Idén május 5-re esett anyák napja, országszerte virággal köszöntöttük az édesanyákat. Azonban a Nevelőotthonok Magyarországi Egyesületének kezdeményezésére már több mint 30 éve jeles napként tartják számon május 7-ét, azaz az anya nélkül nevelkedő gyermekek napját.
2024-05-07 16:06:41

2024-05-07 16:06:16

2024-05-07 16:05:58

Félidőnél a keleti nagyhatalom európai körútja: ilyen felvezetés után érkezik Budapestre Orbán Viktor szövetségese

Május 5-én megkezdte többnapos európai látogatását Hszi Csin-ping kínai elnök. Az előre bejelentett információk szerint a keleti nagyhatalom vezetője három országban fog tárgyalásokat folytatni. A diplomáciai körút első állomása Franciaország, ahol már tényleges nyilatkozatokat is eredményeztek a megbeszélések. Május 7-én Szerbiában tárgyal a keleti nagyhatalom delegációja, végül Május 8. és 10. között Magyarországon zárul az utazás.
2024-05-07 15:09:11

Drónnal támadták az ukránok Belgorodot

Az előző nap eseményeiről itt olvashatnak.  The post Drónnal támadták az ukránok Belgorodot first appeared on 24.hu.
2024-05-06 11:09:36

Hat társával végzett egy orosz katona Ukrajnában

Elítélt bűnözőként toborozhatta a frontra azt az orosz katonát, aki társait gyilkolta meg. Dróncsapás érte az éjszaka Harkivot. Az orosz-ukrán háború május 4-i eseményeiről itt olvashat. The post Hat társával végzett egy orosz katona Ukrajnában first appeared on 24.hu.
2024-05-05 10:07:56

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat
2024-05-05 09:06:24

2024-05-05 09:05:59

Magyar Péter pártjának megvan a negyedik polgármesterjelöltje Budapesten

Rákosmentén indítana polgármestert Magyar Péter pártja. Kiderült, hogy Dálnoki Áron május 3-án vette fel az ajánlóíveket. Az induláshoz azonban május 6-án 16 óráig 300 aláírást kell összegyűjtenie.
2024-05-03 15:06:26

2024-05-03 15:05:59

Ma elkezdődnek az érettségi vizsgák

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma kezdődik a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.
2024-05-03 07:06:48

Ma elkezdődnek az érettségi vizsgák

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma kezdődik a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.
2024-05-03 07:06:19

Ma elkezdődnek az érettségi vizsgák

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma kezdődik a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.
2024-05-03 07:06:05

Sörhas, virsi és nosztalgia, patakokban folyt a kecsap a magyar Woodstockon

Több ezer ember a Tabánban május 1-jén.
2024-05-02 18:10:19

Sörhas, virsi és nosztalgia, patakokban folyt a kecsap a magyar Woodstockon

Több ezer ember a Tabánban május 1-jén.
2024-05-02 18:07:13

Van egy ország, ahol könnygázzal oszlatták fel a tömeget május 1-jén

Több mint kétszáz embert őrizetbe is vettek.
2024-05-01 21:09:24

Menczer Tamás: Május 1-jén legyen egy sör!

A Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán jelentkezett be.
2024-05-01 21:08:28

Gyurcsány Ferencék majálisára indultunk, de arra nem voltunk felkészülve, amit átéltünk

Váratlan fordulatok május elsején.
2024-05-01 18:09:23

Gyurcsány Ferencék majálisára indultunk, de arra nem voltunk felkészülve, amit átéltünk

Váratlan fordulatok május elsején.
2024-05-01 18:07:04

Könnygáz és gumilövedék: van, ahol botrányba fulladt a május 1-je

Könnygázzal oszlatta fel a török rendőrség a május elseje alkalmából felvonuló tüntetőket szerdán Isztambulban. A CNN Türk hírtelevízió helyszínen rögzített képsorain az látható, hogy a török nagyváros központjában található Taksim térre vezető útvonalat rendőrsorfallal zárták le, miután bejelentették, hogy a téren és a városközpont további, kordonnal lezárt területein biztonsági okokból nem lehet demonstrációt tartani.
2024-05-01 18:06:50

Autó hibakód kiolvasás törlés Budapest https://hibakodkiolvasas.com/

Autó hibakód kiolvasás törlés Budapest 06 70 352 1562 https://hibakodkiolvasas.com/ Számítógépes autódiagnosztika Budapest területén és környékén akár azonnali kiszállással (70) 352-1562. Vállalkozásunk speciálisan a hibakód kiolvasásra szakosodott. Autó teljes körű állapotfelmérése Budapest, használtautó vásárlás előtti átvizsgálás Bp, autódiagnosztika, rétegvastagság mérés, autó vásárlás előtti átvizsgálás Bp, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, volt-e törve az autó, rétegvastagság mérés.
2020-06-23 22:14:28

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:14:43

Használt autó állapotfelmérés Érd

Használt autó állapotfelmérés Érd +36 70 352 1562. https://autoallapotfelmereserd.ewk.hu/ Használtautó vásárlás előtti átvizsgálás Érden.
2020-06-23 22:14:44

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest +36 70 352 1562 https://autoatvizsgalasvasarlaselott.iwk.hu/ Használt autó vásárlás előtti átvizsgálás, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, autóvásárlási szakértő, műszaki részek átvizsgálása, helyszíni állapotfelmérés, gépjármű állapot felmérés, használtautó vásárlás, műszeres vizsgálat, autó festék rétegvastagság mérés, törött autó megállapítása
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:36

Használt autó állapotfelmérés Érd

Használt autó állapotfelmérés Érd +36 70 352 1562. https://autoallapotfelmereserd.ewk.hu/ Használtautó vásárlás előtti átvizsgálás Érden.
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:15:39

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:16:21

Használt autó állapotfelmérés Érd

Használt autó állapotfelmérés Érd +36 70 352 1562. https://autoallapotfelmereserd.ewk.hu/ Használtautó vásárlás előtti átvizsgálás Érden.
2020-06-23 22:16:22

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest +36 70 352 1562 https://autoatvizsgalasvasarlaselott.iwk.hu/ Használt autó vásárlás előtti átvizsgálás, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, autóvásárlási szakértő, műszaki részek átvizsgálása, helyszíni állapotfelmérés, gépjármű állapot felmérés, használtautó vásárlás, műszeres vizsgálat, autó festék rétegvastagság mérés, törött autó megállapítása
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:57

Használt autó állapotfelmérés Érd

Használt autó állapotfelmérés Érd +36 70 352 1562. https://autoallapotfelmereserd.ewk.hu/ Használtautó vásárlás előtti átvizsgálás Érden.
2020-06-23 22:16:58

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest +36 70 352 1562 https://autoatvizsgalasvasarlaselott.iwk.hu/ Használt autó vásárlás előtti átvizsgálás, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, autóvásárlási szakértő, műszaki részek átvizsgálása, helyszíni állapotfelmérés, gépjármű állapot felmérés, használtautó vásárlás, műszeres vizsgálat, autó festék rétegvastagság mérés, törött autó megállapítása
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:05

Használt autó állapotfelmérés Érd

Használt autó állapotfelmérés Érd +36 70 352 1562. https://autoallapotfelmereserd.ewk.hu/ Használtautó vásárlás előtti átvizsgálás Érden.
2020-06-23 22:18:06

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest +36 70 352 1562 https://autoatvizsgalasvasarlaselott.iwk.hu/ Használt autó vásárlás előtti átvizsgálás, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, autóvásárlási szakértő, műszaki részek átvizsgálása, helyszíni állapotfelmérés, gépjármű állapot felmérés, használtautó vásárlás, műszeres vizsgálat, autó festék rétegvastagság mérés, törött autó megállapítása
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:50

Használt autó állapotfelmérés Érd

Használt autó állapotfelmérés Érd +36 70 352 1562. https://autoallapotfelmereserd.ewk.hu/ Használtautó vásárlás előtti átvizsgálás Érden.
2020-06-23 22:18:51

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest +36 70 352 1562 https://autoatvizsgalasvasarlaselott.iwk.hu/ Használt autó vásárlás előtti átvizsgálás, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, autóvásárlási szakértő, műszaki részek átvizsgálása, helyszíni állapotfelmérés, gépjármű állapot felmérés, használtautó vásárlás, műszeres vizsgálat, autó festék rétegvastagság mérés, törött autó megállapítása
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:12

Használt autó állapotfelmérés Érd

Használt autó állapotfelmérés Érd +36 70 352 1562. https://autoallapotfelmereserd.ewk.hu/ Használtautó vásárlás előtti átvizsgálás Érden.
2020-06-23 22:19:13

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest +36 70 352 1562 https://autoatvizsgalasvasarlaselott.iwk.hu/ Használt autó vásárlás előtti átvizsgálás, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, autóvásárlási szakértő, műszaki részek átvizsgálása, helyszíni állapotfelmérés, gépjármű állapot felmérés, használtautó vásárlás, műszeres vizsgálat, autó festék rétegvastagság mérés, törött autó megállapítása
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:24

Használt autó állapotfelmérés Érd

Használt autó állapotfelmérés Érd +36 70 352 1562. https://autoallapotfelmereserd.ewk.hu/ Használtautó vásárlás előtti átvizsgálás Érden.
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:27

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:43

Használt autó állapotfelmérés Érd

Használt autó állapotfelmérés Érd +36 70 352 1562. https://autoallapotfelmereserd.ewk.hu/ Használtautó vásárlás előtti átvizsgálás Érden.
2020-06-23 22:19:44

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest +36 70 352 1562 https://autoatvizsgalasvasarlaselott.iwk.hu/ Használt autó vásárlás előtti átvizsgálás, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, autóvásárlási szakértő, műszaki részek átvizsgálása, helyszíni állapotfelmérés, gépjármű állapot felmérés, használtautó vásárlás, műszeres vizsgálat, autó festék rétegvastagság mérés, törött autó megállapítása
2020-06-23 22:19:45

Autó hibakód kiolvasás törlés Budapest https://hibakodkiolvasas.com/

Autó hibakód kiolvasás törlés Budapest 06 70 352 1562 https://hibakodkiolvasas.com/ Számítógépes autódiagnosztika Budapest területén és környékén akár azonnali kiszállással (70) 352-1562. Vállalkozásunk speciálisan a hibakód kiolvasásra szakosodott. Autó teljes körű állapotfelmérése Budapest, használtautó vásárlás előtti átvizsgálás Bp, autódiagnosztika, rétegvastagság mérés, autó vásárlás előtti átvizsgálás Bp, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, volt-e törve az autó, rétegvastagság mérés.
2020-06-23 22:19:45

Május óta nem volt annyi halott az USA-ban, mint most

A járvány országszerte erősödik, túlfeszíti az egészségügyi rendszer kapacitásait. Van olyan kórház, ahol még a garázst is kórteremmé alakították át.
2020-11-19 05:10:16

2020-11-19 21:09:18

Ma este megnyílnak a parkolóházak, éjszakára ingyenes a használat

Szentkirályi Alexandra szóvivő a szociális és pedagógiai szektor ma kezdődött teszteléséről is beszélt a Kossuth Rádióban.
2020-11-23 11:06:05

Az adventi forgalom miatt nem mehetnek vasárnap az utakra a kamionok

Az ünnepek előtt várhatóan nagyobb lesz a közúti forgalom, ezért visszaállítják a hétvégi kamionstopot.
2020-11-24 11:06:26

A vakcinahírek a járvány előtti szintre emelték a Wizz Air részvények árfolyamát

A légitársaság részvényeinek szárnyalásához a szakértők szerint az is hozzátesz, hogy rengeteg tartalékkal rendelkezik.
2020-11-24 16:06:19

Március helyett május végén tartják meg a jövő évi lipcsei könyvvásárt

Idén a lipcsei volt az egyik első nagy vásár, amelyet le kellett fújni a koronavírus-járvány miatt.
2020-11-24 18:05:57

Elmarad a rövidpályás gyorskorcsolyázók két németországi világkupaversenye

A két viadal lett volna a márciusi világbajnokság felvezető versenye.
2020-11-27 16:06:04

Sok pénztől eshetnek el a tulajok és a játékosok az NHL szezonban

A 2020/21-es idény kezdési céldátuma változatlanul 2021. január elseje.
2020-12-03 09:05:58

?A robbanás előtti pillanat?: új alapokra kell helyezni az egészségügy működését

A koronavírus megjelenése rámutatott, milyen égető szükség lenne a digitális megoldások széleskörű elterjedésére az egészségügyben. Hármas interjúnk a téma szakértőivel.
2020-12-04 17:06:13

2020-12-04 17:06:18

2020-12-04 17:06:19

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   R   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   jazz   •   tes   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   sadasdhirek   •   youtube   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   aza   •   sz   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   felfuggesztik a kamionstopot a majus elseje elotti ejszakara   •   majusban kiderul mennyire allnak keszen a magyar cegek az ai hasznalatara   •   trumps hesitation on relief bill will delay aid payments   •   harom kulcsteruletrol targyalt a kormany   •   dobbenet a semmibol csapodott neki egy teknos egy no homlokanak   •   papadimitriu athina hiaba hagyta el trokan petert meg most is van hogy ott alszik nala elkoltoztem otthonrol a lanyok maradtak peterrel 2   •   nyugtalansag az indiai virusmutans miatt angliaban   •   mary trump kesz nevet valtoztatni hogy eltavolodjon donald trumptol   •   onnek meg kell huznia a nadragszijat a dragulasok miatt   •   almaban tamadt egy keses rablo a vizslasi idos ferfire   •   meztelenul ment etterembe reszegen focizott maradona ellen halallistara tette az ira egy vilagsztar elmeselte az eletet   •   veszelyes fakivagas budapesten httpfakivagasbudapes thuponthu 8   •   reszleges napfogyatkozas van magyarorszagon itt kovetheti eloben   •   itt az mnb kamatdontese de az igazi izgalmak csak ezutan jonnek   •   itten rescues point for leaders rangers at motherwell   •   elon musk sells 4 billion worth of tesla shares   •   ha egy mamutot kiruzsozunk az attol meg mamut marad keszen allunk e az ai forradalomra   •   feldolgozasaval   •   osszegyujtottuk az internet legcukibb sztarjait   •   drivers license photo taken with half of beard   •   sharks and songbirds get new trade protections   •   az adventi forgalom miatt nem mehetnek vasarnap az utakra a kamionok   •   a miniszterelnok szerint iran all az izraeli teherhajot ert robbanas mogott   •   a szerelem szenvedely nelkul mit sem er   •   napi cuki igy jatszik a kis orangutan az anyukajaval fotok   •   izgalmas elozetest kapott az iden megjeleno uj star wars jatek   •   egy kepmutato vilagban mindenki a sajat szintjen nyomorog   •   vietnamban nyilt meg a vilag elso aranyhotele   •   most lebukott jennifer aniston   •   elhomalyosodott tekintettel intett bucsut magyar tanitvanyanak az amerikai uszopapa 2   •   presser brody szorenyi is kobor janosert aggodik igy probalnak segiteni a nagybeteg zeneszen 2   •   negy nap mulva atlagosan 52 ezer forinttal tobb nyugdij erkezik   •   magyarorszag egy templom es egy iskola felujitasaval segit a horvat foldrenges utan   •   elutasitottak karsai daniel nepszavazasi kezdemenyezeset   •   magyarorszagon egy homoszexualis felnott normalis eletet tud elni az emberi meltosaganak serelme nelkul   •   a juventus es a milan is megszerezne a chelsea mellozott sztarfocistajat   •   man city draw with porto to finish top of group   •   szafariparkban pihennek a cirkuszbol nyugalmazott allatok   •   meghato sorokkal koszontotte a kislanyat a szuletesnapjan judy csak erted es miattad vagyom orok eletre   •   mavir vezerigazgato teljesen atalakul a villamosenergia termeles   •   xi says china is ready to work with us as biden meeting planned for next week source says   •   balesetveszelyesse valhat a normafa kornyeke   •   gyoztes meccs utan rugtak ki a spanyol focicsapat edzojet   •   meghato szavakkal bucsuzott a fraditol varga roland   •   megszuletett borkai zsolt unokaja a nagypapa megszolalt a blikknek a felesegemmel egyutt el is pityeredtunk 3   •   állástkeresindex2php optioncomccnewslette r   •   otvenharom menekult halt meg egy kamionbalesetben mexikoban   •   elkezdtek epiteni a daniat nemetorszaggal osszekoto 18 kilometeres alagutat   •   michelisz norbert ket ev utan ujra nyert a turaauto kupan videoval 2   •   tďż˝zvďż˝delmi