Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

A történelmi látogatáshoz méltó eredményeket hozott a magyar-kínai csúcstalálkozó.
2024-05-10 01:07:12

Magyar-kínai iskolába látogatott a kínai államfő felesége

Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó kíséretében látogattak el a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumba.
2024-05-09 22:08:58

Szijjártó elmondta a magyar-kínai megállapodások közül a legfontosabbakat

Csütörtökön tizennyolc megállapodást írt alá a magyar és a kínai fél Budapesten, ebből a legfontosabbnak nevezetteket ismertette a magyar külügyminiszter.
2024-05-09 20:10:57

2024-05-09 20:09:44

Bejelentették: jön az új kínai vasúti beruházás

18 megállapodást írt alá Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozójukon - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. Ide tartozik több vasúti beruházás, két új mezőgazdasági termék kapott exportengedélyt, illetve olajvezeték is épül Szerbia és Magyarország között.
2024-05-09 20:07:15

Újabb kínai cégek kerültek tiltólistára

A Biden-adminisztráció 37 kínai szervezetet vett fel a kereskedelmi korlátozásokat tartalmazó listájára, mivel tevékenységük ellentétes az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel. A kormány ezzel nehezíti az amerikai beszállítók számára az érintett szervezetekkel való kereskedelmet.
2024-05-09 19:07:00

Komoly feltételeket szabtak: csak így járőrözhetnek hazánkban a kínai rendőrök

Újabb fontos információk derültek ki a hamarosan Magyarországon járőröző kínai rendőrökkel kapcsolatban. Nemcsak nem intézkedhetnek majd magyar kollégák nélkül, de még bilincset sem használhatnak.
2024-05-09 18:07:24

2024-05-09 18:07:03

2024-05-09 18:06:33

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:12:10

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:11:53

Szijjártó Péter: Nagyra becsüljük a kínai béketörekvéseket és támogatjuk Kína béketervét - képek

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tett közzé friss bejegyzést.
2024-05-09 15:09:21

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást (videóval)

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs, az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 13:10:42

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét

A köztársasági elnök és a kínai államfő a Sándor-palotában tárgyaltak.
2024-05-09 13:09:22

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:25

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:06

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást

Bencsik András a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 12:12:39

2024-05-09 12:11:55

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

Az Oroszlános Udvarban, katonai tiszteletadás mellett fogadták Hszi Csin-ping kínai államfőt.
2024-05-09 12:10:22

Tibeti zászlókitűzőkre vadásztak Budapesten a kínai aktivisták

Nagyon úgy tűnik.
2024-05-09 12:08:19

Több száz turista csúszkált a jeges, havas kínai nagy falon ? videó

Alig tudtak haladni a meredeken részeken. Mivel a fal műemlék, nem használhatnak vegyszereket a jégtelenítésre.
2020-11-24 08:06:03

Kilencéves csúcsot ért el a kínai ipari cégek nyereségnövekedése októberben

A koronavírus-járvány okozta visszaesést követő helyreállás így már fél éve töretlen.
2020-11-27 10:06:01

A kínai kormánynak szégyellnie kell magát?

Hamis képet posztolt egy ausztrál katonáról a kínai külügy szóvivője.
2020-11-30 06:06:51

Nyolc éve nem látott mértékben gyorsult a kínai gazdaság

A remek adatot a gazdaság felét adó, szolgáltatásokat és építőipart tömörítő szektor produkálta Kínában.
2020-11-30 08:06:40

Újabb kínai cégek kerülhetnek feketelistára

Kínai olajipari cég és a vezető chipgyártó is kedvezőtlen helyzetbe kerülhet az amerikai piacon.
2020-11-30 10:06:01

Egyben leszállt a kínai holdszonda, nemsokára elkezdi gyűjteni a Hold köveit

2-4 kilogrammnyi kőzetet hoznának vissza a Földre a kínai űrkutatók.
2020-12-01 19:06:12

Egyben leszállt a kínai holdszonda, nemsokára elkezdi gyűjteni a Hold köveit

2-4 kilogrammnyi kőzetet hoznának vissza a Földre a kínai űrkutatók.
2020-12-01 19:06:16

Leszállt a Holdra a Csang'o-5 kínai űrszonda

Az ősi kínai holdistennőről elnevezett űrszondát november 23-án indítottak útnak.
2020-12-02 13:05:58

Megkezdte a kőzetminták gyűjtését a Holdon a Csang'o-5 kínai űrszonda

Mintegy 2-4 kilogrammnyi kőzetmintát akarnak gyűjteni.
2020-12-02 15:06:01

Videót küldött a Hold felszínéről a kínai szonda, már gyűjti a mintákat

A kínai állami televízió közzétette azokat a képsorokat, amelyen a Csang'o-5 keddi landolását, valamint a mintavételi folyamatokat láthatjuk.
2020-12-03 08:06:58

2020-12-03 08:06:59

Ez jelentheti a kínai cégek vesztét az amerikai tőzsdéken

Kitilthatják azokat a vállalatokat az amerikai börzékről, amelyek nem tesznek eleget a megfelelő könyvviteli előírásoknak.
2020-12-03 12:06:14

Végzett a kőzetminták begyűjtésével a Holdon a Csang'o-5 űrszonda

A tervezettnél több mint egy nappal hamarabb teljesítette a feladatát.
2020-12-03 14:05:59

Elindult vissza a Földre a kínai űrszonda

A szonda 19 órán keresztül gyűjtötte be a kőzetmintákat a Holdon.
2020-12-03 19:06:00

Visszaindult a Holdról kőzetmintáival a Csang'o-5 űrszonda

A minták segíthetik a tudósokat az égitest eredetének és kialakulásának megértésében.
2020-12-04 12:06:45

Üzembe helyezték az újfajta kínai fúziós reaktort, tízszer forróbb hőmérsékletre képes, mint a Nap belseje

Ez 150 millió Celsius fokot jelent.
2020-12-04 21:06:02

A Gucci is csatlakozik a luxus termékeket kínáló kínai online platformhoz

A Gucci is csatlakozik az Alibaba luxus webhelyéhez, hogy kiszolgálja a kínai fogyasztókat.
2020-12-19 09:06:41

Deutsch Tamás az Indexnek: Szappanoperákkal nem foglalkozom

Az Index a képviselőt saját néppárti ügyéről, a Fidesz esetleges kizárásáról és a szexorgiába belebukott Szájer József utódlásáról kérdezte.
2020-12-19 13:06:13

Csaknem tizenöt milliárdos kínai beruházás érkezik Gödöllőre

A Shenzhen Kedali Industry kínai vállalat lítiumionakkumulátor-alkatrészeket gyártó üzemet telepít a Pest megyei településen.
2020-12-21 12:05:57

Északról veszi be Európát az egyik kínai villanyautó-gyártó

Norvégia az első európai piac, ahol megjelent az Xpeng.
2020-12-21 14:08:33

Északról veszi be Európát az egyik kínai villanyautó-gyártó

Norvégia az első európai piac, ahol megjelent az Xpeng.
2020-12-21 14:08:34

35 napig bírja egy feltöltéssel az új kínai okosóra

Egy Magyarországon kevésbé ismert vállalat, a Konka MicroLED technológiára épülő okosórát készített, amely jóval tovább bírja egy feltöltéssel.
2020-12-21 15:07:44

35 napig bírja egy feltöltéssel az új kínai okosóra

Egy Magyarországon kevésbé ismert vállalat, a Konka MicroLED technológiára épülő okosórát készített, amely jóval tovább bírja egy feltöltéssel.
2020-12-21 15:07:45

Régóta várt elektromos okosautók érkeznek meg az európai piacra

Ez az első alkalom, hogy egyéni vevők közvetlenül juthatnak hozzá ezekhez az autókhoz Európában.
2020-12-21 16:06:53

Északról veszi be Európát az egyik kínai villanyautó-gyártó

Norvégia az első európai piac, ahol megjelent az Xpeng.
2020-12-21 21:06:02

Itt a limitált csodaburger: löncshúsos-oreós burgert árul a kínai McDonald's

Mindössze 400 ezer darab készült belőle, úgyhogy sietni kell érte.
2020-12-21 21:06:04

Amerikai lista készült a katonai kapcsolatokkal rendelkező kínai és orosz cégekről

A hétfőn bemutatott lista végleges változatán 58 kínai és 45 orosz cég szerepel.
2020-12-22 07:06:07

Feljelentette a felhasználókat a Zoom kínai munkatársa

Diáklázadásra emlékezőket zaklatott, 10 évet kaphat.
2020-12-22 10:08:38

Környezetvédelmi intézkedéseket vésték fel a kínai kőtáblára

A 300 éves kőtáblát kínai régészek tárták fel az észak-kínai Hopej tartományban.
2020-12-22 15:07:48

Kásler Miklóshoz fordult a mozgáskorlátozottak szövetsége a rehabilitációs intézet esetleges beolvasztása miatt

A MEOSZ kiáll az intézet önállósága mellett és az ott folyó orvosszakmai munka megerősítését szorgalmazza.
2020-12-22 20:06:35

A tesztidőszak harmadik fázisába kerültek a kínai fejlesztésű vakcinák

Szakértők szerint 86 százalékos hatékonyságú.
2020-12-22 23:50:07

Londoni villanytaxit is lehet hamarosan venni Budapesten

Tavasztól nálunk is elérhetőek a kínai gyártó modelljei.
2020-12-22 23:50:09

Kásler Miklóshoz fordult a mozgáskorlátozottak szövetsége a rehabilitációs intézet esetleges beolvasztása miatt

A MEOSZ kiáll az intézet önállósága mellett és az ott folyó orvosszakmai munka megerősítését szorgalmazza.
2020-12-22 23:50:11

2020-12-22 23:50:12

Négy év börtönre ítélték a járvány kitöréséről tudósító kínai újságírót

A túlterhelt vuhani kórházakról posztolt videót a nő, a bíróság viták szítása és bajkeverés miatt ítélte el.
2020-12-28 19:22:27

Fűrészporos mutatvánnyal debütált a második Tajvanon született pandabocs

Yuan Bao átmászott egy fakereten, majd fűrészporban hempergett 150 vendég előtt.
2020-12-28 19:22:28

Szűkíteni tudták a rendőrök a szigetszentmiklósi szennyezés esetleges elkövetőinek körét

A rendőrség a kamerafelvételek elemzése és a lakók információi után szűkíteni tudta az esetleges tettesek körét.
2020-12-29 18:53:04

Orbán Viktor felajánlotta Magyarország segítségét a horvátországi földrengés okozta károk enyhítésében

A magyar hatóságoktól azonnali jelentést kért a földrengés magyarországi hatásairól, az esetleges károkról.
2020-12-29 18:53:06

Nincs hozzá töltő: megérkezett a Xiaomi új csúcsmobilja, a Xiaomi Mi 11

A kínai Xiaomi a Samsungot és minden más gyártót megelőzve mutatta be a világ első telefonját, amelybe már a Snapdragon 888 processzor dolgozik. Hamarosan jöhet a Pro verziója is.
2020-12-29 18:53:07

Orbán segítséget ajánlott fel Horvátországnak

A magyar kormányfő jelentést kért a földrengés magyarországi hatásairól, az esetleges károkról.
2020-12-29 18:53:08

Orbán segítséget ajánlott fel Horvátországnak

A magyar kormányfő jelentést kért a földrengés magyarországi hatásairól, az esetleges károkról.
2020-12-29 18:53:09

Vuhanban nem ötvenezer, hanem ötszázezer fertőzött volt

A kínai vírusmegelőzési központ jelentése kemény számokat tartalmaz.
2020-12-30 11:02:03

Svájcban és Tajvanon is megjelentek a vírus új variánsai

Az először Angliában talált, gyorsabban terjedő vírusvariánst egyre több országban észlelik.
2020-12-30 12:02:59

Müller: Még nem mutatták ki a brit vírusmutációt Magyarországon

A héten újabb 21 oltópont nyílik Magyarországon, az új körben már a háziorvosok is jelentkezhetnek a vakcináért. Az oltásoknál előfordulható allergiás reakciókra felkészültek, az allergiások esetén az oltóorvos dönt, hogy megkaphatják-e a koronavírus elleni szert.
2020-12-30 13:07:12

Müller: Még nem mutatták ki a brit vírusmutációt Magyarországon

A héten újabb 21 oltópont nyílik Magyarországon, az új körben már a háziorvosok is jelentkezhetnek a vakcináért. Az oltásoknál előfordulható allergiás reakciókra felkészültek, az allergiások esetében az oltóorvos dönt, hogy megkaphatják-e a koronavírus elleni szert.
2020-12-30 15:05:56

A Premier League félbeszakítását javasolja a West Brom edzője

Ole Gunnar Solskjaer viszont nem látja előnyét egy esetleges kényszerszünetnek.
2020-12-30 15:06:01

Gulyás Gergely: Alapelv, hogy az oltás önkéntes

A kancelláriaminiszter az atv.hu-nak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a kormánytagok számára sem lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás beadatása, és megindokolta, hogy miért nem oltatja be magát az elsők között ő vagy Orbán Viktor. Szó esett az orosz és a kínai vakcináról is.
2020-12-31 16:06:07

2020-12-31 16:06:08

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egy esetleges kinai invazio kivedesere is felkeszultek tajvanon   •   keritésfest   •   ismet ratalaltak a teslara az intezmenyi befektetok   •   lehetosegek 20   •   thousands stage anti government protests in israel   •   oltasosztonzo kampanyt inditott a magyar orvosi kamara   •   abraham edit a baratok koztrol es berenyi claudia szereperol nagyon ram egett aldas es atok egyszerre   •   a putyini media magyarazkodasa a milliardos palotarol   •   kilott az autowallis   •   tudta magyarorszagon is volt mar szesztilalom durvabb mint amerikaban na de meddig lehetett elvenni a neptol a piat ime a valasz 3   •   sok iskolaban nincs eleg iskolaor 2   •   matolcsy magyarorszag harom haborut vivott 2020 ban   •   ivkovics kihirdette az eb selejtezokre keszulo magyar ferfi kosarvalogatott keretet   •   csodvedelmet kert maga ellen a vice   •   hogyan mukodik a gyurcsany modszer ujpesten   •   bebetonozott nyugdijminimum foszladozo szocialis halo   •   everest china to set up separation line at summit   •   expensive flop to incredible ndombeles remarkable revival at spurs   •   elkepeszto osszegu valtsagdijat fizettek ki a szomaliai kalozoknak   •   a gmail eppen most vezetett be uj biztonsagi szabalyokat fontos valtozasok erkeztek 2   •   koronavirus 117 halott 3929 uj fertozott 2   •   tobb mint egy tucat migranst akart ausztriaba vinni ket embercsempesz   •   repuloteret neveznenek el donald trumprol washingtonban   •   az fszb szerint navalnij senkit sem buktatott le csak provokal 2   •   biden must build u s diplomacy back better   •   a szabadsag egyik formaja negativ mintaink ujrairasa   •   oriasi dragakovet banyasztak ki botswanaban 2   •   russias black sea fleet is functionally inactive after being pummeled hard by ukraine uk says   •   ekkora hozamokat lehetett elerni a legjobb nyugdij megtakaritasokkal 2   •   magyar orvosok akik remenytelennek nyilvanitott gyerekeken segitenek   •   semjen zsolt zero toleranciat hirdetett a kormany az antiszemitizmussal szemben 3   •   marilyn manson exneje is reagalt a bantalmazasi vadakra   •   munch picasso es banksy kepet is arveresre bocsatjak londonban 2   •   orulet a hazai munkahelyeken fontos bejelentesre keszulnek a csucsvezetok   •   horrorbaleset az m1 esen az egyik autoban oten utaztak mindannyian meghaltak 3   •   macron mar az amerikai kormannyal targyal az ukrajnai bevonulasrol vagyis a vilaghaborurol   •   osszeall az amazon es a blackberry   •   bodies of aid workers killed in gaza transferred to egypt   •   ozil utan ujabb vilagbajnok tavozik az arsenaltol   •   horogkeresztet festettek a zsido kulturalis kozpontra ljubljanaban   •   nem bir a kemeny marsi talajjal a nasa robotvakondja leallitjak a muszert   •   nomad korulmenyek igy oldottak meg a hetkoznapi dolgaikat a survivor jatekosai video   •   a gyerekeink is tudjak hogy karos a tul sok kepernyo elott toltott ido   •   nem csak a halalozas jar csucson felelmetesen sok uj koronavirus fertozottet regisztraltak tobb mint 11 ezer az uj beteg hazankban   •   dragulnak jovore az autopalya matricak   •   1688   •   fontos bejelentest tett a kormany az arstopokrol   •   guardiola nem azert voltunk jobbak a realnal mert a madrid gyenge volt   •   ismet gyozott a szolnok szoros meccsen nyert az alba a kosar nb i ben   •   szexert cserebe irt fel opioidokat egy egeszsegugyi dolgozo amerikaban