Covid-oltások: éles fordulat a világot sokkoló vakcinagyártó ügyében

A Novavax bejelentette, hogy több milliárd dolláros szerződést kötött a Sanofi gyógyszergyártóval. A megállapodás keretében 2024-től kezdődően közösen fogják piacra dobni a Novavax Covid-19 elleni vakcináját, valamint együtt dolgoznak az új koronavírus és influenza elleni kombinált oltások fejlesztésén - számolt be a CNBC.
2024-05-10 10:06:47

Eljött a fordulat, újra nőni kezdett az infláció

A szolgáltató szektor árai az egekben járnak, és áprilisban a benziné is kimondottan magas volt, így aztán 3,7 százalékra nőtt az infláció a KSH friss adatai szerint.
2024-05-10 09:11:32

2024-05-10 09:10:07

Versenyfelügyeleti eljárást rendelt el a bíróság az MVM-mel szemben

A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésével szemben. Tóth Bertalan az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban vélelmezett versenyjogsértést, a GVH a beszerzett adatok alapján azonban megállapította, hogy nem álltak fenn a versenyfelügyeleti eljárás megindításának feltételei az ügyben. A bíróság ezt nem fogadta el, és részletes vizsgálatot rendelt el az ügyben. A versen...
2024-05-09 14:07:13

Megtörtént a jobboldali fordulat Észak-Macedóniában

2024-05-09 09:07:19

Elkészült a női kézilabda-BL négyes döntőjének menetrendje

A Győri Audi ETO KC szombaton az első meccsen játszhatja a dán Esbjerg ellen.
2024-05-08 15:09:54

Újabb fordulat az oktatási népszavazás ügyében

2024-05-08 13:07:04

Most érkezett! Újabb gyanúsítottja van Árpád hídi gázolásnak: íme, a részletek

A tavaly július 1-jén az Árpád hídon történt balesetben új fejleményekről számolhatunk be. Kiderült, hogy a hatóságok egy újabb gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben. Az országban óriási botrányt váltott ki a tragikus gázolás, amikor egy feltuningolt Mercedes letarolta a szalagkorlátot, s egy 26 éves kerékpáros az életét vesztette.
2024-05-07 10:07:16

2024-05-07 10:06:20

2024-05-07 10:05:48

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

A fiatal énekes reagált a rapper kegyetlen és sértő szavaira.
2024-05-07 09:09:55

Eljöhetett a fordulat a boltokban

Márciusban nagyot ugrott a kiskereskedelmi forgalom, ami akár azt is jelentheti, hogy a reálbérek emelkedése nyomán megindul a lakossági fogyasztás. Ezt azonban kellő óvatossággal kell kezelni, mert az elmúlt hónapokban is láttuk már pozitív előjelű változást - például decemberben jelentőset - de ezt kijózanodás követte. A trend azonban most már egyértelműen pozitív.
2024-05-07 09:07:11

Több hónapig tartó késlekedés után Mike Johnson amerikai házelnök végül benyújtotta az ukrajnai katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit a Képviselőház el is fogadott. A hosszas huzavona mögött az állhatott, hogy Donald Trump és a hozzá hű republikánusok meg akarták állítani az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. De vajon miért és hogyan történt meg a fordulat az ügyben? Talán a Trump Towerbe látogató Andrzej Duda lengyel államfő győzte meg a volt amerikai elnököt Ukrajna támogatásának szükségességéről?
2024-05-07 06:06:25

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

Kitörhet a harmadik világháború.
2024-05-06 19:09:35

Időjárás: figyelmeztetést adtak ki négy megyére, jön a fordulat

A HungaroMet négy megyére is első szintű (sárga) figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatar miatt, azonban a fátyol- és gomolyfelhők mellett az ország nagy részén napos idő várható.
2024-05-06 09:06:51

Időjárás: küszöbön a fordulat

A hét elején nyárias melegre számíthatunk, helyenként záporokkal és zivatarokkal, melyeket a hét második felében egy hidegfront vált fel - írja az időkép.
2024-05-05 09:06:48

Újabb fordulat az időjárásban, mutatjuk, mire számítson!

Jó híreink vannak.
2024-05-04 08:07:50

Csak lassan mozdul meg a hazai használtautó-piac, az év második felében jöhet a fordulat

Még mindig elmarad a kereslet növekedése a hazai autópiacon Halász Bertalan szerint, aki a JóAutók.hu vezérigazgatója. Szerinte a jövedelmek reálértékének növekedését késéssel fogja majd a vásárlások száma is lekövetni.
2024-05-03 10:06:39

Váratlan fordulat: Magyarország legnagyobb Aldi-üzlete nyílik Budán

Magyarország legnagyobb alapterületű Aldi-üzlete nyílik meg hamarosan a XI. kerületi Kondorosi úton, ott ahol pár hete még egy Reál működött. Az üzletláncnak azért kellett távoznia, mert a területnek új tulajdonosa lett, és felmerült egy újabb lakópark építése, de ezt a kerületi önkormányzat megakadályozta.
2024-05-03 09:06:47

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-20 16:41:42

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-20 16:41:43

Vágó egység gallyaprításra

Vágó egység gallyaprításra Eladó vágó egység 10 cm vastag átmérőjü gallyaprítására. Az egység minőséges anyagból van gyártva CNC gépeken. Használható nagy és kistraktor meghajtással / min.13 ló erő/ A kések HARDOX acélból készültek, élezhetőek és állíthatóak. 2 tengelyen 3+3 kés. Széles fogaskerék és rendkívül tartós zárt kétsoros csapágyak. Paraméterek: - aprított gally vastagság 0-10 cm-ig - végtermék hossza 6-16 cm - minimális motor fordulat 540/perc - maximális motor fordulat 1000/perc - kés szélessége 180 mm - kés vastagsága 12 mm - vágó egység súlya 180kg Az RS-1...
2020-06-20 16:41:43

Otthoni távmunka Passzív jövedelem

PASSZÍV JÖVEDELEM akár főállásként Szeretnél végre stresszmentes életet teremteni? Eleged van és nem akarsz életed végéig gürizni kis pénzecskéért? Itt van előre látható karrierterv ahol Te is megalapozhatod a jövődet. Dolgozni kell érte viszont eljuthatsz odáig is hogy BMW-t vezethess. Pénzt tudsz keresni. Ha érdekel írj privátban itt tudsz elérni: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-20 16:41:43

Biztonságtechnikus állás

Biztonságtechnikai rendszerek telepítésére keresünk, heti 4 napos munkarendbe szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. Cégünk behatolás jelző rendszerek, RFID és biometrikus beléptető rendszerek, IP kamerás megfigyelő rendszerek, tűzjelző rendszerek kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozik országosan. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Havi nettó bér; 280.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-20 16:41:43

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-20 16:41:43

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...
2020-06-20 16:41:43

STATIKUS SZAKVÉLEMÉNY

Statikus szakvélemények készítése: - belsőépítészeti átalakítás - falbontás - tetőtér beépítés - ingatlan vásárlás - tartószerkezeti repedések
2020-06-20 16:41:44

Műanyag ablakcsere akció Budapest

Műanyag ablakcsere akció Budapest +36 70 770 0455. https://sites.google.com/site/ablakcserebudapesten/ HAU Brillant Design gazdaságos műanyag ablak Budapest, Aluplast ablak gyártó Budapest, Gealan ablak szakvélemény és tanácsadás Budapest, Iglo 5 műanyag ablak olcsón Budapest, Salamander brügmann ablak Budapest, Hevestherm 70 Standard Budapest, Kömmerling Kontur 70 Budapest, Schüco LIVING SI 82 MD Budapest, Műanyag ablakba szellőző beépítése Budapest, Műanyag ablak garanciával Budapest, Műanyag nyílászárók automata szellőztető Budapest, Műanyag ablak egyedi méretben Budapest, Műanyag abl...
2020-06-20 16:41:46

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 11:30:09

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 11:30:09

Vágó egység gallyaprításra

Vágó egység gallyaprításra Eladó vágó egység 10 cm vastag átmérőjü gallyaprítására. Az egység minőséges anyagból van gyártva CNC gépeken. Használható nagy és kistraktor meghajtással / min.13 ló erő/ A kések HARDOX acélból készültek, élezhetőek és állíthatóak. 2 tengelyen 3+3 kés. Széles fogaskerék és rendkívül tartós zárt kétsoros csapágyak. Paraméterek: - aprított gally vastagság 0-10 cm-ig - végtermék hossza 6-16 cm - minimális motor fordulat 540/perc - maximális motor fordulat 1000/perc - kés szélessége 180 mm - kés vastagsága 12 mm - vágó egység súlya 180kg Az RS-1...
2020-06-23 11:30:09

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 11:30:09

Biztonságtechnikus állás

Biztonságtechnikai rendszerek telepítésére keresünk, heti 4 napos munkarendbe szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. Cégünk behatolás jelző rendszerek, RFID és biometrikus beléptető rendszerek, IP kamerás megfigyelő rendszerek, tűzjelző rendszerek kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozik országosan. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Havi nettó bér; 280.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 11:30:09

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 11:30:10

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...
2020-06-23 11:30:10

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...
2020-06-23 22:01:06

STATIKUS SZAKVÉLEMÉNY

Statikus szakvélemények készítése: - belsőépítészeti átalakítás - falbontás - tetőtér beépítés - ingatlan vásárlás - tartószerkezeti repedések
2020-06-23 22:01:08

Műanyag ablakcsere akció Budapest

Műanyag ablakcsere akció Budapest +36 70 770 0455. https://sites.google.com/site/ablakcserebudapesten/ HAU Brillant Design gazdaságos műanyag ablak Budapest, Aluplast ablak gyártó Budapest, Gealan ablak szakvélemény és tanácsadás Budapest, Iglo 5 műanyag ablak olcsón Budapest, Salamander brügmann ablak Budapest, Hevestherm 70 Standard Budapest, Kömmerling Kontur 70 Budapest, Schüco LIVING SI 82 MD Budapest, Műanyag ablakba szellőző beépítése Budapest, Műanyag ablak garanciával Budapest, Műanyag nyílászárók automata szellőztető Budapest, Műanyag ablak egyedi méretben Budapest, Műanyag abl...
2020-06-23 22:01:12

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:25

Műanyag ablakcsere akció Budapest

Műanyag ablakcsere akció Budapest +36 70 770 0455. https://sites.google.com/site/ablakcserebudapesten/ HAU Brillant Design gazdaságos műanyag ablak Budapest, Aluplast ablak gyártó Budapest, Gealan ablak szakvélemény és tanácsadás Budapest, Iglo 5 műanyag ablak olcsón Budapest, Salamander brügmann ablak Budapest, Hevestherm 70 Standard Budapest, Kömmerling Kontur 70 Budapest, Schüco LIVING SI 82 MD Budapest, Műanyag ablakba szellőző beépítése Budapest, Műanyag ablak garanciával Budapest, Műanyag nyílászárók automata szellőztető Budapest, Műanyag ablak egyedi méretben Budapest, Műanyag abl...
2020-06-23 22:14:27

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:14:40

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

Műanyag ablakcsere akció Budapest

Műanyag ablakcsere akció Budapest +36 70 770 0455. https://sites.google.com/site/ablakcserebudapesten/ HAU Brillant Design gazdaságos műanyag ablak Budapest, Aluplast ablak gyártó Budapest, Gealan ablak szakvélemény és tanácsadás Budapest, Iglo 5 műanyag ablak olcsón Budapest, Salamander brügmann ablak Budapest, Hevestherm 70 Standard Budapest, Kömmerling Kontur 70 Budapest, Schüco LIVING SI 82 MD Budapest, Műanyag ablakba szellőző beépítése Budapest, Műanyag ablak garanciával Budapest, Műanyag nyílászárók automata szellőztető Budapest, Műanyag ablak egyedi méretben Budapest, Műanyag abl...
2020-06-23 22:14:45

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:15:34

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 22:15:34

Vágó egység gallyaprításra

Vágó egység gallyaprításra Eladó vágó egység 10 cm vastag átmérőjü gallyaprítására. Az egység minőséges anyagból van gyártva CNC gépeken. Használható nagy és kistraktor meghajtással / min.13 ló erő/ A kések HARDOX acélból készültek, élezhetőek és állíthatóak. 2 tengelyen 3+3 kés. Széles fogaskerék és rendkívül tartós zárt kétsoros csapágyak. Paraméterek: - aprított gally vastagság 0-10 cm-ig - végtermék hossza 6-16 cm - minimális motor fordulat 540/perc - maximális motor fordulat 1000/perc - kés szélessége 180 mm - kés vastagsága 12 mm - vágó egység súlya 180kg Az RS-1...
2020-06-23 22:15:34

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:15:34

Biztonságtechnikus állás

Biztonságtechnikai rendszerek telepítésére keresünk, heti 4 napos munkarendbe szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. Cégünk behatolás jelző rendszerek, RFID és biometrikus beléptető rendszerek, IP kamerás megfigyelő rendszerek, tűzjelző rendszerek kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozik országosan. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Havi nettó bér; 280.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:15:34

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 22:15:35

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   eszak korea mar 5g technologiat alkalmaz egyes hatarszakaszainak megfigyelesere   •   korhazba kerult oszter sandor ozvegye   •   mudzsahidek   •   a magyar honvedseg ezredeset gazoltak halalra az m1 esen csutortokon 3   •   beontes hereeltavolitas prosztatamasszazs a ferfibajok kezelesenek rovid tortenete   •   meghokkento dolgot arult el magarol janicsak veca   •   a koszovoi szovetsegi kapitany futballunnepnek nevezte a magyarok elleni meccset   •   rakay philip a kegyelmi botranyrol megdobbento hogy vegig lehet vinni egy ilyen ugyet ugy hogy arrol a miniszterelnoknek semmifele tudomasa sincs   •   ennyi volt szakitott a tv2 szerelmesparja mar kulon is koltoztek   •   how this year of working on zoom has affected your brain   •   keszen allok arra hogy megtegyek mindent amit csak lehet huzos pentekje lehet orban viktornak ujabb nagyinterju jelent meg vele   •   jakupcsek gabriella egy friss kepen mutatta meg a tinedzser lanyat   •   kiemelten fontos kozerdeknek minositette a kormany a motogp rendezesi joganak megszerzeset 4   •   arato andras a klubradiot sujto ujabb iteletrol rendkivul eroltetett vegtelenul aljas es gyava 2   •   punknak tartja magat a tortenesz fenegyerek   •   kelleket   •   altalanos sztrajk az argentin trump megszoritasai miatt   •   a fehervar legyozesevel eloszor kupagyoztes a debrecen 2   •   osszetorten gyaszol madai vivien   •   fullkrug mentette meg a nemetek becsuletet de igy is a kieses szelen a flick legenyseg az elso gigaszi meccs a vb n spanyolorszag nemetorszag   •   tomegverekedes tort ki a 4 6 os villamoson video   •   meghalt szabo ildiko   •   masodik vilaghaborus jelkep miatt all a bal nemetorszagban   •   gaspar zsolti a milliomos psg oglirol ranezesre meg sosem csinalt ketkezi munkat ganezhatna a disznok alol   •   ha egy no drasztikusan frizurat valt akkor annak oka van   •   megcsinaltak a mesterseges nyelvet megmondja milyen ize van a gyogyszernek   •   ezekben a varmegyekben fognak leggyakrabban ittas autost   •   a megengedett sebesseg csaknem ketszeresevel szaguldott egy volkswagenes nogradban 2   •   videora vettek tettuket azonnal lebuktak a kuntapolcai sirrongalok 2   •   bemutatjuk 2021 legnagyobb oscar varomanyosait   •   a csocselek szetverte az ap stabjanak felszereleset washingtonban   •   ilyet meg nem latott a vilag ujra kell jatszani a kosarmeccs utolso 03 masodpercet   •   magyarok szazezrei mozdultak meg egyszerre megerkeztek a lakasbiztositasi kampany elso szamai   •   hegedulni   •   izrael humanitarius folyosot nyitott gazaba az amerikai fenyegetes utan   •   nincs bocsanat ujabb drama johet karacsonykor a brit kiralyi csaladban   •   folytatodnak a kimeletlen csapasok gazara kiderult miert nincs ujra tuzszunet   •   marki zay peter uzent magyar peternek aki ezen munkalkodik mindig szamithat a tamogatasomra   •   egy kilenceves fiura tamadt egy medve alaszkaban   •   franciaorszagban mar este 6 tol kijarasi tilalom lesz 2   •   kim kardashian horrorsorozatban vallal szerepet   •   hockey canada apologizes reopens investigation into alleged sexual assault   •   carlos alcaraz egy csoda a 20 eves sztar a indian wells i dontoben is megallithatatlan volt   •   golfers wore red and black in honor of tiger woods during sundays play   •   police hunt for man who had rocket launcher and threatened belgiums top virologist 2   •   ujra dolgozik a botranyos kiserleterol elhiresult kinai kutato   •   ujra hodit es millios uzlet lett a zsakbamacska kinaban kepek   •   mar 2 meteres tavolsagon belul is halalos aramutest okozhat a vonatok felsovezeteke   •   tomegkarambol az m7 esen nyolc auto utkozott ossze balatonboglarnal 3   •   maig el a feltetelezes hogy nem gagarin volt az elso urhajos