Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Felpörgeti a létszámleépítéseket Kínában a Tesla

A Tesla Kínában folytatja a munkahelyek leépítését, válaszul a globális elektromos járműpiac lassulására és az erős helyi versenyre, miközben Elon Musk igyekszik visszaszerezni a cég piaci részesedését a világ legnagyobb autópiacán - számolt be a Bloomberg.
2024-05-09 12:07:38

Kevés egyedibb autó létezik, mint egy ilyen Pagani Utopia

Két és fél millió dollárért el is várható az egyediség.
2024-05-07 09:12:26

Kevés egyedibb autó létezik, mint egy ilyen Pagani Utopia

Két és félmillió dollárért el is várható az egyediség.
2024-05-06 21:11:21

Kevés egyedibb autó létezik, mint egy ilyen Pagani Utopia

Két és félmillió dollárért el is várható az egyediség.
2024-05-06 21:10:00

Újabb visszalépés a Teslánál - Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Musk tervezte

A Reuters úgy tudja, hogy a Tesla a korábbi tervekkel ellentétben nem alkalmaz egy fontos autógyártási innovációt, és ez is példa lehet arra, hogy az eladások kedvezőtlen alakulása miatt a cég rövid távon megfogja a költségeket.
2024-05-02 08:07:32

Nincs még vége, felsővezetőket is elküldenek el a Teslától

Elon Musk csalódottságát fejezte ki a Teslánál zajló csökkenő eladások és az elégtelen létszámleépítések miatt, ezért további elbocsátásokat tervez, beleértve két felsővezetőt és a Supercharger üzletág teljes csapatát.
2024-04-30 19:07:27

Elon Musk új tévécsatornát indít; a neve olyan, mint egy pornóoldalé

Egy magazin szerint az XTV inkább egy Youtube-klón.
2024-04-30 18:10:32

25 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket az MFB

Közel 25 milliárd forintnyi forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank első társadalmi célú kötvényeinek aukcióján, a kibocsátással olyan projekteket szeretnének finanszírozni, amelyek pozitív társadalmi hatást fejtenek ki - derül ki a Magyar Fejlesztési Bank közleményéből.
2024-04-30 10:07:40

Post Content
2024-04-29 11:12:38

Több mint 1,2 milliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Tovább vette saját részvényeit az OTP, ezúttal több mint 1,2 milliárd forint értékben.
2024-04-29 10:08:19

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:10:02

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:09:40

Post Content
2024-04-28 15:09:09

A világ egyik leggazdagabb embere rejtélyes és titkos tárgyalásba kezdett Kínával

Nagyon rövid időn belül fontos fordulat jöhet.
2024-04-28 14:08:38

Elon Musk makes surprise visit to Beijing

Post Content
2024-04-28 14:07:51

A világ egyik leggazdagabb embere rejtélyes és titkos tárgyalásba kezdett Kínával

Nagyon rövid időn belül fontos fordulat jöhet.
2024-04-28 14:07:07

Puskagolyóként lő ki a 780 lóerős Audi RS Q8

A fejlesztőknek sikerült még 180 lóerőt találniuk a divatterepjáró 4 literes biturbó V8-as motorjában.
2020-11-18 11:06:54

Puskagolyóként lő ki a 780 lóerős Audi RS Q8

A fejlesztőknek sikerült még 180 lóerőt találniuk a divatterepjáró 4 literes biturbó V8-as motorjában.
2020-11-18 11:06:55

Puskagolyóként lő ki a 780 lóerős Audi RS Q8

A fejlesztőknek sikerült még 180 lóerőt találniuk a divatterepjáró 4 literes biturbó V8-as motorjában.
2020-11-18 18:06:35

Csaknem 300 milliárd forintot szórt ki a kormány éjjel

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 35 milliárd forintot kap a Gazdaságvédelmi Alapból a Határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására.
2020-11-19 08:06:14

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:16

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:17

Olyan légvédelmi rakétarendszert vesz a honvédség, amilyen Washingtont is védi

Az illetékesek szerint négy évtizede nem volt ilyen arányú fejlesztés a magyar légvédelemben.
2020-11-19 11:07:30

Olyan légvédelmi rakétarendszert vesz a honvédség, amilyen Washingtont is védi

Az illetékesek szerint négy évtizede nem volt ilyen arányú fejlesztés a magyar légvédelemben.
2020-11-19 11:07:31

Több százezer benzinmotort gyárt Szentgotthárd, de ennek nemsokára vége

Leállítja a belső égésű motorok fejlesztését a PSA, a szentgotthárdi Opel-gyár tulajdonosa.
2020-11-19 16:09:22

Több százezer benzinmotort gyárt Szentgotthárd, de ennek nemsokára vége

Leállítja a belső égésű motorok fejlesztését a PSA, a szentgotthárdi Opel-gyár tulajdonosa.
2020-11-19 16:09:23

Játékkonzol és sörhűtő egyszerre ? működő konzolt épített az amerikai Bud Light gyártója

Sok furcsaságot hozott már eddig is 2020 – és akkor még finoman fogalmaztunk –, de tech szempontból az eddigi legfurcsább ötletre mostanáig kellett várni. Az amerikai Anheuser-Busch nevű cég, amely többek között a Bud Light nevű sort is gyártja, egy meglepő fejlesztéssel állt elő: egy játékkonzollal.
2020-11-19 19:06:22

2020-11-20 06:06:35

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:31

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:32

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-21 09:07:16

Koronavírus: A járvány elmúlására a legrosszabb reakció az volna, ha még lázasabb fogyasztásba kezdene a világ

A katolikus egyházfő szerint a szegényeket is be kell vonni a fejlesztésbe.
2020-11-22 05:08:03

Most érkezett: az Oxfordi Egyetem vakcinája 70 százalékos védettséget ad a koronavírussal szemben

Ez az, amelyikből a magyar kormány 5 millió adagra szerződött le korábban. A Moderna és a Pfizer fejlesztései bőven 90 százalékos hatékonyságúak.
2020-11-23 08:06:07

2020-11-23 08:06:08

13 milliárd felhasználói adat került ki a netre, magyaroké is

Egy már lekapcsolt hackerportálról szivárgott ki az a rengeteg adat, melyben feltört weboldalak információit tárolták. Az incidensnek magyarországi érintettsége is van.
2020-11-23 10:06:45

2020-11-23 10:06:47

Vakcinákról beszélt Szijjártó a Parlamentben, nem úszta meg a jachtozást sem

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a kormány egyetlen koronavírus elleni vakcina mellett sem lobbizott, nem üzleti vagy politikai érdek dönti el, mit lehet majd itthon beadatni. Az ellenzéki politikusok szinte kivétel nélkül arról beszéltek, lassítani kellene a tempón, az orosz vakcina fejlesztése átláthatatlan.
2020-11-23 14:06:24

65,8 milliárd forintos segélyt kap az EU-tól Afganisztán és 28 afrikai ország

A 183 milliárd eurónyi mentőcsomag az alacsony jövedelmű országok gazdasági stabilitását fogja szolgálni a járvány okozta válság alatt.
2020-11-23 15:06:19

Baj van a Twitter új funkciójával: nem tűnnek el a 24 óra után az eltűnős bejegyzések

A Twitter november 17-én jelentette be, hogy globálisan is bevezeti a Fleets nevű funkciót, ám rövid időn belül már a második probléma merült fel a fejlesztéssel kapcsolatban.
2020-11-23 16:06:09

2020-11-23 16:06:11

Elon Musk megelőzte Bill Gatest a leggazdagabbak listáján

Egy nap alatt 7,2 milliárd dollárral nőtt a vagyona.
2020-11-24 08:06:06

Elon Musk már a világ második leggazdagabbja, megelőzte Bill Gates-t

Átrendeződött a leggazdagabbak toplistája a Bloomberg szerint. Az élen azért még mindig Jeff Bezos áll, a több mint 55 400 milliárd forintnyi vagyonával.
2020-11-24 08:06:08

7 milliárd forintos támogatást kap a divatipar

Uniós pénzekre pályázhatnak a divat- és dizájnipari vállalkozások.
2020-11-24 08:06:08

Már csak egyetlen ember van, aki gazdagabb Elon Musknál

Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.
2020-11-24 09:05:53

Oroszország: 95 százalékos a vakcinánk, egy oltás ára 3000 forint alatt lesz

A klinikai vizsgálatokról szóló második összegzés szerint 95 százalékos védettségre képes az orosz fejlesztésű koronavírus-vakcina – közölte az oltóanyag kifejlesztését finanszírozó RDIF orosz állami befektetési alap, amelynél már a készítmény világpiaci árát is meghatározták.
2020-11-24 13:06:04

2020-11-24 13:06:05

Közel 10 milliárd forintért kelt el egy magyar startup

Sőt, a Drops nyelvtanulási platformot fejlesztő cégért a 30 millió dolláros vételáron túl további 19 milliót is kifizet a Kahoot, ha az jól teljesít a következő két évben.
2020-11-24 14:05:58

A Tesla értéke megközelítette az 500 milliárd dollárt

Meddig szárnyalhat még Elon Musk cége?
2020-11-24 15:06:03

A jegybank már több mint 800 milliárd forintot tolt bele az államadósságba

Pörög a pénznyomda, vannak olyan állampapír-sorozatok, amelyeknek már közel a felét a jegybank vásárolta fel.
2020-11-24 15:06:06

A jegybank már több mint 800 milliárd forintot tolt bele az államadósságba

Pörög a pénznyomda, vannak olyan állampapír-sorozatok, amelyeknek már közel a felét a jegybank vásárolta fel.
2020-11-24 15:06:11

Történelmi siker: 10 milliárd forintért vásároltak meg egy magyar nyelvtanuló alkalmazást

A magyar készítők által fejlesztett nyelvtanuló alkalmazás a Kahoot része lesz.
2020-11-25 13:06:20

Újabb 50 milliárd a versenyképesség növelésére

A programra eddig 904 cég jelentkezett, a támogatott vállalatok összesen 424 milliárd forintot fektettek be 35 iparágban.
2020-11-25 13:06:22

Mintegy 150 milliárdos fejlesztés jön Tokaj-Hegyalján és a zempléni térségben

A koncepció meghatározó eleme a közlekedési hálózat fejlesztése.
2020-11-25 13:06:23

Ezeknek a napelemeknek már napsütés se kell ahhoz, hogy energiát termeljenek

A felhős napok feladják a leckét a napelemeknek, azonban most már a borult idő sem akadály: egy új fejlesztéssel akár az UV-fényből is nyerhetünk majd energiát.
2020-11-25 18:06:09

2020-11-25 18:06:25

20 milliárd forintot szán a kormány a Citadella felújítására

Egy friss kormányhatározatból tudni ezt.
2020-11-25 21:06:13

20 milliárd forintot szán a kormány a Citadella felújítására

Egy friss kormányhatározatból tudni ezt.
2020-11-25 21:06:20

Ezek a programok futnak az új Maceken

Kereshető adatbázisba gyűjti egy fejlesztő a kompatibilis appokat.
2020-11-26 08:06:05

Feltalálták a napelemet, amihez már napsütés sem kell

A felhős napok feladják a leckét a napelemeknek, de most már a borult idő sem akadály: egy új fejlesztéssel akár az UV-fényből is nyerhetünk energiát.
2020-11-26 12:06:05

2020-11-26 12:06:10

12 milliárd forintos óriásberuházást jelentettek be, 3 ezer munkahely válik védetté

Háromezer munkahely válik védetté.
2020-11-26 13:06:24

Kicsi, kifejezetten európai Teslát tervezne Elon Musk

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.
2020-11-26 15:06:06

Kicsi, kifejezetten európai Teslát tervezne Elon Musk

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.
2020-11-26 15:06:08

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elon musk urvallalata 18 milliard dollarert fejleszt kemmuholdhalozatot az usa nak 3   •   armenia azerbaijan to clash at un top court   •   tuz utott ki egy isztambuli szorakozohelyen legalabb 29 ember meghalt 3   •   ejszakankent mar robot jarorozik a hyundai gyaraban   •   partja korrupcios ugye miatt lemondott az eszt miniszterelnok   •   lawmakers push mental health days for kids amid pandemic   •   a leicester city tovabbra is szarnyal a premier league ben   •   a tegnapi csunya gyengules utan megint 350 felett kezd reggel a forint   •   ilyen stilusosan ritkan mond fel aruhazi dolgozo   •   tagadja a miniszterium hogy palkovics laszlo le akart mondani 3   •   gyonyoru hatalmas pelyhekben havazik a nyugati varmegyekben   •   orban viktor maradnak a korlatozo intezkedesek 2   •   macaulay culkin ugy kimaxolta a tokeletes par fogalmat hogy azt nehez lesz utana csinalni   •   megszolalt az integritas hatosag elnoke nem orban rendszere korrupt hanem egyes emberek 2   •   fox anchor says the covid 19 vaccine saved his life   •   karacsony elso napjan havas eso ho is lehet   •   a gyozelmet elkotyavetyelte a masodik helyet igy is atvette a fehervar   •   az unio raszolt szlovakiara a magyar kisebbsegek sanyargatasa miatt   •   megvannak az onkentes teszteles elso eredmenyei 244 szazalek a fertozottek aranya   •   emberfeletti kepesseg egyesek immunrendszere nem mindennapi modon reagal a koronavirus elleni oltasra 3   •   melyponton az alberletarak budapesten   •   tomegeket vonzott a friss ho a hegyekbe 2   •   raikkonen szerint a kamikazekent erkezo sainz csak kemenykedni akart vele video   •   the pizza place with sign language on the menu   •   toronymagasan vezet izrael az atoltottsagi listan   •   kovel tamadtak az utcan az ismert szineszre   •   nets forward durant taken off due to covid 19 rules   •   csuszhat a grand theft auto vi megjelenese es nem is keveset 2   •   ez a vilag legbenabb zombifilmje megis imadjuk 2   •   viktorianus koltoztetesre 50 eve nem volt pelda   •   in inaugural address biden will appeal to national unity   •   kulonos dolgot allit kapcsolatukrol a milliardos nagy o valasztottja   •   videon rekonstrualtak a moszkvai terrortamadast   •   stutthof camp woman 95 accused of aiding nazi mass murder   •   a koenigsegg egymilliard forintos autojanak kulcstartoja lenyegeben egy faberge tojas 2   •   igy ne karcolja ossze a szelvedojet a jegkaparoval   •   pesty laszlo brandet kell epiteni a szekelyek kore   •   itt a bajnoki cimre ott a kispadra lehet hatassal a pl rangado   •   korrupcio miatt halalbuntetest kapott kinaban egy vagyonkezelo vallalat volt vezetoje   •   trump durvan beleszallt biden izrael politikajaba szerinte a zsido demokratak gyulolik a vallasukat   •   a balaton utan a tisza tavon is rekordot dontottek hatalmas pontyot fogott ki egy horgasz foto   •   krakkoi ersek kulturharc zajlik a hazassag es a csalad intezmenye ellen   •   volt baratnoje szerint sajat magat alazta meg a szexbotrannyal a magyar enekes   •   eu mission has repelled 11 red sea attacks foreign policy chief says   •   elkepeszto osszegu vagyont kezelnek majd az egyetemeket teljhatalommal iranyito kuratoriumok millios pluszpenzt kaphatnak a politikusok   •   earnings of wealthiest 10 men during pandemic could buy vaccines for all   •   halalos iteletet kuldott a dusnoki hazaspar orban viktornak 2   •   soha nem lathatta meg igy az okori vilag 7 csodajat video   •   certification   •   kiemeltaj