Egy teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon, emberi maradványokkal

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária-templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
2024-05-09 17:12:41

Eltűnt a démon a boltokból

Szinte teljesen lenullázódott az infláció a boltokban, összességében már alacsonyabb itt a drágulás, mint a gazdaság egészében mért infláció. Ez főként az élelmiszerek visszafogott áremelkedése miatt van, de érdekesség, hogy az egyéb bolti termékek még inkább lefelé húzzák az árindexet. Vagyis a diszkontokban, szupermarketekben és más élelmiszerjellegű vegyes üzletekben a nem-élelmiszer-termékek áralakulása még kedvezőbb a fogyasztók számára..
2024-05-09 15:06:50

Eltűnt 10 ezer német, sehol sem találják őket

Németországban csaknem 10 ezer embert tartanak nyilván a hatóságok eltűntként.
2024-05-09 10:14:38

Újabb részletek a meggyilkolt szerb kislány ügyében: nem találtak DNS nyomot

Átvizsgálták pedig a szolgálati autót, amivel a kislányt elütötték.
2024-05-09 09:07:00

Új módszerrel állították helyre egy kislány hallását

2024-05-09 07:07:48

Eltűnt egy 16 éves lány Szolnokon, mindenki őt keresi

A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik J. Laura felkutatására.
2024-05-08 15:09:34

Egy kislány meghalt, miután szomszédja méreggel irtott poloskákat a lakásában

Az iskolás lány szívrohamot kapott, miután a halálos gáz bejutott az emeleti lakásba.
2024-05-08 12:10:15

A meggyilkolt szerb kislány szülei: Nem hagyták, hogy boldogok legyünk

Danka Ilics szülei kislányuk születésnapjára emlékeztek.
2024-05-07 16:10:08

A meggyilkolt szerb kislány szülei: Nem hagyták, hogy boldogok legyünk

Danka Ilics szülei kislányuk születésnapjára emlékeztek.
2024-05-07 16:07:10

Rokonaik azonosították a Mexikóban eltűnt ausztrál és amerikai szörfösök holttestét, a három férfit egy kútban találták meg

A társaságra az autójuk miatt támadhattak rá.
2024-05-06 14:14:04

Letartóztatták a házaspárt, akik kitették Aszódnál a rabszolgaként fogva tartott 34 éves nő holttestét

Letartóztatták azt a Pátrohán élő házaspárt, akik kegyetlenül elbántak azzal a 34 éves piliscsévi nővel, akinek holttestére április végén két kislány bukkant rá Aszódon.
2024-05-06 14:09:28

2024-05-06 14:09:05

2024-05-06 14:08:45

Kútban találták meg az eltűnt turisták holttestét Mexikóban

Az áldozatok családjai azonosították őket.
2024-05-06 11:10:37

10 éves kislány holttestét találták meg egy leégett családi házban

Három testvére és anyja is a házban volt.
2024-05-06 10:09:13

Édesanyjára emlékezett anyák napja alkalmából Csonka András. A népszerű színész édesanyja 2006-ban hunyt el, az elvesztése pedig a mai napig fáj a mindig vidám Picinek, hiszen rendkívül közel álltak egymáshoz.
2024-05-05 19:06:23

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:38

2020-06-23 22:20:33

Két holttestet találtak egy budapesti családi házban

Egy férfi értesítette a rendőröket, hogy holtan találta nagymamáját. A rendőség a nő fiát is holtan találta, gyilkosság miatt nyomoz.
2020-12-20 22:06:28

Arizonában is hitelesítették Joe Biden győzelmét

Csaknem négy héttel a választás napja után megszületett a hivatalos eredmény.
2020-11-30 22:05:56

Arizonában is hitelesítették Joe Biden győzelmét

Csaknem négy héttel a választás napja után megszületett a hivatalos eredmény.
2020-11-30 22:05:57

Az Újpest félpályáról lőtt gólt a Paksnak, de nem tudott győzni

A fővárosi csapat másfél hónapja nyeretlen az OTP Bank Ligában.
2020-11-27 22:06:17

Ki az, aki megvesz egy lopott Picassót? ? Interjú Noah Charney-val, az eltűnt remekművek szakértőjével

Ha egyetlen múzeumba gyűjtenénk össze a világ elveszett műalkotásait, nagyobb intézmény jönne létre, mint az összes létező múzeum együttvéve. De ki az, aki megvesz egy lopott Picassót vagy Van Goghot? Hogy lehet megtalálni ezeket a festményeket? Interjúnk dr. Noah Charney művészettörténésszel, aki az Eltűnt Remekművek című virtuális kiállítás kurátoraként segítet...
2020-11-18 07:06:11

2020-11-18 07:06:12

Alig két hét alatt 56 szociális otthonban jelent meg a koronavírus

November első napja és a válsághelyzet pár nappal későbbi kihirdetése között hat intézményben jelent meg a fertőzés.
2020-11-18 11:06:55

Kezdőcsapatot hirdetett Marco Rossi a törökök elleni meccsre

Hat helyen változott a kezdőcsapat a magyar–szerb meccshez képest.
2020-11-18 19:06:23

Kezdőcsapatot hirdetett Marco Rossi a törökök elleni meccsre

Hat helyen változott a kezdőcsapat a magyar–szerb meccshez képest.
2020-11-18 19:06:24

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 10:05:44

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 10:05:46

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 11:06:38

Száz napja tart, de kifulladóban van a fehérorosz tiltakozási hullám

Vélhetően még jó ideig elhúzódik az augusztus 9-ei elnökválasztás elcsalása miatt kipattant fehéroroszországi belpolitikai válság, ám a főszereplők személye változóban van. Az ellenzéki tüntetések kifulladóban vannak, az 1994 óta hatalomban lévő államfő, csaláson kapott Aljakszandr Lukasenka már nem a tiltakozókkal hadakozik, hanem Oroszországgal: Moszkva azt szeretné, ha a...
2020-11-21 16:06:09

2020-11-21 16:06:13

2020-11-21 17:10:56

Novak Djokovic nem jutott be az ATP-vb döntőjébe

A szerb teniszezőt szenzációs mérkőzésen verte meg a US Open győztese, Dominic Thiem.
2020-11-21 18:06:52

A járvány ellenére is csókolgatták a hívők a koronavírusban meghalt pátriárka koporsóját

Vasárnap temették el Belgrádban Irinej pátriárkát, a szerb ortodox egyház vezetőjét.
2020-11-22 15:06:05

Több ezren kísérték utolsó útjára a koronavírus szövődményeiben elhunyt szerb ortodox egyházfőt

A liturgián kevesen tartották be a járvány elleni előírásokat.
2020-11-22 15:06:07

A koronavírusos Majkának kétoldali tüdőgyulladása és mellhártyagyulladása is van

Tizenhét napja beteg a TV2 műsorvezetője, a kórházból jelentkezett.
2020-11-22 20:06:00

Tiszavasvári: kuka nincs, a szemét mégis eltűnik valahová

Egy hónapja írta meg az Index, hogy patkányok lepték el Tiszavasvárit.
2020-11-22 21:06:00

Több mint száz holttestet találtak Mexikóban egy tömegsírban

A szervezett bűnözés évente tízezrek életét követeli Mexikóban. Tavaly mintegy 36 ezer gyilkosságot követtek el az országban.
2020-11-23 09:05:57

Taylor Swift eltűnt, de elmagyarázta, hogy miért

Az énekesnő a saját rekordját döntötte meg a vasárnap esti American Music Awards (AMA) díjátadóján.
2020-11-23 10:06:48

Majka kijött a kórházból

18 napja derült ki, hogy koronavírusos.
2020-11-23 19:05:55

Eltűnt egy 25 éves nő Budapesten

Jelenleg is keresik a rendőrök a nőt, akit egy okmányirodában láttak utoljára.
2020-11-24 12:06:10

Eltűnt kamaszfiút keresnek Dégen

Két hete nem adott hírt magáról.
2020-11-24 14:05:52

Forró levesbe esett egy gyerek Tiszakeszin

Az ötéves kislány megégett.
2020-11-24 16:06:12

A forró levesbe esett egy ötéves kislány

A gyermek súlyos égési sérüléseket szerzett.
2020-11-24 19:05:58

Egy holttestet találtak egy kiégett épületben Kerecsenyben

A tragédiát egy elromlott fűtőtest okozta.
2020-11-25 09:06:05

Kiégett egy lakás Lipótvárosban, egy ember meghalt a tűzben

A tűzoltók egy holttestet találtak az V. kerületi lakásban.
2020-11-25 17:06:30

Kiégett egy lakás Lipótvárosban, egy ember meghalt a tűzben

A tűzoltók egy holttestet találtak az V. kerületi lakásban.
2020-11-25 17:06:32

Halálos lakástűz a Semmelweis utcában

A lángokat eloltották, a kiégett belvárosi lakásban egy holttestet találtak.
2020-11-25 18:06:19

Valami nagy gond van az Amazonnál, csuklik tőle az internet

Több, elsősorban az amerikai régióból üzemeltetett webszolgáltatás sem működik most megfelelően az Amazon Web Services hibája miatt. A rendszer néhány hónapja a világ eddigi legkomolyabb túlterheléses támadását szenvedte el.
2020-11-25 19:06:09

2020-11-25 19:06:12

Nem javul Balázs Fecó állapota

A koronavírusos zenész több mint tíz napja lélegeztetőgépen van, mesterséges kómában tartják.
2020-11-25 21:06:16

A fogyatékkal élőket is felmentették a maszkhasználat alól

Egy hét hónapja jelzett probléma oldódott meg.
2020-11-26 11:06:35

Eltűnt kamaszlányt keresnek Előszálláson

Közel egy hete nem látták.
2020-11-26 13:06:23

A tartós fáradtság és a sápadtság a vashiány tünete is lehet

A vashiány bárkit érinthet, az emberek azonban többnyire sajnos nem észlelik időben testük jelzéseit, későn tesznek ellene vagy fordulnak orvoshoz, gyakran csak akkor, amikor már az egészségük megromlott. Ezért annak ellenére, hogy súlyos következményekkel járó globális probléma, a vashiány jelentősen aluldiagnosztizált állapot. November 26-a a vashiány napja.
2020-11-26 14:06:06

TASZ: Mondvacsinált indokkal bírságolta meg a rendőrség egy antifasiszta tüntetés szervezőjét

Felmentette a bíróság a szélsőjobboldali Becsület Napja elleni megmozdulás szervezőjét.
2020-11-26 20:06:03

TASZ: Mondvacsinált indokkal bírságolta meg a rendőrség egy antifasiszta tüntetés szervezőjét

Felmentette a bíróság a szélsőjobboldali Becsület Napja elleni megmozdulás szervezőjét.
2020-11-26 20:06:04

Ismeretlen holttestet találtak az M1-es autópályán

A fekete ruhás férfi súlyos sérüléseket szenvedett, halálának körülményeit még vizsgálják.
2020-11-27 05:06:12

Ismeretlen holttestet találtak az M1-es autópályán

A fekete ruhás férfi súlyos sérüléseket szenvedett, halálának körülményeit még vizsgálják.
2020-11-27 05:06:13

Balázs Fecó felesége arra kér mindenkit, hogy imádkozzanak férjéért

A zenészlegenda 12. napja küzd a koronavírussal.
2020-11-27 08:05:55

Holttestet találtak az M1-es autópálya mellett

A férfi fekete ruhában feküdt a leállósávban, senki sem tudja, hogy kicsoda és hogy került oda.
2020-11-27 10:06:02

Holttestet találtak egy kiégett szajlai házban

A kályhából kipattanó szikra gyújthatta fel a szobát.
2020-11-27 11:05:53

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egy szemettelepen hagyhattak a tiz napja eltunt keteves szerb kislany holttestet   •   meghosszabbitottak a szexualis kenyszeritessel gyanusitott gazdagreti ovodapedagogus letartoztatasat 2   •   haborus veszelyre figyelmeztet az orosz kulugyminiszter   •   kisvllalkozimarketin   •   newspaper headlines sunaks warning to echr and israel arms ban calls   •   versenyeztetes nelkul adhatjak el a felesleges lelegeztetogepeket 2   •   buntetoeljarasban vizsgaljak a hateves kisfiu ugyet akit egy napon at kerestek a fagyban   •   elkapta a koronavirust a familia kft 93 eves sztarja   •   miniszterium a pilota rosszullete okozhatta a szombati repulogep balesetet 2   •   cop26 talks run into overtime amid lingering divisions   •   ket korozott bunozot is elfogtak szabolcsban   •   holtan talaltak ra egy eltunt 16 eves fiura   •   how the pandemic made us more adventurous drinkers   •   megbuntettek a katatorveny elleni egyik tuntetot meg a maszkjat is elkoboztak 2   •   dobbenet megverte kolleganojet a reszeg nyomozo   •   az mszp azt szeretne hogy a szep kartyak szabadidos osszegeibol is lehessen elelmiszert vasarolni   •   dezinformaciokat terjeszto orosz kiberfarmot lepleztek le ukrajnaban   •   mar a marsnal jar a kinaiak szondaja fenykepet kuldott a bolygorol 2   •   ghislaine maxwell offers to give up uk and french citizenship for bail   •   fel bejonni ebbe a faluba a virus riport kallosdrol ahol eddig nem volt koronavirus fertozott   •   milliokat orjit meg csodalatos kulsejevel a vilag legszexibb teniszezoje kepek   •   a nyomdat is megviselte a koronavirus jarvany   •   mi lett vele ebbol el most a megasztar egykori kozonsegkedvence akibe minden no szerelmes volt 2   •   5186   •   baleset tortent balatonfured kaptalanfured belteruleten motoros es egy auto utkozott   •   megvan ki szerepel a dk mszp parbeszed kozos ep listajan javor benedek helyett   •   rakoczi feri oszinten beszelt arrol milyen a balazsek amiota rasko eszterrel dolgoznak 2   •   meglepo vallomas mohai gabornak csalnia kellett hogy bemondo lehessen   •   ket kanadai ceg bejelentette hogy szabadon arulhat kokaint oriasi felreertes lett belole   •   lengyel valasztasok tuskek gyoztek pedig kaczynski partja kapta a legtobb szavazatot   •   meghato szerepet vallalt kulka janos a szent efrem ferfikar klipjeben   •   ket auto utkozott budan tobben megserultek   •   kiderult mikor indulhat a ferto tavi oko es szabadidopark fejlesztese   •   hetfotol ejjel nappal nyitva lesz a roszkei hataratkelo   •   idegenrendeszeti orizetbe kerult at a kriptokiraly montenegroban   •   automentes varos epulhet egymillio lakos szamara a sivatagban   •   a biciklijen fogdosta magat noket zaklatott egy hodmezovasarhelyi ferfi   •   durva serulest szenvedett a magyar eb hos muteni kell   •   bajnokok ligaja guardiola zsonglorkodott es majdnem kinyomta a jatekosa szemet   •   tenyleg karos a mindennapos hajmosas mutatjuk hanyszor erdemes hajat mosni egy heten 2   •   doctor the gun violence epidemic is a uniquely american problem   •   how dare you greta thunberg esete a zsidokkal   •   egy gol az elejen egy a vegen gond nelkul nyertek az olaszok 2   •   doctor who star bernard cribbins dies   •   korlatozasok nelkuli karacsonyt szeretne az orban kormany 8 10 nap mulva szulethet dontes   •   elkepeszto latvany igy borult jegbe a matra fotok   •   masfel millioert kelt el lajcsi picassoja a piacon   •   dontott a kuria tobb edesanya kaphatja meg a csecsemogondozasi tamogatast 2   •   fucsovics ismet jatszott es ha nehezen is de nyert 2   •   diakok akartak megolni egy 14 eves lanyt franciaorszagban