Mire jó egy konténer méretű akkumulátor?

Tényfeltáró videójában Pimasz úr ismertet meg bennünket azokkal az eszközökkel, amelyekkel a szakértők építik a jövő áramhálózatát. De a videóból azt is megtudhatjuk, milyen szerep vár a közösségekre és milyen hasznuk származhat majd belőle.
2024-05-09 00:07:10

Hamarosan elindulhatnak az elektromos légitaxik

2027-re tervezik az indulást.
2024-05-08 18:09:35

Ez a 10 legnagyobb akkumulátorral rendelkező elektromos autó

Az elektromos autók terén tényleg számít a méret, ugyanis az akkumulátor kapacitásától függ a hatótávolság. Nézzük, melyik a 10 legnagyobb kapacitású járgány jelenleg forgalomban.
2024-05-08 15:06:38

2024-05-08 15:05:58

Elárasztották Európa kikötőit a kínai autók, valamelyik több mint egy éve áll ott

Nemrég jelentek meg az első jelentések azzal kapcsolatban, hogy a legnagyobb európai kikötőket elárasztották a kínai autók, és a logisztikai kapacitások hiányában, valamint az elektromos autók iránti lassuló kereslet következtében ezek akár másfél évig tömegével állnak a kikötőkben. Most a nyugat-európai sajtó ismét elővette a témát, így pontosabb képet kapunk róla, hogy mi a helyzet a kikötőkben.
2024-05-07 16:06:59

Öt éven belül szinte teljesen kihalhatnak a kézi váltós új autók

Alig több mint tíz év alatt, akárcsak a tekerőablakos kocsik, az ilyen autók is lényegében teljesen eltűnhetnek a kínálatból.
2024-05-07 14:13:52

Öt éven belül szinte teljesen kihalhatnak a kézi váltós új autók

Alig több mint tíz év alatt, akárcsak a tekerőablakos kocsik, az ilyen autók is lényegében teljesen eltűnhetnek a kínálatból.
2024-05-07 14:13:15

A Google után az Apple autói is a magyar utakat fotózzák

Április végén a Google Utcakép autói furikáztak a magyar utakon, most pedig az Apple kocsijai is megjelentek  idehaza, írja a hwsw. Az új Apple Maps nézet tavaly április elején indult el hazánkban, amely mindenki számára részletesebb és látványosabb tájékozódási lehetőséget kínált. Ekkor rajtolt el a Google Street View Apple-féle alteregója is, a Look Around, ami interaktív, utcaszintű nézetet biztosít nagy felbontású 3D-s képekkel. Akkoriban még jellemzően kétéves felvételek alkották az útadatbázist, amit azóta frissítettek 2023-as felvételekkel. Az Apple Maps támogatási oldala szerint azonba...
2024-05-07 06:06:50

15 százalékkal olcsóbbak ma az új autók, mint egy éve

Csökkentek az árak, sok új autót adtak el.
2024-05-06 10:06:23

15 százalékkal olcsóbbak ma az új autók, mint egy éve

Csökkentek az árak, sok új autót adtak el.
2024-05-06 10:05:59

Már épül a jövő városa Újbudán

Autómentes lakókörnyezet, karnyújtásra lévő szolgáltatások, a természet közelsége és energiatakarékos okosotthonok. Ilyennek képzelhetjük a jövő városait, Újbudán azonban mindez már kézzelfogható valóság.
2024-05-06 08:11:00

Az elektromos autók, avagy a benzines és dízeles kocsik hibásodnak meg gyakrabban? Kiderült a válasz a nagy kérdésre

Vajon az e-autók kevésbé hajlamosak a meghibásodásokra, mint a belső égésű motorosak? Az e-autók regisztrációs adatainak növekedése és a megfelelő, rendelkezésre álló adatbázis már lehetővé teszi, hogy releváns választ kapjunk a nagy kérdésre.
2024-05-05 10:06:26

2024-05-05 10:06:10

Drágák a külföldi használt autók, inkább a hazai kínálatból válogatnak a magyarok

Ennyi autót hoznak most be külföldről.
2024-05-03 16:09:37

Hamarosan jön az RTL+ streamingplatformra a ValóVilág 12. évada. A vasárnapi beköltözőshow-ban 8 szereplőt ismerhetünk majd meg, akik most az RTL Fókusz kamerái előtt is vallottak a kalandról.
2024-05-02 21:06:01

2024-05-02 21:05:52

Orbán Viktor hamarosan több fontos bejelentést tesz új kínai beruházásokról

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy rendezvényen a kínai-magyar kapcsolatokról beszélt, és előre vetítette, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal jövő nyárra elkészülhet, a fejlesztések 5 logisztikai, vasúti és töltőhálózat-fejlesztéssel folytatódhatnak, ennek részleteiről hamarosan a miniszterelnök tájékoztat.
2024-05-02 20:06:44

Autók tucatjai zuhantak a mélybe: legalább 36 ember meghalt, amikor beomlott egy autópálya Kínában

Szerdán az ítéletidő miatt Hongkong közelében megrongálódott egy autópálya, amely egy szakaszon beomlott, s autók sokasága zuhant a mélybe,
2024-05-02 08:07:05

2024-05-02 08:06:28

2024-05-02 08:06:11

Xavi úgy tudja, Messi a jövő héten dönt arról, hol folytatja pályafutását

A Barcánál tárt karokkal várják vissza Lionel Messit.
2023-06-03 16:06:40

Véleményével készpénzhez juthat!

Kutatásonként bónuszpontokat kap, amik készpénzre cserélhetők! Regisztrációját 150 bónuszponttal díjazzuk! Vonzó prémium-partner az összegyűjtött bónuszpontokért cserébe! Ön határozza meg a jövő trendjeit! A részvétel teljesen ingyenes! Válaszait abszolút bizalmasan kezeljük! Látogasson el a weboldalamra!
2020-06-20 16:41:42

2020-06-20 16:41:43

Olcsó autóbérlés Budapest https://autoberlesbudapest1.com

Olcsó autóbérlés Budapest +36 70 201 49 00. Autóbérlés Budapesten olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó gyorsan. https://autoberlesbudapest1.com Autókölcsönzés, személyautó bérlés, havi autóbérlés, napi autókölcsönzés.
2020-06-20 16:41:46

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-20 16:41:47

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-20 16:41:47

Autókölcsönzés 17. kerület https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet

Autókölcsönzés 17. kerület +36 70 201 4900 Autóbérlés Pestlőrinc, Pestszentimre, Bélatelep, Ferihegy, Rendessytelep, Halmierdő. https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet Autóbérlés hosszú távra XVII. kerület Autóbérlés XVII. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 5000 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-20 16:41:47

Olcsó autóbérlés XIV. kerület - https://autoberlesxivkerulet.blog.hu/

Olcsó autóbérlés XIV. kerület +36 70 201 49 00 Rent a car in Zugló https://autoberlesxivkerulet.blog.hu/ Bérautó XIV. kerület vonzáskörzetében olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igényelheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet luxusautót esküvőre is!

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Véleményével készpénzhez juthat!

Kutatásonként bónuszpontokat kap, amik készpénzre cserélhetők! Regisztrációját 150 bónuszponttal díjazzuk! Vonzó prémium-partner az összegyűjtött bónuszpontokért cserébe! Ön határozza meg a jövő trendjeit! A részvétel teljesen ingyenes! Válaszait abszolút bizalmasan kezeljük! Látogasson el a weboldalamra!
2020-06-23 22:01:05

Olcsó autóbérlés Budapest https://autoberlesbudapest1.com

Olcsó autóbérlés Budapest +36 70 201 49 00. Autóbérlés Budapesten olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó gyorsan. https://autoberlesbudapest1.com Autókölcsönzés, személyautó bérlés, havi autóbérlés, napi autókölcsönzés.
2020-06-23 22:01:11

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:01:13

Véleményével készpénzhez juthat!

Kutatásonként bónuszpontokat kap, amik készpénzre cserélhetők! Regisztrációját 150 bónuszponttal díjazzuk! Vonzó prémium-partner az összegyűjtött bónuszpontokért cserébe! Ön határozza meg a jövő trendjeit! A részvétel teljesen ingyenes! Válaszait abszolút bizalmasan kezeljük! Látogasson el a weboldalamra!
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Olcsó autóbérlés Budapest https://autoberlesbudapest1.com

Olcsó autóbérlés Budapest +36 70 201 49 00. Autóbérlés Budapesten olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó gyorsan. https://autoberlesbudapest1.com Autókölcsönzés, személyautó bérlés, havi autóbérlés, napi autókölcsönzés.
2020-06-23 22:14:26

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   tes   •   apróhirdetés   •   haszn   •   N   •   R   •   jazz   •   Leverkusen   •   mag   •   rozsa sandor   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   b   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   eb   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   budapest   •   aza   •   P   •   L   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   sz   •   G   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   legalizaltak az aktiv eutanaziat uj zelandon 3   •   egy 39 eves ferfi a koronavirus legfiatalabb aldozata   •   magyarorszag korabban elerheti a 2030 ra celkent kituzott naperomuvi kapacitast   •   hamarosan olyan frissites johet a gmail androidos applikaciojahoz amit eddig csak kevesen ertek el 2   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 676   •   xi rallies private sector in shot at us qin warning npc update   •   teljesértékűtakarmán y   •   joshi bharat ujra nyitott a szerelemre miutan szakitottak meszaros lorinc volt felesegevel nem vagyok tipikus maganyos oregur 2   •   bruce boynton who inspired 1961 freedom rides dies at 83   •   ujabb reszletek derultek ki babicsek bernat halalarol   •   covid 19 spurs calls to boost protections for millions of homeworkers   •   marozsan fabian tornagyozelme utan mar harom magyar jatekos van a top200 ban   •   lezuhantegyhelikopte   •   a szemkornyek apolasa mit javasolnak a borgyogyaszok 3   •   szaz embernek adhat kegyelmet trump de nem a qanon samannak   •   tarlos istvan feljelenti hadhazy akost aki szerint a volt fopolgarmesternek inkabb bortonben van a helye   •   hatalmasadossagbaver   •   richard roat actor who appeared in friends and seinfeld dead at 89   •   oltokozpontta alakitottak a cannes i fesztivalpalotat   •   igy szabadulhatunk meg vegleg a huvelygombatol 2   •   szello istvanhoz elo adasban rontott be az ehes kisfia video   •   mar csak ez kellett husvet elott szerdatol jon a feketeleves durvan emelkedik a benzin ara 2   •   elkepeszto titkokat hozott nyilvanossagra a facebook korabbi alkalmazottja sok mindenrol lerantotta a leplet   •   i spoke to 99 big thinkers about what our world after coronavirus might look like this is what i learned 2   •   onos eso miatt adtak ki figyelmeztetest tobb megyere   •   peldatlan magyar online verseny indul az atoltottsag javitasa erdekeben   •   par honapon belul ket uj kozpontot is kapott a magyar hirszerzes 2   •   felfuggesztette a klubradio frekvenciajanak palyaztatasat a mediatanacs   •   minden masodik tuzolto kenytelen masodallast vallalni   •   fellebbez a dk k endre szemelyisegi jogai miatt nem tudhatjuk meg miert kapott kegyelmet   •   kalmar zsolt az osz legjobbja a szlovak bajnoksagban   •   tobb szaz szinteveszto panaszkodik a legutobbi liverpool meccs miatt   •   jones says lions covid disruption has led to siege mentality   •   ezt jo ha tudja az edesburgonyarol   •   brit katonakat vezenyelhetnek a gazai ovezetbe   •   meghalt ceausescu titkosszolgalatanak legismertebb aruloja akire carlos is hiaba vadaszott 2   •   leclerc fejlodesehez hasonlo palyat josol fonoke schumachernek is   •   largest snake of all time was longer than a t rex but gentle   •   covid israel vaccine fears out of context and inaccurate   •   putins former filmmaker arrested for underwear protest outside the fsb headquarters   •   oriasi dramaval es meglepo fordulatokkal zarult a hazatalalsz evadzaro resze   •   tolvai reni es kallay saunders andras 11 ev utan szakitottak 2   •   robbanas a locationbakuban kitort a panik   •   valtozas tortent masfajta kocsikat hoznak most be kulfoldrol a magyarok 2   •   bayer szajer jozsef egy moralis leny   •   a nebih szinte felfoghatatlan mennyisegu elelmiszert vont ki a forgalombol   •   el kell bontani a csipak villat a harmashatar hegyrol   •   fifty years on the nile dam that changed the face of egypt   •   tax credit confusion could create a rush for electric vehicles in early 2023 2   •   a hirnevtol a meltatlan halalig 16 eve ment el a nagy mokamester antal imrere emlekezunk fotok 2