Legalább kéttucatnyi áldozata volt a New York-i színházi zavargásnak

Ártalmatlan eseménynek indult, vérfürdő lett a Macbeth előadása.
2024-05-10 09:09:56

Szamosújlaki otthonukban ölte meg egy 40 éves férfi az élettársát, majd magával is végzett. A két holttestet a 14 és 12 éves gyerekeik találták meg.
2024-05-09 20:06:54

Szamosújlaki otthonukban ölte meg egy 40 éves férfi az élettársát, majd magával is végzett. A két holttestet a 14 és 12 éves gyerekeik találták meg.
2024-05-09 20:06:12

Szamosújlaki otthonukban ölte meg egy 40 éves férfi az élettársát, majd magával is végzett. A két holttestet a 14 és 12 éves gyerekeik találták meg.
2024-05-09 20:05:53

Videón, ahogy arra riad egy férfi a Nyugatinál, hogy pont kifosztja egy nő

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 37 éves román nőt, aki kifosztott egy padon alvó férfit a Nyugati téren. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a nő két és fél héttel ezelőtt figyelt fel a padon alvó ukrán férfire. Odaült mellé, és a nyakába akasztott táskájából kivette a sértett mobilját, majd tovább kutakodott a táskában. Erre a férfi már felébredt, és kérdőre vonta a nőt, aki megpróbált lelépni a helyszínről, e az áldozata visszatartotta. Ezt észlelték a közelben tartózkodó rendőrjárőrök, akik elkapták a nőt, a telefont pedig visszaadták a gazdájának. A gyorsíto...
2024-05-09 11:06:59

Őrjöngve támadt rendőrökre Budapesten évekkel ezelőtt, most külföldön kapták el: videón a férfi

Csehországban rejtőzködött az a 35 éves férfi, aki öt éve őrjöngve támadt egy késsel rendőrökre a fővárosban.
2024-05-08 14:07:15

Csehországban rejtőzködött az a 35 éves férfi, aki öt éve őrjöngve támadt egy késsel rendőrökre a fővárosban.
2024-05-08 14:06:36

Csehországban rejtőzködött az a 35 éves férfi, aki öt éve őrjöngve támadt egy késsel rendőrökre a fővárosban.
2024-05-08 14:06:15

Toplistás bűnöző dolgozott egy zalaegerszegi építkezésen

Elfogtak egy évek óta bujkáló toplistás körözött férfit Zalaegerszegen. A 43 éves kutasói férfi egy építkezésen dolgozott, itt csaptak le rá a zsaruk. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint öt körözés volt érvényben a férfivel szemben orgazdaság, garázdaság és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, emellett nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene. A bűnöző 3 év 4 hónap fegyházra ítélték, de nem kezdte el letölteni a büntetését, és folyamatban lévő bűnügyben is keresték. A körözött férfi nem próbálkozott ellenállással, és végig együttműködő volt az elfogásakor. A me...
2024-05-08 12:07:56

Váratlan diagnózis: egy 27 éves nővel egy rutinvizsgálaton közölték, hogy férfi

Egy kínai nő 27 éves korában tudta meg, hogy egy here van a hasában, amit a rák kockázata miatt azonnal el kellett távolítani. A páciens egy házasságkötést megelőző rutinvizsgálat során kapta a sokkoló diagnózist.
2024-05-07 22:06:47

2024-05-07 22:06:37

2024-05-07 22:06:24

Órákon át vert egy 17 éves lányt egy 29 éves férfi, a lány életveszélyesen megsérült. A renedőrség most zárta le a nyomozást, fény derült a részletekre.
2024-05-07 18:06:42

Órákon át vert egy 17 éves lányt egy 29 éves férfi, a lány életveszélyesen megsérült. A renedőrség most zárta le a nyomozást, fény derült a részletekre.
2024-05-07 18:06:23

Órákon át vert egy 17 éves lányt egy 29 éves férfi, a lány életveszélyesen megsérült. A renedőrség most zárta le a nyomozást, fény derült a részletekre.
2024-05-07 18:06:01

Egész éjszaka vertek egy 17 éves lányt, mert nem akart prostituáltnak állni

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a karcagi férfival szemben, aki tavaly áprilisban egész éjszaka vert egy 17 éves lányt Karcagon, mert az nem volt hajlandó prostituáltként dolgozni. A kiskorú életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyanúsítás szerint egy 26 éves karcagi férfi órákon át bántalmazott egy kiskorú helyi lányt a lakóházában. A rendőrség közleménye szerint a férfi azt tervezte, hogy abból fog élni, hogy külföldön futtatja a lányt. A fiatal lány ezt megtagadta, ezért a férfi olyan brutálisan bántalmazta, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett. Az őrizetbe vett férfit emberkeresked...
2024-05-07 16:08:01

Horrorisztikus baleset, kútba esett egy 63 éves férfi

Hét métert zuhant.
2024-05-07 12:09:28

Tojással dobálta meg egy 80 éves nő házát egy angol férfi, majd megütötte őt

Az idős asszony az ütés hatására elesett és eltörte a csípőjét.
2024-05-06 17:11:18

Ököllel ütötte egy nő autójának szélvédőjét, börtönbe kerül a dühöngő sofőr

A 60 éves férfi kiborult, amikor a nő rádudált.
2024-05-06 15:12:11

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-20 16:41:43

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:44

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-20 16:41:45

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-20 16:41:47

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-20 16:41:47

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 11:30:09

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:09

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:01:11

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:01:12

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:01:13

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:23

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:14:26

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:27

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:14:27

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:14:28

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:40

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:40

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:41

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:42

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:14:44

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:45

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:14:45

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:14:45

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:15:34

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:15:34

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:15:34

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:15:36

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:15:37

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:15:38

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:15:38

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:15:39

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:18

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:18

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:16:19

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:16:21

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:16:22

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:23

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:16:23

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:16:23

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:54

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   mag   •   K   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tul olcsonak tartja a samsung galaxy s21 ultrat jott belole egy 226 millio forintos valtozat   •   ismet szingli a gyonyoru olimpiai bajnok sportolo   •   megyunk az urbe kijott a rendelet   •   magyarorszag segitseget ajanlott romanianak a konstancai korhaztuz miatt   •   noi kezilabdazoink is beleptek a kapun 20 ev utan ket valogatottunk lesz az olimpian   •   brits snap up australian wine that didnt go to china   •   sikertelen lett az ausztral nepszavazas nem szabadulhatnak a brit koronatol 2   •   villamossinekre csuszott egy auto a margit hidon 3   •   meglepo eredmennyel zarult a nebih teli elelmiszerlanc ellenorzese   •   megmutottek spinazzolat 2   •   szellemjaras a kozlekedesi muzeum leendo otthonaban   •   het varmegyere csaphat le a zivatar kiadtak a figyelmeztetest   •   mourinho odaszurt a manchester unitednek   •   karddal sajat tervezesu koporsoban temettek el pierre cardint   •   képregény   •   sebesseget valtott az autooriasok lobbija bukhat az unio terve   •   epuloben europa legnagyobb intermodalis kombiterminalja   •   sarkany zalan olimpiai szintidot uszott 1500 meteren   •   jezus krisztus meg mindig szupersztar   •   felismeri kadar janikat ezen az osztalykepen   •   vizes ház   •   akkor hivjatok hozza orvost ha meghalt bestialisan bantak orei a jemenben elrabolt majd kivegzett magyarral sokkolo reszletek 2   •   donald trump fia megkerte elon muskot hogy csinaljon egy kozossegi oldalt   •   elfogtak az egyik leghirhedtebb new york i maffiacsalad tagjait   •   dyoiuunder const   •   magyarorszagot hozta fel peldakent az arstopok mukodeskeptelenseger e az uj szlovak kormanyfo   •   the icc prosecutor and government officials are discussing justice and compensation for ukraine   •   a vilag legfontosabb futballistaja mar tobb mint egy eve nem kapott ki 2   •   rosamunde   •   rosszul ertelmeztek a tulorak kifizeteset harom tanar mar gyozott a szombathelyi tankeruleti kozpont ellen 2   •   elvagytok egymas mellett de biztos hogy meg szerelmes vagy   •   a pride symbol vandalised in canadas prettiest little town   •   nyitnak a husveti vasarok a szomszedban 2   •   1107")))   •   elszabadult letra okozott panikot az m0 son dobbenetes hogyan probalta menteni a helyzetet a sofor video   •   nem oldhatjuk meg a vilag osszes problemajat a fontos dolgokra kell koncentralni   •   canada floods bodies of two children found in nova scotia   •   czomba sandor oriasi vallalas a 15 es 10 szazalekos beremeles   •   mentoskent dolgozo ferfi kabitott es rabolt el egy diaklanyt a nyilt utcan fecskendezett bele valamit majd meztelenre vetkoztette es fogdosta 3   •   50 akademiai professzor allt ki a vedooltasok mellett   •   levaltottak a szent margit korhaz foigazgatojat   •   russia accuses u s of drone attack on kremlin heres what we know   •   az egyesult allamok meghuzta a voros vonalat ova intette izraelt az amerikai elnok   •   egy kannibal feltalalta a ferje maradvanyait a gyerekeinek   •   ez nem noi hiszti innen ismerhetjuk fel a pms tuneteit x   •   eletunk tortenete istenes bencebol 93 eves bacsikat csinaltak   •   pask   •   holland miniszterelnok romanianak erosebb jogallamma kell valnia a schengeni csatlakozashoz   •   man detained as out of control cape town fires continue to rage   •   ismet ezreket tartoztattak le a rendorok a navalnij parti tunteteseken 3