Páratlan biztonsági résre derült fény: veszélyben a világ egyik legnagyobb hadihajója

Az Egyesült Államok és Japán nem lehetett túl boldog, amikor meglátták azokat a felvételeket, amelyeket egy ismeretlen szerző készített drónnal.
2024-05-10 15:07:25

Ez jöhet a Google kereső helyett

Az OpenAI egyelőre nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy a jövőben az interneten keres majd válaszok után a ChatGPT, és le is hivatkozza a forrásokat.
2024-05-10 10:11:32

A kormány hadat üzent a vérszívóknak, fontos feladatot kapott a pénzügyminiszter

A Magyar Közlönyből derült ki a döntés.
2024-05-10 10:11:07

Daganatot találtak Kris Jenner szervezetében

A sorozatukból derült fény az egészségügyi állapotára.
2024-05-10 10:10:40

A kormány hadat üzent a vérszívóknak, fontos feladatot kapott a pénzügyminiszter

A Magyar Közlönyből derült ki a döntés.
2024-05-10 10:07:13

Bár többségünk tudja, hogy egyre nagyobb szükség van az áramhálózat fejlesztésére, hiszen napról-napra növekszik áramigényünk, arról mégsem tudunk sokat, hogy mi zajlik a háttérben. Papp Gergő- "Pimasz úr" az E.ON szakembereivel járt utána, miért kell a napelemek terjedésével megújítani az áramhálózatot, de olyan dolgokra is fény derült, hogy miért hasznos a mosogatógépet időzítőre állítani.
2024-05-10 10:06:17

2024-05-10 10:06:00

Döbbenetes és sokkoló! Az életéért küzd Tompos Kátya. A Jászai Mari-díjas színésznő a színfalak mögött évek óta vívja élete legnagyobb csatáját, amire a Fábián Juli Emlékalapítvány posztjából derült fény. Így vált világossá sokak számára, hogy a népszerű színésznő súlyos daganatos betegségben szenved.
2024-05-10 05:06:07

2024-05-10 04:05:49

Ez jöhet a Google kereső helyett

Az OpenAI egyelőre nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy a jövőben az interneten keres majd válaszok után a ChatGPT, és le is hivatkozza a forrásokat.
2024-05-09 20:11:01

2024-05-09 20:10:43

Komoly feltételeket szabtak: csak így járőrözhetnek hazánkban a kínai rendőrök

Újabb fontos információk derültek ki a hamarosan Magyarországon járőröző kínai rendőrökkel kapcsolatban. Nemcsak nem intézkedhetnek majd magyar kollégák nélkül, de még bilincset sem használhatnak.
2024-05-09 18:07:24

2024-05-09 18:07:03

2024-05-09 18:06:33

Fekete óriásteknős tűnt fel egy floridai tengerparton

A bőrhátú tengeri fekete teknős a dinoszauruszok kora óta fennmaradt faj.
2024-05-09 17:09:45

Látványos videóban mutatja be a NASA, mi történne, ha beleesnénk egy fekete lyukba

Az amerikai űrügynökség vadonatúj számítógépe készítette el a fantasztikus szimulációt.
2024-05-09 14:10:00

Hollywoodi sztárok is jönnek a budapesti Comic Conra

2024-05-08 17:10:22

Jönnek a kormány legújabb bejelentései

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtök 10:30-kor ismerteti a kormány legújabb ülését.
2024-05-08 15:07:28

Hatalmas fekete lyukakat látott meg a James Webb űrteleszkóp 13 000 000 000 fényévre

A tudomány számára rejtély, hogy az ősi fekete lyukak miként válhattak rövid idő leforgása alatt ennyire hatalmassá. A válaszhoz a James Webb űrteleszkóp mérése viheti közelebb a tudósokat.
2024-05-08 14:11:58

2024-05-08 14:11:48

X-Faktor: kiestek, mégis bizonyított a Prove

Drámai vita a mentorok között, az idén az ítészekhez csatlakozó Csobot Adél a sírás határán ? így írható le a szombati X-Faktor második válogatóján feltűnt Prove zenekar bemutatkozása. Az öttagú zenekar a műsorban tényleg nem volt igazán jó, de aki picit is kutakodik az interneten, gyorsan rátalál a srácokra, sőt kiderül: pillanatnyi energiavesztés állhat a produkció mögött, hiszen több helyen is bizonyították már a tehetségüket.
2021-10-18 13:05:41

2021-10-18 13:05:42

X-Faktor: az álruhás Istenes Bence versenyzőnek adta ki magát, Csobot Adél is alig akarta felismerni

Az X-Faktor szombati válogatójában ismét rengeteg jelentkezőt hallgatott meg a zsűri, hogy néhányat beválogathasson a következő fordulóba. Az egyik versenyző már az első pillanattól kezdve gyanúsnak tűnt, ugyanis nem akarta felfedni az arcát, amit napszemüveggel és egy fekete kendővel takart el. Miller Dávid is zavarodott volt, miután pár mondat erejéig beszélt a versenyzővel. Az előadása közben azonban már kiderült, hogy Istenes Bencéről van szó, aki beöltözve ment be a stúdióba, hogy énekeljen egyet Csobot Adélnak. The post X-Faktor: az álruhás Istenes Bence versenyzőnek adta ki magát, Cso...
2021-10-31 09:06:25

X-Faktor: A zsűri megkapta, melyik kategória versenyzőit kell idén mentorálniuk

A hétvége mindkét napjára X-Faktorral készült az RTL Klub: szombaton előbb a mentoroknak osztották ki, melyik kategória versenyzőit kell majd segíteniük az évad folyamán, majd Gáspár Laci választhatta ki, kiket szeretne a mentorházba elvinni. Puskás-Dallos Peti a lányokkal dolgozik majd együtt, ByeAlex a fiúkat segítheti, Gáspár Laci a 22 év feletti kategória versenyzőit mentorálja majd, Csobot Adél pedig a zenekarokkal dolgozhat együtt. A döntésekre kapott reakciókat a lentebbi videóban lehet megnézni: The post X-Faktor: A zsűri megkapta, melyik kategória versenyzőit kell idén mentorál...
2021-11-07 09:07:13

X-Faktor 2021: Fontos dolgot kért Gáspár Laci Puskás-Dallos Petitől - videó

Az X-Faktor ma esti adásában kiderül, hogy a mentorok kiket visznek tovább a mentorházba. Addig is néhány exkluzív jelenetből fény derül pár titokra, például arra, hogy miért is lesz más ez az évad ByeAlexnek és Puskás-Dallos Petinek egyaránt.
2021-11-07 16:07:37

2021-11-07 16:07:38

X-Faktor: Paulina fellép majd a 2022-es Sziget Fesztiválon

Szombaton ért véget az X-Faktor tizedik szériája, melyet a tinédzser Alee nyert meg. A rapper elmondta, mihez kezd a nyereménnyel, azaz a tizenkét millió forinttal. A döntő második helyezettje Paulina lett, akit még korábban, az egyik próbája közben meglátogatták a Sziget Fesztivál szervezői, hogy elmondják neki, szeretnék, ha ő lépne fel a 2022-es fesztiválon. Mégpedig azért, mert a tizenkét döntős közül, akik megnyerhetik ezt a lehetőséget, őt választották. A találkozásukról videó is készült, Paulina a hír hallatán örömében sikítozni kezdett. A Szigeten való fellépés nagyon régi álmom volt,...
2021-12-20 17:08:29

Xbox nélkül is lehet majd xboxozni, csak egy kis kütyüt kell bedugni a tévébe

Egy éven belül megjelenhet a Microsoft Xbox felhőalapú játékokhoz való streamingeszköze, azonban nem csupán játékok streamelésére lesz majd bevethető.
2022-05-11 18:12:39

2022-05-11 18:18:40

Xavi nem mondott le Messiről, visszacsábítaná az argentin szupersztárt a Barcához

A PSG játékosa egyelőre kivár, fontos kéréssel fordult a francia klubhoz.
2022-07-25 12:09:07

X-Faktor: ByeAlex videómontázzsal igazolta, hogy már évek óta asztalra tett lábbal zsűrizik

A hét elején megírtuk, hogy a tévénézőknek nem igazán jött át, hogy ByeAlex asztalra tett lábbal zsűrizett az X-Faktor két adásában, mialatt a mentorházas produkciókat nézték végig. Akkor egyébként úgy reagált az énekes, ?neki így kényelmes?. Kapcsolódó A tévénézők felrótták ByeAlexnek, miért asztalra feltett lábbal zsűrizik: az énekes azt mondja, így kényelmes Gyorsan rövidre zárta a témát. Új Instagram-posztjában pedig már arról ír, hogy nem is újkeletű volt a jelenség a részéről, mert már évek óta így ült a műsorban ? ezt egy videómontázzsal igazolta. Szóval. Nekem az a fura, hogy a...
2022-10-20 16:13:24

X-Faktor: Kiderült, kikkel duetteznek a versenyzők az elődöntőben

Négy énekes van még versenyben az X-Faktor idei évadában, most szombaton lesz az elődöntő. A versenyzők duettekkel is színpadra lépnek majd, a Fókusz mai adásából pedig kiderült, kikkel énekelnek majd együtt. Mihályfi Luca Takács Nikolasszal, Kiss Kevin Szikora Róberttel, Helfy Alexa Kocsis Paulinával, Sólyom Bernadett pedig a Bagossy Brothers Company-vel ad majd elő közösen dalt. The post X-Faktor: Kiderült, kikkel duetteznek a versenyzők az elődöntőben first appeared on 24.hu.
2022-11-10 21:15:04

XVI. Benedek pápa élete: hivatásában elérte mindazt, amit csak lehetett

XVI. Benedek pápa, született Joseph Ratzinger, Marktl am Innben látta meg a napvilágot, Joseph és Maria Ratzinger harmadik gyermekeként 1927. április 16-án, éppen húsvét előtt, nagyszombaton. Egyszerű és szerény életét az Istennek és a hitnek szentelte, amely olyannyira betöltötte lelkét, hogy hivatásában elérte mindazt, amit csak lehetett, és annál sokkal többet.
2022-12-31 12:07:33

2022-12-31 12:09:16

2022-12-31 12:11:16

X-Faktor: újabb mentor kilétére derült fény

2024-04-15 07:08:15

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:42

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Az Ön hirdetését is szívesen látjuk az oldalunkon

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Bármit meghirdethet amit csak akar, de csak a felhasználási feltételeknek figyelembe vételével. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra adhatja fel hirdetését pár kattintással.
2020-06-20 16:41:43

Online modelleket keresünk!

Fiatal nőket keresünk azonnal kezdhető modell munkára. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Csak nagykorúaknak! Jelentkezz még ma! További információ és jelentkezés: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:43

Szeretettel várunk az apróhírdető centrum oldalunkra

Akár vállalkozó vagy, akár magánszemély, ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Te csak add fel a hirdetést, a többi a mi dolgunk. Bízz bennünk!
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:43

Bioptron lámpa bérlés, kölcsönzés.

Bioptron lámpa bérlés, Bioptron lámpa kölcsönzés: 06 70 429-8212. Ezek a 4, 11, vagy 15 cm. átmérőjű orvosi készülékek alkalmasak a Bioptron polarizált fényterápia segítségével: felfekvések, fekélyek teljes meggyógyítására - a sebek szokásosnál szebb és gyorsabb gyógyulására - reumás és ízületi panaszokra - égési sérülésre - fájdalomcsillapításra -bõrproblémákra, ránctalanításra, kozmetikai kezelésre. Kauciót nem kérünk. Megrendelés csak telefonon lehetséges! A járvány idején nincs kiszállítás, érte kell jönni. Megrendelés, csak telefonon.
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakásba, építhetőek be, kivéve „Dán-ház panel nem” Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:46

Kéményajtó beépítés!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető ...
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók beépítése!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja. Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal. Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, megfizethető áron! 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

KUKA 60l, 80l, 110l, fekete és 120l. 240l. hat féle színben, vagy különböző tetővel

Kuka,szelektív hulladéktároló 120l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben továbbá 240l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben.valamint fedél barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben,tengely 120l. tengely 240l. és kerekek is kaphatók. 60l.,80l.,gurolós, 85l.,110l., kerek, 110l. horganyzott fém és többféle szemétgyűjtő konténer különböző színekben. https://www.fjsbt.hu/kukahulladekgyujto-edenyek-k49906/name/asc
2020-06-20 16:41:46

KUKA 60l, 80l, 110l, fekete és 120l. 240l. hat féle színben, vagy különböző tetővel

Kuka,szelektív hulladéktároló 120l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben továbbá 240l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben.valamint fedél barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben,tengely 120l. tengely 240l. és kerekek is kaphatók. 60l.,80l.,gurolós, 85l.,110l., kerek, 110l. horganyzott fém és többféle szemétgyűjtő konténer különböző színekben. https://www.fjsbt.hu/kukahulladekgyujto-edenyek-k49906/name/asc
2020-06-20 16:41:46

KUKA 60l, 80l, 110l, fekete és 120l. 240l. hat féle színben, vagy különböző tetővel

Kuka,szelektív hulladéktároló 120l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben továbbá 240l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben.valamint fedél barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben,tengely 120l. tengely 240l. és kerekek is kaphatók. 60l.,80l.,gurolós, 85l.,110l., kerek, 110l. horganyzott fém és többféle szemétgyűjtő konténer különböző színekben. https://www.fjsbt.hu/kukahulladekgyujto-edenyek-k49906/name/asc
2020-06-20 16:41:46

KUKA 60l, 80l, 110l, fekete és 120l. 240l. hat féle színben, vagy különböző tetővel

Kuka,szelektív hulladéktároló 120l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben továbbá 240l. barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben.valamint fedél barna,fekete,kék,sárga,piros és zöld színekben,tengely 120l. tengely 240l. és kerekek is kaphatók. 60l.,80l.,gurolós, 85l.,110l., kerek, 110l. horganyzott fém és többféle szemétgyűjtő konténer különböző színekben. https://www.fjsbt.hu/kukahulladekgyujto-edenyek-k49906/name/asc
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók beépítése!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja. Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal. Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, megfizethető áron! 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:46

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   mag   •   K   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   israel election hopes and fears play out in crater town   •   ime a motogp 2021 es szupersportos bmw m biztonsagi autoi 2   •   ellenzeki politikusok demokraciaparti aktivistak tucatjait vettek orizetbe hongkongban   •   igy verik at a magyarokat akik egy kis kedvezmenyert maris bedolnek   •   howie mandel shares hes ok after collapsing at starbucks   •   how democrats miscalculated manchin and later won him back   •   illegalisan vagtak ki tobb szaz fat jaszalsoszentgyorgyn el   •   djokovic nagyon jol kezdett fucsovics ellen wimbledonban   •   kamion utkozott busszal az m3 as autopalyan egy masik pedig szalagkorlatnak hajtott   •   nagy gyomrost ad a kornyezetnek az etelrendelesek csomagolasa 4   •   africas week in pictures 1 7 january 2021 2   •   halalos balesetet szenvedett egy motoros vecsesnel   •   reagalt a tiktok ezt uzentek amerikanak ahol be akarjak tiltani a platformot 2   •   schmidt maria szerint kiralysag hogy orban viktor viszonyitasi pont lett amerikaban 2   •   szomoru bejelentest tett szell tamas   •   halasz judit nem szol bele az unokai neveltetesebe eleinte nehezen ment a hallgatas   •   szerbia kozos vakcinagyarat epit kinaval es az egyesult arab emirsegekkel   •   oroszlanna zsiraffa gepardda varazsolja a kutyusokat egy hires kozmetikus amivel kozel felmilliard forintot keres egy ev alatt galeria 2   •   spanyolorszagban gyorsul a koronavirus terjedese 3   •   a miniszterelnoki kabinetiroda beperelte marki zay peter partjat   •   a haboruk ellenere visszaesett a vilagban a fegyverkereskedelem 4   •   egyre tobben utaznak az europai unioba   •   american university hopes to fill higher ed gap in iraq 2   •   megviccelte a buszsofor a szelfizo turistat video   •   tgdxcmail   •   szingapurba helyezi at fohadiszallasat a brexit hivo brit uzletember   •   a takarekbank elemzoi nyertek a refinitive starmine dijat 2020 ban   •   demeter szilard elmondta miert nincs egy no sem a petofi zenei tanacsban   •   tudta magyarorszagon is volt mar szesztilalom durvabb mint amerikaban na de meddig lehetett elvenni a neptol a piat ime a valasz 2   •   megtalaltak a tavaly eltunt keteves francia kisfiu csontjait   •   a google ledobja az atombombat az e mailekre amiket senki nem akar latni   •   tuesdays timed teaser who broke up the beatles macca   •   kirugtak az osztrak kozmedia vezetojet az orban viktorrol irt izlestelen bejegyzese miatt 2   •   felkerult a forbes milliardoslistajara a chatgpt atyja   •   furcsa modon alkalmazkodnak a polipok az oceanok novekvo savassagahoz   •   thousands of hong kongers locked down to contain coronavirus   •   uj tudomanyag alakult ki a klimavaltozas miatt mely a szivunket is erinti 2   •   allatvedelmi parlamenti csoport jott letre   •   lezuhant egy kisrepulo indianaban ket ember meghalt   •   stadiont epitettek a csapatuknak ahova nem lephettek be meg sincsenek naluk boldogabb drukkerek   •   tobb tucat beteg lett rosszul a romlott eteltol egy budapesti korhazban   •   elarulta egy modell hogy milyen volt a szex hugh hefnerrel   •   nehezebb munkat hosszu ingazast is vallalna a magyarok tobbsege hogy megtarthassa az allasat   •   mit tudnak a 16 ezer forintos kutyuk amik figyelik a legzesunket mozgasunkat alvasunkat   •   felmeztelen muveszek molotov koktelos svajciak karnevalozo jarvanytagadok suru volt a tuntetok hete europaban   •   jegybanktorveny egyelore meghatralt a kormany   •   duterte megis csak a lanyat inditja elnoknek jovore 3   •   megrugott egy terhes not egy ferfi borsodban   •   uj kockazatkezelesi rendszer valik elerhetove a mezogazdasagi termeloknek   •   ibm suspends ads on x after they appeared next to nazi posts