Itt a végleges lista: négy jelölt szerepel a főpolgármester-jelölti szavazólapon

Négy jelölt neve szerepel majd a főpolgármester-jelölti szavazólapon, miután csütörtökön délután 4 órakor - jogorvoslati igény hiányában - jogerőssé váltak a Fővárosi Választási Bizottságnak (FVB) a főpolgármester-jelöltek nyilvántartásba vételével kapcsolatos határozatai.
2024-05-09 18:07:27

Vitézy Dávid: Budapest nem lehet Kína játszótere

A főpolgármester-jelölt szerint a tömegközlekedés részeként működő megoldásra van szükség.
2024-05-09 12:08:14

Volt olyan főpolgármester-jelölt, aki az előírt 5000 helyett csak 73 ajánlást tudott összeszedni

Négyen maradtak versenyben, pedig rekordsokan, tizenöten akartak főpolgármesterek lenni. Volt köztük két nő, volt 18 és 77 éves is, rutinosan sikertelen próbálkozók és néhány teljesen ismeretlen jelölt is. De ki volt a leggyorsabb, a törülközőt leghamarabb bedobó, a legtöbb érvénytelen ajánlást leadó, a legkésőbb ébredő és a legsikertelenebb?
2024-05-09 05:07:36

2024-05-09 05:07:29

Karácsony Gergely leadta az ajánlásait, két jelölt pedig visszalépett

Karácsony Gergely leadta a főpolgármester-jelölti ajánlásait a Nemzeti Választási Irodának, igy ő a negyedik a sorban.
2024-05-04 21:06:08

Karácsony Gergely leadta az ajánlásait, két jelölt pedig visszalépett

Karácsony Gergely leadta a főpolgármester-jelölti ajánlásait a Nemzeti Választási Irodának, igy ő a negyedik a sorban.
2024-05-04 21:05:59

Jó hír az autósoknak: ismét olcsóbb lesz a benzin

Remek hír az autósoknak: hamarosan ismét olcsóbban tankolhatunk. Kiderült, hogy hétfőtől változik a benzin és a gázolaj ára: mindkét termék nagykereskedelmi ára 2 forinttal csökken.
2024-05-03 22:06:12

2024-05-03 22:05:50

Kőbánya lett a második fideszes kerület, amit megcélzott Magyar Péter

Pénteken késő délután kiderült, hogy XVII. kerület után a Kőbányán is megpróbál polgármester-jelöltet állítani Magyar Péter pártja, így az meglesz a második, jelenleg fideszes vezetésű kerület, ahol a Tisza Párt beszáll a választási versenybe. A Tisza Párt színeiben Barna Judit Annamária vette fel a támogatóíveket, a XVII. kerületben pedig Dálnoki Áron neve jelent meg a Nemzeti Választási Iroda honlapján. Magyar Péter délután jelentette be, hogy azonos számban indítanak jelölteket olyan kerületben, ahol jelenleg ellenzéki és ahol kormánypárti városvezetés van. A pártok eddigi felállását felbor...
2024-05-03 19:08:41

Vitézy Dávid fontos bejelentést tett, még nagyobb erőkkel dolgoznak tovább

A főpolgármester-jelölt leadta a szükséges ajánlásokat.
2024-05-03 11:10:02

Vitézy Dávid fontos bejelentést tett, még nagyobb erőkkel dolgoznak tovább

A főpolgármester-jelölt leadta a szükséges ajánlásokat.
2024-05-03 11:07:27

Újabb főpolgármester-jelölt lépett vissza a választástól, csalást emleget

Csütörtök este újabb főpolgármester-jelölt lépett vissza. Ferenczik József, az Új Magyar Birodalmi Mozgalom jelöltje választási csalást emleget.
2024-05-03 10:06:07

2024-05-03 10:05:50

Republikon: Nem Magyar Péter pártja a legerősebb az ellenzéki oldalon, de június 9-ig még előzhet

A felmérés szerint jelenleg a teljes népesség 14, a pártválasztók 18 százaléka szavazna a Tisza Pártra.
2024-05-03 07:09:59

2024-05-03 07:09:57

Újabb főpolgármester-jelölt lép vissza, választási csalást emleget

Szerinte brutális diktatúra uralkodik az országban.
2024-05-02 22:08:32

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 21:25:11

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 22:12:07

Xavi megváltoztatná a Barca sorsát, Müllerék Lewandowskival viccelődnek

Mindkét edző szerint hiba lenne a müncheni gálákból kiindulni a keddi meccs előtt.
2022-09-13 15:11:27

Xavi megváltoztatná a Barca sorsát, Müllerék Lewandowskival viccelődnek

Mindkét edző szerint hiba lenne a müncheni gálákból kiindulni a keddi meccs előtt.
2022-09-13 15:19:47

Xavi szerint a Barcelona uralta a mérkőzést, bízik a gyors továbblépésben

Az Internazionale vezetőedzője csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után.
2022-10-13 22:21:33

XVI. Benedek már megkaphatta az utolsó kenetet: rendhagyó búcsúztatója lesz az egykori pápának

Egyes források szerint XVI. Benedek emeritus pápának feladták az utolsó kenetet; a nagybeteg veseprobléma miatt került veszélyes egészségügyi állapotba. A Vatikán hivatalos közleményt adott ki, Ferenc pápa közös imára szólította fel a híveket.
2022-12-29 11:12:02

Xavi szerint nincs mentségük a Real Madrid elleni kiütés után

Csak a bajnoki címben bízhatnak a katalánok.
2023-04-06 08:12:22

Olyan hirdetési lehetőség, amelyet máshol nem talál

Az Apróhirdető centrum hirdetési oldalunkon bármit meghirdethet, ami a felhasználási feltételeknek megfelelő. De ez még nem minden. Van egy Apróhirdető centrum Facebook csoportunk is, ahova csatlakozva feladhatja hirdetéseit. Mindegyik oldalon található egy link, amely által az egyik oldalról a másikra eljuthat. A hirdetési oldalon ez a Facebook csoportunk, valamint a hirdetések alatt található linkre kattintva juthat a Facebook csoportunkba. A Facebook oldalunkon az első bejegyzésre kattintva érheti el a hirdetési oldalunkat. Használja mindkét hirdetési lehetőséget!
2020-06-20 16:41:42

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben +36 70 545 0911 Rákoscsaba, Rákohegy, Régiakadémiatelep, Madárdomb villanyszerelés profi módon. https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/ A vállalt szolgáltatások közé tartozik egyebek között: elektromos hibakeresés, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok szerelése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés XVII. kerület vonzáskörzetében.
2020-06-20 16:41:47

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:12

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben +36 70 545 0911 Rákoscsaba, Rákohegy, Régiakadémiatelep, Madárdomb villanyszerelés profi módon. https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/ A vállalt szolgáltatások közé tartozik egyebek között: elektromos hibakeresés, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok szerelése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés XVII. kerület vonzáskörzetében.
2020-06-23 22:19:45

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:19:45

Olyan hirdetési lehetőség, amelyet máshol nem talál

Az Apróhirdető centrum hirdetési oldalunkon bármit meghirdethet, ami a felhasználási feltételeknek megfelelő. De ez még nem minden. Van egy Apróhirdető centrum Facebook csoportunk is, ahova csatlakozva feladhatja hirdetéseit. Mindegyik oldalon található egy link, amely által az egyik oldalról a másikra eljuthat. A hirdetési oldalon ez a Facebook csoportunk, valamint a hirdetések alatt található linkre kattintva juthat a Facebook csoportunkba. A Facebook oldalunkon az első bejegyzésre kattintva érheti el a hirdetési oldalunkat. Használja mindkét hirdetési lehetőséget!
2020-06-23 22:20:33

Borult, párás idő várható, de túl hideg nem lesz

A hétvégén 7 fok lesz a maximum hőmérséklet.
2020-12-19 05:06:20

Sahin: Jövő télre visszaáll a normális élet

Az idei év még kemény lesz az eddigi legbiztatóbb koronavírus-védőoltás egyik atyja szerint.
2020-11-15 20:13:58

Szlávik János elmagyarázta, mi a helyzet a vakcinával

Az előzetes információk szerint az oltás önkéntes lesz, és mindenki maga döntheti el, hogy szeretné-e azt felvenni, hasonlóképpen az influenza elleni vakcinához. A főorvos szerint elképzelhető, hogy a következő hónapokban kapnak engedélyt arra, hogy több száz, vagy ezer emberen kipróbálják ezt az oltóanyagot.
2020-11-15 20:13:58

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-15 20:14:00

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ki probalja befolyasolni a facebookon most megtudhatja 2   •   dogos voros ruhaban allt a kamera ele gelencser timea video   •   pelosi a vezerkari fonokkel egyeztetett hogy trump ne indithasson atomtamadast   •   magyarorszagon jart az eu katonai bizottsaganak elnoke 2   •   csikos sandor nagyon meghatodott amikor megtudta hogy o lett a nemzet szinesze nagyon sokat dolgoztam nem ittam el az eszemet 2   •   tri   •   inauguration poet amanda gorman my life changed in six minutes   •   tenyleg nincs egy nap nyugtunk sem megint kiadtak a figyelmeztetest jon a hideg es az esozes 2   •   az orban kormany segit szlovakianak de semmit nem kap erte 2   •   dragoman gyorgy apamtol tanultam irni meg akkor is ha nem tole tanultam   •   minden amit tudni erdemes a kisallat biztositasrol   •   verengzes parizs utcain egy gyilkos amokfuto kessel es kalapaccsal tamadt a vedtelen turistakra 2   •   kiugrott a bikinibol a szineszno melle foto   •   judi denchnek james bond os csengohangja van ami a legrosszabbkor szolalt meg   •   egyutt ment kijevbe a szlovak es a cseh allamfo   •   fotokert   •   szeretunk teged es annyira halasak vagyunk erted igy koszontotte a sulyosan beteg bruce willist az exfelesege demi moore foto   •   szlavik minden engedelyezett vakcina hatekony es biztonsagos   •   iran eloallt egy ujfajta koronavirus vakcinaval 3   •   a tarsadalom a tokeletes boldogsag illuziojat kergeti   •   megelevenedett a francia utakon a halalos iramban   •   vv fanni gyilkosat masolva vegezhettek a karcagi edesanyaval   •   ujra jarhato a koroshegyi volgyhid befejezodott a probaemeles 2   •   ket ev bortont kapott ket teves mert tudositottak a belarusz tuntetesekrol 3   •   adam martin duplaval hangolt a magyar valogatott meccseire   •   iran sex tape scandal government says no prior knowledge of alleged behaviour   •   iran launches dozens of drones toward israel   •   nem varta meg a sorozatgyilkos sztarrendor hogy kideruljenek aljas tettei   •   nekiesett a rab az orenek a solti bortonben   •   orban uj allamtitkara kihagyta az oneletrajzabol szdsz es multjat   •   varga judit azert nem talalkozik az ep pegasus bizottsagaval mert soros   •   ezekben a varosokban hamarosan utcakepet fotozo autokkal talalkozhat   •   elsoporte a west ham a leicestert es a premier league elere allt   •   search of bbc offices by indian government enters third day   •   dobbenet 120 bombat talaltak egy berekszoi asszony kertjeben   •   dobrev klara az elkxrtukrol az indexnek a hazugsag hazugsag marad   •   how can we make washing machines last   •   teheran visszafogottak voltunk az izrael elleni tamadas soran   •   matolcsy ismet ujsagcikkben uzent intezmenyi valtas kell a kormanyzati gazdasagpolitikaban 2   •   nem hiszel majd a szemednek a legmegtevesztobb optikai csalodasok   •   osszevertek nagy ferot megrendito vallomas olyan pofont kaptam hogy nekiestem a falnak es elkezdett verezni az orrom 2   •   atlepte a 15 milliot a koronavirus aldozatainak szama a vilagon 2   •   angela merkel bocsanatot kert husvetkor nem lesz teljes zarlat nemetorszagban   •   kibekulhetett dudas miki es szigligeti ivett   •   kullancspanik veszelyes fajt hurcolt be egy uj ragadozo magyarorszagra   •   durva hoseg erkezik   •   following trump russia to pull out of military fly over treaty   •   riasztottak a gripeneket egy bombafenyegetes miatt   •   joe biden megemelte a befogadhato menekultek letszamat 2   •   fel bejonni ebbe a faluba a virus riport kallosdrol ahol eddig nem volt koronavirus fertozott 2