Germany and France call for an end to Israeli offensive in Rafah

Post Content
2024-05-28 22:07:45

Lemondott a Tesla arról, hogy a Toyotánál is nagyobb legyen

Úgy tûnik, Elon Musk túl optimista volt a tervekkel.
2024-05-28 13:11:53

Lemondott a Tesla arról, hogy a Toyotánál is nagyobb legyen

Úgy tûnik, Elon Musk túl optimista volt a tervekkel.
2024-05-28 13:11:16

Az embernél okosabb mesterséges intelligencia több mint 10 év múlva jelenik majd meg. Ezt Robin Li, az egyik legnagyobb kínai technológiai cég, a Baidu vezérigazgatója mondja, kontrázva Elon Musk jóslatát, aki két évet adott ennek.
2024-05-28 06:05:57

Az embernél okosabb mesterséges intelligencia több mint 10 év múlva jelenik majd meg. Ezt Robin Li, az egyik legnagyobb kínai technológiai cég, a Baidu vezérigazgatója mondja, kontrázva Elon Musk jóslatát, aki két évet adott ennek.
2024-05-28 06:05:52

Õrülterõs szuperszámítógépet építtet Elon Musk, a célja világos

Elon Musk cége, az xAI már dolgozik a Grok 2 nevû mesterséges intelligencián, aminek betanítását a vállalat az Nvidia szuperchipjével, a H100-assal végezheti el.
2024-05-27 20:09:48

Õrülterõs szuperszámítógépet építtet Elon Musk, a célja világos

Elon Musk cége, az xAI már dolgozik a Grok 2 nevû mesterséges intelligencián, aminek betanítását a vállalat az Nvidia szuperchipjével, a H100-assal végezheti el.
2024-05-27 20:09:41

Videó: Óriási robbanással végzõdött a SpaceX hajtómûtesztje

Lángokkal és füsttel terítette be a szerkezetet.
2024-05-27 15:10:22

Szuperszámítógépet épít Elon Musk

Elon Musk bejelentette, hogy az általa alapított xAI startup célja egy olyan szuperszámítógép létrehozása, amely a Grok nevû AI chatbot fejlesztését fogja elõsegíteni. A The Information hírportál információi szerint Musk befektetõknek tartott prezentációján beszélt errõl a projektjérõl.
2024-05-25 19:06:32

Elon Musk megint lépett: eltûnnek a like-ok az X-rõl

Persze nem úgy, ahogy azt elsõre gondolnánk.
2024-05-25 12:09:27

Láthatatlanná teszi a like-olókat Elon Musk

2024-05-24 16:08:24

Elon Musk az év elején még büntette volna a kínai autókat, most pont az ellenkezõjét mondja

Januárban azt mondta, korlátok nélkül a kínaiak tönkreteszik a többi gyártót.
2024-05-24 13:11:16

Elon Musk az év elején még büntette volna a kínai autókat, most pont az ellenkezõjét mondja

Januárban azt mondta, korlátok nélkül a kínaiak tönkreteszik a többi gyártót.
2024-05-24 13:10:26

Elon Musk merész jóslattal állt elõ: az AI minden munkát megszüntet

Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia el fogja venni az összes munkahelyet, és ez nem feltétlenül rossz dolog - írja a Yahoo Finance. A GenAI banki környezetben való hasznosításáról is szó lesz június 11-ei Financial IT konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt!
2024-05-24 09:07:14

Elon Musk: egy éve maradt az emberiségnek, 2025-ben taszít le minket a mesterséges intelligencia

Elon Musk szerint az általános mesterséges intelligencia hamarabb eljön a vártnál. Már jövõre okosabb lesz, mint egy átlagember, 2030-ra pedig mindenkit leköröz majd.
2024-05-23 08:10:09

Elon Musk: egy éve maradt az emberiségnek, 2025-ben taszít le minket a mesterséges intelligencia

Elon Musk szerint az általános mesterséges intelligencia hamarabb eljön a vártnál. Már jövõre okosabb lesz, mint egy átlagember, 2030-ra pedig mindenkit leköröz majd.
2024-05-23 08:09:53

Elon Musk megfenyegette a befektetõit

Elon Musk gyakorlatilag megfenyegette a Tesla befektetõit: a milliárdos annyi részvényhez szeretne jutni az elektromos autógyártóban, hogy a cég negyedét birtokolja, ha ez nem valósul meg, akkor leállnak a mesterséges intelligenciához köthetõ termékek fejlesztésével - számolt be róla a Der Standard.
2024-05-22 12:07:01

Germany's Baerbock supports Pistorius' call for further Ukraine aid

Post Content
2024-05-22 08:08:39

A ma 69 éves Emmy-díjas színészt még az ügynökei is le akarták beszélni arról, hogy szerepet vállaljon a Dumb és Dumberben, Jim Carrey azonban mindent másképp látott.
2024-05-21 17:06:23

Elon Musk says Steve Jobs biographer is writing a book about him

Elon Musk says he's getting a new biography.
2021-08-05 12:05:42

Elon Musk has a new title at Tesla. He's the 'Technoking'

Elon Musk is not your typical CEO. Now he has a new title to prove it.
2021-03-15 14:05:56

Komoly vitát váltottak ki Elon Musk szavai, Izrael is reagált

Elon Musk kitartott Soros Györgyre vonatkozó kritikája mellett, és visszautasította az antiszemitizmus vádját megjegyzésével kapcsolatban egy interjúban. Az izraeli külügyminisztérium magas szintû tisztségviselõje kedden Elon Musk megjegyzését "antiszemita ízûnek" nevezte.
2023-05-18 09:07:51

Labor board orders Musk to delete a 3-year-old anti-union tweet

Elon Musk's tweets have once again come under fire from federal regulators.
2021-03-26 18:06:02

Drámai jóslatot mondott Elon Musk: összeomolhat a civilizáció

A Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk azt szeretné, ha az embereknek több gyereke születne - számolt be a CNBC. A milliárdos szerint ellenkezõ esetben összeomlik a civilizáció.
2021-12-07 16:08:45

Olyan magas pontszámot kapott a 17 éves Elon Musk az alkalmassági tesztjére, hogy megismételtették vele

Elon Musk édesanyja Twitteren tette közzé azt a levelet, amit a 17 éves Elon Musk kapott a Pretoria-i Egyetemtõl.
2021-03-05 14:07:08

Olyan magas pontszámot kapott a 17 éves Elon Musk az alkalmassági tesztjére, hogy megismételtették vele

Elon Musk édesanyja Twitteren tette közzé azt a levelet, amit a 17 éves Elon Musk kapott a Pretoria-i Egyetemtõl.
2021-03-05 14:07:08

Elon Musk will have to pay three fired Twitter executives nearly $200 million

The three top Twitter executives whom Elon Musk fired Thursday will walk out the door with about $187 million of Musk's money.
2022-10-28 23:09:05

Már nem Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere

Elon Musk a Tesla árfolyamának szárnyalása miatt átvette a vezetést.
2021-01-07 23:05:51

Bitcoin drops after Elon Musk fuels speculation that Tesla could dump its holdings

Elon Musk has shown he can move markets with just a single word.
2021-05-17 08:05:40

Újra megszólalt a kriptovaluták egyik nagy manipulátora

Elon Musk elárulta, mit tervez a birtokában lévõ digitális pénzvagyonnal.
2021-07-23 19:06:17

Elon Musk: Zero pay but tens of billions in stock options in 2020

Tesla CEO Elon Musk got $0 in pay in 2020, according to a company filing, but he did receive stock options during the year that are now worth $22 billion.
2021-08-14 19:05:40

Elon Musk keeps fans guessing by tweeting mysterious Chinese poem

Elon Musk is known for setting the internet ablaze with his cryptic tweets. Now he's doing it in another language.
2021-11-02 12:05:51

Elon Musk szerint úton vagyunk az összeomlás felé

Elon Musk a Twitteren fejezte ki amiatti félelmét, hogy a világ a népesség összeomlása felé tart. Musk már korábban is beszélt arról, mennyire jelentõs problémának tartja a népességcsökkenést.
2022-01-21 19:11:28

Már nem Elon Musk a világ leggazdagabb embere

A Forbes információi szerint már nem Elon Musk a világ leggazdagabb embere, miután a Twitter megvásárlását mintegy 44 milliárd dollárnyi Tesla részvényének eladásából finanszírozta - írja a Reuters.
2022-12-07 19:33:34

Kirúgná a dolgozók háromnegyedét Elon Musk a Twitternél

A Twitter dolgozóinak háromnegyedét kirúgná Elon Musk, amennyiben megvalósul a közösségi média oldal felvásárlása ? írja a Fox Business.
2022-10-21 10:11:16

Elon Musk nagyon készül valamire AI-fronton

Elon Musk Tesla-vezér, aki a Twitter vezérigazgatójaként is tevékenykedik, a Business Insider jelentése szerint 10 000 grafikus processzort vásároltatott a céggel, és AI-szakértõk toborzásába kezdett.
2023-04-13 10:08:39

A macskák imádják a Starlink antennákat

Elon Musk mûholdas internetszolgáltatása nagy siker az állatok körében.
2022-01-08 06:06:56

Bitcoin jumps as Elon Musk suggests way that Tesla could start accepting it again

Elon Musk is sending bitcoin's price on another volatile ride.
2021-06-14 10:05:40

Kanadai kamionosok lettek a kötelezõ oltás elleni tiltakozás hõsei

Elon Musk szerint zsírkirályok, Joe Rogan és Donald Trump fia is támogatja a konvojban vonuló tüntetõket.
2022-01-29 10:28:34

Kanadai kamionosok lettek a kötelezõ oltás elleni tiltakozás hõsei

Elon Musk szerint zsírkirályok, Joe Rogan és Donald Trump fia is támogatja a konvojban vonuló tüntetõket.
2022-01-29 10:29:32

Elon Musk: ez már nem a Covid-19

Elon Musk nemrég egy költõi kérdést tett fel a Twitteren a Covid-19-cel kapcsolatban, amely szerinte már rég megszûnt. Elon A világ leggazdagabb embere emellett a napokban többször is kifejezte támogatását a kanadai kamionosok tüntetése, a Szabadság Konvoj mellett.
2022-02-03 19:14:22

Lemondana a Twitter vezetésérõl Elon Musk

Elon Musk kijelentette, hogy abban gondolkodik, hogy átadja valaki másnak a Twitter vezetését ? írja a CNBC.
2022-11-16 19:12:30

Elon Musk changes his tune on bitcoin mining

Bitcoin and other cryptocurrencies plunged earlier this month after Elon Musk said Tesla would stop accepting bitcoin as payment for its vehicles because of the huge amount of energy needed to mine bitcoin. But Musk might be having a slight change of heart.
2021-05-25 16:05:44

Elon Musk harcba száll: fizetõs lehet hamarosan az X

Elon Musk arról beszélt, hogy a korábban Twitter néven ismert X közösségi médiaplatformja fizetõssé válhat minden felhasználója számára hamarosan ? írja az Insider.
2023-09-19 13:48:29

Dogecoin tumbles after Elon Musk jokes about it on 'SNL'

Investors bet right: Elon Musk mentioned dogecoin on "Saturday Night Live" during his opening monologue. Well, actually, his mom did.
2021-05-09 12:05:40

Megkapta az engedélyt, emberi agyakba ültethet implantátumokat Elon Musk

Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztõ Neuralink cége bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását.
2023-06-05 13:10:00

Grimes and Elon Musk secretly welcomed their second child in December

Singer Grimes and Tesla and SpaceX CEO Elon Musk have welcomed their second child together, a daughter named Exa Dark Sider?l Musk.
2022-03-11 15:06:48

Kimondta Elon Musk, mi jelenti a legnagyobb veszélyt az emberiség jövõjére

Az emberi civilizációra leselkedõ egyik legnagyobb kockázatnak tartja Elon Musk a mesterséges intelligenciát (AI) ? írja a CNBC.
2023-02-17 07:35:05

Bitcoin tumbles after Elon Musk tweets breakup meme

The price of bitcoin sank on Friday after Elon Musk appeared to lament the end of his relationship with the cryptocurrency.
2021-06-04 14:05:41

Még idén bemutatják a robottaxikat, amivel pihenés közben lehet pénzt keresni

Elon Musk már régen megígérte.
2024-04-06 19:06:50

Szinte mindenkit kirúgnának a Twittertõl? Megszólalt Elon Musk

Lapértesülések szerint Elon Musk arra készül, hogy amikor átveszi a Twittert, a cég alkalmazottainak nagy részét elbocsátja. Musk tagadja a híreket, írja a Bloomberg.
2022-10-27 13:09:54

A Holdra tart, de ismét földbe állt a Dogecoin

Elon Musk fellépett a kabaréban, és megrángatta a kriptopénz árfolyamát.
2021-05-13 10:06:25

Elon Musk állítólag már keresi utódját a Twitternél

Elon Musk, a Twitter tulajdonosa és jelenlegi vezetõje új vezérigazgatót keres a vállalat élére ?  írja a CNBC meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
2022-12-20 19:08:02

'Baby Shark' backer gets a bounce from Elon Musk tweet

Elon Musk has turned his attention from Shiba Inu dogs to baby sharks ? and investors are singing along.
2021-06-02 13:05:41

Elon Musk praises China's 'economic prosperity' on 100th anniversary of Chinese Communist Party

Elon Musk is applauding China on a momentous day for the country's ruling political party.
2021-07-01 11:05:41

2025-re halasztja a holdraszállást a NASA

A NASA továbbra is Elon Musk ûripari cégével fog együttmûködni.
2021-11-10 12:12:41

Elon Musk's SpaceX satellites catch heat in China over close calls with space station

Elon Musk's rocky year in China is ending on another sour note.
2021-12-28 16:05:58

Éhségsztrájkba kezdtek a feldühödött Tesla-tulajdonosok

Elon Musk is léböjtöl.
2022-09-12 11:11:12

Watch: Elon Musk's 'SNL' monologue

After much fanfare, anticipation and some controversy, eccentric tech billionaire, Elon Musk took the stage to host "Saturday Night Live."
2021-05-09 12:05:39

Watch: Elon Musk's 'SNL' monologue

After much fanfare, anticipation and some controversy, eccentric tech billionaire, Elon Musk took the stage to host "Saturday Night Live."
2021-05-10 02:05:41

Jó hírt közölt a Twitterrõl Elon Musk

Közel nullszaldós lehet a Twitter, miután legtöbb hirdetõje visszatért és a költségcsökkentési intézkedések, valamint a tömeges elbocsátások elkezdtek hatni ? mondta el Elon Musk a BBC-nek adott interjúban a Reuters tudósítása szerint.
2023-04-12 10:09:46

Elon Musk is trying to win China back

Elon Musk's Tesla has endured a rough couple of months in China. Now he's working overtime to win Beijing back.
2021-03-24 11:07:04

Tesla desperately needs a No. 2 for Elon Musk

Tesla is one of the world's most valuable companies. But there are growing concerns on Wall Street over the fact that CEO Elon Musk does not have a clear successor.
2021-06-09 20:05:40

Here's what Elon Musk is likely to do with those billions of dollars in stock sales

What's Elon Musk doing with the billions he's collected in the past two months from selling shares in Tesla?
2022-01-02 16:06:09

What Elon Musk is likely to do with the billions he got from selling stock

What's Elon Musk doing with the billions he's collected in the past two months from selling shares in Tesla?
2022-01-03 16:06:20

A Twitter naponta több mint egymillió spamfiókot függeszt fel

Ez az egyetlen, ami Elon Musk és a cég közé áll.
2022-07-08 11:13:03

Someone just paid $7,753 for school papers graded by Elon Musk

Today, a lot of business students would probably pay serious money for Elon Musk's opinion of their work. In 1995, though -- long before he took control of Tesla and, later, founded SpaceX -- Musk was a teaching assistant helping grade exams and papers at the University of Pennsylvania's famous Wharton School of Business.
2021-12-09 22:09:52

Bemondta Elon Musk, ki lehet a legközelebb a Teslához

Elon Musk elmondta, hogy valószínûleg egy kínai autógyártó lesz a Tesla legközelebbi versenytársa, miközben hangsúlyozta, hogy a vállalat jelenleg "nyerésre áll Kínában" - írja a CNBC.
2023-01-26 20:38:04

Russian space chief invites Elon Musk to his home: 'I already set the teakettle on heat'

Russia's space chief was watching as billionaires Jeff Bezos and Richard Branson blasted into space aboard vehicles they helped fund ? and wishing Russian oligarchs would follow suit.
2021-09-07 14:05:50


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33jhgproka1   •   advertise   •   Magyarország   •   fluminense   •   a33proka1   •   Leverkusen   •   ftp   •   m   •   tes   •   R   •   pro   •   N   •   mag   •   K   •   L   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   haszn   •   németállás   •   H   •   sz   •   f   •   youtube   •   G   •   J   •   P   •   sadasdhirek   •   aza   •   apropiaza   •   eb   •   fhgperapro   •   perapro   •   suhgfhgperapro   •   ingatlan   •   budapest   •   olcs   •   térkép   •   szótár   •   vacsoracsata   •   facebook   •   ingyen   •   ors   •   pepper x   •   rozsa sandor  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   uj covid gyogyszer a magyar egyetem keszitmenye elkepeszto attorest jelenthet 3   •   sorra erkeznek a bizonyitekok a legnagyobbakat is megtori a chiphiany   •   colstokkal megmertuk befer e egy mento budapest kozepere   •   uj hid epulhet a tiszara   •   holland siker es francia orom a tour de france 14 szakaszan   •   itt a valasz most kiderul kell e jegkockat tenni a vorosborba 2   •   besokallt es szlovakiaba koltozott a magyar szepsegkiralyno muszaj rendbe tenni az eletemet 2   •   egy orara elsotetul budapest   •   igy tudhatja meg hogy mikor kell cserelnie a laptopjaban az akkumulatort ha macbookja van 2   •   atok ul a magyar kapusokon megvan szemerey diagnozisa 2   •   tudosok kavezaccal turboztak fel a betont elkepeszto lett a vegeredmeny   •   bortonbe megy mandula adam a botranyhos teljesen kikeszult   •   lezarjak az oroszok a legteret a krim felett 2   •   udvariatlan franciak kokemeny nemetek meg konnygazt is bevetettek   •   a 97 percben mentett pontot a milan video   •   genszerkesztessel allitottak meg a koronavirus terjedeset az emberi sejtekben ausztral kutatok   •   odakint medve lopakodik kerjuk vigyazzanak aszod hataraban ujra felbukkant a barna orias 2   •   fogadjunk hogy nem tudja honnan erednek ezek a szavak   •   mi jon most a kegyetlen arab terrortamadas utan   •   ez komoly vv dudu gyilok nak becezi a ferfiassagat 2   •   cristiano ronaldo makes history at euro 2020 as portugal beats hungary   •   on es kozveszelyes sulyos kritikat fogalmazott meg a fidesz alapito tagja a part szuletesnapjan orban viktorrol   •   setapalcas oregur fosztogatta a mav utasait lekapcsolta a rendorseg   •   mi tortent oriasi tuz utott ki szemenyenel itt tomboltak a langok 2   •   ujabb fordulat johet a sokak altal rettegett el nino jelenseg utan   •   trukkos lakasfelujitassal probalkozott a kiskunfelegyhazi hazaspar nem lett jo vege   •   12 ev utan elo adasban mondott fel a best fm musorvezetoje a radioban levo politikai nyomasrol beszelt bucsujaban   •   merkely bela szerint a legdramaibb het elott allunk   •   egy rendelettel kisoporte az allami hivatalokbol az rmdsz kepviseloit az uj roman kormanyfo   •   mersekelt maradt az aremelkedes az egyesult kiralysagban marciusban   •   szivesen mutogatja szuperszexi testet a botranyhos teniszsztar dogos baratnoje kepek   •   celine dion cancels all remaining shows over poor health   •   volt megcsalas kucsera gabor mindent bevallott a tapai szabinaval valo szakitasarol es az ujrakezdesrol video 2   •   valoban nem elhet az ep valasztason szavazati jogaval a nalunk fogvatartott az olasz antifa aktivista 2   •   south africans vote with anc majority in the balance   •   a 15 evet is keveslik a nevelt fiaval es sajat lanyaival is fajtalankodo ferfi szamara   •   jadeja hits record 37 in one over as super kings go top of ipl   •   ujabb lezarasok szloveniaban horvatorszagban a turizmusban dolgozokat is oltjak 2   •   iii karoly vervoros szinekben lathato elso hivatalos kiralyi portrejan   •   november vegen elindult az oriasi karacsonyi laz on elkezdte mar kidisziteni a hazat es a karacsonyfa all mar szavazzon 2   •   maradnak az adatforgalmi kedvezmenyek   •   poverty climate regional stability on agenda as saudi crown prince visits france 2   •   idojaras rekorddompinget hozott a nyarias ido tudja hany fok volt ma peldaul tiszaalparon 3   •   deep sea mining to help make electric vehicles   •   driftelni is lehet a vw 333 loeros izgalmas uj villanyautojaval 3   •   down helyett upsizing 4 hengeres motorokra valt a seat leon   •   magyarorszag vezeti az unios oltasi ranglistat 2   •   lelotte iskolatarsat egy 15 eves diaklany 2   •   lo igy meg nem trollkodott meg terhesfotozast   •   ujabb segitseget ajanlottak fel a daganatos betegseggel kuzdo tompos katyanak 2