Hazaengedték a kórházból a rejtélyes ausztrál gombamérgezés túlélőjét

Két hónap után elhagyhatta a kórházat az ausztrál Ian Wilkinson, aki egyike a rejtélyes ausztrál gombamérgezés túlélőinek. Mint ismert, a férfi többedmagával fogyasztott abból az Erin Patterson által készített fogásból, ami gyilkos galócát tartalmazott. A mérgezés miatt hárman, köztük Wilkinson felesége is elhunyt. Az eset egész Ausztráliát megrázta, Patterson viszont tagadja, hogy szándékos mérgezte volna meg a vendégeit. Egyelőre nem tudni, hogy Wilkinsont kihallgatta-e már a rendőrség, és tudott-e új információkkal szolgálni a tragédia körülményeiről a hatóságoknak. A halálos ebédre még júl...
2023-09-25 22:41:13

Másfél év után tudta meg, hogy az online zaklatója valójában egy közeli hozzátartozója

Vádat emeltek egy amerikai édesanya ellen, aki magát más személyeknek kiadva, legalább legalább másfél éven át zaklatta a saját lányát online. A New York Post szerint a 42 éves, Michigan állam Mt. Pleasant nevű városában élő Kendra Gail Licari ellen kiskorúak zaklatása, és számítógéphasználatával elkövetett bűncselekmények, valamint az igazságszolgáltatás akadályozása miatt emeltek vádat. Licari a saját lányát és a tinédzser barátját tavaly tavasz óta zaklatta, az ügyet a lány iskolájában, a Beal City Schools-ban jelentették be 2021 decemberében ? vagyis a zaklatás már több mint másfél éve tar...
2022-12-17 22:10:10

Hihetetlen: 40 év után élve találták meg az eltűnt gyermeket, akinek a szüleit meggyilkolták az erdőben

Élve találták meg a több mint 40 évvel ezelőtt meggyilkolt és az erdőben kidobott texasi ifjú pár eltűnt lányát. Holly Marie Clouse még csak csecsemő volt, amikor a szülei, Harold Dean Clouse és Tina Gail Clouse 1980 végén eltűntek.
2022-06-09 22:09:34

Hihetetlen: 40 év után élve találták meg az eltűnt gyermeket, akinek a szüleit meggyilkolták az erdőben

Élve találták meg a több mint 40 évvel ezelőtt meggyilkolt és az erdőben kidobott texasi ifjú pár eltűnt lányát. Holly Marie Clouse még csak csecsemő volt, amikor a szülei, Harold Dean Clouse és Tina Gail Clouse 1980 végén eltűntek.
2022-06-09 22:06:19

Hihetetlen: 40 év után élve találták meg az eltűnt gyermeket, akinek a szüleit meggyilkolták az erdőben

Élve találták meg a több mint 40 évvel ezelőtt meggyilkolt és az erdőben kidobott texasi ifjú pár eltűnt lányát. Holly Marie Clouse még csak csecsemő volt, amikor a szülei, Harold Dean Clouse és Tina Gail Clouse 1980 végén eltűntek.
2022-06-09 22:06:07

Elhunyt a legendás második világháborús pilóta, akit Cukorkás Bombázóként ismertek

A Sky News beszámolója szerint 101 éves korában elhunyt Gail Halvorsen, akit a berlini légihíd Candy Bombereként - vagyis Cukorkás Bombázójaként - ismertek.
2022-02-18 13:20:02

Meghalt az első cukorkabombázó

Gail Halvorsen ezredes 101 éves volt.
2022-02-17 23:12:26

Meghalt Gail Halvorsen amerikai pilóta, a berlini légihíd hőse

Halvorsen kis ejtőernyőkkel dobott le édességet a berlini gyerekeknek a háború utáni szovjet blokád idején.
2022-02-17 21:18:39

Meghalt az első cukorkabombázó

Gail Halvorsen ezredes 101 éves volt.
2022-02-17 21:16:56

Moses J. Moseley, 'Walking Dead' actor, dead at 31

Moses J. Moseley, who portrayed one of zombies on "The Walking Dead," has died, his talent manager Gail Tassell confirmed to CNN Tuesday.
2022-02-01 17:07:10

Moses J. Moseley, 'Walking Dead' actor, dead at 31

Moses J. Moseley, who portrayed one of zombies on "The Walking Dead," has died, his talent manager Gail Tassell confirmed to CNN Tuesday.
2022-02-01 16:06:30

Three-time Olympic gold medalist Gail Devers on how Graves' disease 'made me who I am'

Gail Devers' first Olympic gold medal could hardly have come in more dramatic circumstances, dipping for the line in a blanket finish thought to be the closest ever 100m final.
2021-07-06 12:05:50

Three-time Olympic gold medalist Gail Devers on how Graves' disease 'made me who I am'

Gail Devers' first Olympic gold medal could hardly have come in more dramatic circumstances, dipping for the line in a blanket finish thought to be the closest ever 100m final.
2021-07-06 11:05:41

How one woman discovered her true cultural heritage

Gail Lukasik's life was turned upside down when she discovered her mother was mixed race but had 'passed' as white to escape racial segregation in the US.
2021-04-07 02:06:51

Kedvenc plüssjátéka tartotta a lelket a németjuhászban, aki hónapokig kóborolt az utcán Detroitban

Megmentett egy németjuhász kutyát a detroiti Almost Home Animal Rescue League ? írja a Daily Mail. Többen képeket osztottak meg Nikkiről, ahogy szakadó esőben kóborol a metró környékén egy plüssjátékot tartva a szájában. Gail Montgomery, az Almost Home Animal Rescue League társalapítója a fotók láttán egyből lépett, sikerült megtalálni a kutyát, aki továbbra is a plüsstehénnel a szájában próbálta átvészelni a nehézségeket. Nikkit gyorsan egy menhelyre vitték, és gazdát is találtak neki. A plüssjátékot még mindig magánál tartja, de már nem olyan szoros a kötelék. Még mindig rajta alszik, de ne...
2023-05-17 13:11:16


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   honapokig rohasztott hust esznek emberek hogy betepjenek tole   •   met office issues first uk extreme heat warning   •   egy hajszalon mult a temetkezesi szolgaltatas osszeomlasa   •   megingathato a vilagelso navi de csak egy pillanatig   •   ajnlatos   •   egy 11 centis kutyu is vetithet 120 huvelykes kepet   •   i was 50 steps from the blast witness describes carnage of kabul airport attack   •   fonoke alaposan megdorgalta a csapattarsa autojat osszetoro russellt   •   leulnek vitazni az ep listavezetok de deutsch tamas biztos nem vesz reszt   •   meztelen fotot posztolt magarol a 700 eves szent fa mellol ezert kitoloncoltak balirol a jogainfluenszert   •   akar egymillios buntetes is johet a bolti letszamkorlat megszegeseert 2   •   evtizedek ota eloszor nohet a szegenyseg merteke a vilagban 2   •   orban viktor feltamadott 5   •   young people call for fossil fuel non proliferation treaty as delegates spar over coal oil and gas   •   table tennis prodigy anna hursey 14 is ready to help us president joe biden tackle the climate crisis   •   uj dinoszauruszfajt fedeztek fel a wight szigeten 2   •   foldrenges razta meg horvatorszag kozepso reszet   •   divatbakik ok a legrosszabbul oltozo politikusaink stylist mutatja be a legnagyobb mellenyulasokat video 2   •   gzingyencontactphpi   •   a karjaimban tartottam amikor leallt a gyerekem legzese megrazo reszleteket arult el az okolvivo csaladja 2   •   hosszu kiterovel jon a wizz air az emiratusokbol   •   berlin utan amszterdam is felszabaditotta a noi melleket torvenyileg szabad a topless uszas 3   •   elkepeszto valtozasok derultek ki a labdarugo bajnokok ligaja reformjarol   •   gaslit gets a spark from julia roberts as watergate whistleblower martha mitchell   •   ma sem volt telitalalat a hatoslotton   •   az europai bizottsag ujabb 68 millio euroval tamogatja gazat 2   •   veresre rugta a sipcsontjat a futballmeccsen video   •   putyin azokkal szur ki igazan akik eddig a kedvencei voltak   •   Fldgz   •   mentovel utkozott egy auto a kiraly utca es a nagykorut sarkan   •   julia roberts shares rare selfie to celebrate anniversary   •   pďż˝cskertvďż˝ros   •   a nap legfontosabb hirei 2023 10 30   •   alkotmanyellenes ahogy a kormany kitomte volna a hulladekgazdalkodas urat   •   az elmebaj politkaja faklyas tuntetest tartottak az akkmulatorgyarak ellen   •   leirta a nav mit kell tenni hogy a tajszam ervenyes maradjon 2   •   eros faradtsag is lehet a csendes szivinfarktus jele   •   tamogatasunkra   •   orizetbe vettek oroszorszagban a forbes helyi kiadasanak egy ujsagirojat   •   ejjel nappal vonatozhatunk balatoni bagolyvonatokkal suriti az ejszakai kozlekedest a mav   •   szexualis zaklatas egy nagyvaradi iskolaban a molesztalo tanar mindent beismert 3   •   Tpai   •   ceferin a lazado kluboknak viselniuk kell a kovetkezmenyeket 2   •   kocsm   •   dramai vegjatekban nyert az inter   •   eloremegy nem hatra vagyis hatramegy megis pimasz vilagrekordot allitottak fel ezzel az elektromos szuperautoval video   •   moscow protest spreads wide after police block original plan   •   megszolalt kevehazi lili miutan a next top model hungary zsurije visszahivta ot a jatekba feltem attol hogy mi lesz a reakcio video   •   az evszazad eddigi leghuvosebb aprilisa lehet a mostani   •   tundermese 8 milliot nyert az ujpesti par