Az emberek ellen fordultak a gyilkosbálnák, kiderült, miért

Az orkák az elmúlt négy évben az európai vizeken luxusjachtokat támadtak meg és süllyesztettek el, de a tudósok egészen idáig nem tudták kideríteni, hogy miért. Most azonban egy biológusokból, kormányzati tisztviselõkbõl és a tengeri ipar képviselõibõl álló csapat végre nyilvánosságra hozta vizsgálatuk eredményeit, és kiderült, hogy mi áll a magatartásváltozás hátterében.
2024-05-29 22:06:33

Megjött a jó hír, amire Frankfurtban már nagyon régóta vártak

Az Európai Központi Bank legutóbbi felmérése szerint az eurózóna fogyasztói csökkentették inflációs várakozásaikat, miközben a jegybank kamatcsökkentés tervez, az infláció pedig a következõ években várhatóan eléri a célértéket.
2024-05-28 11:06:48

Megnyílt Osváth Zsolt lángosozója a VII. kerületben: ennyiért kapni nála a sajtos-tejfölöst

A budapesti Wesselényi utcában hosszú, kígyózó sorok vártak Osváth Zsolt lángosozójának megnyitóján. Most kiderült, milyen árakra számíthat az, aki betér az influenszer legújabb éttermi egységébe.
2024-05-25 21:06:52

2024-05-25 21:06:46

Súlyos természeti katasztrófák jönnek a tudósok szerint

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) pénteken közölte, hogy fokozottan aktív hurrikánszezonra számít, és hangsúlyozta, hogy korai figyelmeztetés szükséges az emberéletek megmentéséhez.
2024-05-24 16:07:54

Kiderült, ezekben a városokban érdemes a nyugdíjas éveket tölteni

Nem gondolná, hogy ez a város végzett az elsõ helyen.
2024-05-23 00:07:09

Amire sokan vártak: Magyarországon a legújabb VW Golf

A felfrissített 8-as Golf hazai alapára éppen csak 10,5 millió forint alatt marad.
2024-05-22 08:11:04

Amire sokan vártak: Magyarországon a legújabb VW Golf

A felfrissített 8-as Golf hazai alapára éppen csak 10,5 millió forint alatt marad.
2024-05-22 08:10:22

Semmi kétség: olvad a "végítélet gleccsere", drámaian emelkedhet a tengerszint, ha összeomlik

A tudósok az antarktiszi Thwaites-gleccsernél, vagy más néven a "végítélet gleccserénél" erõteljes olvadás bizonyítékait fedezték fel az Antarktiszon egy friss tanulmány szerint. Most elõször találtak látható bizonyítékot arra, hogy meleg tengervíz szivárog a gleccser alá  - írja a USAtoday.com.
2024-05-22 08:06:56

Újabb sarki fényt jósolnak a tudósok, két hét múlva jöhet a következõ felvonás

Újra sarki fényben gyönyörkedhet a világ szinte biztosan, ugyanis újabb napkitörések várhatók - írja a BBC. Az a hatalmas napfolthalmaz, amely energiát és gázt lövellt a Föld felé, körülbelül két hét múlva visszafordul felénk.
2024-05-19 09:06:40

Elmondták a tudósok, miért is ilyen durva valójában az idei allergiaszezon

Idén kifejezetten súlyos az allergiaszezon, ezt pedig a melegebb tél és a problémás idõszak korábbi kezdete okozza - nyilatkozták tudományos szakértõk a CNBC-nek. A jelenség hátterében a klímaváltozás áll.
2024-05-18 20:06:43

80-as évek kimaxolva: új gazdára vár egy patinás über Golf GTI

A szupersportos elsõgenerációs Golf GTI több, mint 130 lóerõvel repít vissza bennünket a 80-as évek elejére.
2024-05-18 08:09:30

80-as évek kimaxolva: új gazdára vár egy patinás über Golf GTI

A szupersportos elsõgenerációs Golf GTI több, mint 130 lóerõvel repít vissza bennünket a 80-as évek elejére.
2024-05-18 08:09:19

Koronavírus: itt a vége, lesújtottak a Covid-19 eredete miatt hírhedté vált vuhani labort mûködtetõ szervezetre

Szerdán robbant a hír: az Egyesült Államok felfüggeszti a Covid-19 eredetével kapcsolatos viták kereszttüzébe kerül EcoHealth Alliance finanszírozását.
2024-05-17 13:06:58

Elképesztõ dolgot állítanak a tudósok a világ új csodagyógyszerérõl

A Novo Nordisk által végzett tanulmány szerint a Wegovy nevû elhízás elleni gyógyszert szedõ betegek négy év elteltével átlagosan 10%-os súlycsökkenést értek el, valamint a gyógyszer 20%-kal csökkentette súlyos szív- és érrendszeri események kockázatát túlsúlyos vagy elhízott embereknél - számolt be a Reuters.
2024-05-15 12:07:00

Tudósok kávézaccal turbózták fel a betont, elképesztõ lett a végeredmény

Ausztrál kutatók felfedezték, hogy 30 százalékkal erõsebb betont készíthetünk, ha elszenesedett kávézaccot dolgozunk fel és adunk a keverékhez. Az okos recept egyszerre több problémát is megoldhat.
2024-05-14 19:06:21

2024-05-14 19:05:52

Olyan helyen találtak õsrégi luxuscikkeket, ahol senki sem sejtette volna

A tudósok is meglepõdtek.
2021-10-01 18:07:10

Rusvai Miklós: Karácsonykor sokan fogják átadni a vírust családjuknak

Soha nem látott esetszám növekedés jöhet január közepétõl Magyaroszágon az omikron variáns miatt ? ezt a járványügyi modellezéssel foglalkozó Vattay Gábor mondta az RTL Híradónak. Kiderült ugyanis, hogy tízszer gyorsabban terjed az omikron, mint az eredeti, vuhani változat.
2021-12-19 21:11:42

2021-12-19 21:11:54

Sokkoló: elõször találtak emberi vérben mûanyag mikroszemcséket a tudósok

Elõször találtak emberi vérben mûanyag mikroszemcséket, a kutatók a vizsgált emberek majdnem 80 százalékánál kimutatták a szennyezést.
2022-03-24 14:12:54

Magyarországon is elérhetõvé válik az EKG-funkció a Samsung okosóráiban

Sokat kellett várni arra, hogy az amerikai és a dél-koreai piacon kívül máshol is engedélyezzék a Samsung okosóráinak két fontos egészségügyi funkcióját, most azonban erre is sor került. Míg az európai felhasználók az engedélyre vártak, a dél-koreai cég egy újabb funkciót kis elkezdett kidolgozni.
2021-01-26 15:06:15

2021-01-26 15:06:16

A vuhani koronavírus-kitörés óta nem volt ennyi új beteg Kínában

Kínában a vuhani koronavírus-kitörés óta nem jelentettek olyan magas napi esetszámot, mint most ? számol be a hírrõl a Bloomberg.
2022-03-07 12:14:05

Új köntösbe öltöztetik az Õrség kulturális központját

Régóta vártak erre, hiszen utoljára a kétezres évek elején zajlottak az épületben felújítások.
2021-02-12 18:06:02

Kísérteties hangok jönnek a Vénuszról

Meglepõ dolgokat találtak a tudósok a Föld szomszédján.
2021-05-05 18:06:27

Õsi tömegsírt találtak egy perui ásatáson

Tudósok vizsgálják a huszonöt, többségében fiatal nõ halálának körülményeit.
2021-11-11 20:40:43

Sivatagban a követeléskezelési szektor: évek alatt nõhet a nemfizetõ hitelek aránya

Ha lesz is NPL-növekedés, az csak évek alatt lesz érezhetõ, organikusan nincs növekedési potenciál a követeléskezelõi piacon - hangzott el a Portfolio Hitelezés 2023 konferenciájának III./A szekciójának második panelbeszélgetésén.
2023-05-04 18:09:32

Az orvos, aki a közösségi médiában küzd az áltudósok ellen

Dr. Novák Hunor fiatal gyermekgyógyász, aki évek óta aktívan harcol a közösségi médiában az álhíreket terjesztõ önjelölt tudósok ellen.
2021-01-10 21:06:03

Tudja-e, miért esik olyan jól néha túlaludni magunkat?

Íme, ezt gondolják a tudósok.
2021-05-16 21:06:31

Amire sokan vártak: hivatalos árakat kapott a Xiaomi igen ütõs elsõ autója

Az akár 830 kilométeres hatótávú Xiaomi SU7 elsõ körben háromféle változatban jelenik meg a piacon, a legerõsebb 673 lóerõs.
2024-03-28 16:15:48

Amire sokan vártak: hivatalos árakat kapott a Xiaomi igen ütõs elsõ autója

Az akár 830 kilométeres hatótávú Xiaomi SU7 elsõ körben háromféle változatban jelenik meg a piacon, a legerõsebb 673 lóerõs.
2024-03-28 16:14:53

Sokkal több és pusztítóbb földrengés és cunami lehet a jövõben

A tudósok új módszerekkel kutattak, és váratlan kockázatokat találtak.
2021-05-30 18:06:19

Ön mennyire jó a gyors, pontos, nagy téttel járó döntések meghozatalában?

A kutatók épp az az ellenkezõjét találták annak, mint amit vártak.
2022-02-01 20:07:31

Kiderítették a tudósok, mi történt 0,000001 másodperccel az õsrobbanás után

A tudósok sokáig úgy gondolták, hogy az õsrobbanás után keletkezett kvark-gluon plazma gáz halmazállapotú volt, most azonban kiderült, tévedtek.
2021-05-26 20:06:27

2021-05-26 20:06:28

Soha nem látott sarki fényt fotózott az Egyesült Arab Emírségek mûholdja a Marson

Az Egyesült Arab Emírségek Marsnál dolgozó mûholdja a bolygó éjszakai oldalán kapta lencsevégre azt a fajta sarki fényt, amelynek megfigyelésével évek óta próbálkoznak a tudósok.
2021-07-02 20:06:43

Négy új bolygóra bukkanhattak a kutatók, lakható zónában keringhetnek

A tudósok több olyan vörös törpe csillagot is találtak, amelyek valószínûleg csak akkor bocsáthatnának ki rádiójelet, ha egy bolygó zavarja meg a mágneses mezõjüket.
2021-10-11 20:07:35

2021-10-11 20:07:37

Nagy orr, nagy pénisz? Tudósok megnézték

Megvan a tudósok válasza!
2021-07-27 20:06:44

Élet a halál után: hatalmas meteoritok találták el a Földet, ennek köszönhetjük a mai világunkat

A tudósok most elõször találtak közvetlen bizonyítékot arra, hogyan alakultak ki a kontinensek.
2022-08-18 14:17:21

Rejtélyes lyuk jelent meg az Antarktiszon

A tudósok magyarázatot találtak a jelenségre.
2024-05-04 13:09:16

1056 másodpercig 70 millió Celsius-fokon mûködött a kínai mesterséges Nap

Kínai tudósok évek óta kutatnak egy olyan energiaforrás után, ami káros anyagoktól mentes, és a Nap erejéhez hasonló teljesítményt képes felmutatni. Úgy tûnik, kezdünk közelebb jutni a megoldáshoz.
2022-01-04 08:07:42

2022-01-04 08:07:45

Ez Magyarország kenyere 2021-ben

Eredményt hirdetett a Magyar Pékszövetség. Kiderült, melyik kenyér nyerte a versenyt. A legjobb búzakenyér Solymáron, az év innovatív kenyere pedig Tiszakécskén sült.
2021-08-04 10:05:47

Még mindig csak töltenek az elektromos autó részvények

Az õsz és a tél, illetve részben a tavasz sztár részvényei közé tartoztak az elektromos autó részvények. Az élen természetesen a Tesla járt, amely nemcsak a brand ismertségben, és az eladásokban, de kapitalizációban is nagyságrendekkel elõrébb járt és jár ma is az ágazatban. Ám a a zászlóshajón kívül is volt és van is néhány izgalmas papír a piacon. Ezek elsõsorban kínai cégek és értékesítésüket is egyelõre elsõsorban ide fókuszálják. Az elmúlt hónapok már inkább a csalódásé volt ezeknél a részvényeknél, amelyektõl úgy tûnik, hogy a befektetõk korábban egyszerûen túl sokat vártak. Megnéztük, h...
2021-08-02 14:06:14

Demcsák Zsuzsa bevallotta, plasztikáztatott

Demcsák Zsuzsa bevallotta, már évek óta gondolkozott azon, hogy aláveti magát egy plasztikai beavatkozásnak. Végül rászánta magát az eredményt pedig egy elõtte-utána fotón mutatta meg.
2022-01-11 21:06:04

2022-01-11 21:06:09

Rejtélyes lábnyomokat találtak, kiderült, egy hatalmas ember hagyta

Eredetileg azt hitték a tudósok, hogy medvenyomot találtak.
2021-12-20 20:09:01

Kína nem hajlandó szabadon engedni a vuhani leleplezõt

Felelõtlennek és tévesnek nevezte szombaton Kína genfi ENSZ-nagykövetsége a világszervezet emberi jogi biztosának felszólítását, hogy Kína engedje szabadon Csang Csan ügyvéd-újságírónõt, aki a közép-kínai Vuhanban a koronavírus-járvány kezdetén készített képeket a városról és a kórházakban ? írja tudósításában az MTI. Csang Csan éhségsztrájkot folytat a börtönben, emiatt egészségi állapota gyorsan romlik. Marta Hurtado, az ENSZ emberi jogi biztosának szóvivõje pénteken arra kérte a kínai hatóságokat, hogy humanitárius alapon fontolják meg Csang szabadon bocsátását, és biztosítsanak számára sü...
2021-11-20 17:06:27

Közel a földönkívüliek inváziója a Földön

A tudósok egyre jobban aggódnak, szerintük a magán ûrcégek miatt nõ a veszély.
2021-11-26 18:19:02

Lehet, hogy nem csak a Földön van élet a közelben?

A Jupiter egyik holdján meglepõ dolgokat találtak a tudósok.
2021-10-21 18:06:59

Ebbõl mi lesz? Szuperférgeket tesztelnek a mûanyagszemét ellen a kutatók

Forradalmasíthatják a mûanyagok újrahasznosítását egyes enzimek, amelyeket a gyászbogárlárvák emésztõrendszerében találtak - állítják ausztrál tudósok.
2022-06-10 15:12:25

Szája van, ánusza viszont nincs ennek a félmilliárd éves õslénynek

A Saccorhytus coronarius kövületét még 2017-ben találták meg a tudósok, de arra csak most jöttek rá, hogyan maradhatott életben.
2022-08-18 14:17:18

Már a brit hírszerzés sem tartja kizártnak, hogy egy vuhani laborból szabadult el a vírus

A brit hírszerzés ügynökei is elképzelhetõnek tartják, hogy egy vuhani laborból került ki a koronavírus, írja a Telex a Times alapján. Korábban a brit hírszerzés sem vette túl komolyan ezt az elméletet, most viszont már elképzelhetõnek vélik, állítják a lap forrásai. A britek véleményének változását megelõzte Joe Biden amerikai elnök azon utasítása, hogy az amerikai hírszerzés vizsgálja meg alaposan a laboros elméletet is. Biden csütörtökön úgy fogalmazott az amerikai hírszerzõ ügynökségeknek, hogy kettõzzék meg erõfeszítéseiket a koronavírus-járvány eredetének feltárására. A laboratóriumi er...
2021-05-30 12:06:04

Teknõsökben mutatták ki a kolerát a vuhani piacon

A kínai Vuhan városában, ahonnan feltételezések szerint a koronavírus-járvány indult, egy diák kolerával fertõzõdött, a betegséget okozó baktériumot pedig egy élelmiszerpiacon lágyhéjú teknõsökbõl vett mintákban is megtalálták ? írja a Reuters.
2022-07-15 11:09:53

Egy átlagos fekete lyukat akartak tanulmányozni a tudósok, de sokkal érdekesebb dologra bukkantak

A szupermasszív fekete lyukak a tudósok számára rendkívül izgalmas képzõdmények, ám ez nem jelenti azt, hogy a kisebbek ne keltenék fel az érdeklõdésüket. Most például egy egész csoport ilyet találtak a Hubble ûrteleszkóp segítségével.
2021-02-15 14:06:11

Új jégkorszak jöhet: megint szörnyen fagyos hellyé válhat a Föld

Megtalálták a magyarázatot a tudósok arra, miért lett egyre gyakoribb. Nem megnyugtató az indoklás.
2021-11-22 20:11:37

Döbbenetes felfedezés a Holdon: meglepõ dolgot találtak

Még a tudósok is nehezen hittek a szemüknek.
2023-10-11 20:16:42

Fogakból álló daganatot találtak egy ókori egyiptomi medencéjében

Sok a rejtély körülötte.
2023-11-15 08:08:18

Több tucat csillag robbanhat fel a Föld közelében

Egy új modellel vizsgálták tudósok, hány szupernóva lehet. Kiderült, még a Földhöz közel is meglehetõsen sok.
2021-08-31 21:06:22

A szabadidõs futóknak is maszkot kellene viselniük?

A kocogók egymásnak vagy a sétálóknak is átadhatják a fertõzést ? mondják a brit tudósok.
2021-03-02 17:06:11

A sünök miatt jött létre a rengeteg ember halálát okozó szuperbaktérium

Eddig azt hitték a tudósok, a túl sok antibiotikum miatt fejlõdött ki. Kiderült, már legalább 200 éve létezik.
2022-01-18 21:07:15

Kiderült, mi történik a hatalmas fekete lyuk mögött, még a tudósok is megrémültek

Felkavaró sci-fi-horror a Tejút közepén.
2024-04-15 16:09:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   dubaj   •   ors   •   wmn   •   marka   •   fold napja 2024   •   elmar wepper   •   pain hustlers   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   pepper x   •   f1 mexico   •   tatar gyorgy   •   diosgyor   •   marina city   •   stat   •   natcon   •   al ain   •   akgggarmi   •   superapro   •   haarp   •   kek pelikan   •   mobile   •   netapro   •   aaa   •   omegle   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   fdvjgwy   •   ingatlan   •   budapest   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   energiaital   •   a33jhgproka1   •   ingyen   •   travis kelce   •   aprilis 4   •   eiffel   •   térkép  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   igy valtozik a kata benyujtotta a modositast a kormany   •   B6520   •   egy magyar faluban mar szinte az osszes regisztralt megkapta az oltast   •   semmit nem eget oda a vilag elso okos kenyerpiritoja   •   gold   •   nem latjuk szivesen a szelsojobboldalt kiderult ki tiltatta be orban viktorek konzervativ konferenciajat   •   savior   •   adasa   •   225phpoptioncomjefor mcroptioncom   •   ged20ed20ed20ed2020f   •   update 3 saudi led coalition intercepts and destroys several houthi drones launched at kingdom   •   hazassag elso latasra nelli oromeben megpuszilt egy masik ferfit mikozben janos harom hete kuzd egy puszijaert   •   dobbenet kozel ketmilliard forint a legdragabb belepo a las vegas i nagydijra   •   a nap legfontosabb hirei 2021 februar 10   •   mobilok millioin all le januar 1 jen a whatsapp   •   dramai pillanatok rosszul lett oszter sandor ozvegye a hires balatoni villaban 2   •   joshua mollel tanzania says student killed in israel by hamas   •   nicotravrerdh355lven till   •   vitaminandsleep3and1   •   40 os bankado jon olaszorszagban   •   kalo   •   a jol kereso fiataloknak tobb penzt ad a kormany valasztasra kihegyezett kedvezmenye 3   •   egymilliard evente egyszer tortenik olyan mint most pont a szemunk lattara 2   •   a lengyelek elozonlottek a sipalyakat volt pia es verekedes is   •   nicola sturgeon rebuked for using covid inquiry to criticise brexit its a witness box not a soap box   •   kábelfektetõ.html   •   kidnappings of women children spiking in haiti where a u s nurse daughter remain captive   •   024autoszallitas   •   matolcsy a fraktalok nem csak gondokkal traktalnak   •   az 58 as halalut el van atkozva a szalantai utszakasz ahol autobalesetet okozott es meghalt stetz daniel   •   hugh grant elmondta mit gondol a bridget jones negyedik reszerol amiben ismet daniel cleaverkent lathatjak majd a nezok   •   elgazolt a zebran egy fiatal lanyt bekescsaban majd megallas nelkul tovabb hajtott   •   einhelloptioncomjavo ice   •   nigerian army investigating reports that boko haram leader died blowing himself up to avoid capture   •   thailand bans coral damaging sunscreens in marine parks   •   hatarozatijavaslatot   •   felkaphatt   •   ad117171711717117171   •   rooney kaka es cristiano ronaldo utan uj sztarokrol szol majd az ac milan manchester united parharc   •   dedikalt ralipalyat epitettek a mustang mach e rally fejlesztesehez   •   beazasok megszuntetese 139   •   hatalmas villanast eszleltek a jupiter legkoreben   •   onlinekommuniki12cii   •   a tibeti fennsikon soha nem latott nagysagu beruhazasok indulhatnak a vizenergia miatt   •   melegentartó   •   quickandnastytornado causesdestructionini rishvillage   •   K1120HC384C282C382C2   •   5 termek amiknek mar a nevetol kiborulsz   •   this single piece of legislation could change us elections forever   •   online munka noknek 2