Közel háromezer program állt össze, ami a fesztivál 33 éves fennállása alatt rekordmennyiség.
2024-05-09 16:11:04

Gyengécske volt a moszkvai parádé: mindössze egyetlen egy harckocsi gurult végig a főtéren

Miután tavaly Ukrajna és a NATO is gúnyt űzött Oroszországból, amiért csak egyetlen harckocsi, egy második világháborús T-34/85-ös vonult fel a május 9-ei győzelmi napi parádén, úgy néz ki, ismét bejátszotta ezt az orosz vezetés: ugyanaz a szovjet páncélos vezette az ünnepi menetoszlopot, de ezen kívül egyetlen egy tank sem szerepelt a menetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a T-34-es volt az egyetlen harcjármű az ünnepségen: láthattunk a menetben egyebek mellett páncélozott szállító harcjárműveket, ballisztikus rakétaindítókat és légvédelmi rendszereket is, de tank nem volt több.
2024-05-09 10:16:05

Rémálom Pest Vármegyében: Napok alatt fekete szennyvízáradattá változott az egykor kristálytiszta vizű folyó - fotók, részletek

Gyászos, koromfekete színű a víz Pest Vármegye valaha egyik legtisztább vizű élő vízfolyásában, a Tápióban. Tápiószentmártonnál a folyóban több környékbeli is levideózta, lefotózta, a Facebookon a helyi csoportban felháborodott és szomorú posztokban számolnak be az esetről.
2024-05-08 16:06:56

2024-05-08 16:06:12

2024-05-08 16:05:44

Négy és félszer akkora profittal indította az Erste ezt az évet, mint az előzőt

Jóval infláció fölött nőttek az Erste bevételei, míg a kiadásokat meg tudták fogni, az eredmény nagy profit. Igaz, lehetett volna kétszer ekkora is az eredmény, ha nincs a különadó. A lakosság már egyre bátrabban vesz fel hitelt, a cégek viszont óvatosak.
2024-05-08 12:11:40

Itt tud szavazni a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játék Pest vármegyei jelöltjeire! (Nagyiskolák)

Újabb fontos szakaszához érkezett a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játéka. A Magyar Diáksport Szövetség és a Mediaworks közös kampányában most az Ön szavazata is számít! Vármegyénként és kategóriánként a versenyben maradt jelöltek közül ugyanis olvasóink választják ki, kik nyerjenek és jussanak az országos döntőbe! Ez a Pest vármegyei nagyiskola kategória, voksoljon Ön is!
2024-05-07 23:07:33

Egész éjszaka vertek egy 17 éves lányt, mert nem akart prostituáltnak állni

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a karcagi férfival szemben, aki tavaly áprilisban egész éjszaka vert egy 17 éves lányt Karcagon, mert az nem volt hajlandó prostituáltként dolgozni. A kiskorú életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyanúsítás szerint egy 26 éves karcagi férfi órákon át bántalmazott egy kiskorú helyi lányt a lakóházában. A rendőrség közleménye szerint a férfi azt tervezte, hogy abból fog élni, hogy külföldön futtatja a lányt. A fiatal lány ezt megtagadta, ezért a férfi olyan brutálisan bántalmazta, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett. Az őrizetbe vett férfit emberkeresked...
2024-05-07 16:08:01

Meglódult Európa legnagyobb autópiaca, egy hónap alatt közel 250 ezer új kocsit regisztráltak

Magyarországon nagyjából két év alatt jön össze ennyi.
2024-05-07 08:11:05

Meglódult Európa legnagyobb autópiaca, egy hónap alatt közel 250 ezer új kocsit regisztráltak

Magyarországon nagyjából két év alatt jön össze ennyi.
2024-05-07 08:10:25

Javul a fizetés? Ennyit lehet most keresni Magyarországon: a vidék behozhatja Budapestet, elkezdtek felzárkózni egyes vármegyék

Továbbra is Budapesten lehet a legjobb fizetésre szert tenni: a magyar fővárosban közel 200 ezer forinttal több a tisztán hazavihető kereset, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
2024-05-06 08:06:33

2024-05-06 08:06:12

Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében

Hétfőn a fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű, északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar, írja a Kiderül. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen, főként a Dunántúlon, megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. A HungaroMet az alábbi vármegyékre adott ki figyelmeztetést zivatarok miatt: met.hu The post Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében first appeared on 24.hu.
2024-05-06 07:07:03

Brutális viharpokol jön, ki is adták a riasztást több vármegyében

Mutatjuk, mire számítson a következő órákban és a hétvégén.
2024-05-03 08:09:20

Halálos tűz volt Vas vármegyében

Megégett holttestet találtak egy családi házban.
2024-05-02 11:10:48

Halálos tűz volt Vas vármegyében

Megégett holttestet találtak egy családi házban.
2024-05-02 11:07:49

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.
2020-06-20 16:41:42

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-20 16:41:42

Régiség veterán alkatrész felvásárlás!

Vásárolok régiséget! Régi porcelán, régi játék, elfekvő régi tárgyat. Mindenféle veterán jármű alkatrészt, tartozékot. Váz és blokk alkatrészt. Keresek Simson-t. Romet pony-t, Tündét, Bervát, Pannit, stb! Benzinmotoros kisgépet. Tandemet, felnőtt triciklit. Budapest, Pest-megye. Szállítást megoldom. 06706503168 http://motortveszek.hu
2020-06-20 16:41:43

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:43

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-20 16:41:43

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

Bp.XIV.Őrnagy u.12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép

2020-06-20 16:41:44

Bp.XIV.Őrnagy u 12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu/ Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elsirta magat a kamerak elott a megasztar csillaga nagy edmond osszeroppant kandech evelyne tragediajatol igy el most a magyar tom jones   •   50 akademiai professzor allt ki a vedooltasok mellett 3   •   az eu eszak irorszagot kihagyja a vakcinahaborubol   •   allandoan faradt stresszes tuneteit kortizol hiany is okozhatja   •   szujo zoltan a tragikus rallybalesetrol a nezok tiltott helyen alltak tobbszor is figyelmeztettek oket   •   jurgen klopp duhong az elmaradt bunteto miatt de van szerinte egy ennel fontosabb dolog   •   a mi hazank szerint a fidesz tamogatja a szabadkomuveseket   •   australian open katie boulter says players are looked at with a magnifying glass   •   mar lehet szavazni az orszag sorere 2   •   rogan antal elarulta miben segiti a gazdasagot a digitalis allampolgarsag bevezetese   •   csikos sandor lett a nemzet szinesze 5   •   joe biden megtartja posztjan a regi fbi igazgatot   •   tenyleg fazosabbak a nok mint a ferfiak vegre megvan a valodi valasz   •   negyvenot eve keszul most megjelent a beatles utolso dala   •   hodit az uj befektetesi orulet itthon de nem csak a hozam szamit   •   veszjoslo jelentes az who tol a kanyaro ma mar kozvetlen globalis fenyegetes a vilagjarvany miatt 2   •   fantasztikus napot toltott egyutt detar eniko es pasztor erzsi   •   nem tudjak megfekezni a harmadik hullamot angela merkel ujra lezarna nemetorszagot   •   kiderult miert merulnek bizonyos allatok a sotet mely tengerbe   •   lengyel tamasek parodiat csinaltak rekasi karoly reggelis szereplesebol   •   negyszer fenyegetozott egy no a parlament es a rendorsegi epuletek felrobbantasaval   •   az ukran milliardosok penztarcajat is alaposan megviselte a haboru 2   •   dokumentumfilmmel emlekeznek meg a katyni verengzes aldozatairol   •   lengyelorszag kulugyminisztere izrael hajlando volt felaldozni het artatlan embert   •   oktober 7 e ota eloszor adtak eletjelet a hamasz altal elrabolt magyar fogolyrol video 2   •   ugy tunik hogy mindennek elszall az ara meddig tarthat meg ez az orulet   •   nem adja fel az olasz kormanyfo megprobalkozik egy ujabb kormanyalakitassal   •   az egypeteju ikrek sem tokeletes klonok egy uj kutatas szerint   •   hide the pain harold is elkapta a koronavirust rettentoen megviselte 2   •   marad a szurke angolosan enyhe ido   •   pnzkeresetazinternet   •   valami mar jo ideje sul a sutoben babat var axente vanessa a kicsi nemet is elarulta foto   •   extravagans borruhaban es combcsizmaban fotoztak tolvai renit kepek   •   a hetvegen akar mindket kieso hely sorsa eldolhet a honi labdarugo elvonalban   •   kim dzsongun megnezte az apokalipszist es tulelte fotokon az elrettento eszak koreai tuzvihar 2   •   brutalis gepcsodak lenyugozo kepek a dakar ralirol   •   hogy kerultek budapesti konyvtarak debrecen illetekessegi korebe   •   hide the pain harold is elkapta a koronavirust rettentoen megviselte   •   lisa kudrow is elbucsuzott matthew perrytol koszonom a legjobb tiz evet amit egy ember kaphat   •   radioOR(SELECT8541FR OM(SELECTCOUNT(*),CO NCAT(0x71716b7a71,(S ELECT(ELT(8541=8541, 1))),0x716b627a71,FL OOR(RAND(0)*2))xFROM INFORMATION_SCHEMA.P LUGINSGROUPBYx)a)yVi d   •   viewtopic.php   •   partra vetodott egy ambrascet floridaban kuzdenek a megmenteseert   •   marki zay peter programja 3 resz megszuntetne a 13 havi nyugdijat   •   academy leaders told smiths publicist he should leave oscars after slap but he refused source says   •   oktoberben szabaditottak ki hivei a bortonbol most megnyerte a kirgiz valasztast   •   nagy marton az inflacio nem kihivas inflacio fogd meg a sorom   •   az ab nem marasztalta el hando tundet   •   varga mihalyon urra lett a racionalitas de mi koze ehhez donald trumpnak 2   •   erosebb processzort szeretne a laptopjaba ebben barmikor kicserelheti 2   •   brazil will vaccinate an entire citys adult population to test the effect on covid 19 infection rate