Van-e értelme kötelezővé tenni a választáson való részvételt?

Míg Belgiumban alacsony a távolmaradók aránya, addig Görögországban, ahol szintén kötelező a szavazás, ez meghaladja a 40 százalékot. Ez arra utal, hogy a kötelező szavazás hatékonysága nagymértékben függ más tényezőktől is, mint például az állam képességétől a szankciók kiszabására és a polgárokban élő állami hitelességtől.
2024-04-26 18:10:18

2024-04-26 18:09:52

47 évvel ezelőtt ezen a napon vezették be Magyarországon azt a szabályt, mely kötelezővé tette a biztonsági öv viselését.
2024-03-31 10:05:59

47 évvel ezelőtt ezen a napon vezették be Magyarországon azt a szabályt, mely kötelezővé tette a biztonsági öv viselését.
2024-03-31 10:05:50

Közös fotón mutatta meg új szerelmét Tóth Dávid.
2024-03-19 09:06:36

Közös fotón mutatta meg új szerelmét Tóth Dávid.
2024-03-19 09:06:14

T. Danny a szakításáról: A szerelem még megvan, a lány már nincs

Post Content
2024-03-13 17:12:19

Schobert Norbi szívhez szóló üzenetben vallott szerelmet Rubint Rékának:

A névnapja alkalmából köszöntötte a feleségét Schobert Norbert, és közben elárulta, Rubint Réka sok évvel ezelőtt ugyanezen a napon az első komoly randijukat mondta le, de végül úgy
2023-11-10 20:06:17

2023-11-10 20:05:59

Majdnem halálra szurkálta szerelmét egy féltékeny borsodi nő

Kétszer hátba szúrta a férfit.
2023-10-10 11:28:46

Feleségül vette 71 éves szerelmét egy 17 éves fiú: ?Én vagyok a legszerencsésebb férj mindennap, amikor melletted ébredhetek?

A most 26 éves Gary Hardwick még 2015-ben vette feleségül az akkor 71 éves szerelmét, Almedát, akivel azóta is boldogan élnek együtt. A szokatlan páros olyannyira jól működik együtt, hogy nemrég egy közös OnlyFans-fiókot is létrehoztak.
2023-10-05 11:09:51

2023-10-05 10:57:50

2023-10-05 10:57:29

Több milliós bírságot kapott a Líra

Egy azonos neműek szerelmét feldolgozó regény miatt kell fizetniük.
2023-09-29 16:48:47

Csuti megmutatta új szerelmét

Csak úgy izzik köztük a levegő.
2023-06-02 20:10:32

Elvis adta össze Orosz Györgyöt és szerelmét

Micsoda esküvő! Világsztár énekes nyomdokaiba lépett Orosz György és kedvese, Krisztina, a humorista öt évvel a leánykérés után ugyanis Las Vegas egyik legismertebb esküvői kápolnájában elvette a szerelmét.
2023-05-12 19:06:21

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Szerelmét mentette meg egy pánikba esett férfi

2020-12-01 15:06:08

Kalapáccsal, harapófogóval, és késsel kínozta szerelmét a féltékeny nyíregyházi férfi

Aztán könyörgött a nőnek, hogy ne mondja meg, hogy ő bántalmazta.
2020-12-04 09:06:13

A Facebooknál nem teszik kötelezővé a vakcinát, oltás nélkül is lehet dolgozni

Több vállalat is azután engedi vissza az irodai dolgozókat az otthoni munkavégzésből, ha azok beoltották magukat a koronavírus ellen. A Facebooknál nincs ilyen elvárás.
2020-12-21 15:07:44

2020-12-21 15:07:46

Nem egységes az ellenzék álláspontja a koronavírus elleni oltásról

A Momentum kötelezővé tenné, a Jobbik ellenzi ezt, az LMP aktívan kampányol mellette, a DK az orosz vakcina tesztelését emberkísérletnek tartja.
2021-01-03 13:08:54

Férfivélemény: ?A lábszagoddal együtt kellesz bébi!?

Párkapcsolati kérdések.
2021-01-06 06:05:57

Férfivélemény: Kínos hétvégi dolgok, amiket a pasik imádnak a nőkben

Férfivélemény.
2021-01-10 05:08:19

ValóVilág: Renátó nagyon csúnyán ki fog kapni a párbajon

Szombat este kiválasztás volt a villában és ahogy sejthető volt, az egyre agresszívabbá váló Renátót szórták meg jelekkel a többiek. A szabályok szerint innentől kezdve szavazhatnak a nézők az RTL applikációban: dönthetnek, hogy Renátóra adják le a szavazatukat vagy a fantomképre (ami szerdán átvált annak a szereplőnek a nevére, akit Renátó kihív párbajellenfelének). Később ezt a döntésüket megváltozathatják. A vasárnapi összefoglalóban Puskás Peti megmutatta a szavazatok állását egy nap után: az egyik fej 93, a másik 7 százalékot kapott, és bár anomim módon közölték a jelenlegi állapotokat, ...
2021-01-10 23:05:40

Palvin Barbara disznóvágásra vitte a szerelmét

2021-01-11 12:07:04

FFP2-es maszkokat kell viselni Bajorországban a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben jövő héttől

Markus Söder bajor miniszterelnök szerint kötelezővé kellene tenni a koronavírus elleni oltást Németországban.
2021-01-12 19:06:06

2021-01-12 19:06:07

Mikor lett "macsóság" szidni a legénybúcsúkon a menyasszonyt?

"Na, eddig tartott a boldog életed" - és társaik...
2021-01-12 23:05:57

Szlávik: Ebben a tempóban nagyon lassan érjük el a nyájimmunitást

Ha a vakcina a mostani tempóban érkezik az országba, nagyon lassan érjük el a nyájimmunitást ? mondta Szlávik János az ATV Start című műsorában. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hozzátette, ráadásul ma 40-40 százalék azok aránya, akik beoltatnák és akik egyáltalán nem oltatnák be magukat. Ennek ellenére nem tenné kötelezővé a koronavírus elleni oltást, szerinte ugyanis ezt olyan vírusok esetében kell megtenni, amelyek eltüntethetők a Föld színéről. Ezzel szemben a koronavírus ? hasonlóan az influenzavírushoz ? légúton terjed és állandóan változik. Elmondta még, hogy a koronavír...
2021-01-13 13:05:45

Szlávik János: Magas átoltottság esetén értelmetlen a vakcinaútlevél

A főorvos nem tenné kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást.
2021-01-13 16:06:26

Szlávik János: Magas átoltottság esetén értelmetlen a vakcinaútlevél

A főorvos nem tenné kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást.
2021-01-13 16:06:26

Védőoltás: a munkáltatók csak Müller Cecíliában reménykedhetnek

Ha kötelezővé tennék a vakcinát, az már egy új egészségügyi foglalkoztatási feltétel lenne.
2021-01-18 16:06:03

Február közepéig meghosszabbítják a zárlatot Németországban

Országszerte kötelezővé teszik a jobban szűrő, FFP2-es orvosi maszkokat az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön.
2021-01-19 18:06:14

Február közepéig meghosszabbítják a zárlatot Németországban

Országszerte kötelezővé teszik a jobban szűrő, FFP2-es orvosi maszkokat az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön.
2021-01-19 19:06:18

Magyar sztárok, akik a közös munka során szerettek egymásba

Van, aki filmforgatáson, más tévéműsorban találta meg szerelmét, de olyanok is vannak, akik egy közös előadáson lettek szerelmesek.
2021-01-22 23:05:58

Franciaország az uniós országokból érkezőknek is kötelezővé teszi a negatív PCR-tesztet

A francia járványügyi szakemberek nagy része már egy harmadik általános karantén kihirdetését szeretné.
2021-01-25 21:06:04

Franciaország az uniós országokból érkezőknek is kötelezővé teszi a negatív PCR-tesztet

A francia járványügyi szakemberek nagy része már egy harmadik általános karantén kihirdetését szeretné.
2021-01-25 21:06:05

A kínai férfi eljegyzett egy szexbabát, mert könnyebb vele randizni, mint a valódi nőkkel

A 36 éves Xie Tianrongot tíz éve vonzották a szexbabák, de korábban nem volt pénze rá. 2019-ben kedvezményesen megvásárolta magának Mochit, és azóta ismerte meg az igaz szerelmet is ? olvasható a Sunban. A férfi imádja kedvesét, és rengeteg ajándékkal halmozza el: a babának már több mint 20 drága ruhája, 10 cipője és egy 12-es iPhone-ja is van. A babafanatikus azt állítja, hogy sokkal boldogabb Mochival, mint egy igazi nővel. A volt barátnőim mindig kértek tőlem valamit, és egyfolytában a telefonjukat bámulták, de Mochi egészen más. Ő nem követel semmit. Ráadásul minden figyelmét nekem szente...
2021-01-27 11:05:40

Lapáttal a kezében fenyegette volt szerelmét, hogy agyonveri, ha nem áll szóba vele

A férfi volt barátnője barátait és munkatársait is zaklatta, és megpróbálta elérni, hogy a gyámhivatal elvegye tőle a gyerekeit.
2021-01-29 09:05:57

Utazási korlátozásokat vezetett be Kanada a koronavírus miatt

Kötelezővé teszik a tesztelést is a Kanadába légi úton érkezők számára.
2021-01-30 08:06:07

Kötelezővé válik a maszkviselés az amerikai tömegközlekedésben

Donald Trump elnöksége alatt nem vették figyelembe az amerikai járványügy ajánlását a maszkviselésről.
2021-01-31 09:05:55

Kötelezővé válik a maszkviselés az amerikai tömegközlekedésben

Donald Trump elnöksége alatt nem vették figyelembe az amerikai járványügy ajánlását a maszkviselésről.
2021-01-31 09:05:56

Kötelezővé válik a maszkviselés az amerikai tömegközlekedésben

Donald Trump elnöksége alatt nem vették figyelembe az amerikai járványügy ajánlását a maszkviselésről.
2021-01-31 10:05:56

Betelefonált a rendőrségre egy férfi, hogy felrobbant három épületet, ha nem találkozhat a szerelmével

Két érdi és egy százhalombattai épület felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi a segélyhívón vasárnap délután. A telefonáló Portyás Sándorként mutatkozott be és találkát követelt egy nőismerősével azzal, hogy különben beváltja fenyegetését. A bejelentés tartalma alapján haladéktalanul rendőri erők indultak a három címre, az elsőként küldött egységekhez további megerősítő erők is csatlakoztak, rövid időn belül fél kapitányságnyi egyenruhás hasított a helyszínekre. Az épületek kiürítése és átvizsgálása még tartott, amikor  Budapesten a Margit körúton sikerült elfogni a robbantásokkal fenyegető...
2021-02-01 15:05:41

Kötelezővé teszik a vírustesztet az ingázók számára Ausztriában

Csak azt a tesztet fogadják el, amit szakember készít.
2021-02-03 20:05:55

Ausztria az ingázóknak is kötelezővé teszi a vírustesztet

Brit állampolgárok csak kivételes esetben utazhatnak be az országba.
2021-02-03 20:05:57

Ausztria az ingázóknak is kötelezővé teszi a vírustesztet

Brit állampolgárok csak kivételes esetben utazhatnak be az országba.
2021-02-03 20:05:57

Meghalt a férjem, és vele együtt egy részem, de jogom van újra szerelembe esni

Kivártuk, míg életem szerelmét teljesen megeszi a gyilkos kór.
2021-02-04 06:06:56

Meghalt Haya Harareet, a Ben Hur női főszereplője

89 éves korában szerdán, angliai otthonában elhunyt Haya Harareet, a Ben Hur női főszereplője, írja a Haaretz. Ő volt az első izraeli színész, aki betört Hollywoodba, de nem tudta fenntartani a sikerét, és a hatvanas években visszavonult. Az 1931-ben, Haifán, Haya Neuberg néven született színésznő első nagy elismerését az 1955-ös izraeli Hill 24 Doesn?t Answer című háborús filmben alakított szerepéért kapta Cannes-ban, de a világhírű sikert a William Wyler Ben Hur című filmje hozta 1959-ben, akivel a színész Cannes-ban ismerkedett meg. A rendező raagszkodott hozzá, hogy ő alakítsa a film női ...
2021-02-05 09:05:42

Férfivélemény: nem csak a nőket hagyják faképnél...

Átverve, megalázva, becsapva férfiként...
2021-02-06 06:05:59

Vallomás: Sosem éreztem a mindent elsöprő szerelmet

Csak langymeleget érzek, amikor perzselő tűznek kéne emésztenie
2021-02-07 06:06:10

Weisz Fanni bolondozós fotókon mutatta meg a szerelmét

Tavaly októberben vállalták fel a kapcsolatukat.
2021-02-07 11:05:59

Jártak már virtuális múzeumi randin? A szerelmesek napján megtehetik!

A legszebb műalkotásokkal ünnepelhetik a szerelmet otthonról.
2021-02-09 14:06:01

A kamera előtt verte véresre élettársát egy férfi Tatabányán - videó

Fojtogatta is, és azt kiabálta neki, hogy meg fogja ölni.
2021-02-10 10:06:01

Férje a 2120-as világjárványt is Tóth Gabival töltené

Éppen három éve annak, hogy először randizott Tóth Gabival Krausz Gábor. Azóta már van egy kislányuk is.
2021-02-13 19:06:05

Valentin-nap ölte meg szerelmét a féltékeny, csalfa asszony

A nő beleszeretett egy munkatársába, majd a válóperen kibékült férjével. Kapcsolatuk azonban teljesen megváltozott.
2021-02-14 11:06:01

Nem teheti kötelezővé a munkaadó a COVID-19 elleni védőoltást a munkavégzéshez

A koronavírus elleni védőoltás számos egyéb kérdés mellett, fontos munkajogi kérdéseket is felvet. A vakcina beadatása jelenleg nem kötelező hazánkban, így a munkáltató sem teheti azzá, még feladatkörhöz kötötten sem. A munkaadónak ugyanakkor jogszabályi kötelessége fenntartani az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörnyezetet, mindezt azonban a rendelkezésére álló eszközökkel, jogszerű korlátok között kell megtennie. Amennyiben a munkáltató kötelezővé tenné a munkavállaló számára a védőoltást vagy a dolgozót bármilyen hátrány érné amiatt, hogy nem adatja be magának a vakcinát, ...
2021-02-15 16:05:39

A munkáltató nem teheti kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást

Az állásinterjún sem lehet rákérdezni, hogy a jelentkező be van oltva vagy sem.
2021-02-15 17:05:55

A munkaadó nem teheti kötelezővé a védőoltást

Az oltakozásra irányuló kérdést az állásinterjún sem lehet feltenni.
2021-02-15 17:05:57

A munkáltató nem teheti kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást

Az állásinterjún sem lehet rákérdezni, hogy a jelentkező be van oltva vagy sem.
2021-02-15 17:06:00

Két fesztiválról öt díjat hozott el a Hab

Lakos Nóra romantikus komédiáját, a Habot különdíjjal, a legjobb rendező, a legjobb forgatókönyv, a legjobb casting és a legjobb látvány díjával jutalmazta a párizsi nemzetközi filmfesztivál zsűrije, továbbá a londoni a Love Story fesztiválon a legjobb játékfilm díját is elnyerte a hétvégén. A filmet Valentin-napon tűzte műsorra a járványhelyzet miatt idén kizárólag online megrendezett francia fesztivál, de a vetítést követően a közönség a ?virtuális Montmartre?-on találkozhatott Lakos Nórával. A magyar mozikban tavaly bemutatott Hab a párizsi fesztivál zsűrijétől elnyerte a különdíjat és a l...
2021-02-16 13:05:40

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   R   •   Leverkusen   •   N   •   jazz   •   tes   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   sadasdhirek   •   youtube   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megegye   •   szja visszaterites nyugdijpremium novak katalin most mindenrol beszamolt   •   lazar janos haboruban nem lehet orszagot epiteni   •   demeter szilard magyar peter gyurcsany ferenc munkajat teszi tonkre   •   alexei navalny russian officials bring new fraud charges   •   egy sor hianyossagot talalt az mnb az unicreditnel 28 millios birsag lett a vege   •   felborult a funyiroval belefulladt egy patakba   •   lecserelhetik a fel fidesz frakciot brusszelben   •   hivatalos conte lett a tottenham hotspur vezetoedzoje   •   mikulastroli es fenytroli is jarja iden budapestet 2   •   orulhetnek az edesszaju veganok erkezik a novenyi tejes kitkat   •   pakistani police say 5 chinese nationals and their local driver were killed in a suicide attack   •   sikerigyertvegetnegy magyarurhajosjelolti zolaciostreningje   •   protesters burn part of guatemalas congress building   •   meggyilkoltak iran egyik vezeto atomtudosat   •   dwts cooky es szecsi debora estek ki a musorbol   •   joe millionaire for richer or poorer ends with a surprising goodbye   •   netanyahu convicted spy pollard expected in israel soon   •   bezartak a sorbonne t miutan tunteto diakok elfoglaltak az egyetem epuleteit   •   tiz merkozes ota nyeretlen a la liga ujonccsapata   •   holtan talaltak meg a par napja eltunt magyar edesanyat 3   •   egy new york i arveresen akartak eladni a kolozsvari zsido hitkozsegtol ellopott jegyzokonyvet   •   covid conspiracy theorist barred from hospitals after filming   •   pasztor anna ofelsege kemnoje volt nagyon szoke nagyon jatekos holgy voltam igy beszerveztek kemnek   •   tobb millio forint ertekben loptak el ekszereket oket keresi a rendorseg video   •   chaos engulfs airport as navalny lands back home to face down putin   •   uj vagany lesz kobanya felso es rakos kozott   •   fertozesgyanu miatt megint karantenba vonult boris johnson 2   •   dijaztak azokat az ettermeket melyek a virus alatt is igyekeztek kornyezettudatosan mukodni 2   •   inyenc fogasok a multbol ezeket a recepteket erdemes ujra elovenni   •   marabu feknyuz asszonysag es urasag 2   •   18555r1418560r141856 5r1417565r1415565r14 16560r14165optioncom ckforms   •   golovin vlagyimir a kozonseget hallva tudtak a lanyok hogy sebezhetetlenek   •   nehany ora gyakorlorepules utan mar eles bevetese volt franko endrenek   •   kozosen mondjuk ki hogy eleg volt magyar peter fontos reszleteket kozolt a mai tuntetese kapcsan 2   •   mar kaphato az otthoni koronavirus gyorsteszt   •   megszolalt a magyar posta a kamu csomagok kapcsan 2   •   with stunning black and white images photographer mario macilau uses the language of his craft to question society   •   bizonytalan ideig nem uzemel az egyik hataratkelohely   •   journalist identities hijacked to spread fake news   •   marabu feknyuz bizhatok a vakcinaban 2   •   united reportedly begins operating covid 19 vaccine shipment flights   •   a kinai ferfi eljegyzett egy szexbabat mert konnyebb vele randizni mint a valodi nokkel   •   all a bal oroszorszag egyik legnagyobb szovetsegese fordult putyin legfontosabb embere ellen 2   •   merkel szerint problematikus trump kitiltasa a twitterrol   •   uj kezdet a tragedia utan ide kerulnek a szadai szafariparkban elhunyt elefantok tarsai   •   marabu feknyuz nicsak a palkovics ur   •   ezt hagyta rank leonardo da vinci itt tartanak a polihisztor talalmanyai napjainkban   •   us returns egon schiele art stolen by nazis to heirs   •   retteghetnek a kereskedok komoly bunteteseket kaphatnak a nagy aremelkedesek miatt