Szinte az egész világban toboroznak az oroszok: ezzel próbálják meggyőzni a jelentkezőket

A BBC vizsgálata szerint kiszivárgott dokumentumok alapján Oroszország kubai állampolgárokat toboroz a fegyveres erőibe, miközben a kubai kormány határozottan elutasítja az ilyen tevékenységeket - szemlézte a brit médiatársaságot a Kyiv Independent.
2024-05-05 17:06:47

Elkeseredetten keresnek egy szolnoki fiút: hosszú hónapok óta nem tudnak róla semmit, a rendőrök a lakosság segítségét kérik - fotó

Kilenc hónapja nem tudni, hová tűnt a 12 éve Ürmös Erik, szolnoki lakos. A rendőrség hajthatatlanul keresi, most pedig a lakossághoz fordultak segítségért.
2024-05-03 12:05:47

Súlyosan bántalmazták Sanyit, Békéscsaba közkakasát, most az életét próbálják megmenteni

Éveken keresztül békéscsabai látványosságnak számított Sanyi, egy közparkban élő fehér kakas. Az utóbbi napokban azonban az állatot többen megrugdosták, ettől állapota jelentősen leromlott. Most egy tanyán próbálják rehabilitálni.
2024-05-03 10:10:47

Bajba keveredett a Hubble űrtávcső

A 34. születésnapja előtt egy nappal giroszkópot érintő problémája támadt a Hubble-nek. A NASA mérnökei már dolgoznak egy lehetséges megoldáson.
2024-04-29 10:11:44

Bajba keveredett a Hubble űrtávcső

A 34. születésnapja előtt egy nappal giroszkópot érintő problémája támadt a Hubble-nek. A NASA mérnökei már dolgoznak egy lehetséges megoldáson.
2024-04-29 10:11:21

Bőrrákos betegek százain próbálják ki az mRNS-vakcinát

Nagyobb létszámú betegcsoporton is megvizsgálják, mennyire hatékony és biztonságos a melanomával küzdő emberek kezelésekor az mRNS-vakcina.
2024-04-26 13:11:14

Bőrrákos betegek százain próbálják ki az mRNS-vakcinát

Nagyobb létszámú betegcsoporton is megvizsgálják, mennyire hatékony és biztonságos a melanomával küzdő emberek kezelésekor az mRNS-vakcina.
2024-04-26 13:10:41

Szomorú vég olvasható ki a NASA költségvetéséből

A NASA új költségtervezete szerint a következő években egyre szűkülhet a Hubble űrteleszkóp büdzséje, miután a feladatok egy részét a James Webb űrteleszkóp veheti át. Más projektek is véget érhetnek.
2024-03-16 20:09:16

2024-03-16 20:09:09

Több száz milliárd dollárért próbálják megvenni a TikTokot

Nem ment nyugdíjba az Activision volt igazgatója, Bobby Kotick, ehelyett megalomániás tervvel állt elő.
2024-03-11 19:09:48

Putyin tanácsadója: Magyarország kész feléleszteni a kulturális kapcsolatokat az orosz intézményekkel

Magyarország, Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság kész a kulturális kapcsolatok fejlesztésére Oroszországgal - jelentette ki Mihail Svidkoj, az orosz elnök nemzetközi kulturális együttműködési tanácsadója hétfőn Bécsben, miután tárgyalt az említett térségekben.
2024-03-11 19:07:25

Hamis szórólapokkal próbálják elijeszteni a turistákat Athénból: nem látják szívesen a külföldi befektetőket

Ágyipoloska-fertőzésre figyelmeztető, hamis információkkal ellátott hirdetményekkel próbálják elriasztani a turistákat a görögországi Athénból. 500 eurós bírsággal riogatnak.
2023-12-06 20:07:00

2023-12-06 20:06:38

2023-12-06 20:06:14

Amerikai-kínai találkozó lesz, azt is tudni, miről akar beszélni Biden

Szerdán ismét találkozhat egymással Joe Biden amerikai és Hszi Csinping kínai elnök, a Fehér ház az egyeztetésen szeretné ismét feléleszteni a katonai egyeztetéseket.
2023-11-12 17:07:06

Eltanulták az oroszok Kijev trükkjét - Ravasz csellel próbálják meg becsapni a drónokat

Friss videó jelent meg az X-en (korábban Twitter), melyet az ukrán csapatok egyik felderítő drónja készített valahol a front déli szakaszán. Nagyon úgy tűnik, hogy Kijev után a Kreml is "lufikkal" próbálja meg becsapni az ellenséget.
2023-09-25 22:40:40

Az amerikaiak is próbálják kideríteni, mitől halhatott meg Prigozsin

Joe Biden amerikai elnök közölte, hogy az amerikaiak is próbálják pontosan meghatározni, hogy mitől zuhant le a Wagner-főnök Jevgenyij Prigozsin gépe szerdán. Oroszország korábban kritizálta Bident, amiért azt mondta, nem lepődött meg, hogy Prigozsin gépe lezuhant. The post Az amerikaiak is próbálják kideríteni, mitől halhatott meg Prigozsin first appeared on 24.hu.
2023-08-26 10:38:50

60 millió forintos fizetéssel próbálják megnyugtatni a kamionosokat az USA-ban

A UPS szállítmányozási vállalat figyelmeztetést adott ki, hogy az idei nyereség alacsonyabb lesz az eredetileg tervezettnél, részben az amerikai munkavállalókkal a múlt hónapban kötött munkaügyi megállapodásban elfogadott béremelések miatt. A vállalat nyilvánosságra hozta, hogy az ötéves szerződés részeként az teljes munkaidős sofőrök átlagos éves jövedelme a juttatásokkal együtt körülbelül 170 000 dollárra, vagyis közel 60 millió forintra emelkedik - írja a BBC.
2023-08-09 21:23:35

Újra alternatív valóságba került a kormánymédia, amikor Orbán Gáspár ügyével kell foglalkozniuk

Orbán Viktor fiának közel negyvenmilliós állami ösztöndíjáról jelentek meg hírek, de a kormányhoz közelálló sajtó már előre menekülve kezdte hangsúlyozni, hogy tulajdonképpen bárki kaphat ilyet. A hír megjelenése óta úgy próbálják beállítani, mintha bírálók azt kifogásolnák, hogy sok magyar katona vesz részt külföldi képzésen.
2021-01-14 18:06:09

A kihalás szélén álló orrszarvúalfaj két újabb embrióját sikerült létrehozni

Csupán két nőstény maradt fenn a fajból, de már túl öregek a vemhességhez, ezért egy másik faj segítségével próbálják megmenteni őket.
2021-01-16 08:05:59

Csalók kérnek bankkártyaadatokat a NAV nevében

Az adathalászok sms-ek, e-mailek és az Ügyfélkapu weboldalát utánzó oldalak segítségével próbálják kicsalni az adófizetők bankkártyadatait.
2021-01-19 12:06:08

24.hu: Kiszáll a Hundubból a belize-i tulajdonosa

Közösségi finanszírozásból próbálják fenntartani a Hundubot az offshore tulajdonos távozása után.
2021-01-19 14:07:00

Attól félnek a hatóságok, hogy újrakezdődhet a koronavírus-járvány Kínában

11 körzet van lezárva az 1,4 milliárd lakosú országban, ahol szigorú elzárással próbálják megakadályozni új járvány kialakulását. Gondot jelent ugyanakkor, hogy három különböző tartományban vannak a járványgócok.
2021-01-19 17:05:58

2021-01-19 17:06:00

2021-01-19 19:06:18

Csalók élnek vissza az Aldi nevével

SMS-ben és e-mailben próbálják kicsalni a gyanútlan emberek adatait.
2021-01-22 10:06:12

Karácsony Gergelyék már megmagyarázni sem próbálják, miért kell nekik 5 milliárd forinttal több a Lánchídra

Saját magát cáfolta egy interjúban a főpolgármester.
2021-01-23 18:06:12

Országok a teljes idegösszeomlás szélén: Európa-szerte tüntetnek a korlátozások miatt

Van, ahol a kijárási korlátozások miatt autókat gyújtogatnak, máshol az éttermek dacolnak a kötelező zárórával, és olyan város is akad, ahol a magányos diákok próbálják meggyőzni a vezetést az iskolák újranyitásáról. Egy dolog azonban mindenhol közös: egyre több országban törnek ki zavargások a járványügyi korlátozások miatt. A kormányoknak így a koronavírus terjedése mellett már az emberek türelmetlenségével is meg kell küzdeniük.
2021-01-25 17:06:07

2021-01-25 17:06:13

Hullámvasutakkal és fedélzeti sörfőzdékkel mentenék meg a luxushajózást

Hajmeresztő újításokkal próbálják a tengerjáró hajókat üzemeltető vállalatok visszacsábítani az utasokat a fedélzetekre.
2021-01-26 07:06:06

Harrison Ford nem akart a neve miatt tolakodni a vakcináért, inkább 2 óráig állt sorban érte

A Variety amerikai lap hosszú riportot közölt a héten arról, hogy Amerikában bizonyos hírességek a befolyásukat próbálják használni arra, hogy a koronavírus elleni vakcinát hosszú várakozás, sorban állás nélkül megkapják, így helyet szerezve maguknak az elsők között. Ahogy a lap írja, ez mindenkire nem igaz: a 78 éves Harrison Ford például több mint két óráig ácsorgott a sorban egy kaliforniai főiskolán, hogy megkapja az oltást. A riport szerint a színész előre bejelentkezett arra a napra, hogy szeretné, ha beadnák neki a vakcinát, de ugyanúgy megvárta másokkal együtt, hogy sorra kerüljön. A ...
2021-01-27 07:05:42

Több ezer arcpajzs segíti ezentúl a kormányablakokban a szájról olvasást

így próbálják könnyíteni a maszkviselés miatti nehezebb kommunikációt a siket és nagyothalló ügyfelekkel.
2021-01-27 12:05:59

Kétmilliárd forinttal támogat a kormány 45 vidéki sportegyesületet

Próbálják kompenzálni a koronavírus negatív gazdasági hatásait.
2021-01-28 13:05:56

Drámai halálozási adatok Portugáliában és Csehországban

A kormányok szigorító intézkedésekkel próbálják csökkenteni az egészségügyre nehezedő nyomást.
2021-01-30 18:07:01

Virológus: "Kevesebb lenne a feszültség, ha értenénk, mi van a döntések mögött"

Húsvétig nem ígér jelentősebb enyhítést Orbán Viktor, de ez az időpont is kérdéses, ha nem sikerül addigra tömegeket beoltani. A keleti portyázás után úgy tűnik, vakcina ugyan lesz elég, de bizalmat nem vásárolt hozzá a kormány. Helyette vasszigorral próbálják letörni a vendéglátósok lázongását, a járvány pszichés mellékhatásairól pedig nem vesznek tudomást. Mi indokolja a szigor fenntartását? Erről olvashatnak a HVG eheti számának Fókusz rovatában.
2021-02-03 18:06:04

2021-02-03 18:06:05

Virológus: "Kevesebb lenne a feszültség, ha értenénk, mi van a döntések mögött"

Húsvétig nem ígér jelentősebb enyhítést Orbán Viktor, de ez az időpont is kérdéses, ha nem sikerül addigra tömegeket beoltani. A keleti portyázás után úgy tűnik, vakcina ugyan lesz elég, de bizalmat nem vásárolt hozzá a kormány. Helyette vasszigorral próbálják letörni a vendéglátósok lázongását, a járvány pszichés mellékhatásairól pedig nem vesznek tudomást. Mi indokolja a szigor fenntartását? Erről olvashatnak a HVG e heti számának Fókusz rovatában.
2021-02-03 19:06:02

Próbálják rávenni Botka Lászlót, hogy induljon a miniszterelnökségért

Drámai szavak kíséretében hagyta el a színt 2017-ben az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltje, Botka László, de többen úgy gondolják, hogy most eljött az ő ideje. Noha Botka egyre aktívabb és médiát is épít, forrásaink szerint mindez nem jelenti az országos visszatérését. Karácsony közben vidéki polgármesterekkel tárgyal, amit úgy értelmeznek egyesek, hogy keresi az embert maga helyett a kormányfőjelöltségre. Több politikustársa szerint úgysem fog mást találni, így ő indul majd.
2021-02-05 14:06:12

Elárasztotta a szemét a Tiszát, péntek óta próbálják megtisztítani

Éjjel-nappal dolgoznak a szakemberek.
2021-02-07 13:06:16

Elárasztotta a szemét a Tiszát, péntek óta próbálják megtisztítani

Éjjel-nappal dolgoznak a szakemberek.
2021-02-07 13:06:17

Ez itt a kérdés: egyedül vagyunk az univerzumban?

Vagy hatvan éve próbálják statisztikai alapon meghatározni, létezhet-e más értelmes élet a Világegyetemben.
2021-02-07 14:06:14

Két magyar cég új fejezetet nyithat a Covid elleni küzdelemben

Az idehaza is gyártott remdesivir tisztítását próbálják megreformálni.
2021-02-08 11:06:08

A konnektorokból és a villanykapcsolókból is folyik a víz egy veszprémi általános iskolában

Áll a víz a folyosón, az egyik tanterem bejáratánál pedig vödrökkel próbálják felfogni az esővizet a veszprémi Hriszto Botev Német Nemzetiségi Általános Iskolában, számolt be az esetről az RTL Híradó. A problémáról felvételt készítő szülő szerint mivel a konnektorokból és a villanykapcsolókból is folyik a víz, a gyerekek és a pedagógusok is veszélyben vannak. A tankerület az esettel kapcsolatban azt írta: a helyreállítás folyamatban van. The post A konnektorokból és a villanykapcsolókból is folyik a víz egy veszprémi általános iskolában first appeared on 24.hu.
2021-02-11 18:05:40

Népszava: Kabátban és sálban dolgoznak az orvosok és a nővérek a baleseti intézetben

A betegek költöztetésével és olajradiátorok bevetésével próbálják óvni a pácienseket az épületbe is betörő hideghullámtól a baleseti intézetben ? értesült a Népszava. A lap információi szerint az épület északi oldalán több osztályon napok óta 10 fokos hőmérsékletben, illetve olykor még ennél hidegebb helyiségekben dolgoznak az orvosok és az ápolók. Az ablakok nem zárnak rendesen így a helyiségek kifűthetetlenek. A nővérpultoknál, illetve a folyosókon pulóverben, sálban, kiskabátban lehet csak megmaradni. A lapnak az egyik orvos arról mesélt, hogy vannak kórtermek, amelyekben viszonylag elvise...
2021-02-14 09:05:40

A Népszava szerint dermesztő hidegben, sapkában és kabátban dolgoznak egy baleseti intézetben

Régóta tudják, hogy cserélni kellene a nyílászárókat, azonban 1984-ben újították fel utoljára a Fiumei úti baleseti intézetet, ahol a Népszava értesülései szerint a hideg miatt kabátban és sapkában próbálják ellátni a betegeket a dolgozók.
2021-02-14 11:06:03

2021-02-14 11:06:07

Egy átlagos fekete lyukat akartak tanulmányozni a tudósok, de sokkal érdekesebb dologra bukkantak

A szupermasszív fekete lyukak a tudósok számára rendkívül izgalmas képződmények, ám ez nem jelenti azt, hogy a kisebbek ne keltenék fel az érdeklődésüket. Most például egy egész csoport ilyet találtak a Hubble űrteleszkóp segítségével.
2021-02-15 14:06:11

Részegen vezetett, szalagkorlátnak ütközött, majd elsétált a baleset helyszínéről ? videó

A Magyar Közút kamerája rögzítette, amint autójával szalagkorlátnak ütközött, majd éjjel, kivilágítatlanul, a belső sávban sétálgatva hagyta el a baleset helyszínét egy sofőr. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a baleset pénteken, a kijárási korlátozások idején, hajnali 1 óra előtt történt az M0-s autóúton Maglód térségében. A kamera rögzítette a balesetet, majd azt is, hogy a nő kiszáll az oldalára borult autóból, aztán átmászik az elválasztósáv szalagkorlátjain az autóút másik oldalára. A felvételen az is látható, ahogy autósok megállnak a járműné...
2021-02-16 09:05:39

Portfólió, Zoom, motivációs levél - "Covid-biztos" megoldásokkal próbálják levizsgáztatni a felvételizőket a középiskolák

Arra vonatkozóan nincs előírás, hogy mit történik akkor, ha a tanuló éppen a szóbeli vizsga napján betegszik le.
2021-02-16 09:05:58

2021-02-16 09:05:59

Portfólió, Zoom, motivációs levél ? "Covid-biztos" megoldásokkal próbálják levizsgáztatni a felvételizőket a középiskolák

Arra vonatkozóan nincs előírás, hogy mit történik akkor, ha a tanuló éppen a szóbeli vizsga napján betegszik le.
2021-02-16 10:05:58

Tűzzel és repülőkkel próbálják megfékezni az elmúlt évtizedek legsúlyosabb sáskajárását - képek

Speciális vegyszeres permetezés, valamint az összehangolt irtás lehet a megoldás.
2021-02-16 13:06:00

Covid-napot tartanak egy magyar iskolában

A tematikus nappal próbálják tudatosítani a gyerekekben a higiénia fontosságát.
2021-02-19 08:06:10

Igen egyedi megoldással hajtható, kétképernyős mobilt talált ki a Vivo

Lassan már nem is elég, ha egy telefon összehajtható, a gyártók további trükkös megoldásokkal próbálják még vonzóbbá tenni az újszerű megoldást. A Vivo például egy különleges módon hajtható telefont szabadalmaztatott.
2021-02-20 14:07:14

2021-02-20 14:07:15

Negyvenkilenc delfin vetődött partra Új-Zélandon

Természetvédelmi őrök és önkéntesek próbálják életben tartani a bajba jutott állatokat a dagály megérkezéséig.
2021-02-22 13:06:06

Pénzt hagy idegen postaládákban, ezért keresi a rendőrség

Egy ismeretlen férfi apró meglepetéseket rejt az angliai Sommerset megyében található Frome postaládáiba, egészen konkrétan pénzt és leveleket. Ezért a helyi rendőrség nagy erőkkel keresi őt. Még a lakosságot is próbálják bevonni a nyomozásba ? írja a Ladbible. A rendőrség közleményében nem árulta el, mekkora összegekről van szó, de arra kérte a helyieket, hogy akinek bármilyen információja van az elkövetőről, az hívja fel őket bátran. Eközben a helyiek nem értik a rendőrség határozott fellépését, mert szerintük csak egy ember önzetlen kedvességéről lehet beszélni az ügyben. The post Pénzt ha...
2021-02-23 21:05:43

Az ellenzéki együttműködés kulisszatitkai: A "legnagyobb arcú" pártot próbálják megrendszabályozni

Megelőző szereléssel szerzett magának versenyelőnyt a Momentum, nemcsak előválasztási jelöltjeivel és programjával céloz ellenzéki riválisaira, hanem korrupcióellenes imázsát is a többiek kárára erősítené. A leforrázott partnerek keresik a visszavágás módját - írja eheti számában a HVG.
2021-02-24 13:07:26

2021-02-24 13:07:27

Az ellenzéki együttműködés kulisszatitkai: A "legnagyobb arcú" pártot próbálják megrendszabályozni

Megelőző szereléssel szerzett magának versenyelőnyt a Momentum, nemcsak előválasztási jelöltjeivel és programjával céloz ellenzéki riválisaira, hanem korrupcióellenes imázsát is a többiek kárára erősítené. A leforrázott partnerek keresik a visszavágás módját ? írja e heti számában a HVG.
2021-02-24 14:07:11

2021-02-24 14:07:16

Ritka gyorséttermi szívószálakat próbálnak eladni több százezer forintért

Egyesek így próbálják meglovagolni azokat az ellenérzéseket, amiket a McDonald's döntése váltott ki a szívószálak kivonásáról.
2021-02-24 20:05:59

Joe Biden gigacsomag formájában dobna mentőövet a chipszektornak

Ezzel próbálják orvosolni a félvezetők piacán tapasztalható hiányt.
2021-02-25 18:05:40

A Barcelona volt játékosa szerint ócskavassá tették a klubot

Julio Salinas végtelenül elkeseredetten nyilatkozott egykori klubjáról.
2021-02-26 08:06:27

Miért alszanak téli álmot az állatok?

A téli nyugalmi állapottal a táplálékhiányt próbálják átvészelni az állatok.
2021-02-26 18:07:11

Óriási területen ég a berek Fonyódnál

Nyolc település tűzoltói próbálják eloltani a lángokat.
2021-02-27 18:06:40

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   ftp   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   indul a karacsonyi roham kiderult mire szamitanak a boltok   •   jobban megeri legoba fektetni mint aranyba vagy mutargyakba   •   fekezes nelkul rohant az allo kocsisorba az m1 esen az audis menekuleset tanitani kellene video   •   megtorte a csendet palacsik lilla igy telnek a mindennapjaik amiota szulok lettek video 2   •   hivatalos magyarorszagra jon a motogp   •   eletveszelyes serulesekkel vittek korhazba alsozsolcan egy not akit az elettarsa bantalmazott 2   •   egy osztrak varosban nagyon magas aranyban van jelen a brit mutacio   •   gyoztes hadvezerkent vonul vissza a manchester united menedzsere c ronaldo mar 801 golnal jar 2   •   afghanistan taliban claim to have taken panjshir valley   •   xi says china egypt hold similar visions and strategies   •   i said he could play as a striker people laughed is gundogan on track to be player of the season   •   95 evesen tor politikai baberokra gina lollobrigida   •   jakab peter ujra akcioban bemutatta az orban show t   •   kardszarnyu delfin tevedt a szajnaba   •   szexi noverke lett dallos bogi fotok   •   szerdatol jelentosen csokken az uzemanyagok ara a hazai kutakon   •   muller cecilia magyarorszag ugy dontott hogy aki az elhalalozasa idejen koronavirus pozitiv volt azt a koronavirus miatt elhunytak koze soroljak 2   •   curry moves second on nba three pointers list   •   barbra streisand ive always had the right to sing what i want   •   megvannak a sztarban sztar leszek kozepdontosei 2   •   valaszolt az emmi az ellenzeknek szerintuk ketszinuek a baloldali partok 2   •   hidegjaras ket fokban furdoruhara vetkozve vette be a fovarost az elso teli balaton atuszo es tarsa 3   •   bekelangot vittek orbannak   •   nem frissulnek idoben a haziorvosok kozponttol kapott oltasi listai 2   •   a blaha lujza teren hajtott gyalogosok koze egy auto video   •   csokoladehotel lesz a jozsefvarosi stuhmer cukorka es kakaogyarbol 2   •   FIAT20DUCATO20f20t20 s   •   komoly fenyegetest kaptak a sztarban sztar leszek mesterei video   •   ebben a kulonleges miseruhaban erkezik ferenc papa budapestre video 3   •   ott jartunk zabaron ahol szombat reggel minusz 26 fok volt video   •   igy koszontotte fel orban viktor a noket   •   putyin nem tudja garantalni hogy navalnij elve kikerul a bortonbol   •   pentagon confirms dc mayor renewed request for national guard assistance with migrants arriving in city   •   alkotmanyban rogzittetne szabo timea hogy orban viktor es meszaros lorinc is ferfiak   •   hosszu az ev legjobb idejevel nyert eb aranyat de egy 17 eves magyar lany okozta a nagy meglepetest   •   eldolt juliustol a szennyezo fizeti a hulladekkezeles koltseget   •   pozitiv lett trump koronavirus tesztje amikor bidennel vitazott   •   kaliforniai alom a dorogi tonal kihuzhato gaztuzhelyes vw caddyben aludtunk   •   prepayment meter payout numbers unacceptable minister   •   ajandekozzon energiaspiralt karacsonyra 24   •   hebrew speakers mock facebooks corporate rebrand to meta 2   •   cseh uj fertozottek riaszto adatok megtelt korhazak 2   •   a magyar homofobtorvenyrol is lesz velemenyuk a nemet keziseknek   •   10 milliardos tokeemeles a tiborcz erdekeltseg granit banknal   •   talib kommandosok vertek szet a noi jogvedok tunteteset   •   ez a fiatal csodor hianyzott a szexualis felvilagositas orarol video   •   oriasi kertte alakitjak at a champs elysees t 2030 ra video 3   •   tul sok turista latogat velencebe uj adot vezetnek be   •   kadarek titkoltak de kiderult lengyel katona ejtett tuszul egy malev gepet bronson filmbol tanultak a kommandosok hogyan foglaljak vissza   •   eddig nem latott fotokat mutatott az eskuvojerol a tronok harca szepsege  

srv.38.