Navalnij özvegye a Putyin elleni harcra buzdít

2024-05-07 12:08:14

Beismerte az Afd-hez közeli német százados, hogy az oroszoknak kémkedett

Egy német százados, aki többek között az elektronikus hadviselési eszközökért felelt, beismerte hétfői bírósági meghallgatásán, hogy Oroszországnak kémkedett katonai információkat adva át. A férfi mentális problémáira és a nukleáris eszkalációtól való félelmére hivatkozott cselekedete kapcsán, a bíró viszont azt mondta: nehezen hiszi el ezeket, hiszen gyakorlatilag a hazája elárulását választotta az orvos helyett.
2024-04-29 20:07:45

Nem tartanak igényt a magyar támadóra Izraelben, távozik a szezon végén

Visszatér a Torpedo Moszkvához.
2024-04-29 11:14:15

Nem tartanak igényt a magyar támadóra Izraelben, távozik a szezon végén

Visszatér a Torpedo Moszkvához.
2024-04-29 11:11:01

Letartóztattak két orosz újságírót, akiket azzal vádolnak, hogy egy, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus által alapított csoportnak dolgoztak.
2024-04-28 13:06:08

Letartóztattak két orosz újságírót, akiket azzal vádolnak, hogy egy, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus által alapított csoportnak dolgoztak.
2024-04-28 13:05:55

Letartóztattak két orosz újságírót, akik állítólag Navalnij alapítványának dolgoztak

Konstantin Gabovra és Szergej Karelinre akár 6 éves börtönbüntetés is várhat "szélsőségesség" vádja miatt, amelyet ők tagadnak. Oroszországban folytatódik az ellenzék elleni kemény fellépés.
2024-04-28 12:10:57

2024-04-28 12:10:21

Kiderült, mi köze volt Vlagyimir Putyinnak Alekszej Navalnij halálához

Az amerikai titkosszolgálatok állást foglaltak az ellenzéki politikus halálával kapcsolatban.
2024-04-27 18:08:57

Kiderült, mi köze volt Vlagyimir Putyinnak Alekszej Navalnij halálához

Az amerikai titkosszolgálatok állást foglaltak az ellenzéki politikus halálával kapcsolatban.
2024-04-27 18:06:26

Fordulat Navalnij rejtélyes halálának ügyében - Az amerikai hírszerzők fontos megállapításra jutottak

Az amerikai hírszerző ügynökségek arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg nem Vlagyimir Putyin rendelte el Alekszej Navalnij meggyilkolását. Ugyanakkor Washington nem mentette fel az orosz elnököt az általános felelősség alól az ellenzéki politikus haláláért, aki éveken át az orosz hatóságok célkeresztjében volt.
2024-04-27 14:07:47

Drámai meccsen tartotta életben feljutási álmait a magyar női hokiválogatott a világbajnokságon

Álomszerűen kezdődött, de rémálomszerűen végződött a meccs.
2024-04-26 23:06:43

Felfüggesztették a papot, aki Navalnij temetési szertartását vezette

Kedden jelent meg a moszkvai egyházmegye honlapján Kirill pátriárka rendelete, amely szerint felfüggesztették azt a papot, aki Navalnij gyászszertartását vezette.
2024-04-24 20:06:48

2024-04-24 20:06:33

2024-04-24 20:06:11

Nézzen fel az égre az éjjel, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása 794 éve nem volt ilyen közeli

A Jupiter és a Szaturnusz majdnem 800 évvel ezelőtt volt egymáshoz annyira közel, mint amennyire december 21-én éjszaka lesz. Legközelebb 2080-ban láthatunk majd ilyesmit.
2020-12-21 18:06:03

Navalnij kék alsónadrágja buktatta le a merénylőit

Az orosz ellenzéki vezető megtévesztette a titkosügynököt, aki egy órán keresztül ecsetelte telefonon az ellene folytatott akció részleteit.
2020-12-21 19:06:50

Az orosz szolgálat szerint külföldi provokáció Navalnij oknyomozása

Hamisítványnak minősítették azt a felvételt, amelyen beismeri a Navalnij elleni merényletet egy orosz titkosügynök.
2020-12-21 21:06:01

Az FSZB szerint Navalnij senkit sem buktatott le, csak provokál

Az augusztusban megmérgezett orosz ellenzéki politikus azt állítja, lebuktatta az életére törő különítmény egyik tagját, aki ezt ráadásul maga vallotta be. Az orosz nemzetbiztonság szerint erről szó sincs.
2020-12-22 06:06:07

2020-12-22 06:06:08

2020-12-22 12:08:11

Navalnij kémfőnöknek kiadva magát felhívta a merénylőjét, aki elmondta, hogyan mérgezték meg

Az orosz titkosszolgálat egyik ügynöke maga mondta el Alekszej Navalnijnak a megmérgezése részleteit, egy megdöbbentően amatőr lebukással.
2020-12-22 12:08:11

Navalnij-mérgezés: a lebukás miatt tovább romolhat a Nyugat és Moszkva kapcsolata

Viszonylag ritka, amikor a merénylő és áldozata a sikertelen támadás után békésen elbeszélget egymással telefonon. Most ez történt: a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij hívta fel Konsztantyin Kudrjavcevet, az FSZB egyik tisztjét, aki több bizonyíték szerint is részt vett a Navalnij elleni augusztusi merényletben. A beszélgetésnek pedig súlyos következményei lehetnek. Mármint Oroszország és...
2020-12-22 15:07:53

2020-12-22 15:07:55

Beindult az orosz mémgyár Alekszej Navalnij kék alsónadrágjára

arra aza alsónadrágraa, amely lebuktatta a merénylőit.
2020-12-22 17:06:02

Navalnij-mérgezés: a lebukás miatt tovább romolhat a Nyugat és Moszkva kapcsolata

Viszonylag ritka, amikor a merénylő és áldozata a sikertelen támadás után békésen elbeszélget egymással telefonon. Most ez történt: a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij hívta fel Konsztantyin Kudrjavcevet, az FSZB egyik tisztjét, aki több bizonyíték szerint is részt vett a Navalnij elleni augusztusi merényletben. A beszélgetésnek pedig súlyos következményei lehetnek. Mármint Oroszország és...
2020-12-22 21:06:54

Navalnij-mérgezés: a lebukás miatt tovább romolhat a Nyugat és Moszkva kapcsolata

Viszonylag ritka, amikor a merénylő és áldozata a sikertelen támadás után békésen elbeszélget egymással telefonon. Most ez történt: a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij hívta fel Konsztantyin Kudrjavcevet, az FSZB egyik tisztjét, aki több bizonyíték szerint is részt vett a Navalnij elleni augusztusi merényletben. A beszélgetésnek pedig súlyos következményei lehetnek. Mármint Oroszország és a világ viszonyában, az ugyanis nem valószínű, hogy a hiszékeny FSZB-s önleleplezése után a Kreml hirtelen beismerné, hogy meg akarta öletni a Putyin-rendszer bírálóját.
2020-12-22 23:50:10

Elengedték az orosz hatóságok Navalnij ügyvédjét

A 33 éves ügyvédet azután vették őrizetbe, hogy az orosz ellenzéki magát kémfőnöknek kiadva felhívta a merénylőjét.
2020-12-28 19:22:27

Alekszej Navalnij ultimátumot kapott az orosz hatóságoktól

Kedd reggelig Moszkvába kellene érnie.
2020-12-28 21:06:11

Navalnij ultimátumot kapott az orosz hatóságoktól

Ha nem tér vissza keddig Moszkvába a nemrég novicsokkal megmérgezett orosz ellenzéki politikus, akkor börtönbe kell vonulnia.
2020-12-28 21:06:12

Navalnij ultimátumot kapott az orosz hatóságoktól

Ha nem tér vissza keddig Moszkvába a nemrég novicsokkal megmérgezett orosz ellenzéki politikus, akkor börtönbe kell vonulnia.
2020-12-28 21:06:12

Navalnij üzent a fogságból: Nem a hatalmon lévők az ország gazdái

A moszkvai megyei bíróság elutasította a január 17-én harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezett Alekszej Navalnij fellebbezését, így a legismertebb orosz ellenzéki továbbra is fogságban marad. Navalnij beszédében azt hangsúlyozta, az orosz hatóságok minden lehetséges törvényt durván megsértenek annak érdekében, hogy elhallgattassák őt.
2021-01-28 23:06:01

Navalnij letartóztatását a másodfokú bíróság is helybenhagyta

A 30 napos előzetes letartóztatás a megyei bíróság szerint is teljesen rendben van.
2021-01-28 23:06:01

Újabb bűnügyi eljárást indítottak Alekszej Navalnij ellen Oroszországban

Az ellenzéki vezetőt és több név szerint meg nem nevezett személyt azzal vádolnak, hogy elsikkasztottak 356 millió rubelt.
2020-12-29 21:05:54

Spanyolország továbbra sem engedi be az Egyesült Királyságból érkezőket

Január 19-ig biztosan életben lesz a korlátozás.
2021-01-02 08:05:51

Tom Hanks: lehet, ez volt az utolsó mozipremierem

A színész szerint képregényfilmek tartják életben a mozit
2021-01-05 14:06:12

A Juventus idegenben vette el a Milan bajnoki veretlenségét

Federico Chiesa duplázott a rangadón, amelyen a milánóiaknak egy másik sorozata életben maradt.
2021-01-06 23:05:59

Elpusztult 28 évesen az első fogságban született majomevő sas

A madarat egy hétig tartó orvosi kezeléssel sem sikerült életben tartani.
2021-01-08 12:06:25

Papnövendékek nyomulnak a könnyűzenei életben

2021-01-09 10:05:59

Kocsijába kényszerítette, majd megverte barátnőjét egy győrsági férfi

Január 8-án bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy 17 óra körül Győrben, az Ikva utcában egy nőt erőszakkal egy kocsiba rángattak, majd a gépkocsival elhajtottak. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy egy 30 éves győri nőt kényszerített gépkocsijába egy közeli ismerőse, akit az autóval győrsági lakásához vitt ? írja a Police.hu Az agresszív férfi a járműben, majd ? miután a lakásba rángatta ? a házban is szidalmazta a nőt, valamint több alkalommal ököllel megütötte, amelynek során a hölgy megsérült. A bántalmazott nő Győrságról egy barátja segítségével, 19 óra körül jutott vissza...
2021-01-09 12:05:39

Pokolgépekkel teli teherautót is találtak a Capitolium közelében

Egy tizenegy, házilag készült pokolgéppel és kézifegyverekkel megpakolt teherautót is találtak az amerikai rendőrök, miután átkutatták a közeli utcákat a washingtoni Capitolium elleni szerdai támadás után.
2021-01-09 15:07:17

2021-01-09 15:07:18

Távozik a TV2 Csoport egyik legfontosabb kreatív producere

14 év csatorna közeli és 7 év a tévétársaságnál töltött munka után távozik Németh Ádám a TV2 Csoporttól ? írta meg a SorozatWiki, hozzátéve, hogy Németh volt az egyik legsikeresebb kreatív producere a csatornának. 2007-ben került a TV2 közelébe, 2013-tól már külsős főszerkesztőként dolgozott olyan szórakoztató műsorokon, mint az Az ének iskolája, vagy a Sztárban sztár. Egy évvel később már a TV2 alkalmazásában kreatív producerkétnvette át a két műsor irányítását, továbbá ő felelt A Nagy Duettért, a Kismenőkért, a Csak show más semmiért, és a Nicsak, ki vagyok?-ért. 2018 óta a TV2 Csoportnál s...
2021-01-09 16:05:39

Tinder-lovagok és wannabe hercegnők - avagy a való életben miért nincs happy end?

Mindenki erről beszél, de látta már valaki élőben?
2021-01-11 05:05:56

Navalnij szerint veszélyes precedenst teremt Trump letiltása a Twitterről

A döntést ki fogják használni a szólásszabadság ellenségei ? véli az orosz ellenzéki politikus.
2021-01-11 15:06:19

Úgy tűnik, Moszkva nagyon megharagudott Berlinre

A Navalnij-ügy borította az eddigi külpolitikai irányvonalat ? írja a Der Spiegel.
2021-01-11 16:06:03

Úgy tűnik, Moszkva nagyon megharagudott Berlinre

A Navalnij-ügy borította az eddigi külpolitikai irányvonalat ? írja a Der Spiegel.
2021-01-11 16:06:06

Barátját pórázon sétáltatva próbálta megszegni a kijárási tilalmat egy kanadai nő

Bár a koronavírus-járvány lassan már egy éve világszerte jelen van, sokan még mindig nem tudtak alkalmazkodni az életben beállt változásokhoz, folyamatosan keresik a kiskapukat, ahol kijátszhatják a rendszert. Erre az egyik legújabb példa az a québeci nő, akiről a kanadai La Tribune-ra hivatkozva a Mirror írt. Québecben jelenleg a magyarországihoz hasonló kijárási korlátozások vannak érvényben a következő négy hétben, azaz az emberek csak indokolt esetben hagyhatják el a lakóhelyüket este 8 és hajnlai 5 óra között. Ilyen indokolt eset a kutyasétáltatás is, amit a történet főszereplője most in...
2021-01-12 12:05:45

Videón, ahogy szándékosan ráhúzza a kormányt egy autósra a kamionos

Életveszélyes szituációt teremtett egy kamionos, amikor korábbi közlekedési affért követően ráhúzta a kormányt egy akkor már szemben közlekedő autóra múlt pénteken Budapest XVIII. kerületében. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja az esetet. A rendelkezésre álló adatok szerint a két járművezető nem sokkal korábban egy előzési helyzet során került konfliktusba, akkor a nyerges vontató hátulról neki is koccant a kisebb kocsinak. A kamionos elhajtott, a személyautó vezetője a mellékutcákon megpróbált elé kerülni, hogy felvételt készítsen a rendszámáról. A Közd...
2021-01-13 08:06:40

Három éve próbálja bizonyítani egy francia nő, hogy életben van, de nem hisznek neki

A Lyon melletti Saint-Josephben élő Jeanne Pouchain több mint három éve próbálja bebizonyítani a francia hatóságoknak, hogy életben van, de egyelőre nem járt sikerrel. Hiába vitt a bíróságra egy hivatalos iratot az orvosától arról, hogy életben van, azt mondták neki, ez sajnos kevés ? írja a Guardian című brit lap. A történet gyökerei 2004-ig nyúlnak vissza, amikor Pouchain még a saját cégét vezette. Miután a vállalkozás elveszített egy nagy megbízást a nő elbocsátotta az egyik alkalmazottját, aki beperelte emiatt a korábbi munkaadóját. A bíróság úgy döntött, Pouchain cégének 14 ezer euró (kb...
2021-01-13 09:05:58

Megbontotta a vasúti pályatestet egy mohori férfi, mert zúzott kő kellett neki a járdához

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás vétsége miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség azzal a 35 éves férfival szemben, aki megbontott egy vasúti pályatestet, mert zúzott kő kellett neki a járdához A férfinak tavaly májusában zúzott kőre volt szüksége a járdaépítéshez, ezért a Balassagyarmat és Mohora között kiépített vasúti pálya közt egy 21 m hosszúságú szakaszon megbontotta a vasúti ágyazatot és az azt alátámasztó aláépítményt. A férfi 5 m3 zúzott követ termelt így ki, amit aztán hazavitt és be is épített a vasúthoz közeli háza melletti térkövezett járda alapj...
2021-01-13 12:05:39

Vasárnapra ígérte a hazatérését Németországból Alekszej Navalnij

Hívei attól tartanak, hogy hazájában őrizetbe fogják venni az ellenzéki politikust.
2021-01-13 12:06:00

Újabb milliárdokhoz jutottak Fidesz-közeli vállalkozók és önkormányzatok

Bővült azok köre, akik állami támogatást nyertek turisztikai beruházásokra a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül.
2021-01-13 12:06:00

Navalnij hazatér Oroszországba

Az orosz ellenzéki politikus bejelentette szándékát, hívei attól tartanak, hogy őrizetbe veszik.
2021-01-13 12:06:02

Újabb milliárdokhoz jutottak Fidesz-közeli vállalkozók és önkormányzatok

Bővült azok köre, akik állami támogatást nyertek turisztikai beruházásokra a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül.
2021-01-13 12:06:05

Törheti a fejét a Kreml: Navalnij visszatér Oroszországba

Nem kis bátorságról tesz tanúbizonyságot Alekszej Navalnij, a legismertebb orosz ellenzéki. Vasárnap ugyanis annak ellenére visszatér hazájába, hogy tavaly augusztusban ? minden bizonnyal az orosz titkosszolgálat ügynökei ? megmérgezték őt, most pedig bejelentették, korábbi felfüggesztett börtönbüntetését letöltendőre változtatják, így akár rendőrök is várhatják a reptéren.
2021-01-13 17:07:07

Így dolgozik az orrunk belül, hogy életben maradjunk

Teljesen mindegy, hogy milyen formájú az orrunk, fontos feladatot kell ellátnia: meg kell szűrnie a levegőt, mielőtt az bejutna az alsó légutakba. A széndioxid-tartalmú, elhasznált levegő ugyancsak ezen az úton távozik, és arról se feledkezzünk meg, hogy az orr a szaglószervünk is egyben, illetve fontos szerepe van a hangképzésben is. Belsejét az orrnyálkahártya fedi, ahonnan a járvány idején elvégzett PCR-tesztet is veszik, hogy kimutathassák a vírus esetleg jelen lévő örökítő anyagát. A nyálkahártya mellett pici mirigyek is találhatók benne, csillószőrnyúlványai pedig szűrőfeladatot látnak ...
2021-01-15 01:05:42

Mégis életben maradhat a fertőzésveszély miatt halálra ítélt galamb

Hamis volt az állítólag Amerikából Ausztráliába repült versenygalamb szalagja. Ez azt is jelenti, hogy nem szükséges megölni.
2021-01-15 11:06:07

Járai Máté kipróbált egy küzdősportot, de már az óra felénél kifulladt

Járai Máté és Járai Kíra, a Nyerő Páros műsor után nem sokkal saját YouTube-csatornát indítottak, amin ugyan még csak három videó található, de az első már több mint harmincezer megtekintést ért el. A legfrissebb bejelentkezésben Járai Máté az újévi fogadalmáról beszélt, vagyis, hogy egészségesebb életmódba kezd, aminek velejárója a sport. Ennek okán kipróbálta a muay thai nevű küzdősportot, amit edző segítségével gyakorol. Az edzést szerencsére felesége dokumentálta, a szórakoztató videóban pedig Járai egy ponton ? vagyis az óra felénél, ahogy a feliratból kiderült ? annyira kimerül, hogy al...
2021-01-15 21:06:49

A németek minden nyomozati anyagot átküldtek Moszkvába Navalnij megmérgezéséről

Németország minden, az Alekszej Navalnij megmérgezésének ügyéről szóló szükséges nyomozati anyagot átadott Moszkvának még azelőtt, hogy az ellenzéki politikus hazatérne Oroszországba ? jelentették be szombaton a német igazságügyi minisztérium részéről. Navalnij, Vlagyimir Putyin orosz államfő egyik legismertebb bírálója augusztus 20-án kórházba került Omszkban, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. Az omszki mentőkórházból hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Német, francia és svéd laboratóriumi eredmények szerint ?novicsok? típusú harci idegmérget találtak a szervezeté...
2021-01-16 16:05:56

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   N   •   pro   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   eletben van navalnij atszallitottak egy moszkvahoz kozeli buntetotelepre   •   brussels poised to reject uks calls for two year extension to northern ireland grace periods   •   korabbi mszp elnok lett a fidesz polgarmesterjeloltje 2   •   lazio pained by death of young player   •   vasarnap oraatallitas egy oraval kevesebbet alhatunk de vajon van ertelme 3   •   kiadtak a figyelmeztetest villamlas es jegeso jon   •   tragedia halalos motorbaleset dunafalvan 2   •   kizuhant egy toronyhazbol az ismert orosz virologus   •   tobb szaz ember holttestere bukkantak egy gazai korhaz udvaran video 2   •   video mar szet is szedtek a samsung galaxy s21 et igy nez ki belulrol 2   •   egy vagyonba kerulnek a nagy o evoeszkozei   •   mar egy eve folyik az ugy eddig 140 millio forintot fizettek ki a biztositok az m1 es autopalyan tortent tomegbaleset karosultjainak   •   iden is tamadhatnak az agressziv madarak 2   •   gyermekeiketoleloany   •   teheran kozolte hogy szombaton tajekoztattak a feher hazat az izrael elleni tamadasrol 2   •   dollarbilliokat jelent es a zsebunkben is elfer 5   •   kesz van magyar peter terve igy akarja megakadalyozni hogy megmaradjon a fidesz egyeduralma 2   •   mar tobb mint 800 ezren lattak varga judit interjujat amiben kitalalt a magyar peterrel valo hazassagarol 2   •   uzemanyagar emelkedes nagy marton bekerette a mol vezetoit a brutalis dragulas miatt 2   •   the world saw this photo after his death but to floyds girlfriend it was his dad selfie   •   nagyon nagy a baj langol egy vendeglatohely papan 3   •   jobb elkerulni hajoval a dania kellos kozepen levo tengerszorost mert sehogy sem sikerul deaktivalni egy aktivalt raketakilovot 2   •   igy veszelik at a pasik a szakitast   •   world voting machines and app based remote voting systems report 2020 2026   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 18   •   wwf 43 millio hektaron pusztult el oserdo 2004 es 2018 kozott   •   a blikk varga juditek allitolagos valasarol ir   •   rio votes to put peles name on famous maracana stadium   •   le akarta tenni unokajat a kisagyba a nagypapa kabare lett belole   •   ugy tunik ved a koronavirus mutacioktol is a pfizer biontech vakcina   •   az orszag ahol evente otszaz emberrel vegeznek az elefantok   •   mar a lengyelek is targyalnak a kinai vakcinarol   •   hamarosan megkezdik a szunyogirtast a balatonnal 2   •   egy nap alatt ket meghibasodas is tortent a paksi atomeromuben   •   border raid exposes russian defenses and divisions   •   a veteran is using legos instead of drugs and alcohol   •   k endre nem eloszor kereste fel a bicskei aldozatot   •   uj tavcsovel vizsgaljak a veszelyes aszteroidakat   •   elkeszult a kovetkezo nagy haboru forgatokonyve igy nezhet ki a 21 szazad legveresebb katonai konfliktusa   •   oriasi lopas tortent a magyar ortodox egyhazmegyeben   •   horrorfilmes valogatas videot kapott anglia leggonoszabb utszukulete   •   az ab nem marasztalta el hando tundet 2   •   meg sem kellett mozdulnia a psg kapusanak egy oriasi vedeshez video   •   pasztor erzsi az alkohol tette tonkre a masodik hazassagomat   •   magyar peterben minden atipikus de hol a teteje amihez ez eleg   •   a vasarnapi oraatallitas a kozlekedest is felbolygatja 2   •   senators lament us failure on north korea denuclearization look to next steps   •   meg kell erteni es keszseg szinten hasznalni igy segiti az mi a gyartastechnologiat 3   •   rengetegen valtottak itt vannak a nagy lakasbiztositasi kampany eredmenyei   •   mennyi loero kell egy autoba hogy meg biztonsagos legyen 2