Lábai közé nyúl a csaknem meztelen Tolvai Reni - fotó

Ismét kihívó fényképpel jelentkezett.
2024-05-07 23:07:54

Kiszivárgott Donald Trump súlyos terve - Ez Magyarországot is érintené

Donald Trump, ha újra elnök lesz, a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe - számolt be a Telegraph.
2024-05-04 22:06:29

Bejutott a Ferencváros a vízilabda-BL legjobb négy csapata közé

Máltán lehet küzdeni a döntőért.
2024-05-04 00:06:33

Büszkélkedik a román miniszterelnök, hogy megelőzték a magyarokat

Marcel Ciolacu május elsejei üzenetében egyebek közt azt hangoztatta, hogy a bérek tekintetében Románia már megelőzte Magyarországot, és rövidesen a romániaiak lesznek a térség legjobban fizetett alkalmazottak - számol be az Infostart.
2024-05-02 08:07:15

Ukrajna bejelentette, elvesztette hadseregét

Itt vannak a részletek!
2024-05-01 13:08:31

Elemzők: folytatta a cikk-cakkozást a magyar gazdaság, sok még a bizonytalanság

Az év egészét tekintve a mai első negyedéves GDP-adat alapján az elemzők átlagosan 2-3 százalékos növekedést várnak, azonban ez a prognózis még sok bizonytalansággal terhelt, főként a külső kereslet változása és a forint árfolyamának alakulása miatt. A fogyasztás és a beruházások élénkítő hatása továbbra is meghatározó lehet, míg az export oldaláról egyaránt jelentkezhetnek pozitív és negatív meglepetések. A kormány szerint már a dinamikus növekedéshez szükséges öt feltételből már négy teljesült, míg a pénzügyi tárca szerint tartható az idei, 4,5 százalékra emelt hiánycél is.
2024-04-30 10:07:20

A náci Németország példája kísérti Európát - Ukrajna messze van a vereségtől

Ha összehasonlítjuk Ukrajna 2024-es helyzetét Európa 1941-es állapotával, Oroszország veresége abszolút lehetségesnek tűnik. Ehhez azonban arra lesz szükség, hogy a Nyugat, és különösen az Egyesült Államok félretegye a belpolitikai vitákat, és megteremtse a politikai akaratot Ukrajna tartós és erőteljes katonai és pénzügyi támogatása mellett.
2024-04-29 16:07:18

Az út két oldalát elválasztó betonelemek közé borítottak egy vétlen autóst az M0-son - videó

Semmiről sem tehetett, egy szabálytalan sávváltás miatt járt pórul.
2024-04-29 12:09:48

Magyarországot is szőnyeg szélére állítja Brüsszel, tíz másik tagállam is fenyítésre számíthat

Tizenegy uniós ország, köztük Magyarország, de olyan nagy államok is, mint Franciaország és Olaszország is várhatóan új eljárást kapnak a nyakukba az Európai Bizottságtól. A túlzott állami kiadások miatt lép majd Brüsszel, amint az új költségvetési szabályok idén hatályba lépnek.
2024-04-29 10:08:07

Sokkoló: a mikroműanyagoknak köze lehet a gyulladásos bélbetegséghez

Megdöbbentő adatokra mutatott rá egy új tanulmány a TV2 Tények információi szerint.
2024-04-28 12:09:12

Amerikai elemzők: most pörögnek csak fel igazán az orosz támadások, két fronton is zajlik az előrenyomulás

Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) védelmi elemzőintézet csütörtöki jelentésében beszámolt a frontvonalak állásáról, és előrejelzéseket is tett az orosz előrenyomulásra vonatkozóan.
2024-04-26 11:07:21

Szürreális baleset Pakson: napokra az ágy és a fal közé szorult egy férfi

Paksi rendőrök mentették meg egy idős férfi életét, aki az otthonában az ágy és a fal közé szorult, ahonnan nem tudott felkelni.
2024-04-25 17:07:04

2024-04-25 17:06:37

2024-04-25 17:06:05

Tárgyalásokba kezdett Ukrajna és Oroszország - Egy nap alatt megszületett a megállapodás

Első alkalommal tartottak személyes megbeszélést Oroszország és Ukrajna képviselői szerdán Dohában a háborús övezetben máshová került gyermekeknek a családjukkal való egyesítéséről, a katari hatóságok közreműködésével.
2024-04-24 20:07:28

Sortűz alá vette Magyarországot az Európai Bizottság

2024-04-24 14:07:32

Az áprilisi nyár miatt korábban érkezik a poloskainvázió

Ha viszont hosszabb távon nem jelennek meg természetes ellenségei a márványpoloskáknak, minden évben kétszer számíthatunk rajzásra.  
2024-04-23 12:10:52

Lépni készül Ukrajna: 20 milliárd dollárnyi államadósságot ütemezne át

Ukrajna azt tervezi, hogy május elejére megküldi a nemzetközi kötvénytulajdonosoknak a 20 milliárd dolláros adósságának átütemezésére vonatkozó tervjavaslatot - közölte két, a helyzetet jól ismerő forrás a Reuters szerint.
2024-04-23 10:07:24

Sürgősségi villanyszerelés Budapest XVII. kerület http://www.villanyszerelesbudapestxviikerulet.eoldal.hu/

Sürgősségi villanyszerelés Budapest XVII. kerület 06 70 545 0911 http://www.villanyszerelesbudapestxviikerulet.eoldal.hu/ Tevékenységeim közé tartozik többek között: zárlat megszüntetése, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Konnektorok cseréje. Új hálózatok kiépítése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés Budapest XVII. kerület környékén.
2020-06-23 22:14:45

Villanyszerelő Dunakeszi +36 70 545 0911 https://villanyszerelodunakeszi.iwk.hu

Villanyszerelő Dunakeszi +36 70 545 0911 https://villanyszerelodunakeszi.iwk.hu ELMÜ villanyszerelés Dunakeszi régiójában Villanyszerelő specialistaként akár azonnal vállalom a helyszínre érkezést – Dunakeszi teljes területén és környékén Kocsó Zoltán Spuri Gyorsvillany +36 70 545 0911. A vállalt szolgáltatások közé tartozik többek között: elektromos hibakeresés, kapcsolók cseréje, biztosíték cseréje. Mindennemű elektromos hibaelhárítás, garanciával, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok létrehozása és meglévő hálózatok korszerűsítése. Villanyszerelés Duna...
2020-06-23 22:14:45

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben +36 70 545 0911 Rákoscsaba, Rákohegy, Régiakadémiatelep, Madárdomb villanyszerelés profi módon. https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/ A vállalt szolgáltatások közé tartozik egyebek között: elektromos hibakeresés, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok szerelése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés XVII. kerület vonzáskörzetében.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

Maradona képe Marilyn Monroe és Mao Ce-tung közé illik

A világhírű filmrendező, Emir Kusturica rendhagyó filmet forgatott Maradonáról, ami legalább annyira szól a rendezőről, Dél-Amerikáról és Kelet-Európáról, mint az argentin sztárról.
2020-11-25 22:06:05

Varga Judit: Magyarországot ki akarják éheztetni

Ahogy arra számítani lehetett, nem közeledtek az álláspontok jogállamiság és költségvetés ügyében a tagállamok között az EU úgynevezett Általános Ügyek Tanácsában, amelyen az európaügyi miniszterek vettek részt. A vitában a jogállamisági feltételrendszer alkalmazása mellett 13, ellene pedig 2 tagállam érvelt.
2020-11-17 18:06:00

A Fradi sztárjának gólja is bekerült a BL-forduló legszebbjei közé ? videó

Ahogy a Győri ETO norvég klasszisának az egyik találata is.
2020-11-24 07:05:51

December 2. hetére jósolják a járvány halálozási csúcsát Magyarországon az amerikai elemzők

Onnantól kezdve folyamatosan egyre laposabb lesz a görbe, de csak márciusban csökkenhet 60 fő alá a halálozási szám.
2020-11-24 17:05:57

Bekérették a Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét

Kikérjük magunknak, hogy Grezsa István miniszteri biztost nem engedték be Ukrajnába, és három évre kitiltották az ország területéről - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.
2020-11-24 18:05:54

Szijjártó: Kikérjük magunknak, hogy Ukrajna kitiltotta a magyar miniszteri biztost

Bekérette a külgazdasági és külügyminiszter Ukrajna budapesti nagykövetét azután, hogy Grezsa Istvánt nem engedték be a szomszédos állam területére.
2020-11-24 18:05:59

2020-11-24 18:06:00

Ukrajnában közel 14 ezer fertőzöttet találtak egy nap alatt

Ukrajna a betegek számában a harmadik helyre került az európai országok között.
2020-11-25 12:05:53

Ukrajna: soha ennyien nem kerültek kórházba egy nap alatt

Több mint 16 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában.
2020-11-27 17:06:20

Ukrajna: tízezer alatt az új fertőzöttek száma

Ukrajnában eddig több mint 12 ezer beteg életét követelte a kór, csaknem 345 ezren felgyógyultak.
2020-11-30 10:06:02

Ukrajna győzött a férfi kosárlabda Eb-selejtező magyar érdekeltségű csoportjában

A magyar válogatott lejátszott meccs nélkül tért haza a koronavírus miatt.
2020-11-30 20:06:17

Soros György Magyarországot támadva megint az örökkötvényt ajánlgatja az EU-nak

A bevándorláspárti spekuláns nem tett le Európát eladósító tervéről.
2020-12-01 10:05:53

Két halott, gyalogosok közé hajtott egy autós egy németországi városban

Többen megsérültek, arra kéri a rendőrség a helyieket, hogy kerüljék el a környéket.
2020-12-01 14:06:06

Gyalogosok közé hajtott egy autós Trierben, ketten meghaltak

Legalább 15 ember megsérült, a sofőrt elfogta a rendőrség.
2020-12-01 15:06:10

Gyalogosok közé hajtott egy autós Trierben, ketten meghaltak

Legalább 15 ember megsérült, a sofőrt elfogta a rendőrség.
2020-12-01 15:06:13

Gyalogosok közé hajtott egy autós Trierben, ketten meghaltak

Legalább 15 ember megsérült, a sofőrt elfogta a rendőrség.
2020-12-01 16:06:24

Ukrajna támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben

Szijjártó Péter arra kérte a NATO-országokat, mutassák ki szolidaritásukat.
2020-12-01 19:06:04

Ukrajna: megszüntetik a hétvégi zárlatot

Ukrajnában 13 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, ám hosszú idő után most először többen gyógyultak meg, mint ahányan megfertőződtek.
2020-12-02 15:06:06

Bocskor: Ukrajna tartsa tiszteletben a kisebbségek jogait!

Bocskor Andrea kárpátaljai magyar származású Fideszes EP-képviselő szerint uniós szankciókért lobbizik a Fidesz-KDNP EP-delegációja.
2020-12-02 18:06:03

Ukrajna: kötelező lesz az ukrán nyelvű kiszolgálás

Az intézkedés január közepétől lesz hatályos Ukrajnában.
2020-12-02 20:06:00

Magyarországot méltóvá teszik a hagyományai egy sakkolimpia megrendezésére

A világ ötödik legnagyobb versenye 2024-ben jöhet Budapestre. Erről december 6-án, vasárnap születik döntés.
2020-12-04 14:06:08

Brüsszel ismét a bevándorlás ügyében támadja Magyarországot

Brüsszel a Soros-terv megvalósításán dolgozik - írta Kovács Zoltán államtitkár.
2020-12-04 17:06:11

Csaknem 1700 tonna csokifigurát készítenek az ünnepekre Miskolcon

Exportra is kerül csokoládé, új piac Málta és Ukrajna.
2020-12-19 07:08:00

Ukrajna: közelít az egymillióhoz a fertőzöttek száma

Egy nap alatt több mint 8 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, 116 beteg elhunyt.
2020-12-20 17:06:35

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   N   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   tes   •   H   •   mag   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hong kong hidden protesters billboard artwork taken down   •   itt van orban viktor rendkivuli bejelentese video 2   •   celegyenesben a liverpool uj vezetoedzoje csak arra var hogy a felek megallapodjanak   •   another eye drop recall pulls 27 products from store shelves   •   marad az atlagosnal huvosebb ido aprilis utolso heteben is 2   •   skinny koktelok ha fogyni szeretne 2   •   a rozsadombon lesz a kozpontja a mezohegyesi menesbirtokot kezelo alapitvanynak   •   elcsattant egy parasztlengo majd tomegbunyo tort ki a parlamentben itt a video 2   •   a politico megprobalja megfejteni orban viktor europai tervet 2   •   a visszatero hugh grant megszolalt a bridget jones filmsorozat kovetkezo reszerol ez egy nagyon jo forgatokonyv   •   amerikai csapatok indulhatnak ukrajnaba   •   countries launch fund to protect nature u n calls for more money   •   uk haulier ran europe wide drug ring from living room   •   ethiopian jews flown to israel in latest operation   •   csak az idoszeru trendekhez illeszkedo de strategiai szemleletu iparpolitika lehet eredmenyes   •   xi promotes communist party youth wing ahead of key congress   •   elokerult magyar peter elso nagy interjuja ezeket mondta benne   •   haznkat   •   ennyi volt bejelentette lemondasat az olasz baloldal vezetoje   •   vasarnap is tizezrek koveteltek lukasenko lemondasat belarussziaban   •   election 2020 today fraud rejected bidens top diplomat   •   10 honappal kislanya szuletese utan ebredt fel a komabol egy olasz no   •   engem tartanak a szentesi emberoles aldozatanak megszolalt a no akit allitolag meggyilkoltak a haza elott   •   50 100 eves hidegrekordok doltek meg sziberiaban   •   88 eves lett alain delon kepgaleria   •   racz jeno a sztarboxrol a sajat magam kis csatait meg tudtam vivni ott jol teljesitettem   •   diszkriminalva erzik magukat az oltasellenesek nemetorszagban   •   felakasztotta egy fara a kutyajat mert mar nem kellett neki   •   us capitol riots fbi investigates whether stolen pelosi laptop was offered to russia   •   a hallgatast valasztotta a budapesti tankeruleti vezeto aki a gyanu szerint tizmilliokat keresett manipulalt kozbeszerzeseibol 3   •   igazak a kiszivargott hirek ujfaja ellenorzesek jonnek a magyar korhazakban   •   szijjarto peter elinditotta a napot tobb mint 25 milliard forintos beruhazassal kezdett   •   lovoldozes volt egy amerikai egyetemen meghalt egy 18 eves lany   •   hivatalos hogy majusban magyarorszagra jon a kinai elnok 2   •   mhero 1 a new chinese monster suv rumbles into europe   •   lesz meg stuttgart magyar falu josolt az eb re a bundesliga magyar klasszisa   •   norvegia es izland is felfuggeszti az oltast az astrazenecaval 2   •   Vecsskulcsnlklia   •   hiaba a jarvany alig dolgozhattak otthonrol a magyarok   •   marabu feknyuz orban allasa 2   •   havasi trocsanyi allamfojeloltsegerol a miniszterelnok januar elott nem foglalkozik az elnokvalasztassal 2   •   szep kartyas elelmiszervasarlas a cba es a spar biztos beszall az uzletbe   •   elre allt a chelsea a premier league ben   •   egy gyori no allitja fekete david egy bunszervezet tagja 2   •   a ksh szerint felmillio a magyar atlagfizetes   •   mindenki vezessen ovatosan ez a valtozas most minden autost erint 2   •   darazsak tamadtak a nyolceves kislanyra hajdu bihar megyeben   •   brutalis gyilkossag fejszevel vegezte ki mindket lakotarsat diosdon majd elment a benzinkutra enni es innivaloert 4   •   elindultak a szurkolok a hosok tererol cristiano ronaldo rekorder lett percrol percre a kontinenstorna otodik jateknapjarol   •   garrick club votes to allow female members