Menczer Tamás: Ezeknek elment a józan eszük

A politikus arról beszélt, miért háborúpárti a vezetők jelentős része.
2024-05-06 15:12:52

Menczer Tamás: Ezeknek elment a józan eszük

A politikus arról beszélt, miért háborúpárti a vezetők jelentős része.
2024-05-06 15:09:59

Több diákot is felkészített az idei felvételire, akik megdöbbentő dolgokat meséltek az eljárásról. Amikor Palya Tamás az intézménynél érdeklődött, azt a választ kapta, hogy stresszteszt volt.
2024-05-06 13:10:40

Itt az ülés, az állás, az alvás és a mozgás optimális napi aránya

A tudósok feltárták az ülés, az állás, az alvás és a mozgás optimális napi arányát
2024-05-06 13:08:57

Kiderült: ebbe a nőbe szerelmes Palcsó Tamás, már közös gyermeket is terveznek

A Megasztár egykori felfedezettje Palcsó Tamás az utóbbi években nem sokat hallatott magáról, ám ez cseppet sem jelenti azt, hogy megállt volna körülötte az élet, folyamatosan koncertezik, színházban is játszik, mindemellett a magánéletében is komoly változások történtek: rátalált a szerelem egy nála kilenc évvel fiatalabb hölgy, Anita személyében.
2024-05-05 20:06:12

2024-05-05 20:05:59

Menczer Tamás: Ugyanazok vannak Magyar Péter mögött, akik Márki-Zay mögött is voltak!

Most épp Magyar Péteren a sor. Ez történt eddig is. Külföldi irányítók és baloldali hype.
2024-05-05 14:08:16

Menczer Tamás szerint Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették

Szerinte az egyesületét is már 2023-ban bejegyezték.
2024-05-04 19:08:31

Menczer Tamás: Mindenki tudja, hogy Ukrajna nem fogja megnyerni a háborút

A Fidesz kommunikációs igazgatója elárulta, a világ vezetői tisztában vannak azzal, mi lesz az orosz-ukrán háború kimenetele.
2024-05-04 19:08:04

Menczer Tamás szerint Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették

Szerinte az egyesületét is már 2023-ban bejegyezték.
2024-05-04 19:06:45

Menczer Tamás megint nekiment a baloldalnak

A kormány magyarbarát külpolitikát folytat, a baloldal azonban ezt nem érti, mert ők soha nem képviselték a magyar érdekeket - mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.
2024-05-04 18:05:57

2024-05-04 18:05:53

Menczer Tamás: A baloldal ezt nem érti, mert soha nem csinálta

Újabbb videót posztolt a Fidesz kommunikációs igazgatója.
2024-05-04 17:08:30

Menczer Tamás: Én is vesztem már össze a feleségemmel, de soha nem mondta, hogy meg akarja buktatni a kormányt

Úgy látja, Magyar Péter már régóta politikai pályára kívánt lépni.
2024-05-04 09:09:13

Menczer Tamás: Elmegyünk szavazni, aztán győzünk, ahogy szoktunk

Úgy látja, Magyar Péter már régóta politikai pályára kívánt lépni.
2024-05-04 09:07:38

Sulyok Tamás kinevezte a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának új elnökét

Kilenc évre szóló mandátumot kapott az illető.
2024-05-04 07:08:00

Sulyok Tamás kinevezte a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának új elnökét

Kilenc évre szóló mandátumot kapott az illető.
2024-05-04 07:06:51

Kiderült a titok: két éve ikrek apja lett a Bon-Bon gitárosa

Közel három évtizede szórakoztatja a bulizni vágyókat a Bon-Bon zenekar, Szolnoki Péter és Török Tamás idén is több mint hetven koncerttel járják be az országot. Harminc év után is az egyik legaktívabb magyar zenekarként az állandóságot képviselik a könnyűzenei palettán, ám Török Tamás számára az elmúlt két év bizony nemcsak a folyamatos zenélésről, de életének legnagyobb változásáról szólt. A gitáros ugyanis életében először apa lett, ráadásul rögtön két kisfia született: Benedek és Barnabás.
2024-05-03 17:06:13

2024-05-03 17:05:53

Budapesti rendőrfőkapitány: Budapest az egyik legbiztonságosabb főváros

Terdik Tamás azt is elárulta, mi a helyzet az emberölési ügyekkel a fővárosban.
2024-05-03 12:09:20

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:14:27

Tömör, csaphornyos hagyományos parketta lerakása

Tömör, csaphornyos hagyományos parketta lerakása Hagyományos csaphornyos parketta lerakás, felújítás, csiszolás, lakkozás is szerepel a szolgáltatásaink között Makács Tamás . https://parkettacsiszolas.org/tomor-csaphornyos-hagyomanyos-parketta-lerakasa/ Parketta lerakást, parkettázást, komplett parketta kivitelezést vállalunk.
2020-06-23 22:14:44

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-23 22:14:44

Parketta csiszolás lakkozás Budapest

Kedvező árú parketta csiszolás Budapest területén, emellett parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester. Budapest vonzáskörzetében jótállással az elvégzett munkára, fix parketta csiszolás árakkal. http://parkettacsiszolasbudapest.gportal.hu Megfizethető parketta csiszolás Budapest vonzáskörzetében, ezen kívül parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:13

Parketta csiszolás lakkozás Budapest

Kedvező árú parketta csiszolás Budapest területén, emellett parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester. Budapest vonzáskörzetében jótállással az elvégzett munkára, fix parketta csiszolás árakkal. http://parkettacsiszolasbudapest.gportal.hu Megfizethető parketta csiszolás Budapest vonzáskörzetében, ezen kívül parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester.
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:44

2020-06-23 22:19:45

Fokozatosan csökken a fertőzöttek aránya Magyarországon

A magyarok 15 százaléka fertőződött meg eddig - mondta Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora.
2020-11-26 22:05:51

Deutsch Tamás kritizálni mert, most ki akarják zárni a Néppártból

A Fidesz EP-képviselője azt mondta,a kezdeményezés brüsszeli bosszú.
2020-12-01 22:06:18

Jordán Tamás harminc év után búcsúzik a színházigazgatástól

Elköltözik Szombathelyről, de a színház újabb bemutatóin azért még ott lesz, egy panzióban fog megszállni.
2020-11-17 10:10:59

Európa Tanács: Sértenék az emberi jogokat a kormány múlt keddi törvénymódosító javaslatai

Rendkívüli felhatalmazással a zsebében nagyon sok törvénymódosító javaslatot nyújtott be múlt héten a kormány, köztük az Alaptörvényét és az örökbefogadásra vonatkozó szabályokét. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította Parlamentet, hogy ezekről a rendkívüli állapot feloldása után szavazzanak.
2020-11-20 09:09:17

Meghalt Konok Tamás képzőművész

Életének 91. évében, péntek hajnalban meghalt Konok Tamás, a nemzet művésze, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész – közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia pénteken az MTI-vel.
2020-11-20 13:07:22

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

A zenész 73 éves volt. A hírt a zenekar osztotta meg a Facebook-oldalán.
2020-11-21 15:07:54

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

Halálhírét a zenekar jelentette be.
2020-11-21 16:06:05

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

Néhány nappal Benkő László után a zenekar egy másik tagja is elment.
2020-11-21 16:06:08

Kóbor János az Origónak: Először azt hittem, ez egy rossz vicc

Benkő László után az Omega másik tagja, Mihály Tamás is meghalt.
2020-11-21 18:06:53

Deutsch Tamás: Európai uniós önkény válthatja a korábbi kommunista önkényt

Hazug és bosszantó módon akarják a magyarokra kényszeríteni a bevándorlókat, az azonos neműek házasságának elismerését - mondta Deutsch Tamás.
2020-11-22 08:06:28

Deutsch Tamás: Sem a keleti, sem a nyugati önkényből nem kérünk

A keretköltségvetéssel kapcsolatban kijelentette, „lesz megegyezés, bármennyire harcoskodnak most sokan”.
2020-11-22 09:07:21

Sütés nélküli kókuszos desszert volt a múlt hét népszerű receptje

Kihúz a pácból, ha megőrülünk egy kis édességért, de nincs kedvünk boltba menni. Heti gasztro-összefoglaló.
2020-11-23 08:06:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egy farmergombon mult lorincz tamas tokioi aranya   •   osszefogott a momentum es a szikra mozgalom elmarad a zugloi elovalasztas   •   beigazolodott a legtobb kutyagazdi meggyozodese   •   orosz katonai gep sertette meg egy europai orszag legteret mikozben mariupolbol menekulnek a civilek hetfoi haborus tudositasunk   •   ed sheeran gyerekkoraban egy ideig azt gondolta hogy meleg   •   bezarhatnak az omv kutak magyarorszagon   •   a balatont is alaposan megtepazta a szelvihar dobbenetes fotok   •   juliustol betiltja az egyszer hasznalatos muanyag termekek jelentos reszet a kormany   •   china australia relations canberras approach based on assessment of national interests despite new zealand critique   •   kovats adel sokszor meg lehet elni hogy ez nem sikerult nem vagyok tokeletes anya   •   video shows violent reaction to china bank protest   •   a hazai mcdonalds kivonja az egyszer hasznalatos muanyagokat   •   okefenokee national wildlife refuge moves toward world heritage list   •   nincs kegyelem szaakasvilinek az ukran elnok kiszabaditana   •   felhaborito ami ezen a repulogepen tortent video 2   •   over 7 million struggling with bills survey finds   •   bizonyitvanyosztas komoly keressel fordult a rendorseg a szulokhoz   •   covid 19 variants have likely replaced original virus in many parts of canada health officials say   •   nearly 30 of 138000 assessed species are facing extinction group warns   •   szivbemarkolo ezt uzente kiszel tunde a lanyanak miutan donatella kiesett a dwts bol 2   •   rafizet e az a politikus aki orban viktorianak nevezi a miniszterelnokot 2   •   tizmilliard forintbol fejlesztik a kaposi mor oktato korhaz mosdosi telephelyet 2   •   airline adds 60 jobs at lincoln airport   •   novotny denes az iroda nem aramkolosszeum   •   sokkolo felfedezest tettek a harvard kutatoi az antarktiszi jegtakaro olvadasa kapcsan   •   kigyohusos pizzat dobott piacra a pizza hut   •   william ruto new kenya presidents bold move to scrap subsidies 2   •   szijjartot a felesegevel es a gyerekevel kaptak lencsevegre becsben 2   •   more oil supply could stop massive price spikes but us producers wont fill that gap 2   •   mindent kitett az asztalra a media markt hatalmas valtozasok jonnek a boltjaikban 2   •   kiderult kik lesznek a magyar noi asztalitenisz valogatott csoportellenfelei az eb n   •   percekig vonultak nema csendben a fegyveres eroszak ellen tiltakozok belgradban   •   photographer captures the unseen side of dubai   •   new lebanon pm seeks quick fixes to help the country   •   gruziat a magyarok gyoztek meg a kinai vakcinarol   •   novekedni kezdett az egyik leghalalosabb fertozo betegseg esetszama   •   vilaghaborus roncsok miatt aggodnak a szakertok   •   veres migranshaboru a delvideken afganok lottek a szirekre szabadka mellett video   •   elmagyarazta a fideszes politikus miert mutatott be az arc kiallitason   •   betilthatjakanepszer unathagyogyszerekket osszetevojet   •   felgyujtotta magat egy idos ferfi aradon   •   ethiopias tigray crisis a rare view inside the conflict zone 2   •   tallai andras sikerrel zarult a magyar palinka szabadsagharc   •   frisell   •   sinen ragadt egy ittas kamionsofor   •   feljelentettek a szaudi tronorokost aki parizsba latogatott   •   egymillio euros karteritest ker az olasz bunugybe artatlanul belekevert magyar ferfi   •   hosszu ido utan magukra talalo valogatottak osszecsapasa nyitja meg az eb t 3   •   tarthatatlannavaltah   •   300 vedosisakot ajandekozott magyarorszag kenyanak  

ingyenhirdetes.multiapro.com - iStat srv.38.