Sokba került Boeingnek a hiba, súlyos pénzek vándorolnak a károsultakhoz

Az Alaska Air Group 61 millió dolláros beszállítói jóváírást kapott a Boeingtől a 737 MAX 9 repülőgépek ideiglenes földön tartásából adódó veszteségek további kompenzációjaként. Az amerikai United Airlines is kártérítést kapott a repülési tilalom pénzügyi következményeiért - írja a Reuters.
2024-05-03 15:07:21

Elszólta magát Joe Biden: nem éppen hízelgő szavakkal illette Amerika két fontos szövetségesét

Joe Biden amerikai elnök egy adománygyűjtő kampányeseményen tartott beszédében Kínával és Oroszországgal egy mondatban említett két szoros amerikai szövetségest, Indiát és Japánt is, amiért egyik ország sem látja szívesen a bevándorlókat.
2024-05-03 13:07:44

Joe Biden szerint nem az amerikaiak, hanem a migránsok teszik erőssé Amerikát

Miközben drámai válsághelyzet van a határon, az amerikai elnök kijelentette: szívesen látja a bevándorlókat.
2024-05-03 11:09:14

Scholz és Macron titkos vacsorán vesz részt a kínai elnök látogatása előtt

A két vezető már többször is összetűzésbe került egymással.
2024-05-02 17:11:00

Scholz és Macron titkos vacsorán vesz részt a kínai elnök látogatása előtt

A két vezető már többször is összetűzésbe került egymással.
2024-05-02 17:07:22

HIMARS-rendszer került az orosz Tornádó célkeresztjébe: itt vannak a felvételek

Úgy néz ki, legalább egy, de lehet, hogy két amerikai M142 HIMARS rakéta-sorozatvető is az orosz nagy hatótávolságú erők célkeresztjébe került a napokban. Az oroszok két rakétaindító megsemmisítését jelentették, de a felvételek ezt nem igazolják minden kétséget kizáróan.
2024-05-02 08:07:58

Trump: Jogosak a Netanjahuval szembeni kritikák az október 7-i támadásokkal kapcsolatban

A volt amerikai elnök szerint az izraeli kormányfőnek előre kellett volna látnia a közelgő támadást.
2024-04-30 21:09:25

Trump: Jogosak a Netanjahuval szembeni kritikák az október 7-i támadásokkal kapcsolatban

A volt amerikai elnök szerint az izraeli kormányfőnek előre kellett volna látnia a közelgő támadást.
2024-04-30 21:09:17

A közmédiához került a Nemzeti Sport

A lap 2022-ben került az állam tulajdonába.
2024-04-30 16:10:14

Felvételek bizonyítják: megkaparintott az orosz hadsereg egy amerikai M88-ast is, Moszkvába vitték

Újabb amerikai haditechnikai eszközt vitt Moszkvába az orosz haderő, melyet a május 9-ei győzelmi napi parádén terveznek nyilvánosan bemutatni. Egy M88-as műszaki mentőjárműről van szó, amely Avgyijivkában került orosz kézre.
2024-04-30 12:12:33

Itt az év egyik legfurcsább diplomáciai lépése: az anyaország beleegyezése nélkül kezdett barátkozni egy külterület az ázsiai diktatúrával

Megdöbbenésének adott hangot a francia belügyminiszter amiatt, hogy az azerbajdzsáni parlament együttműködési megállapodást kötött Franciaország egyik tengerentúli területe, Új-Kaledónia törvényhozásával.
2024-04-30 11:07:59

ISW: válaszút elé került az orosz haderő, több lehetőség közül választhatnak

Az elmúlt napokban az orosz haderő jelentős áttörést ért el Avgyijivkától nyugatra, ahol több települést is elfoglaltak. Az amerikai Instituite for the Study of War (ISW) agytröszt szerint most a támadók döntéskényszerben vannak.
2024-04-30 09:09:29

Rosszul érintheti a kínai gazdaságot, ha Trump lesz az elnök

Két forgatókönyvet is felvázolt az egyik neves londoni elemzőműhely, az Oxford Economics arra, hogy mi várható a kínai gazdaságban, ha ismét Donald Trump lesz az amerikai elnök, tekintettel arra, hogy Trump újra vámszigorításokat és egyéb lépéseket helyezett kilátásba. Úgy látják, hogy a markánsan negatív hatásoknak a második Trump-kormányzat esetén is korlátozott az esélyük.
2024-04-29 22:07:06

Kérdések és válaszok az országgyűlésben: komoly ügyek merültek fel ma a parlamentben

Kétnapos ülést tart a héten az országgyűlés. Hétfőn először a kormányt kérdezték a képviselők, s többek között a gyermekvédelem, az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, és a magyar felsőoktatás helyzete került szóba.
2024-04-29 20:06:59

2024-04-29 20:06:31

Tovább ütik a jent: messze még a gyengülés vége?

A japán jen 160-ig gyengült az amerikai dollárral szemben a hétfő reggeli ázsiai kereskedésben. A lélektani szint átvitele ismét felvetette a kérdést, hogy számíthatunk-e intervencióra a japán döntéshozók részéről, a szakértők szerint viszont egy ilyen lépés felesleges pazarlása lenne a nemzetközi tartalékoknak.
2024-04-29 10:07:56

Kórházba került a nemi erőszakért elítélt Harvey Weinstein, aki az ügyvédje szerint egy "emberi roncs"

A számos zaklatási ügye miatt börtönbe kerülő amerikai filmproducer ügyvédje szerint Weinsteinnek számos egészségügyi problémája van, de "mentálisan stabil".
2024-04-28 11:11:00

Izrael támogatása miatt tüntettek Joe Biden ellen

Az amerikai elnök közben Donald Trumpot bírálta. Joe Biden amerikai elnök szombat este a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján kritizálta elődjét, leendő kihívóját. A 81 éves politikus a 77 éves Donald Trumpról azt mondta, előrehaladott koruk az egyetlen közös bennük. A washingtoni Hilton szállodában tartották az eseményt. Az épületnél transzparenseket tartó tüntetők ugyanakkor Biden elnök ellen tüntettek, amiért támogatja Izrael háborúját a Hamász szélsőséges szervezet ellen, jelentette az MTI. The post Izrael támogatása miatt tüntettek Joe Biden ellen first appeared on 24.hu.
2024-04-28 11:07:46

Október 7-e óta először adtak életjelet a Hamász által elrabolt magyar fogolyról - videó

A Hamasz két új propagandavideót tett közzé, amelyen a 64 éves Keith Siegel és a 46 éves Omri Miran látható. Ez az első alkalom október 7-e óta, hogy életjelet adtak a magyar-izraeli származású édesapáról.
2024-04-27 19:06:20

2024-04-27 19:06:11

X-akták: megcsonkított szarvasmarhákat találtak, nagy erőkkel nyomoz a rendőrség ? Senki nem tudja, mi történhetett az állatokkal

Rejtélyes körülmények között elpusztult állatok ügyében nyomoznak a hatóságok Texasban: hat megcsonkított szarvasmarha tetemét találták meg a közelmúltban az állam több részén.
2023-04-24 07:07:16

Xbox chaten szivárogtattak bennfentes információkat, pikáns felvétel került elő

Amerikai ügyészek értékpapírcsalással vádoltak meg egy volt Goldman Sachs-alkalmazottat, aki állítólag az Xbox-chaten keresztül adott bennfentes tippeket barátainak az ügyletekről - írja a Finextra.
2023-10-03 01:14:03

Xavi meggondolta magát, mégsem hagyja el a Barcelona kispadját

Joan Laporta elnök bírta őt maradásra.
2024-04-24 23:07:29

Xavi meggondolta magát, mégsem hagyja el a Barcelona kispadját

Joan Laporta elnök bírta őt maradásra.
2024-04-24 23:06:12

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

Balogh Gábor maradt az NDHSZ elnöke

A szervezet tisztújító közgyűlését csütörtökön tartották, online formában.
2020-12-03 22:05:57

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:08

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:09

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

Magyar céget vesz a Cisco

Az amerikai multi a felhőalapú szolgáltatásokat fejlesztő Banzai Cloudot vásárolja meg.
2020-11-16 15:05:59

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:43

Feltalálták a szuperfehér festéket, amit ezzel festenek be, az tűző napon is hűvösebb

Olyan olcsó és könnyen előállítható fehér festéket fejlesztettek ki amerikai kutatók, amely még tűző napon is képes hűteni az alatta lévő felületet.

2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 08:12:01

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

400-500 ezerért adják tovább az első PlayStation 5-öket az eBayen

Néhányan máris komoly haszonra próbálnak szert tenni az amerikai piacon csak nemrég debütált PlayStation 5 újraértékesítésével.
2020-11-17 10:10:59

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:54

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:23

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 19:06:23

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:24

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:02

2020-11-17 20:07:03

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Balázs Fecó válságos állapotban került kórházba

Többet nem árultak el az állapotáról.
2020-11-18 18:06:36

Csaknem 11,5 milliárdba került a koronavírusos nemzeti konzultáció

Csak a kérdőívek postázása 1,7 milliárd forint volt.
2020-11-19 12:09:48

Érdekes kihívással készül az Apple jövő csütörtökre: mozogni kell

Az Apple időnként, általában valamilyen jeles nap alkalmával aktivitásra buzdító kihívásokkal szembesíti okosóráinak tulajdonosait. Közeleg a nagy észak-amerikai ünnep, a hálaadás, és vele együtt egy újabb kihívás.
2020-11-19 16:09:22

2020-11-19 16:09:23

Játékkonzol és sörhűtő egyszerre ? működő konzolt épített az amerikai Bud Light gyártója

Sok furcsaságot hozott már eddig is 2020 – és akkor még finoman fogalmaztunk –, de tech szempontból az eddigi legfurcsább ötletre mostanáig kellett várni. Az amerikai Anheuser-Busch nevű cég, amely többek között a Bud Light nevű sort is gyártja, egy meglepő fejlesztéssel állt elő: egy játékkonzollal.
2020-11-19 19:06:22

Karanténba került Süli János tárca nélküli miniszter

A paksi atomerőmű bővítéséért felelős kormánytag kontaktszeméllyé vált.
2020-11-20 06:06:36

Karanténba került Süli János tárca nélküli miniszter

A paksi atomerőmű bővítéséért felelős kormánytag kontaktszeméllyé vált.
2020-11-20 06:06:36

Van egy amerikai város, ahol 66 napon át tart az éjszaka

November 18-án szerdán leszállt a sarki éjszaka az amerikai Utqiagvik nevű településre, ami azt jelenti, hogy a következő több mint két hónapot teljes sötétségben töltik majd az ott élők.
2020-11-20 10:05:44

2020-11-20 10:05:45

Koronavírus miatt kórházba került a KDNP-s Aradszki András

A kisebbik kormánypárt maga közölte, hogy képviselőjük megbetegedett.
2020-11-20 13:07:21

Koronavírus miatt kórházba került a KDNP-s Aradszki András

A kisebbik kormánypárt maga közölte, hogy képviselőjük megbetegedett.
2020-11-20 13:07:21

Már az engedélyeztetésnél tart a Pfizer vakcinája

Beadta a kérelmet az amerikai gyógyszerügyi hivatalhoz a BioNtech és a Pfizer a koronavírus elleni vakcinájuk sürgősségi engedélyeztetésére.
2020-11-20 19:06:02

Már az engedélyeztetésnél tart a Pfizer vakcinája

Beadta a kérelmet az amerikai gyógyszerügyi hivatalhoz a BioNtech és a Pfizer a koronavírus elleni vakcinájuk sürgősségi engedélyeztetésére.
2020-11-20 19:06:04

Elhunyt Laczkó Mihály korábbi MLSZ-elnök

A sportvezető 85 éves volt.
2020-11-21 10:10:27

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   f   •   N   •   mag   •   R   •   jazz   •   youtube   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   b   •   eb   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   perapro   •   vacsoracsata   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elemzo a miniszterelnok jelolti vitarol ez inkabb a hideg polgarhaboru receptje   •   pedro pascal buszken tamogatja transznemu testveret   •   bennfentes kereskedesi ugybe keveredett a vilag egyik legnepszerubb kriptotozsdeje   •   durvaszajkaratebator   •   megsem utazik izraelbe gulyas gergely   •   horvat allamfo az illegalis migraciorol a horvat hatar szent a haboruban emberek haltak meg erte   •   elenkul a kiskereskedelmi forgalom   •   a fertozes jocskan megrongalta a szivemet kenyszerpihenon a magyar bajnok   •   deciphering vladimir putins many appearances since mutiny   •   duplan mutalodott virusvarianst azonositottak indiaban   •   az europai parlamentben sincs egyetertes a covid oltassal kapcsolatban   •   eszperantnyelvoktats Kaposvr   •   mezeskalacs szivekkel keszul adventre levai aniko   •   dontobe jutott az amerikai ferfi kosarlabdacsapat   •   sztarban sztar leszek anyadat te hulye vagy karomkodva pattantak fel az asztaltol a mesterek   •   egy kommunistak altal elvett magyar iskola visszaszolgaltatasi ugye miatt botrany van romaniaban   •   melania trump lett a legkevesbe nepszeru first lady 2   •   elkepesztoenszexidom   •   emlekszem a verre a csendre es berger konnyeire felkavaro reszletek senna halalarol   •   meses osszegert arverezhetik el a vilag egyik legregebbi whiskyjet amibe viktoria kiralyno is belekortyolhatott 3   •   ujabb rejtelyes ballon tunt fel amerika folott   •   az mszp tarselnoke szerint a dk es a jobbik szorosabb egyuttmukodese a fidesznek kedvezett   •   egy gorog orvos azt ajanlja hogy ket maszkot is viseljenek az emberek   •   szettepte a bullterrier a nyugdijas asszony kiskutyajat a tamado eb es a gazdaja elsetaltak ki lesz a kovetkezo aldozat   •   biciklis kihivas es a megerdemelt lazulas helyek ahova iden tavasszal erdemes kerekezni   •   ejfel utan itt lesz ujabb 140 ezer adag szputnyik v vakcina   •   eltunt a sex az uj roman szemelyibol kitort a botrany   •   400 ezer sms 420 ezer hivas igy mobiloztak a magyarok szilveszterkor 2   •   koronavirusban halt meg a ketszeres vilagbajnok motorversenyzo   •   megindulnak a magyar kkv k a tozsdere raebredtek hogy a hitelezesen tul is van elet   •   itt a fordulat emelkedik a munkanelkuliseg magyarorszagon   •   emelkedett az uzemanyagok ara a hazai kutakon 2   •   koccanasok az m3 ason beallt a kocsisor 2   •   a gyilokfolyoson is lehet most setalni pannonhalman   •   a legendas szineszno lecserelne a nemet himnuszt 2   •   feszengs   •   kirugtak tobb szaz katonat de egy titkolt kormanydontes meg meg is neheziti az ujra elhelyezkedesuket   •   fejszevel kergette az elettarsat az utcan egy papai ferfi   •   csak robert downey jr tol fugg mikor lesz ujabb sherlock holmes film   •   kunsthaus zurich looted art claims pose questions for swiss museum   •   darfur clashes kill 15 amid calls for peacekeepers to stay   •   mesterharmas ittasan vezetett buntetofekezett majd balesetet okozott egy szentesi ferfi fotok   •   ez mindenkit erint uj menetrend erkezik a mav nal a volannal es a hev nel 2   •   elkuldhet a ceged tavmunkara hogy energiat takaritson meg   •   10 mondat amely miatt emlekezetes marad a valasztasi kampany 2   •   video of trump repeatedly pleading the fifth in ny deposition is released   •   tanar nelkul maradtak az also tagozatosok nem indul el a tanev alsoujlakon   •   most jonnek a tel leghidegebb napjai   •   matol mashogy kell fizetni az egyik tescoban nem lesznek mar penztarak   •   budapest elsoszamu csaladi elmenyparkjava valt a varosliget 2  

srv.38.