Begyújtotta a rakétákat a bitcoin - Még csak most jöhet a nagy emelkedés?

Múlt héten még azt próbáltuk megfejteni, hogy meddig eshet a bitcoin árfolyama a piaci hangulatromlást közepette, a pénteki piaci fordulatot követően azonban rövid idő alatt máris nagy ralit láthattunk, amelyet követően egy kulcsfontosságú szintig emelkedett a bitcoin árfolyama. Éppen ezért megnéztük, hogy hogyan is fest a technikai kép jelenleg a bitcoin esetében.
2024-05-06 14:09:48

Botrányok közepette választottak elnököt a világ egyik legfontosabb gazdasági csomópontjában

Panamában a konzervatív jelölt, José Raul Mulino nyerte a vasárnapi elnökválasztást a közvélemény-kutatások szerint.
2024-05-06 08:07:39

Lezuhant és szörnyethalt egy fiatal turista az egyik legnépszerűbb ír turistacélpontnál

Szörnyethalt egy fiatal turista Írország egyik népszerű turistacélpontjánál, a Moher-szikláknál. Az RTE információi szerint a huszas évei elején járó nő három barátjával látogatta meg a legmagasabb pontján 214 méter magas, nyolc kilométeren át húzódó sziklafalat, amikor a meredek terepen elveszítette az egyensúlyát, és a mélybe zuhant. A mentőszolgálatot az egyik barát hívta, a nőt helikopterrel és csónakkal is keresték, végül a bejelentést követően több mint másfél órával találták meg a holttestét a tengerben. A festői szépségű sziklaszirt évente több mint másfél millió turistát vonz, és sajn...
2024-05-05 19:07:42

Itt a lista, ezek az európai cégek tartoznak a világ egyik legelitebb klubjába

Tavaly szeptemberben a Novo Nordisk cég letaszította a trónról az LVMH francia luxusipari óriást, így a kontinens legértékesebb tőzsdén jegyzett cégévé vált. A súlycsökkentő gyógyszerekről népszerűvé váltó dán gyógyszeripari cég lendülete pedig továbbra is töretlen. Megnéztük, hogy melyek jelenleg a legértékesebb európai vállalatok, és azt is, hogy globális összevetésben hol helyezkednek el jelenleg ezek a cégek.
2024-05-04 13:06:48

Több mint 100 üzletét zárja be a világ egyik legnépszerűbb étteremlánca az őket ért bojkottmozgalom miatt

A délkelet-ázsiai muszlim országokban egyre jobban elterjedtek a amerikai márkák elleni bojkottok, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a helyi üzemeltetőkre. Ilyenek például a malajziai KFC és az indonéziai Starbucks is, amelyek üzleteik ideiglenes bezárásával válaszolnak a problémára - írta meg a Nikkei Asia.
2024-05-03 17:07:22

Kiborultak a Netflix felhasználói, mert tele lett reklámmal az előfizetésük

Az egyik legnépszerűbb streamingszolgáltató már tavaly figyelmeztette a felhasználókat arra, hogy az alapcsomagja meg fog szűnni, a Netflix-rajongók most mégis dühöngenek amiatt, hogy a streamingóriás elkezdte a felhasználókat a hirdetésalapú előfizetésre átterelni.
2024-05-03 16:06:30

2024-05-03 16:06:17

Egyre többen lelnek rá az elhízás ellenszerére, esik Európa legértékesebb cégének árfolyama

A dán gyógyszergyártó Novo Nordisk jelentős esést szenvedtek el, miután a rivális Amgen közölte, hogy kedvező időközi vizsgálati adatokat kapott a kísérleti elhízás elleni gyógyszeréről.
2024-05-03 15:07:25

Drasztikus lépésre szánta el magát az iszlám világ egyik vezető hatalma: lenullázzák a kapcsolatokat Izraellel

A Bloomberg cikke szerint Törökország úgy döntött, hogy csütörtöktől teljesen leállítja a kereskedelmét Izraellel. A lépés tovább fokozhatja a feszültséget a Közel-Keleten.
2024-05-02 19:08:43

"Drasztikusan csökkenő" megrendelések miatt zárja be gyárát az egyik nagy autóipari beszállító a szomszédban

Bezárja egyik erdélyi gyárát a világ egyik legnagyobb kábelgyártó vállalata, a Leoni a "drasztikusan csökkenő megrendelések" miatt - írta a vállalat közlését idézve az economedia.ro.
2024-05-02 19:08:20

Meglepő dolgot közöltek az egyik legnépszerűbb covid-vakcináról

A Moderna az első negyedévben a vártnál kisebb veszteségről számolt be, miután a cég a vártnál magasabb bevételt ért el többek között a Covid vakcina eladásainak meglepetésszerű növekedéséből adódóan - írja a CNBC.
2024-05-02 15:08:12

Bátor lépésre szánta rá magát a világ egyik legnagyobb állami nyugdíjalapja, hogy elkerülje az összeomlást

A dél-koreai Nemzeti Nyugdíjbiztosítási Szolgálat, a világ harmadik legnagyobb állami nyugdíjalapja, új, hosszú távú befektetési stratégiájában 65%-os arányban tervez kockázatos eszközökbe befektetni, hogy növelje a hozamokat és el tudja kerülni az alap korai kimerülését.
2024-05-02 12:07:25

Nem hiszi el, hogy mit csinálnak a világsztárok a zuhany alatt

Néhány híresség meglehetősen bizarr dolgokat művel fürdés közben.
2024-04-30 16:09:10

Élőszereplős Scooby-Doo-sorozat készül a Netflixre

2024-04-30 11:08:56

Ilyen lehetne A Simpson család, ha az ötvenes években, élő szereplőkkel forgatják

Mi lett volna, ha a kedvenc animációs filmünk, vagy sorozatunk hús-vér szereplőkkel születik? Ezt a gondolatkísérletet ültette át a gyakorlatba a demonflyingfox nevű videós csatorna, ami az agyament ötleteit a mesterséges intelligencia segítségével valósította meg. Így történt ez nemrég A Simpson család esetében is, amihez a rejtőzködő zseni az ötvenes évek stílusában készített egyperces animációt, mégpedig úgy, mintha azt a korszak egyik legfelkapottabb kamerarendszerével, a Super Panavision 70-nel rögzítették volna: A varázslat a Family Guy esetében is működik: The post Ilyen lehetne A Sim...
2024-04-30 11:08:39

Megvalósul Berlin rémálma: kiderült, mit csinálnak az oroszok a zsákmánnyá vált Leopard 2-essel

Amellett, hogy a győzelmi napi parádén is kiállítják az Ukrajnából zsákmányolt Leopard 2A6-os harckocsit, a járművet részletes tanulmányozásnak vetik alá Oroszország hadiipari mérnökei, azzal a céllal, hogy átemeljék belőle az orosz harcjármű-gyártás szempontjából hasznos technikai megoldásokat.
2024-04-29 10:08:44

Közel 10 évig épült a világ egyik legnagyobb vallási épülete

A tbiliszi Szentháromság-székesegyház teljes területe 3000 négyzetméter
2024-04-27 13:08:50

Nem volt könnyű sikert aratni a hölgyek körében az ország legnépszerűbb fiúegyüttesének tagjaként: erről vallott Kecskés Tibor "Kefir", a V-Tech frontembere. Az énekes és barátja, Szamóca 1998-ban írt alá több éves szerződést az egyik legnagyobb lemezkiadó céggel, és bár a filmekben ilyenkor az a rész jön, amikor a sztárok egyetlen csettintésre bármit és bárkit megkaphatnak, a valóság egészen más.
2024-04-27 10:06:08

Hatályba lép a szigorított lengyel abortusztilalom, új erőre kaptak a tüntetések

Három hónappal a lengyel Alkotmánybíróság döntése után kihirdették, és ezzel hatályba léptették az abortusz tilalmát sérült magzatok esetében.
2021-01-28 23:06:01

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-20 16:41:43

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-20 16:41:43

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:24

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nemetorszagban meg soha nem regisztraltak annyi uj fertozottet mint most   •   nem lesz kinai akkugyar szegeden megszolalt a polgarmester   •   a valasuk utan egymasban talalta meg az igazit a hazassag elso latasra ket sztarja arulkodo foto kerult elo hildarol es gerirol   •   az ugyeszseg hosszabb idore kuldene huvosre broker marcsit 2   •   szoros verseny a szenatusban a kepviselohaz republikanus tobbsege viszont nagyon valoszinu 2   •   berlinbe kerul esterhazy peter hagyatekanak jelentos resze   •   vege a nagy menetelesnek kikapott a vilagelso noi teniszjatekos   •   egyes nepszeru fajdalomcsillapitok csak fokozhatjak a fajdalmat   •   doj declares seized mar a lago materials list full and accurate despite trumps claims   •   okostelefonra koltozik a jogositvany   •   foran   •   kihuztak az otoslotto nyeroszamait tobben milliomosok lettek on koztuk van 2   •   this train station tracks social distancing with digital twins   •   szlavik janos tart a vakcinautlevel hamisitasatol 2   •   mi zajlik itt marki zay peter lenyulta orban viktortol a hajra magyarorszag hajra magyarok at   •   otmetereskaracsonyfa thorgoltakmezokovacs hazan   •   elkepesztoensimarasi kerultavilagbajnokid onto2   •   mi all a tuzszuneti megallapodasban   •   centerprime presents korea heritage and history nft at the chainlink and unesco hackathon   •   harminc eve nevelgetett szornyeket engedett szabadjara a karanten   •   teljesen lezartak a koroshegyi volgyhidat specialis gepekkel emelik meg a 9000 tonnas szerkezetet   •   myanmars military is charging families 85 to retrieve bodies of relatives killed   •   fogalmazast kell irnia a kreta rendszeret feltoro tininek arrol miert nem szabad hekkerkedni 2   •   uj urrepulogepet keszitett a virgin galactic mintha a csillagok haborujabol lepett volna elo 2   •   dontott elon musk hatralep de van egy feltetele   •   academic guilty of paris synagogue bombing in 1980   •   megnovekedett a terrortamadasok veszelye az egyesult allamokban   •   esik az eso eselye 2   •   rengeteg magyart vernek most at akinel ez aktiv a wifin azt kisebb esellyel fogjak   •   libya lawmakers begin consultations on new government   •   tovabbra is rejtely a torpek titkos szigete   •   feltamadt a sberbank beinditottak az oroszok a profitgyarat   •   masodszor is elhalasztottak a vilag egyik legmenobb sportjanak elso vilagbajnoksagat   •   retvari bence az emberek nem haborut hanem beket akarnak europaban   •   a hamasz elfogadja a gazai tuzszuneti javaslatot   •   pont ahogy tavasszal mondtuk mostanra kiderult tenyleg fillerekert vittek el vajna timea bedolt ekszeruzletenek gyemantjait 2   •   mardoll kamerak elott taperolta intim helyen lukacs mikit ne izgassatok reg volt mar novel video 2   •   fogalmazast kell irnia a kreta rendszeret feltoro tininek arrol miert nem szabad hekkerkedni   •   az ekb mar nem aggodik a bankvalsag miatt folytatodhatnak a kamatemelesek   •   kozel 1 millio illegalis bevandorlonak adna szavazati jogot a new york i baloldal 2   •   elkeszult a dvsc egyseges uj brandje   •   a tultermeles visszaszoritasara es moszkva elleni nyomasgyakorlasra szolitottak fel kinat   •   megszolalt a fotos aki bosszubol kitorolte az eskuvoi kepeket   •   egy lepessel kozelebb kerult kinahoz a citigroup   •   meg legalabb fel evig ingyenesen hasznalhatja a microsoft teams tomeges funkciojat   •   koronavirus megsem szerepel majd a vedooltas tipusa az oltasi igazolasban   •   videon a megujult corvin aruhaz homlokzatanak kicsomagolasa az aluminiumburkolat mar a multe 2   •   halalos tomegbaleset godollonel busszal karambolozott egy autos   •   nem lehet majd kutyat es macskat arusitani az allatvasarokon a kormany tervei szerint 2   •   gop senators call for all americans to pay income tax criticized by white house