A Fidesz nem támogatja a gyónási titkokkal kapcsolatos módosítást a gyermekvédelemben

A Fidesz-frakció közleményéből fontos dolog derült ki. A leírtak alapján a Fidesz országgyűlési frakciója nem támogatja a gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében
2024-05-08 12:06:36

2024-05-08 12:06:13

Mi lenne a forgatókönyv egy most vasárnapi országgyűlési választáson? Erre kereste a választ a Publicus Intézet.
2024-05-06 09:10:34

Mi lenne a forgatókönyv egy most vasárnapi országgyűlési választáson? Erre kereste a választ a Publicus Intézet.
2024-05-06 09:07:19

Szétverték a rendőrök az amerikai diáktüntetéseket

Már nemcsak Amerikában, hanem máshol is tiltakoznak az egyetemisták.
2024-05-04 13:09:30

Összeszedtük, amit eddig tudni lehet az amerikai diáklázadásokról

Már nemcsak Amerikában, hanem máshol is tiltakoznak az egyetemisták.
2024-05-04 13:07:09

Független Skóciát ígért az országrész leendő vezetője

A korábban is fő esélyesként emlegetett John Swinney bejelentette, hogy indulni fog a Skót Nemzeti Párt (SNP) elnöki posztjáért, így belőle lehet Skócia következő első minisztere is. A szintén lehetséges jelöltként számontartott Kate Forbes ezzel párhuzamosan közölte: nem indul a posztért, és Swinney-t támogatja - írja a BBC.
2024-05-03 11:07:31

Pénzbüntetést kapott a Gattyán-párt aláírás-hamisító jelöltje

A 2022-es országgyűlési választásokon indult a MEMO jelöltjeként, most választás rendje elleni bűntett miatt 400 ezer forint pénzbüntetést kapott. A vádirat szerint pontatlan adatok és hamis kézjegyek szerepeltek az ajánlóíveken.
2024-05-02 08:10:53

Pénzbüntetést kapott a Gattyán-párt aláíráshamisító jelöltje

2024-05-02 06:07:37

2024-05-02 06:07:34

Magasabb bérekért és a gázai háború ellen tiltakoznak Athénban

Olyan fizetést követelnek, amely megközelítené az európai átlagot.
2024-05-01 17:10:14

Magasabb bérekért és a gázai háború ellen tiltakoznak Athénban

Olyan fizetést követelnek, amely megközelítené az európai átlagot.
2024-05-01 17:10:01

Tiltakoznak a Velencében élők a turistáktól szedett belépődíj ellen

Sok helyi szerint ezzel egy belépődíjas vidámparkká alakul át a város.
2024-04-30 20:07:49

Miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő rokona a szentesi gyilkosság gyanúsítottja

Azonosította rendőrség azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, múlt hét csütörtök délelőtt. társasházi lakása bejárati ajtaja előtt több szúrással megölt egy 52 éves szentesi nőt. Kiderült, a rendőrség által körözött 21 éves Kocsárdi Dávid Máté a város kormánypárti országgyűlési képviselő rokonságához, pontosabban Farkas Sándor testvérének rokonságához tartozik.
2024-04-29 14:06:29

2024-04-29 14:06:08

2024-04-29 14:05:46

Oktatás, családügy, gazdaság és választások: rendkívül fontos témákat tárgyalnak a képviselők a parlamentben

Kétnapos ülést tart a héten az országgyűlés. Hétfőn a kormányt kérdezik a képviselők, majd tizenhét előterjesztés bizottsági jelentéseinek vitáját folytatják le.
2024-04-29 07:06:43

2024-04-29 07:06:18

Az üzemanyag-kereskedőknek két hetük van arra, hogy a régiós országokhoz igazítsák az áraikat. A kormány ultimátumával kapcsolatban megszólalt Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke, aki hangsúlyozta, egyáltalán nem mindegy, hogy a KSH mely környező államok árait veszi alapul.
2024-04-25 19:06:39

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-20 16:41:46

VEGYES

Keresek típustól független régi motorkerékpárt, pony motort, benzinmotoros kisgépet. Üzemképtelen elektromos kerékpárt, Simson, Mz alkatrészt. Simson lehet romos, elhanyagolt, hiányos. Nem működő régi karórákat, matchboxot. Réz tárgyakat, bizsukat. Ár megegyezés szerint. Budapest Pest megye 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-20 16:41:46

Akciós Energiaspirál csomag

Rendeljen Energiaspirált regisztráció nélkül webáruházunkban! 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnes...
2020-06-23 22:01:10

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet ...
2020-06-23 22:01:10

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

A hirdetés szövege: 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás el&...

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használn...
2020-06-23 22:01:10

4 db Energisapirál csomag AKCIÓ

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõ...
2020-06-23 22:01:11

3 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

3 db Energiaspirál csomag 45.000 Ft helyett 25.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket...
2020-06-23 22:01:11

2 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

2 db Energiaspirál csomag 30.000 Ft helyett 20.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket eg...
2020-06-23 22:01:11

10 db Energiaspirál csomag

10 db Energiaspirál csomag 150.000 Ft helyett 60.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ&#...
2020-06-23 22:01:12

4 db Energiaspirál csomag

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ...
2020-06-23 22:01:12

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-23 22:01:12

VEGYES

Keresek típustól független régi motorkerékpárt, pony motort, benzinmotoros kisgépet. Üzemképtelen elektromos kerékpárt, Simson, Mz alkatrészt. Simson lehet romos, elhanyagolt, hiányos. Nem működő régi karórákat, matchboxot. Réz tárgyakat, bizsukat. Ár megegyezés szerint. Budapest Pest megye 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:01:12

Akciós Energiaspirál csomag

Rendeljen Energiaspirált regisztráció nélkül webáruházunkban! 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnes...
2020-06-23 22:14:25

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet ...
2020-06-23 22:14:25

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

A hirdetés szövege: 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás el&...
2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   N   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   tes   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   perapro   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   fuggetlen orszaggyulesi kepviselok is tiltakoznak az iparuzesi ado csokkentese ellen   •   ujfajta atveresek terjednek magyarokat is celba vettek veluk   •   ki volt on szerint a 2023 as ev embere es citromdijasa mi volt az ev szava es legabszurdabb pillanata szavazzon   •   lengyelorszag ujabb dobbenetes bejelentest tett a nato katonakrol van szo   •   the covid travel checklist what to know before you go 2   •   alaposan megvaditottak a kecskemeten gyartott szupersportos mercedest   •   probalt menekulni de elfogtak es felesegevel egyutt bebortonoztek   •   doglott teheneket asott el a szomszed foldjen a politikus azt allitja az allatorvos tanacsara tette 2   •   ez tortent kiprobaltuk az eszkozt amellyel maszkban nem parasodik a szemuveg 2   •   a varos kiralynoi palfine paulinat annyira felbosszantotta solomon zsuzsanna hogy belokte ot a medencebe   •   legyozzuk minden ellensegunket haborus beszedet mondott az izraeli miniszterelnok   •   valtozasok jonnek az hbo maxnal   •   nagyot ugrott a revolut erteke kozel 26 milliard dollart erhet   •   eledezik a turizmus az unios vakcinaigazolvany pedig valodi attorest hozhat   •   varatlanul haromszorosara emelte a kormany a gyogyszertarban helyben kikevert keszitmenyek arat 2   •   drama a 2 es metron   •   tudta hogy a patyolat vallalate volt kozep europa legnagyobb mosouzeme   •   gattyan gyorgy partjaban talalt otthonra polgarmester lenne a volt dk s aki egykori parttarsa szerint teljesen kisemmizte ot   •   megis mi tortent a tv2 sztarja zokogasban tort ki amikor a fajdalmas gyerekkorarol beszelt az egeszet felvettek a kamerak   •   szabadulna francia kastelyatol angelina jolie   •   100 wattos gyorstoltest hozhatnak az uj androidos csucsmobilok   •   kiegészítö munka   •   motoros futar hozta az indexbe kalomista gyurcsany filmjenek elso traileret   •   johet az uj tortenelmi csucs az otp nel es mi lesz a mollal   •   tuzes bemutatot tartott a pincer egy etteremben ket ember meghalt tizen megserultek   •   az inflacio nem vart hatasa kisopri a hatalombol a politikusokat   •   berendy peter a kisertetfilmektol a mai napig meg tudok ijedni   •   feljuthat a csucsra hamarosan on is ilyen okos exoskeletont viselhet ha turazni megy video   •   europa energiavalsaga az egesz vilagot magaval ranthatja   •   chinas xi arrives in hungary for talks on expanding chinese investments   •   mire lehet ma szamitani a tozsdeken 7   •   bortonbe kerulhet a harry potter iroja j k rowlingot a transznemuekrol valo velemenye miatt vehetik elo 2   •   surprise twist has putins top flack publicly praising biden   •   figyelem ez proba orszagos szirenazassal inditja az evet a katasztrofavedelem 2   •   alapjogokert kozpont jogellenes modszerekkel kuzd az eu   •   magyar peter uszitasara tamadtak ra az eroszakos tuntetok a hir tv stabjara video   •   400 ezer oltast igert szerdaig gulyas gergely a felet sem sikerult beadni   •   why theres no need to fear a bear market 2   •   ukraines foreign affairs minister holds first conversation with new icelands foreign minister   •   nyugdijazza a jelszokezelo appjat a mozilla   •   megerkezett a teljesen uj mitsubishi outlander 2   •   tisztel   •   a fradi korabbi csoportellenfele mar bejutott a konferencia liga dontojebe   •   petofi a turos csuszara eskudott ady kaposztajat postan kuldtek utana igy ettek a magyar iro es koltofejedelmek   •   amerikai sajto a zavargok meggyalaztak a hazafi szot   •   megepitik a vilag legnagyobb barlangi energiatarolojat errol mehet majd egy komplett varos tavfutese finnorszagban   •   israeli woman found dead near west bank settlement   •   iceland goes to the polls and prepares for complicated outcome 3   •   lehetosegek 17   •   te vennel fel most szemelyi kolcsont toltsd ki 3 perces kutatasunkat