Egyedülálló légvédelmi rendszert épített Ukrajna, de ez sem úszta meg az orosz Lancet haragját

Úgy néz ki, felrobbantotta az orosz hadsereg Ukrajna egyik igazi ritkaságnak számító Supacat-alapú mobil légvédelmi rendszerét. A feladatot épp egy Lancet páncéltörő drón teljesítette.
2024-05-08 10:08:02

Elátkozottnak tartották az Európai Unió himnuszát

Minden idők egyik legismertebb zeneműve kétszáz éves lett.
2024-05-07 12:09:18

Elérte Ukrajna, amit akart: szinte teljesen megszakadt az egyik legfontosabb orosz utánpótlási útvonal

A Krími híd elleni ukrán támadások miatt szinte teljesen felfüggesztették az orosz erők az építmény katonai célú használatát és inkább szárazföldi útvonalakon szállítanak utánpótlást a frontvonalakra - írja az Independent hírszerzési információkra és műholdfelvételekre hivatkozva.
2024-05-07 10:08:00

Besokallt Moszkva: példátlan fenyegetést kapott az egyik legerősebb NATO-tagállam

Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai objektum és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
2024-05-06 17:09:30

Elkészült a világ leghosszabb bagettje - videó

Visszavették az ország egyik legismertebb jelképének rekordját.
2024-05-06 11:10:42

Videó: mesteri módon szerelték le az oroszok Ukrajna egyik legfélelmetesebb fegyverét

A Baba-Jaga becenévre keresztelt ukrán fejlesztésű drón Kijev arzenáljának egyik legfélelmetesebb tartozéka: a nagy méretű fegyver komoly bombaterhet képes levegőbe emelni, egy hátránya ugyanakkor van: többi "kollégájához" képest borzasztó nagy célpontot nyújt, amit az orosz mesterlövészek most ki is használtak.
2024-05-06 11:09:07

Lábon lőtték az orosz gáz- és olajipart, Putyin háborúja beütött az energiaágazatnak

Az orosz olaj- és gázágazat, amely az ukrajnai háború egyik kulcsfontosságú finanszírozási forrása, munkaerőhiánnyal küzd, mivel a gazdaság teljes háborús mozgósítása súlyosbítja a régóta fennálló demográfiai problémákat. A szankciók és a rubel elértéktelenedése miatt pedig a vendégmunkások sem érkeznek már Oroszországba. Mindez súlyos gazdasági problémákat okozhat már közép távon is.
2024-05-06 10:07:17

Botrány Európa egyik legerősebb hadseregben, Csasziv Jar határában dúlnak a harcok - Háborús híreink hétfőn

Több ezer online beszélgetés tartalma szivárgott ki a német fegyveres erőktől. Az orosz csapatok elérték a donbaszi Csasziv Jar határát, nem lehet kizárni, hogy a nyár közepén már Kramatorszk lesz a célpont. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
2024-05-06 07:06:46

A szlovák kormány nyújt védelmet az Európát behálózó orosz propagandahálózat vezetőjének

Több európai hírszerző szolgálat szerint is Artyom Marcsevszkij volt az oroszpárti ukrán oligarcha, Viktor Medvedcsuk mellett a Voice of Europe nevű, orosz propagandát terjesztő híroldal irányítója és egyben egyik finanszírozója is.
2024-05-02 13:11:44

2024-05-02 13:10:53

Karlendítő csoportot fotóztak a Mi Hazánk majálisán

Karlendítő embereket fotózott a Telex a Mi Hazánk majálisán. A párt a Bikás parkban tartott majálist, majd a lap egyik fotósa észrevette, hogy nem sokkal felettük a dombon katonai jellegű ruhában állnak emberek egy csoportképhez. Egy angyalos címeres zászlót tartottak, és többen karlendítésbe kezdtek. Erről a lap cikkében fotót is lehet látni. A karlendítésről Novák Elődöt is megkérdezték, aki azt mondta: Az a véleményem, hogy rendkívül jó nyomozó a Telex, hogy egy többezres rendezvényen, szerintem nagy nehezen, találtak egy ilyen jelenetet. Én ilyet nem láttam. De sokezren fordulnak meg itt, ...
2024-05-01 20:07:08

Így néz ki a világ legrégebbi szállodája

52 generáció birtokolta.
2024-05-01 09:08:58

Bugyiban mutogatja magát Emily Ratajkowski - képek

A világ egyik legismertebb modellje, közel 30 millió követője van.
2024-04-30 18:10:23

Orosz rakétatámadas után lángba borult az odesszai Harry Potter-kastély

Újabb orosz találat érte Ukrajna egyik fontos épületét, ezúttal az odesszai Harry Potter-kastély szenvedte el a támadást. Az épület lángba borult és az első hírek szerint legalább négyen meghaltak.
2024-04-30 13:06:34

2024-04-30 13:06:10

2024-04-30 13:05:57

Cseh Katalin nem engedi be a Fradi spájzba az orosz medvét

Még jó, hogy Cseh Katalin zsebében van a Fradi spájz kulcsa. Máskülönben már régen betette volna az egyik szőrös mancsát az Üllői útra az orosz medve. Szerencsére, a Momentum EP-képviselője ott áll a vártán és arra készül, hogy megtorpedózza az UEFA elnökénél az állítólag küszöbön álló FTC, Gazprom szponzori szerződést.
2024-04-29 17:10:00

Konkrét számok jöttek a NATO egyik legerősebb országából: ekkora lehet az orosz hadsereg vesztesége

Konkrét számokat közölt Leo Docherty, Nagy-Britannia fegyveres erőkért felelős minisztere arról, hogy mekkorára becsülik az orosz haderő ukrajnai veszteségeit.
2024-04-29 16:07:15

Költözhet a Mona Lisa

Elköltözhet jelenlegi helyéről a világ egyik legismertebb festménye, a Mona Lisa.
2024-04-29 09:07:13

Költözhet a Mona Lisa

Elköltözhet jelenlegi helyéről a világ egyik legismertebb festménye, a Mona Lisa.
2024-04-29 09:06:44

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:24

2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:46

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

Az egyik exatlonos már a rajt előtt megszegett egy szabályt

Palik László felelősségre vonta.
2020-12-28 21:06:09

Maradona csapata kiütéses győzelmet aratott

A Napoli méltó módon tisztelgett minden idők egyik legjobb focistája előtt.
2020-11-29 22:07:39

Danyiil Medvegyev nyerte meg az ATP-világbajnokságot

Az orosz teniszező veretlenül szerezte meg pályafutása első vb-címét.
2020-11-22 22:05:59

Maradona nem lehetett Aranylabdás, de nem is volt szüksége rá

Szubjektív emlékezés az egyetemes futballtörténelem egyik legnagyobb alakjára.
2020-11-25 22:06:05

Orosz győzelem az ATP-világbajnokság döntőjében

Danyiil Medvegyev három játszmában verte az osztrák Dominic Thiemet.
2020-11-22 22:05:57

Moszkva szerint már költöznek vissza a menekültek Hegyi-Karabahba

Tizenkilenc, visszatérő menekülteket szállító autóbuszt kísértek végig az orosz egységek az Örményországot Hegyi-Karabahhal összekötő lacsini folyosón - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
2020-11-15 20:11:40

Sahin: Jövő télre visszaáll a normális élet

Az idei év még kemény lesz az eddigi legbiztatóbb koronavírus-védőoltás egyik atyja szerint.
2020-11-15 20:13:58

Moszkva szerint már költöznek vissza a menekültek Hegyi-Karabahba

Tizenkilenc, visszatérő menekülteket szállító autóbuszt kísértek végig az orosz egységek az Örményországot Hegyi-Karabahhal összekötő lacsini folyosón - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
2020-11-15 20:14:00

Ferrari szívvel: keveset futott Lancia Thema 8.32 várja új gazdáját

Ez a V8-as erőforrással szerelt olasz típus korának egyik legsportosabb szedánja volt.
2020-11-15 20:15:39

Moszkva szerint már költöznek vissza a menekültek Hegyi-Karabahba

Tizenkilenc, visszatérő menekülteket szállító autóbuszt kísértek végig az orosz egységek az Örményországot Hegyi-Karabahhal összekötő lacsini folyosón - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
2020-11-16 02:10:16

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-16 11:09:13

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-16 11:09:14

Gyenge orosz gazdaságot ütött meg a járvány, a vakcinában reménykedhetnek

A koronavírus abban is különbözik a korábbi évek nagyobb járványaitól, hogy ezúttal Nyugat- és Közép-Európában nem egzotikus, távoli országok híreiként olvashatunk az eseményekről, ezúttal mi vagyunk az egyik középpont. Cikksorozatunk első részében azt mutatjuk be, hogy Oroszország és Európa keleti határvidékének gazdaságára miként hatott a járvá...
2020-11-16 13:10:17

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-17 07:08:43

Videón, ahogy kinyitják a nemrég talált 2500 éves szarkofágot

Az elmúlt hónapokban sorra kerültek elő a lezárt, érintetlen szarkofágok az egyiptomi Szakkarában, ezek egyikét már ki is nyitották a szakemberek.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Betiltanák a kutyasétáltatást Kína egyik tartományában

Furcsa módon akarják az embereket felelős állattartásra nevelni. A tervezett tiltás nagy felháborodást váltott ki.
2020-11-17 10:11:00

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:54

Erdogan megtiltotta, hogy bárkit is kirúgjanak, de a törökök így sem ússzák meg a járványt

A koronavírus abban is különbözik a korábbi évek nagyobb járványaitól, hogy ezúttal Nyugat- és Közép-Európában nem egzotikus, távoli országok híreiként olvashatunk az eseményekről, ezúttal mi vagyunk az egyik középpont. Cikksorozatunk első részében az orosz helyzetet mutattuk be, most, a másodikban azt, hogy Törökország gazdaságára miként hatott a járvány.
2020-11-18 11:06:55

Szijjártó: Mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap

Tíz dózis minta érkezik Magyarországra az orosz oltóanyagból.
2020-11-18 15:09:38

Életük végéig szóló mentességet kaphat Putyin és egész családja

Hát átmegy az orosz parlament javaslata, még kihallgatni sem lehetne őket.
2020-11-18 19:06:23

Életük végéig szóló mentességet kaphat Putyin és egész családja

Hát átmegy az orosz parlament javaslata, még kihallgatni sem lehetne őket.
2020-11-18 19:06:24

Brüsszel óva inti a magyar kormányt az orosz vakcina használatától

Az Európai Unióban nem lehet olyan vakcinát forgalmazni, amit nem engedélyezett az uniós hatóság, de van egy kiskapu, aminek felhasználásával Orbánék behozhatják és terjeszthetik az orosz oltóanyagot. Az Európai Bizottság az oltásokba vetett általános bizalmat félti.
2020-11-19 13:06:26

Megérkeztek az orosz oltóanyag mintái Budapestre

Már csak a dokumentációt várják a vakcina vizsgálatához, ha az is megérkezik, indulhatnak az elemzések.
2020-11-19 17:05:46

Élete végéig szóló mentességet kaphat Putyin és egész családja

Hát átmegy az orosz parlament javaslata, még kihallgatni sem lehetne őket.
2020-11-19 21:09:19

Ha már unalmas a BMW X5: itt a megújult Lincoln Nautilus

A Ford luxusmárkájánal felfrissítették az egyik legkelendőbb SUV-t, a Nautilust.
2020-11-20 07:06:14

Ha már unalmas a BMW X5: itt a megújult Lincoln Nautilus

A Ford luxusmárkájánal felfrissítették az egyik legkelendőbb SUV-t, a Nautilust.
2020-11-20 07:06:17

Ha már unalmas a BMW X5: itt a megújult Lincoln Nautilus

A Ford luxusmárkájánal felfrissítették az egyik legkelendőbb SUV-t, a Nautilust.
2020-11-20 11:06:37

Fekete-Győr: Előbb a kormánytagok adassák be maguknak az orosz vakcinát!

Csak a lopás számít, nem a védekezés - mondja a Momentum elnöke.
2020-11-20 14:06:32

Fekete-Győr: Előbb a kormánytagok adassák be maguknak az orosz vakcinát!

Csak a lopás számít, nem a védekezés - mondja a Momentum elnöke.
2020-11-20 14:06:32

Ehetett áldozatából egy berlini gyilkos

A gyanúsítottat érdekelte a kannibalizmus, a rendőrök pedig megtalálták az áldozat egyik teljesen lecsupaszított lábszárcsontját.
2020-11-20 15:06:44

Súlyos eltiltást kapott az orosz súlyemelő

Nagyezsda Lomova 2027-ig nem indulhat súlyemelő versenyen.
2020-11-21 15:07:50

Miért hívják Szputnyik V-nek az orosz vakcinát?

2020-11-21 15:07:52

Egyeznek az álláspontok a hegyi-karabahi béke helyreállításának feltételeiről

Az orosz külügyminiszter szerint be fogják tartani a tűzszünetet.
2020-11-21 17:10:52

A UFC balhés ex-bajnoka hihetetlenül keményen edz - videó

Még mindig nincsen fix dátum, hogy mikor térhet vissza minden idők egyik legjobbja a ketrecbe.
2020-11-21 22:05:53

Medvegyev fordított Nadal ellen, vb-döntőbe jutott

Dominic Thiem lesz az orosz teniszező ellenfele a vasárnapi fináléban.
2020-11-22 00:06:14

Vita Németországban a Covid-védőoltásról

Még az egyik ígéretes vakcina gyártójának a fellegvárában sem egyértelmű az oltás megítélése.
2020-11-22 10:12:22

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   mag   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   rozsa sandor   •   youtube   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   felszamoljak az egyik legismertebb es legregebbi orosz jogvedo csoportot 2   •   alattomos allatbetegseg miatt rendelt el orszagos vizsgalatot a nebih   •   csaladi vitak benitjak a nagy atalakulas elott allo swarovskit   •   szoboszlai vegre lang adam is hasznalta az eszet video   •   honapokon at molesztalta egy 31 eves tanarno 14 eves diakjat az autojaban   •   eltemettek a nepszeru mulatos zeneszt 2   •   tuvic aleksandra szakitott a baratjaval   •   ketszazmillios kart okozott a horvatorszagi foldrenges magyarorszagon   •   isawboystabbriannagh   •   slain fbi agents worked to protect children from abusers   •   belehalt az arcmutetjebe a venezuelai szepsegkiralyno   •   conjoined twins we always knew we were different   •   nba a tavaly meghalt washingtoni kosarlegenda fia iranyitja a wizardsot   •   az energiaarak elszabadulasa csak izelito belerokkan a vilag ha a teves uton megy tovabb   •   szerzodest hosszabbitott a magyar valogatott vilagbajnoksagra keszulo kapusa   •   a nba cimvedo lakers iranyitoja az atlanta hawkshoz szerzodott   •   chinas xi greets old friend bill gates in first meeting with a us business magnate in years   •   the uaes tiny lunar rover will face big challenges on the moon 2   •   egy tobbtenyezos valsagjelenseg hullama dobta a felszinre magyar petert   •   miklosa erika 35 evig annyit voltam szinpadon hogy en mar nem erre vagyom   •   szoboszlai remekelt a felpalyarol lott golt a liverpoolnak a manchester united sztarja   •   orult lehuzasok volner pal es schadl gyorgy fovegrehajto uzelmei a matrixtol a nem letezo vizuzemu motorig majdnem behuztak paks ii t is itt a teljes dokumentum   •   i reported explicit messages to police says mp   •   gyulolkodessel lettek menok a magyar fiatalok kedvenc influenszerei a 2okos jelenseg veszelyei 2   •   after pardon blackwater guard defiant i acted correctly   •   drakes son appears with him on stage at the billboard music awards   •   vizagyukkal oszlattak az autopalyat blokkolo kormanyellenes tuntetoket tel avivban 2   •   estere lezarhatjak a hataratkeloket a teherfuvarozok a benzinarak miatt   •   teglaval torte el a pincer csuklojat es orrat a hajlektalan ferfi miutan kikuldtek az etterembol foto   •   biden names key cabinet picks as trump flails in bid to block transition   •   nincs esely a hibazasra raktarozas es tarolas a biztonsag jegyeben 2   •   rogan antal nem azert foglalkoztunk a menekultekkel mert fontosnak tartottuk hanem mert eroltettek   •   my chemical romance koncert lesz budapesten   •   elkepeszto ok miatt kellett torolni egy repulojaratot   •   ejszakankent leall a godi akkumulatorgyar   •   orban a kommunistak mindig kifogynak masok penzebol 2   •   elindult a gala   •   mar nagyon erzem a veget ennek az egesz csodanak paulina megmutatta hogyan tervezte gaspar laci a ruhajat az elo show ra   •   lengyelorszagban is nyitnak a teraszok   •   ot magzatot talaltak a rendorok egy amerikai abortuszellenes aktivista hazanal 3   •   chuck norris unta a walker a texasi kopot jot nevet a rola szolo vicceken a 84 eves sztar 2   •   legicsapas erte a zaporizzsjai szuleszeti klinikat   •   erzsebetvaros szerint a lakok erdeke hogy ne legyenek teraszok a parkolok helyen   •   angol minosegu balas hasznalt ruha 54   •   orban kulonleges videoval koszontotte fel a szuletesnapos nagy ferot   •   gaal noemi a tevezesrol 4 5 orat alszol kizsigereled a szervezeted de foleg a lelkedet   •   mit tehetunk az elelmiszer pazarlas ellen 2   •   lvmh seals purchase of tiffany after takeover fight   •   ferfivelemeny pontosan tudom milyen ferj es apa akarok lenni   •   szobadiszko 2020 jojjon mar az uj ev