Négy diáklány majdnem halálra vert egy tízéves fiút a kemecsei iskolában

Jelenleg is az intenzív osztályon fekszik az a tízéves fiú, akit diáktársai bántalmaztak súlyosan szerdán a kemecsei iskola udvarán. Az RTL híradója szerint a fiú utolsó emléke az, hogy ketten hárulról a földre rántják, majd a támadói másik két emberrel kiegészülve nagy erővel rugdosni kezdik. Az elkövetőkről annyit lehet tudni, hogy mindannyian lányok, 10-12 évesek. A gyereket két másik fiú segített felállni, ők kísérték oda egy tanárhoz is, és mondták el, mi történt. Később értesíteni kellett a fiú szüleit, hogy a gyerekük alig tud felállni és nagy fájdalmai vannak, mentőt hívtak hozzá. Végü...
2024-05-09 20:08:03

Két fiatal akart megerőszakolni egy lányt Miskolcon

Rávették, hogy szálljon le a villamosról, majd szexre akarták kényszeríteni.
2024-05-09 18:08:56

Ársapkás mém miatt rúgták ki a minisztériumi dolgozót, 5 milliós kártérítést ítélt neki a bíróság

A TASZ által képviselt alkalmazott elbocsátása nem felelt meg a jogszabályoknak a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint.
2024-05-08 17:10:29

2024-05-08 17:09:59

2024-05-08 17:08:56

Szétvert egy széket az idős, mozgáskorlátozott nőn egy fiatal rabló

Székkel ütött egy idős, jászkiséri asszonyt egy fiatal rabló, amikor a nő megpróbálta járóbotjával kiűzni lakásából. Az áldozat könyebb sérülésekkel megúszta, a 21 éves férfit 9 év fegyházra ítélték.
2024-05-07 16:06:53

2024-05-07 16:06:26

2024-05-07 16:06:04

Három fejbe lőtt szörfös holttesttét találták meg egy kútban

Szörfözni készültek Mexikóban.
2024-05-06 10:07:28

Mi a pokol történt? Három fiatal strandolni ment, fejbe lőtt holttestükre egy kútban bukkantak rá

A szörfparadicsomhoz közel, egy kútban találtak rá három turista holttestére, mindhármukat főbe lőtték.
2024-05-06 08:06:59

2024-05-06 08:06:37

2024-05-06 08:06:15

Brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg a gyönyörű fiatal színésznőt

Ezekre a rejtélyes gyilkosságokra nincs magyarázat. Mutatjuk a felkavaró részleteket.
2024-05-04 22:07:39

Fiatal lányokat videózott a repülő wc-jén egy pedofil férfi

A perverz férfi telefonján rengeteg pornográf felvételt találtak.
2024-05-04 15:07:46

Mentorok segítik a fiatal vállalkozókat a GEN Z Fest-en: jelentkezz a Delfinek között programra!

A GEN Z Fest-en a fiatal felnőttek életét alapvetően befolyásoló témákat elemzik közösen a szakértők és a résztvevők: pénzügyek, AI, környezetvédelem, a jövő kihívásai. Most először a fiatal vállalkozók is megmutathatják magukat: a Delfinek között programon egy 15 perces pitchet követően kérhetnek segítséget három mentortól vállalkozásuk elindításában, fejlesztésében. Jelentkezz május 6-ig!
2024-05-03 12:06:49

Babzsákkal fejbe dobott egy gyereket, egy másiknak pedig celluxszal leragasztotta a száját egy érdi bölcsőde nevelője: döbbenetes részletek derültek ki a bántalmazásokról

Az Érdi Polgármesteri Hivatalhoz tartozó bölcsődében az egyik nevelő egy kisfiút babzsákkal fejbe dobott, egy kislány száját és orrát pedig többször celluxszal leragasztotta.
2024-05-03 11:06:42

2024-05-03 11:06:17

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Profi esküvői ceremóniamester Kecskemét

Jakus Máté esküvői ceremóniamester emlékezetes eseménnyé varázsolja az esküvőtöket, koordinálja a háttérmunkát úgy, hogy nem válik a mulatság főszereplőjévé. +36 30 839 9794. http://ceremoniamesterkecskemet.hupont.hu legjobb ceremóniamester Kecskemét, ceremóniamester árak Kecskemét, vőfély feladata Kecskemét, fiatal vőfély Kecskemét, lakodalmi ceremóniamester Kecskemét, esküvőszervező ceremóniamester Kecskemét, házigazda Kecskemét
2020-06-23 22:01:12

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:07

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:18:47

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   fejbe rugtak egy fiatal fiut az utcan   •   lezarasok lesznek a puskas arena kornyeken   •   a cseh allamfo miniszterek fejet koveteli az orosz oltoanyag elutasitasa miatt   •   lakhatasi valsag vannak jo peldak magyarorszag elott 2   •   faliujsagkent elte tul az elmult hetvenot evet egy budapesti fakereskedo cegtablaja   •   az egyesult kiralysagban buntetnek azokat a noket akik nem akarnak transznemuekkel kozos mosdot hasznalni   •   global sdhi fungicide market 2020 to 2025 featuring adama basf and syngeta among others   •   itt vannak madonna szexbotranyai meztelen fotokkal   •   finland will keep its border with russia closed until further notice over migration concerns   •   russia friendly populist elected slovak president   •   erre senki nem szamitott itt az amerikaiak varatlan bejelentese   •   sebastian kurz felemelkedesenel csak a bukasa volt gyorsabb es latvanyosabb   •   segitseget kapnak az anyosok igen az anyosok es az aposok is 3   •   sokallja a ket evet a visszaeso tolvaj aki mentosoket rabolt ki   •   megvannak az idei ev legjobb mobilfotoi de mitol ilyen jok galeria 2   •   a pecsi egyetem egyelore nem ment ki az allomasra   •   zelenszkij alairta a mozgositasrol szolo uj torvenyt   •   lukats andor szubjektalo intezetet alapitott 2   •   elfogtak es letartoztattak a vaci emberoles vadlottjat   •   egy szal bugyiban felmeztelenul pozol sebestyen agi   •   kirugtak egy allami cegtol tarr zoltant a magyar tuntetesen felszolalo volt reformatus lelkeszt   •   egy magyar no holttestere talaltak egy olasz pinceben 2   •   lanykeresnek hittek pedig a tek kommandosai csaptak le a hasznaltautos afacsalo bandara 2   •   worlds oldest known lipstick traced back 5000 years   •   politico fokozatosan eltorolne a vetot az europai bizottsag 3   •   ujra ringbe szall a harminc eve legyozhetetlen polgarmester budapesten   •   melyponton a babavaro hitel az indulas ota nem vettek fel belole ilyen keveset   •   megerte elozes utan a fak kozott kotott ki egy toyotas a matraban video 3   •   ftpsportfitnessacade   •   palestinians say israeli troops have withdrawn from gazas main hospital after 2 week raid   •   amig mi elveztuk a hetveget tobben meghaltak a pokoli arvizek miatt gyaszol a vilag foldontuli volt a kaosz   •   kuszobon az attores de meg sokaig velunk lesznek a veszelyes litiumion aksik   •   tragedia arnyekolta be a legnagyobb pontyfogo versenyt a balatonon 2   •   osszejott a brusszeli alku az europai energiapiaci manipulaciok kivedesere   •   lattam hogy langol a haz megszolalt a xi keruleti lakastuz egyik tuleloje hiaba probalta megmenteni a 71 eves ferfit 2   •   lelottek egy kessel fenyegetozo ferfit parizsban 3   •   megroppantak a valsag igazi nyertesei akik orult penzeket kerestek a koronavirus arnyekaban   •   meghalt nemetorszagban az a ferfi aki ketszer is elkapta a koronavirust   •   donath anna magyar peternek uzent kemeny valaszt kapott a momentum elnoke   •   osszeutkozott ket utasszallito repulogep egy londoni repuloteren   •   russia lgbt police raid moscow gay clubs media say   •   kiutasitottak magyarorszagrol egy penzmoso banda nigeriai vezetojet   •   max verstappent japanban sem kapta el senki siman behuzta az idomerot   •   uzbekistan says it downed afghan military plane crossing in   •   a vilag leglassabban megepult autopalyaja az m7 es 47 evig tartott amig a fovarostol sikerult elerni a hatarig 2   •   elon musk slammed for amplifying fake story about hundreds of nato trainers dying in ukraine   •   uzent a koltsegvetesi tanacs elakadt a deficitcsokkentes magyarorszagon   •   az informacios hivatal szerint nincs kozuk szajer szexpartijahoz 2   •   moszkva a navalnij ugy miatt figyelmeztette washingtont hogy ne jatsszon a tuzzel 2   •   veszelyben az f1 es idenynyito ausztral nagydij megrendezese