatott meccsen

Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje pozitív lett, így az esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja majd a pálya széléről a magyar labdarúgó-válogatottat.
2020-11-15 20:15:38

Három játékos sem lesz ott a válogatott szerbek elleni focimeccsén

Sérülések és a karanténszabályok miatt nem lesznek ott a válogatottban.
2020-11-15 20:15:39

Marco Rossinak minden tünete elmúlt

A szövetségi kapitány készül a soron következő, szerbek elleni meccsre.
2020-11-15 20:15:39

Benkő: hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák

Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását - mondta a honvédelmi miniszter az M1 vasárnap esti műsorában.
2020-11-15 21:06:42

Digitálisan megöregített Orbán Viktorral kampányolnak svéd jogvédők

A kampányhoz egy plakát is tartozik. A jogvédők felhívásában a korrupt rendszerek elleni fellépéshez kérnek támogatást.
2020-11-16 06:08:20

Digitálisan megöregített Orbán Viktorral kampányolnak svéd jogvédők

A kampányhoz egy plakát is tartozik. A jogvédők felhívásában a korrupt rendszerek elleni fellépéshez kérnek támogatást.
2020-11-16 06:08:21

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

Böjte Csabát is megfertőzte a koronavírus

Nem tarthat szentmisét, de valószínű, hogy nem is tudna egy órán át beszélni köhögés nélkül.
2020-11-16 17:08:14

Orbán szerint a pálinka alapvető élelmiszernek minősül

A miniszterelnököt faggatta az ellenzék hétfőn az Országgyűlésben. Orbán Viktor válaszai szerint a kormány igenis felkészítette az országot a járvány elleni védekezésre, nem akarja szigorítani az abortusztörvényt, nem támogatja az alapjövedelem bevezetését és nem akarja otthagyni az EU-t. Azt is mondta, hogy a pálinka szerinte alapvető élelmiszernek minősül.
2020-11-16 18:11:04

2020-11-16 18:11:05

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:02

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:03

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

A Bayern München is érdeklődik Szoboszlaiért

Az Izland elleni meccs hősét nagyon kapósnak tartja Lothar Matthäus.
2020-11-17 15:05:39

A Bayern München is érdeklődik Szoboszlaiért

Az Izland elleni meccs hősét nagyon kapósnak tartja Lothar Matthäus.
2020-11-17 15:05:40

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:05:59

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:06:00

5+1 tipp, amivel felkészítheti autóját a télre

A biztonság szempontjából is kulcsfontosságú, hogy az autónk útra kész legyen, arról nem beszélve, hogy az előttünk álló télen a járvány elleni védekezés szempontjából is lényeges lesz, tudunk-e majd autóba ülni.
2020-11-17 19:06:23

5+1 tipp, amivel felkészítheti autóját a télre

A biztonság szempontjából is kulcsfontosságú, hogy az autónk útra kész legyen, arról nem beszélve, hogy az előttünk álló télen a járvány elleni védekezés szempontjából is lényeges lesz, tudunk-e majd autóba ülni.
2020-11-17 19:06:23

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-17 19:06:23

5+1 tipp, amivel felkészítheti autóját a télre

A biztonság szempontjából is kulcsfontosságú, hogy az autónk útra kész legyen, arról nem beszélve, hogy az előttünk álló télen a járvány elleni védekezés szempontjából is lényeges lesz, tudunk-e majd autóba ülni.
2020-11-17 19:06:24

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:00

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:01

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Alig két hét alatt 56 szociális otthonban jelent meg a koronavírus

November első napja és a válsághelyzet pár nappal későbbi kihirdetése között hat intézményben jelent meg a fertőzés.
2020-11-18 11:06:55

Elkezdődött a Moderna koronavírus-vakcinájának engedélyeztetése

A cég beszállítói megállapodást is kötött az Egyesült Királyság kormányával az oltóanyag biztosításáról.
2020-11-18 12:07:42

Elkezdődött a Moderna koronavírus-vakcinájának engedélyeztetése

A cég beszállítói megállapodást is kötött az Egyesült Királyság kormányával az oltóanyag biztosításáról.
2020-11-18 12:07:43

Kezdőcsapatot hirdetett Marco Rossi a törökök elleni meccsre

Hat helyen változott a kezdőcsapat a magyar–szerb meccshez képest.
2020-11-18 19:06:23

Kezdőcsapatot hirdetett Marco Rossi a törökök elleni meccsre

Hat helyen változott a kezdőcsapat a magyar–szerb meccshez képest.
2020-11-18 19:06:24

Baj van a Twitter Snapchatről másolt funkciójával, lelassítják a kiadását

A Twitter legújabb, Fleets névre keresztelt funkcióját már több felhasználó is megkapta, ám a visszajelzések szerint nem, vagy csak alig működik.
2020-11-19 10:12:22

Koronavírus-fertőzöttet találtak egy pécsi idősotthonban

Mindenkit leteszteltek az intézményben.
2020-11-20 07:06:17

Koronavírus-fertőzöttet találtak egy pécsi idősotthonban

Mindenkit leteszteltek az intézményben.
2020-11-20 07:06:18

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:17

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:18

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 10:05:44

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 10:05:46

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 11:06:38

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
2020-11-20 11:06:38

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   fluminense   •   tes   •   K   •   youtube   •   fhgperapro   •   mag   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   f   •   budapest   •   perapro   •   P   •   sz   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   gyorfi pal is megkapta a koronavirus elleni oltast 2   •   a buckingham palota es a windsor kastely elott is gyulnek a viragcsokrok   •   meg a kiralyi palast egy darabjat is elarvereztek   •   spanyolorszagban engedelyeztek az eutanaziat   •   pincerolimpia 13 ev kihagyas utan ismet elrajtolt a pincernok es pincerek versenye parizsban   •   szakithatott az ismert magyar sztarpar   •   meg hianyzik az a kis extra amit az egeszsegert tehetnenk 3   •   brusszelben valsagtanacskozast tartottak az astrazeneca miatt   •   hivatalos megvan az idei onkormanyzati es ep valasztas idopontja   •   185indexphpoptioncom dwgraphs   •   the worlds most dangerous cheese   •   the scottish mercenary hired to kill pablo escobar   •   a horvatok mar nagyon keszulnek ra hogy fogadhassak a turistakat   •   kutyapiszokkal igazolna az artatlansagat vv fanni feltetelezett gyilkosa   •   ujra szabadlabon a tizenegy gyermekes szegedi kepviselo   •   kezdodik kiadtak a veszelyjelzest az orszag feleben mar ma szetazhatunk es villamlasra is keszulni kell   •   harom hazai strand minosege kifogasolhato itt a lista   •   csatlakoznak a megyek ader janos alapitvanyahoz 2   •   rogan miniszteriuma reagalt magyar peter allitasaira a miniszter nem ismeri schadl gyorgyot nem talalkozott nem beszelt vele soha 2   •   un tells afghan staff to stay home after taliban bans women from working with the organization   •   megint harom tesztelest vegzo szurobusz uzemel budapesten   •   egy rabtars megdobbento allitasa kiveteleznek a racsok mogott aurelioval 2   •   nagyszabasu nemzetkozi hadgyakorlat kezdodott a dunanal 2   •   ezekben a varosokban csokkent a szennyvizben a koronavirus koncentracio   •   orban viktor atvette a megbizolevelet kepek 2   •   wanted man 80 arrested after 27 years on the run   •   nagyobb biztonsagban lehet a lakasa ha okositja   •   uj idopontot kapnak akik ezen a heten megsem tudtak felvenni az oltast   •   apokaliptikus allapotok haitin helikopterekkel menekitettek ki az amerikai nagykovetseg dolgozoit a pokoli eroszak sujtotta orszagbol 3   •   kis grofo elarulta mit erez nem fogjuk hagyni hogy az elkovetok megusszak azt amit a csaladunkkal tettek 2   •   you can now use bitcoin to buy a tesla   •   gyorsszerv   •   szaz kilot szedett fel a racsok mogott penzes henrietta gyilkosa isten parancsara akarta megolni a testveret muki   •   new york times a deutsche bank megszakitja a kapcsolatat donald trumppal 4   •   berlin nem all le csucsmodern eszkozok erkeznek kijevbe   •   fideszes reakcio kosa lajos orokosodesi botranyara gyurcsany 2   •   gyomirt   •   csunya baleset a muzeum koruton villamossal csattant a busz video   •   baseballutovel es airsoft fegyverrel tamadtak egy ferfira a 13 keruletben   •   israel hamas war ceasefire in gaza chances shrinking qatar says   •   szupermodern nato fegyver erkezett kijevbe ennek nagyon nem fognak orulni az oroszok   •   haromszorosara nott a mobilos csekkbefizetesek szama   •   Bútorszállítástköltö   •   husito recept kortyonkent frissit fel ez a jegeskave   •   aurelio huzza a strigulakat hogy mikor szabadulhat a kovetkezo szuletesnapomat mar otthon toltom   •   feszult hangulatu telefonbeszelgetesen lehet tul biden es netanjahu   •   20aa20da20aaa20la20a asicsekfelva20asa20a a20rla20sa   •   jo hir cikkunk megjelenese utan a menekulo edesanya elleni korozest is visszavontak ezert szokott haza a gyermekevel muszlim ferje elol viktoria   •   ez a rossz alvasi szokas novelheti a cukorbetegseg kialakulasanak eselyet 2   •   gyertyater