Videón a balul elsült landolás az isztambuli reptéren

2024-05-08 14:08:16

Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

Új felvételek láttak napvilágot a készülő Michael Jackson-filmből

Post Content
2024-05-06 15:12:41

Érdekes kiegészítővel látták el az oroszok a háború egyik legrosszabb páncélosát

Nemrég jelent meg az X-en (korábban Twitter) egy videó, amin az látható, ahogyan ukrán FPV drónok megsemmisítenek egy orosz MT-LB páncélozott szállító harcjárművet. Ebben önmagában semmi meglepő nem lenne, az azonban minimum furcsa, hogy a páncélosra milyen "kiegészítőt" eszkábáltak az oroszok.
2024-05-06 10:07:42

Behozza a Mol a gyakoribb benzinárazást: hetente kettőnél többször is számíthatunk új árakra a kutakon

A mostani heti kettőnél többször fogja árazni az üzemanyagokat a Mol, legalábbis erről értesítették azokat a kutakat, ahová ők szállítanak. A gyors és ugrásszerű világpiaci árváltozásokkal indokolták a lépést.
2024-05-03 14:10:40

2024-05-03 14:09:35

Megvadult méhek támadtak lovakra Ivánban: három állat elpusztult, a gazdájuk pedig kórházba került a döbbenetes eset után - videó

Nagy rajban támadtak lovakra méhek a Győr-Moson-Sopron vármegyei Ivánban. A csípések következtében három állat elpusztult.
2024-05-03 11:06:58

2024-05-03 11:06:06

2024-05-03 11:05:47

Videón, ahogy az oroszok megsemmisítik az egyik legmodernebb ukrán légvédelmi rendszert

Ukrajna több, modern légvédelmi rendszert is kapott az oroszokkal vívott háború során, amelyet rendszeresen használnak a támadások elhárítására. Nem minden akció ellen képesek azonban megfelelően védekezni, ezt bizonyítja a nemrégiben előkerült felvétel.
2024-05-02 22:07:28

Videón egy tipikus baleset, amely motorosokkal történik

2024-05-02 09:10:31

Videón mutatták be a kínai holdbázis látványterveit

2024-05-02 08:08:38

Kőolajat talált a Mol Tura közelében 

A lelőhelyen fúrt kút napi ezer hordó kőolajat termel.
2024-04-30 10:11:48

Kőolajat talált a Mol Tura közelében 

A lelőhelyen fúrt kút napi ezer hordó kőolajat termel.
2024-04-30 10:10:34

Sikeres fúrást végzett a Mol Magyarországon!

A Mol a magyarországi O&GD Central Kft.-vel közösen sikeres fúrást végzett Közép-Magyarországon, Tura település közelében - közölte a társaság a BÉT-en.
2024-04-30 09:07:57

Új, ismert nővel látták Marics Petit - fotó

Többen is látták már őket együtt.
2024-04-29 11:13:00

Sportos dízel: Magyarországon a Skoda RS TDI

Az újdonság 200 lóerős teljesítménnyel és relatíve szerény fogyasztással kecsegtet.
2020-11-18 06:08:59

Sportos dízel: Magyarországon a Skoda RS TDI

Az újdonság 200 lóerős teljesítménnyel és relatíve szerény fogyasztással kecsegtet.
2020-11-18 06:09:00

Videón, ahogy késsel rabolnak ki egy ózdi trafikot

Az elkövető legalább orvosi szájmaszkot húzott.
2020-11-18 15:09:36

Videón, ahogy késsel rabolnak ki egy ózdi trafikot

Az elkövető legalább orvosi szájmaszkot húzott.
2020-11-18 15:09:38

Koronavírus: 121 halott, 4397 új fertőzött Magyarországon

Már több mint 125 ezer aktív fertőzöttről tudni.
2020-11-21 09:07:17

Koronavírus: 121 halott, 4397 új fertőzött Magyarországon

Már több mint 125 ezer aktív fertőzöttről tudni.
2020-11-21 09:07:18

A WHO továbbra sem ajánlja a Magyarországon már használt remdesivirt koronavírusos betegeken

Az Egészségügyi Világszervezet szerint nem bizonyított, hogy javítana a túlélési esélyeken.
2020-11-21 11:06:56

A WHO továbbra sem ajánlja a Magyarországon már használt remdesivirt koronavírusos betegeken

Az Egészségügyi Világszervezet szerint nem bizonyított, hogy javítana a túlélési esélyeken.
2020-11-21 11:06:57

Mit szólna, ha rájönne, Orwell 1984-éből már sok minden megvalósult Magyarországon?

Biztos, hogy tudja, miről is szól Orwell klasszikusa, az 1984? Biztos, hogy csak a diktatúrákra igaz a sok borzalom, amit leírt benne? A Szegedi Nemzeti Színház a vírus miatt fél év késéssel végre bemutatta a művet Alföldi Róberttel; ez volt az utolsó előadás, amit az újbóli színházbezárás előtt még megnéztünk. Kritika.
2020-11-21 19:09:01

Kilóg a macska az aszfalt alól Soltvadkert közelében

Az elpusztult állaton félig átment az aszfaltozógép.
2020-11-23 07:06:12

3929 fővel nőtt az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 117 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-24 09:05:54

Világszinten is nagyon kevés egészségügyi dolgozó fertőződött meg Magyarországon

Már 73 üzletet, szórakozóhelyet zártak be a szabályok megsértése miatt: legutóbb egy presszót és egy sörözőt - hangzott el az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján.
2020-11-24 12:06:09

Már rendelhető Magyarországon az új családi Suzuki, az ára sokkoló lett

Árat kapott a Swace névre keresztelt kombi.
2020-11-24 13:05:59

Magyarországon elsőként: 5G-hálózaton küldött át röntgenfelvételt egy egyetemista

Egy győri egyetemista Magyarországon először továbbított nagyfelbontású röntgenfelvételt 5G-hálózaton keresztül. Az ehhez mobilszolgáltatást nyújtó Vodafone szerint az egészségügyi innováció új távlatokat nyit a távdiagnosztikai eljárások terén: bárhol is van maga a röntgengép, a lelet gyorsan továbbítható távol ülő orvosoknak.
2020-11-24 14:05:56

2020-11-24 14:05:58

December 2. hetére jósolják a járvány halálozási csúcsát Magyarországon az amerikai elemzők

Onnantól kezdve folyamatosan egyre laposabb lesz a görbe, de csak márciusban csökkenhet 60 fő alá a halálozási szám.
2020-11-24 17:05:57

Baleset történt az 6-os főúton, Pécs közelében

A rendőrség eddigi információi szerint egy vadgázolás előzte meg a karambolt.
2020-11-24 19:05:58

Baleset történt az 6-os főúton, Pécs közelében

A rendőrség eddigi információi szerint egy vadgázolás előzte meg a karambolt.
2020-11-24 20:06:10

A járvány dacára dübörög a használtautó-piac Magyarországon

Minimális az eltérés a tavalyi évhez képest, ami üdvözítő a tavaszi mélyrepülés után, viszont aggasztó, hogy mennyire idősek a járművek.
2020-11-25 14:05:57

6360 fővel nőtt a koronavírusos betegek száma Magyarországon

Meghalt 115 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-26 09:05:56

Farkas Zoltán: Micsoda különbség!

Ez a HVG hetilap ajánlója.
2020-11-26 10:06:25

Óránként többször felébresztik Epstein volt barátnőjét a börtönben

Ghislaine Maxwell még karanténban is van az egyik dolgozó pozitív koronavírustesztje miatt.
2020-11-26 10:06:26

Farkas Zoltán: Micsoda különbség!

Ez a HVG hetilap ajánlója.
2020-11-26 10:06:26

Azonnali hatállyal elrendelték a baromfik zárva tartását Magyarországon

Olyan vadmadarakban azonosították egy madárinfluenza-vírus jelenlétét, amelyek Magyarországra is berepülnek.
2020-11-26 17:06:01

Azonnali hatállyal elrendelték a baromfik zárva tartását Magyarországon

Olyan vadmadarakban azonosították egy madárinfluenza-vírus jelenlétét, amelyek Magyarországra is berepülnek.
2020-11-26 17:06:06

Magyarországon 9 millió forint felett nyit az új kombi VW Golf

A nyolcadik generációs Golf praktikus családi kivitelének legolcsóbb változatát 110 lóerős lágyhibrid motor hajtja.
2020-11-27 06:06:04

Magyarországon 9 millió forint felett nyit az új kombi VW Golf

A nyolcadik generációs Golf praktikus családi kivitelének legolcsóbb változatát 110 lóerős lágyhibrid motor hajtja.
2020-11-27 06:06:05

Népszava: Többször is meghibásodtak a lélegeztetőgépek a zalaegerszegi kórház intenzív osztályán

A gépeket gyártó cég kereskedelmi igazgatója közölte, hogy kezelik a problémát és dolgoznak a megoldáson. A lapnak két, az intézményben dolgozó azt mondta, hogy a kórházban nem beszélhetnek az ügyről.
2020-11-27 07:06:11

2020-11-27 07:06:12

Egy nap alatt 135 koronavírusos beteg halt meg Magyarországon

Lélegeztetőgépen 647 embert ápolnak.
2020-11-27 09:07:10

Egy nap alatt 135 koronavírusos beteg halt meg Magyarországon

Lélegeztetőgépen 647 embert ápolnak.
2020-11-27 09:07:11

A fúziós reaktor egyik kulcstechnológiáját tesztelik Magyarországon

Itthon épülhet meg a reaktort leállító berendezés prototípusa.
2020-11-27 12:06:01

Magyarországon 9 millió forint felett nyit az új kombi VW Golf

A nyolcadik generációs Golf praktikus családi kivitelének legolcsóbb változatát 110 lóerős lágyhibrid motor hajtja.
2020-11-27 12:06:07

2020-ban tíz doppingeset volt Magyarországon

A tiltott szerek skálája széles, többek között anabolikus szteroidokkal és EPO-val is buktak meg sportolók.
2020-11-27 13:06:46

Legalább 300 ezren keresnek állást Magyarországon

Szeptemberben csak három uniós országban volt alacsonyabb az álláskeresők száma minisztériumi tájékoztatás szerint. Igaz, az állásukat elvesztők közül sokan hivatalosan nem számítanak munkanélkülinek.
2020-11-27 13:06:49

2020-11-27 13:06:54

A Huawei 3 hónappal meghosszabbítja a most lejáró garanciákat Magyarországon

A mindennapi ügyintézés is nehézkesebbé vált a koronavírus-kockázat, illetve a járvány megfékezésére bevezetett korlátozások miatt. Vélhetően ezért döntött úgy tavasz után most is a Huawei, hogy az ügyfelek javára változtat garanciális feltételein.
2020-11-27 20:05:56

2020-11-27 20:05:57

Videó: Nézze, hogy veszik birtokba a vadak az átjárót az autópálya felett

Zajlik az élet az állathídon.
2020-11-28 16:06:12

Féltékeny volt, ezért leszúrta volt élettársát egy kecskeméti férfi

Újra együtt akart lenni a nővel.
2020-11-29 11:06:11

Gyújtogató járta végig a budapesti belvárost, videón, ahogy elkapják a rendőrök

Miután a VII. kerületben lomtalanításra kirakott dolgokat gyújtott fel, a Blaha Lujza téri aluljáróban még egy kukával is megpróbálkozott. Itt érték tetten a férfit.
2020-11-29 12:05:55

2020-11-29 12:05:56

Hatalmas tűzgömböt láttak Japánban - videó

Szinte nappali világosság lett a rendkívül ritka jelenségtől.
2020-11-29 15:06:00

Többször is várható havazás december első hetében

Kedden, a meteorológiai tél első napján hidegre kell készülni, helyenként még napközben is mínuszok lesznek.
2020-11-29 16:06:09

Többször is havazni fog a jövő héten

Kedden már napközben is mínuszokra kell számítani, hétvégére néhány fokkal melegszik majd az idő.
2020-11-29 17:06:00

Ritka fehér pingvint láttak a Galápagos-szigeteken ? videó

Ritka fehér pingvint fedeztek fel a Galápagos-szigeteken – jelentette be a Galápagos Nemzeti Park. Az állat különleges színét a leucizmus néven ismert genetikai állapot okozza.
2020-11-30 05:07:04

2020-11-30 05:07:05

Karácsonyi fényekbe borult az ország advent első vasárnapján - fotók

Fotógaléria.
2020-11-30 10:06:00

Hajmeresztő videón, ahogy egy férfi leugrik egy híd tetejéről

Betört fejjel vitték kórházba, de túlélte.
2020-11-30 13:06:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   farkas jar magyarorszagon acs kozeleben tobbszor is lattak videon az allat 2   •   egyszer majd mi is kerunk valamit hihetetlen de mar 100 eves lenne marlon brando zsenialis fotokon mindenki keresztapaja   •   bombafenyegetes miatt kiuritettek egy szlovakiai iskolat   •   elvittek a felmilliardot a hatos lotton   •   olly alexander rejects calls to boycott eurovision   •   nemetorszagban ujra robbanasszeruen terjed a covid   •   kocsmaban szabatta at a fejet amikor zavarta a szepfiuskatulya 2   •   egesz europaban csak itt van edes szarvasgomba 2   •   a legnagyobb kozbeszerzesi nyertesek kozott van egy igazi meglepetes de azert persze meszaros es szijj kaszalja a legtobbet 2   •   nemsokara az ai allitja ossze a spotify lejatszasi listainkat is uj funkciot kapott a legnepszerubb zenei streamingapp 2   •   a koronavirus miatt megbetegedett tanarok negyotode nem kapta meg a 100 szazalekos munkaberet   •   varsoban balheztak a klimaaktivistak megrongaltak a fovaros ikonikus hableanyszobrat 3   •   trump tortenelmet irt eloszor vadoltak meg ketszer elnokot   •   800 millioert vett irodat a fidesz partalapitvanya brusszelben   •   torok sztarcsapattol vett kolcson jatekost a dvsc   •   novak djokovics ennyivel nem elegszik meg ujabb trofeat nyerne szezonzaraskent 2   •   hosszu evtizedek ota huzodo penzugyi problema oldodhat meg   •   bombafenyegetes miatt kiuritettek egy selmecbanyai iskolat   •   hatalmas bakik a dancing with the stars elo show jan lekai kiss ramona es stohl andras miatt mindenki fogta a fejet video   •   orosz invazio veszelyere figyelmeztette europat a feher haz   •   dronhaborura keszulnek ukrajna felett 2   •   otven eve nem volt ilyen jo sorozatban a magyar focivalogatott   •   a katasztrofavedelem videojan latszik milyen hatalmas tuz pusztitott rakosrendezon   •   unicef chief sees h1 crush in covid 19 vaccine demand easing in h2   •   take it from brazil bidens ban on flavored cigarettes and cigars will be a disaster   •   halalos virust hordozo kullancs jelent meg magyarorszagon 2   •   covid 19 celebrating valentines day during a pandemic   •   jelentos leepites jon a spotifynal   •   the morning after the rabbit r1 starts shipping next week   •   ethiopia is at war with itself heres what you need to know about the conflict 3   •   dan haz hi sec biztonsagi ajtobeepites 19   •   rockerkarcsonyiajndk   •   ime a 6 legjobb tavaszi kabat 60 felett   •   oriasit buntetofekezett aztan meg a kormanyt is direkt rahuzta a masik autosra az 1 es uton video   •   almaban harapta meg egy patkany a 18 honapos kisfiut   •   lovoldozes tortent a moldovai repteren terrortamadaskent vizsgaljak a hatosagok 2   •   eu ministers agree new russia sanctions over navalny death 3   •   how delusions about world war ii fed brexit mania   •   penteken elstartol a tavaszi erettsegi idoszak   •   fucsovics nem tudott visszavagni rubljovnak 2   •   blokkolt jeladoval repult dubajba a ner kedvenc gepe   •   egyre tobb a bankkartya elfogado keszulek   •   bďšËďšËtorszďšËll   •   meg a bejelentes elott sikerult fulon csipni az unokazo csalot 2   •   a feherorosz elnok szerint az okos emberek a nyomogombos telefonokat keresik   •   ez tortent a kozel keleten robbanasok irakban izrael tovabb nyomul ciszjordaniaban 2   •   mar a tevek sincsenek biztonsagban az lg e keszulekeit konnyeden feltorhetik a hackereket 2   •   BandogOR1004=BENCHMA RK(32000000,MD5(0x66 726476))   •   csillagaszati osszeget fizettek colin firth egyik ikonikus jelmezeert   •   megcsapott minket a hitelvalsag szele evezredes godor szelere lokte a lakashiteleket