Mire lehet ma számítani a tőzsdéken?

A hét első felében határozott emelkedést láttunk a tőzsdéken, bár a momentum tegnapra kissé lassult az USA-ban, és ma reggel is vegyes összkép látszik az ázsiai tőzsdéken, bár a kínai piacok kaptak egy nagyobb lökést attól, hogy a vártnál erősebb külkereskedelmi adatokat közöltek ma az import tekintetében. Eközben viszont továbbra is a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek a befektetők, a holnap ilyen szempontból itthon is kiemelten fontosnak számít, hiszen a két legnagyobb blue chip, az OTP és a Mol is pénteken hajnalban teszi majd közzé a legfrissebb számait. Ami a mai piacnyitást illeti,  a...
2024-05-09 09:06:53

Mi várható ma a tőzsdéken?

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig az európai és az amerikai tőzsdéken is stagnálás várható. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma jön a német ipari termelés márciusi adata, az MNB a devizatartalékok alakulását, a KSH pedig az ipari termelés első becslését közli.
2024-05-08 09:06:57

Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai kilátásokat illeti, kitarthat a tegnapi optimizmus az előjelek szerint, a vezető európai részvényindexek kisebb emelkedéssel indíthatják a napot.
2024-05-07 09:07:20

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Rég volt ilyen sorozat a tőzsdéken: nyoma sincs a pániknak

Akadtak jelentős kilengések az amerikai részvénypiacon idén is, ennek ellenére a piaci volatilitás legfontosabb mérőszáma, a VIX index az erősödő piaci bizonytalanságok közepette sem jelez aggodalmat, már régóta.
2024-05-06 21:06:58

Starliner: A NASA új űrhajóval repül az űrállomásra

A NASA két űrhajósa egy új űrhajó fedélzetén indul a Nemzetközi Űrállomásra. A Boeing Starliner típusú űrhajója a floridai Cape Canaveralról indul, az első személyzettel végrehajtott tesztrepülésre.
2024-05-06 13:06:26

2024-05-06 13:06:06

Mi várható ma a tőzsdéken?

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában iránykeresésre számíthatunk. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra lesz érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény.
2024-05-06 08:07:16

Nyárias meleggel indul a hét, mutatjuk, mikor jön a drámai változás

időjárás előrejelzés
2024-05-06 06:07:59

Jakab Péter pártja nem indul az EP-választáson

Nem jött össze az induláshoz szükséges érvényes ajánlás.
2024-05-04 16:10:04

Jakab Péter pártja nem indul az EP-választáson

Nem jött össze az induláshoz szükséges érvényes ajánlás.
2024-05-04 16:09:53

Erre az adatra vártak a piacok egész héten - Mennyire korai az öröm a tőzsdéken?

Péntek délután megérkeztek a várt foglalkoztatottsági adatok az Egyesült Államokból. Az áprilisi számok alapján optimisták lehetnek a befektetők azzal kapcsolatban, hogy valóban a lehűlés jeleit mutatja az amerikai munkaerőpiac, a friss adatok azonban egyúttal felerősíthetik a recessziós félelmeket is. A közlés ezúttal is nagyobb elmozdulásokat hozott a dollár piacán és a tőzsdéken is, melynek következtében az EUR/USD árfolyama és az S&P 500 is is kritikus szintre ért. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutatnak jelenleg a grafikonok.
2024-05-03 16:07:20

Mire lehet számítani a tőzsdéken?

Határozott emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyet vegyes mozgások követtek Ázsiában. A tegnapi zárás után jelentette az Apple, amelynek sikerült megverni az elemzői várakozásokat és története legnagyobb sajátrészvény-vásárlását jelentette be, így az iPhone-gyártó árfolyama jelentős pluszban indíthatja a mai napot. Befolyásolhatja a mai kereskedést, hogy ma délután érkezik az amerikai munkanélküliség legfontosabb mutatója, hiszen a munkanélküliség bármilyen irányba történő elmozdulása óriási jelentőséggel bír. Ami pedig az előjeleket illeti, a határidős indexek állása alapján a...
2024-05-03 09:06:58

Újra indul a négygyerekes családot kilakoltató és az egészségházba beköltöző polgármester is

Mindketten függetlenként mérettetik meg magukat a júniusi önkormányzati választáson.
2024-05-02 21:11:55

Újra indul a négygyerekes családot kilakoltató és az egészségházba beköltöző polgármester is

Mindketten függetlenként mérettetik meg magukat a júniusi önkormányzati választáson.
2024-05-02 21:11:51

Mínuszos nyitás a magyar tőzsdén

A szerdai szünnapot követően kisebb eséssel indult a nap a magyar tőzsdén.
2024-05-02 10:07:17

Mi várható a tőzsdéken Jerome Powell szavait követően?

A reggeli órákban Ázsiában többnyire pozitív hangulat jellemezte a kereskedést, ezt követően pedig Európában és Amerikában is emelkedés jöhet. Ami a gazdasági eseményeket illeti, idehaza a külkereskedelmi adat második becslése érkezik, Amerikában pedig a gyáripari megrendelések és elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni.
2024-05-02 08:07:24

Mire lehet számítani a tőzsdéken?

Nem lesz ma hiány piacmozgató gazdasági eseményekből: délelőtt közlik itthon az első negyedéves GDP-t, kiemelten fontos adatról van szó, hiszen a magyar gazdaság két éve gyengén teljesít, a várakozások szerint a negyedik negyedéves stagnálás után enyhe emelkedés várható az első negyedévben. A közlés vélhetően a forint piacára lesz nagy hatással. Ugyancsak ma érkezik az eurózóna GDP- és inflációs adata.
2024-04-30 09:08:26

Ingyenes szűrővizsgálati program indul Budapesten

Május 2-től június 16-ig várják a jelentkezőket a főváros 24 helyszínén.
2024-04-29 16:13:21

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Autó bikázás Budapest

Autó bikázás Budapesten Ha az autó nem indul bikázásra mi segítünk: diesel autó bikázása vastag kábellel, autó indítása bikázása, az autó helyes bikázásának menete. https://auto-bikazas-budapest.eoldal.hu/ Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558, autó akkumulátor bikázása Budapest környékén.
2020-06-20 16:41:44

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten.

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten. Hívja számítógép-laptop szervízünket egyeztesen egy Önnek megfelelő időpontot, és számítógépes kollégánk a helyszínen segít elhárítani a hibákat. Telefonos ügyfélszolgálat, hibabejelentés, időpont egyeztetés: ☎+3630 684-32-45 Számítógép, laptop szervíz házhoz megy Budapesten. Számítógépe szokatlan dolgokat csinál, kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Laptopot vásárolt és nem volt rajta operációs rendszer? Új router internetkapcsolatát kell beállítani? Vírusos számítógépét,laptopját nem tudj...
2020-06-20 16:41:44

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu

2020-06-20 16:41:45

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:07

Autó bikázás Budapest

Autó bikázás Budapesten Ha az autó nem indul bikázásra mi segítünk: diesel autó bikázása vastag kábellel, autó indítása bikázása, az autó helyes bikázásának menete. https://auto-bikazas-budapest.eoldal.hu/ Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558, autó akkumulátor bikázása Budapest környékén.
2020-06-23 22:01:08

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten.

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten. Hívja számítógép-laptop szervízünket egyeztesen egy Önnek megfelelő időpontot, és számítógépes kollégánk a helyszínen segít elhárítani a hibákat. Telefonos ügyfélszolgálat, hibabejelentés, időpont egyeztetés: ☎+3630 684-32-45 Számítógép, laptop szervíz házhoz megy Budapesten. Számítógépe szokatlan dolgokat csinál, kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Laptopot vásárolt és nem volt rajta operációs rendszer? Új router internetkapcsolatát kell beállítani? Vírusos számítógépét,laptopját nem tudj...
2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:21

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   perapro   •   J   •   rozsa sandor   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   fluminense   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   esessel indul a nap az amerikai tozsdeken 2   •   ujravalasztottaklond onpolgarmesteret   •   natalie portman hazassaga menthetetlenul zatonyra futott   •   mindket bokaja eltort a rendorok elol menekulo ferfinek   •   questions grow about discriminations role in the hurdles bidens nominees are facing   •   lenyugozo teli fotok zalabol   •   magasabb fokozatba kapcsolt az elozo kormany embereinek elszamoltatasa lengyelorszagban   •   szegyen ezt hagytak maguk utan a szombati influenszerakciok szereploi kiakadtak a kerulet lakosai fotok   •   rendkivuli ulest hivott ossze a szekszardi onkormanyzat igy tamogatjak telire a raszorulokat   •   lebron james hits game winner as the la lakers beat the golden state warriors advance to playoffs   •   igy nez ki most bikiniben balint antonia kep   •   a fiuk a diszkoban dolgoztak daft punk 1993 2021 2   •   kijev legvedelem nelkul maradt kulcsfontossagu celpontokat semmisitenek meg az oroszok   •   a hackerek kipeceztek maguknak az apple uj gepeit   •   mar nem peking azsia milliardosainak fovarosa   •   fontos szerzodest kotott a liberty dunaujvaros   •   marabu feknyuz orban es a diplomaciai szezon   •   balogh edina volt ferje megtorte a csendet az uj kapcsolatarol nem miatta ment tonkre a hazassagunk szerelmes foton mutatta meg 21 evvel fiatalabb parjat 2   •   a fekete woodstockrol szolo dokumentumfilm is oscart ert   •   allatker   •   ugy tunik a szelsojobb nyerte az olasz valasztasokat   •   izraelben is enyhitenek kinyitnak az iskolak es az ettermek 2   •   elveken   •   fu alatt sunnyogtak el a recski sarlavinakarosultak orban altal belengetett 500 milliojat   •   sean penn a cnn nek szamolt be az ukrajnaban szerzett tapasztalatairol   •   tobb vakcinat akar kuldeni a biontech az europai unionak   •   ketszazezerbe is fajhat ha furdik a xv keruleti szokokutban   •   elengedtek a koronavirus gyogyszerrel ugyeskedo budapesti orvost es tarsat   •   terdmuteten esett at a magyar vilag es europa bajnoki bronzermes kalapacsveto   •   kozel hatezer jogkoveto dronos biztos van 2   •   akar negyven ev bortont is kaphat a george floyd halalat okozo rendor   •   masfel milliora birsagolta a mediahatosag az rtl klubot 2   •   itt van minden amit az emily parizsban 4 evadarol tudni lehet 2   •   torolhetik a monacoi az azeri es a kanadai nagydijat az f1 tagad   •   adott feladatkorre mindig az arra legalkalmasabb embert kell valasztani oszko peter dobrev klarat tamogatja   •   15 ev fegyhazat kapott az idos asszonyt meggyilkolo ferfi   •   tortenelmi eu csucsot tartottak de orban viktor nem erte el a celjat 2   •   iranian ayatollah khamenei threatens israel after strike on damascus   •   dontottek az oroszok augusztusra halasztjak a missziot amit a szovjetunio osszeomlasa ota varnak   •   nem lesz munkaszuneti nap december 24 e mert a kormany szerint artana a gazdasagnak   •   igy tudta meg lekai kiss ramona hogy babat var   •   energia aremelesek igy is ugy is a fogyasztokon csattan az ostor   •   gyulnek a fellegek a japan ipar felett   •   haromszor tobb a beoltott mint az aktiv fertozottek szama magyarorszagon   •   gyilkos klan haborut vivnak a kedves harkalyok   •   kerites a legkisebbtol 5   •   mar a trump partiak diplomajat is elvenne egy a harvardon futo peticio   •   oriasi halozatfejlesztesekr e van szukseg europa szerte kulonben hoppon maradnak az elektromos autosok az utak menten   •   molnar ferenc caramel hivtak mar karamellanak makarelnek   •   poll finds half of germans think israeli actions in gaza go too far