Tojással dobálta meg egy 80 éves nő házát egy angol férfi, majd megütötte őt

Az idős asszony az ütés hatására elesett és eltörte a csípőjét.
2024-05-06 17:11:18

Nyolc hónap felfüggesztettet kapott a kutyáját felakasztó mezőnyárádi férfi

Jogerősen nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Mezőkövesdi Járásbíróság azt a 49 éves mezőnyárádi férfit, aki pár héttel ezelőtt felakasztotta az öt év körüli kutyáját, mert már nem kellett neki.  A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a férfi láncot erősített a terrier jellegű kan kutya nyakörvére, majd felhúzta vele az állatot egy fára. A férfi a közelben megvárta, hogy megfulladjon az állat, majd visszament a helyszínre, hogy meggyőződjön arról, hogy biztosan elpusztult-e, s otthagyta a tetemet. A férfi a kihallgatásán azt mondta, hogy próbált humánusabb módon megszabad...
2024-05-06 17:09:48

Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

Ököllel ütötte egy nő autójának szélvédőjét, börtönbe kerül a dühöngő sofőr

A 60 éves férfi kiborult, amikor a nő rádudált.
2024-05-06 15:12:11

Letartóztatták a házaspárt, akik kitették Aszódnál a rabszolgaként fogva tartott 34 éves nő holttestét

Letartóztatták azt a Pátrohán élő házaspárt, akik kegyetlenül elbántak azzal a 34 éves piliscsévi nővel, akinek holttestére április végén két kislány bukkant rá Aszódon.
2024-05-06 14:09:28

2024-05-06 14:09:05

2024-05-06 14:08:45

11 éves diákjával csókolózott a tanárnő, a vőlegénye felbontotta az eljegyzést

A 24 éves tanárt felfüggesztették állásából, és megtiltották, hogy kapcsolatba lépjen a kerület diákjaival, szüleivel vagy munkatársaival.
2024-05-06 13:08:52

Csúnya bukó lehet a vége, ha erre nem figyelsz az adóbevallásnál

Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. A jó hír az, hogy egyre többen figyelnek oda és egyre kevesebb pénzt hagynak így veszendőbe menni, viszont az átlagos pénztártag továbbra is nagyon messze van attól, hogy teljes egészében ki tudja használni az szja-visszatérítési plafont - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége.
2024-05-06 11:08:39

10 éves kislány holttestét találták meg egy leégett családi házban

Három testvére és anyja is a házban volt.
2024-05-06 10:09:13

Kimaxolja a menőségfaktort az olasz rendőrség 35 éves Alfa Romeo versenyautója

Ez a különleges A csoportos Alfa Romeo 75 maga a megtestesült petrolheadálom.
2024-05-06 09:10:55

Így is lehet? A testvére helyett akart levizsgázni egy férfi Kecskeméten

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolt vádemelést egy testvérpár ellen. Egy férfi az öccse helyett szerette volna letenni a motorkerékpár-vizsgát Kecskeméten.
2024-05-06 09:06:38

2024-05-06 09:06:15

2024-05-06 09:05:56

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves férfi közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett tavaly májusban, hogy motorkerékpár jogosítványhoz jusson. Az írásbeli teszt kitöltése előtt azonban kiderült, hogy a helyi lakos a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor. A férfit előállították a járőrök, és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták. A hatóságok ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi kor...
2024-05-06 08:07:46

Kimaxolja a menőségfaktort az olasz rendőrség 35 éves Alfa Romeo versenyautója

Ez a különleges A-csoportos Alfa Romeo 75 maga a megtestesült petrolhead álom.
2024-05-06 07:08:22

Kimaxolja a menőségfaktort az olasz rendőrség 35 éves Alfa Romeo versenyautója

Ez a különleges A-csoportos Alfa Romeo 75 maga a megtestesült petrolhead álom.
2024-05-06 07:08:14

A Barátok közt, a Mi kis falunk és a Szomszédok színésznője, Závodszky Noémi mindig is érezte, hogy kislánya lesz, azt azonban nem sejtette, hogy ez a vágya csak 51 éves korában válik valóra. Noémi szerint ma már minden úgy van jól, ahogyan alakult, noha sokáig úgy gondolta, hogy ő hozza majd a világra a kislányát.
2024-05-05 22:06:17

2024-05-05 22:05:56

Hét sztrók után jöhet az öt éves Kinga műtétje, megvan az időpont

Az utolsó vizsgálatokra utaznak hétfőn a szegedi klinikára.
2024-05-05 20:07:58

X-Faktor: Csobot Adél felismerte a 16 éves továbbjutót, még Az ének iskolája műsorból

A X-Faktor legújabb adásában próbált szerencsét Tabatabai Nejad Flóra, akiről hamar kiderült, hogy nem ez az első színpadi szereplése. Pár másodperccel a bemutatkozása után ugyanis Csobot Adél megszólalt, hogy mennyire ismerős számára a lány arca. Kiderült, hogy már találkoztak, mégpedig Az ének iskolája nevű tehetségkutató műsor első évfolyamában, akkor még kilenc évesen. Csobot megjegyezte, már akkor is nagyon tehetséges volt, és miután elkezdett énekelni az X-Faktor színpadán, Gáspár Laci elsírta magát, a végére pedig állva tapsolt a versenyzőnek, akit terészetesen tovább juttattak. The p...
2021-10-25 17:06:29

Xavi a Barcelona új vezetőedzője

A 41 éves szakember eddig az al-Szadd együttesét irányította, de pénteken a katari egyesület közölte, hogy az elhagyja a csapatot a katalán csapat kedvéért.
2021-11-05 13:09:57

X-Faktor 2021: Fontos dolgot kért Gáspár Laci Puskás-Dallos Petitől - videó

Az X-Faktor ma esti adásában kiderül, hogy a mentorok kiket visznek tovább a mentorházba. Addig is néhány exkluzív jelenetből fény derül pár titokra, például arra, hogy miért is lesz más ez az évad ByeAlexnek és Puskás-Dallos Petinek egyaránt.
2021-11-07 16:07:37

2021-11-07 16:07:38

X-Faktor: ByeAlex kiosztotta a kommentelőket, akik az ő versenyzőjét szidalmazták

Az X-Faktorban a mentorok már kiválasztották, mely versenyzőket viszik tovább a mentorházba, a műsor Facebook-oldalán ehhez mérten nem kevés hozzászólás is érkezett. ByeAlex egyik versenyzőjét, Árvavölgyi Patrikot sok kritikával illették a kommentekben (az énekes közösségi oldalán is), sokak szerint nem érdemelte meg a továbbjutást. ByeAlex ezekre a hozzászólásokra reagált saját Facebook-oldalán: Kaptam sok kommentet a táboros válogatásommal kapcsolatosan. Elfogadom azt, ha nem értenek egyet velem; ez van. A döntéseket úgyis én hozom meg végül. Nem vagyok pudingos. Lehet nyers vagyok és soksz...
2021-11-08 10:07:55

X-Faktor 2021 ? Miller Dávid izgatottan várja a következő élő show-t: ezt mondta

Budapest ? Izgatottan várja a harmadik élő show-t az X-Faktor műsorvezetője, Miller Dávid, aki úgy érzi, jól teljesíti a feladatát, ám nem tagadja, néha egy vagy két baki még becsúszik a több órás adás alatt.
2021-12-03 20:05:41

2021-12-03 20:05:43

X-Faktor: Alee a kisfilmjében megmutatta, hogy milyen rossz körülmények között él a családjával

A nézők még nem untak rá ByeAlex mentoráltjára, a 16 éves Alee-ra, akit a legutóbbi élő adásból, a top4-be segítettek a szavazatok. A Kevermesről származó rapper a produkciók előtti szokásos kisfilmben hazalátogatott családjához és megmutatta, hol él. Innen jöttem, nem szégyellem ? mondta Alee. Kapcsolódó X-Faktor: Csobot Adél mentorált nélkül maradt Mardoll és a The Harmonies esett ki a versenyből. A felvételek pedig valószínűleg elérték a hatásukat, mert még Oláh Gergő is arról posztolt az X-Faktor adása alatt, hogy mennyire megérintette a dolog: Durva, hogy mennyire fo...
2021-12-05 12:06:24

X-Faktor: Mutatjuk, ebből a központi vezérlőből irányítanak mindent az élő show alatt

Olvasóink ezúttal a központi vezérlőbe nyerhettek bepillantást.
2021-12-11 19:05:58

X-Faktor: Mutatjuk, ebből a központi vezérlőből irányítanak mindent az élő show alatt

Olvasóink ezúttal a központi vezérlőbe nyerhettek bepillantást.
2021-12-11 19:06:51

X-Faktor: Kóbor Jánosra is megemlékeztek az elődöntő nyitányában

December 6-án meghalt Kóbor János, az Omega frontembere, akit már hosszú ideje kórházban ápoltak, miután koronavírus-fertőzést kapott novemberben. Állapotáról semmit nem lehetett tudni, mindössze annyit, hogy súlyos. Kapcsolódó Meghalt Kóbor János 78 éves korában elhunyt az Omega együttes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekese. Az X-Faktor szombati adásában sem mentek el szó nélkül Kóbor mellett: Miller Dávid a műsor legelején közölte a nézőkkel, hogy óriási legenda távozott a magyar zene világából Kóbor halálával, ezért a műsorban is szeretnének tisztelegni előtte. A nég...
2021-12-12 09:06:31

X-Faktor: Gáspár Laci a bakija után szóvá tette Alee zöld haját

Nemrég nagy felháborodást keltett Gáspár Laci megemlékezése a nemrég elhunyt Kóbor Jánosról, mivel az X-Faktor adásában a Gyöngyhajú lány című dal közben véletlenül ?zöld hajú? lányról énekelt. Az eset után a kommentelők támadásba lendültek Gáspár Laci ellen, aki egy bibliai idézettel reagált az ellenséges hozzászólásokra. Ezután hazai zenészek álltak ki mellette, mint például Majka vagy Kocsis Tibor is, akik szerint bárkivel előfordulhat egy hasonló baki. Kapcsolódó Gáspár Laci bibliai idézetet posztolt, miután dalszöveget rontott az X-Faktorban Akár még arra is utalhatott ez...
2021-12-19 11:06:20

X-Faktor: így rappelt a győztes Alee a műsor válogatóján

A szombati X-Faktor idei szériáját a tizenhat éves Alee nyerte meg, akit ByeAlex mentorált. A többi mentor, azaz Csobot Adél, Gáspár Laci és Puskás Peti szerint a rapper az évad arca volt, aki négy produkciója közül az egyik során még ByeAlexszel is előadott egy számot. Kapcsolódó Alee: Azon vagyok, hogy elhiszem magamról, hogy jó vagyok A rapper nyerte az X-Faktor idei évadát. A műsort után az RTL Klub interjújában elmondta, hogy egyáltalán nem vette komolyan a jelentkezését, a válogatóra is egy óra alvás után érkezett. Ennek örömére előkerestük Alee, vagyis Balázs Alex ...
2021-12-19 11:06:25

X-Faktor: Herceg Erikára rányomult egy 15 éves srác a válogatón

Az X-Faktor új mentora még egy 15 éves fiú szívét is megdobogtatta.
2022-09-03 22:05:49

X-Faktor: Herceg Erikára rányomult egy 15 éves srác a válogatón

Az X-Faktor új mentora még egy 15 éves fiú szívét is megdobogtatta.
2022-09-03 22:06:00

X-Faktor: Egy Éjjel-Nappal Budapest-szereplő is jelentkezett a műsorba, senki nem ismerte fel

?Mi vagyunk a Long Story Short zenekar? ? lépett az X-Faktor színpadára az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplője, Marschall György a saját bandájával. ByeAlex úgy fogalmazott, ismerősek neki a srácok, de nem tudja, honnan. Szoktuk lájkolni a posztjaidat, lehet onnan! ? mondta Marschall. ?Tényleg. Én mindig megnézem, kik lájkolják a posztjaimat? ? morfondírozott a mentor. Gáspár Lacinak nem volt négy igenes a produkció, így mindössze három pozitív szavazattal mentek tovább a táborba. Egyébként sem a mentorok, sem Miller Dávid nem említették, hogy Marschall ismerős lehet az RTL realityjéből. A ...
2022-09-05 10:18:25

X-Faktor: Herceg Erika a Puskás Petivel való vitája után elhagyja a stúdiót a következő adásban

A héten folytatódik az X-Faktor válogatója, a következő adás előzeteséből pedig arra lehet következtetni, hogy a nézők egy kisebb balhé szemtanúi lehetnek majd szombaton. A műsor beharangozójából annyi derül ki, hogy Herceg Erika hiába nógatja Puskás-Dallos Petit, mentortársa nem hajlandó felállni és táncolni vele. Tök unalmas veletek, esküszöm ? mondja később a zsűri egyetlen női tagja, majd Puskással a következő, valószínűleg az ajánló rövidsége miatt megvágott párbeszéd zajlik le köztük: ? Erika, miért vagy megsértődve attól, hogy én nem állok fel táncolni? ? Nem azért sértődtem meg, hogy n...
2022-09-05 13:11:59

X-Faktor: ?Szégyen vagy, Peti!? ? Puskás Petinek beszóltak a közönség soraiból

Sorban érkeztek az X-Faktor versenyzői a székes feladathoz, Puskás Peti pedig rendre más véleményen volt, mint mentortársai azt illetően, hogy ki folytathassa a versenyt. Vitára mégsem ők, hanem egy a közönség soraiban ülő nő kelt vele. ? Szégyen vagy, Peti! Szégyen. ? Ez egy verseny, ahova jelentkeztek? ? Igen, és valaki valamit érdemel. És az öcsém megérdemelte volna, hogy ott legyen. ? Igen, és le is ültettem, megdicsértem, de nem hiszek benne. Én ülök mentorként itt, én döntök, és én vállalom a felelősséget a döntéseimért. ? Hát, már vállalhatod is. Komolyan, ezt vállalhatod is. ? Vállalom...
2022-10-09 12:10:18

XVI. Benedek pápa élete képekben

December 31-én, 95 éves korában meghalt XVI. Benedek emeritus pápa.
2022-12-31 12:22:39

Xtend-rekord: soha nem lépett ennyi kkv a magyar tőzsdére egy év alatt

A BÉT Xtend piacára lépett, összesen 22 társaság közül 12 tavaly jutott el a tőzsdei bevezetésig, ami a Navigator Investments menedzsmentje szerint nemcsak a kkv-k tőzsde iránti növekvő érdeklődését mutatja jól, de nemzetgazdasági szinten is meghatározó, ha egy ország kkv-szektora is részesül azokból az előnyökből, amit a tőkepiaci jelenlét, a nyilvános működési forma jelent. A BÉT Legek mai díjátadóján a társaság kapta ?Az év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon? díjat, aminek apropóján Jutasi Zoltánt az igazgatóság elnökét, és Pallag Róbert befektetési és üzletfejlesztési igazgatót kérdez...
2023-02-23 16:08:03

Xiaomi 13 Pro: kameraforradalom nélküli csúcstelefon

A Xiaomit ma már nem nagyon kell bemutatni senkinek: a gyártó a jól összerakott és korrekt áron kínált okostelefonjaival szerzett magának hírnevet, majd a hűséges vásárlóbázis kiépítése után elkezdtek a csúcskategória felé kacsintgatni. A Huawei nyugati pozíciójának szinte teljes bedöntése jót tett a vállalatnak (hazánkba is a legjobb pillanatban érkeztek meg hivatalosan), a Xiaomi készülékek szépen kitöltötték az amerikaiak által elgáncsolt konkurens nyomában maradt űrt, amit a cég nemrég megfejelt azzal, hogy még a Leicát is elhappolta a riválisától. Ugyan a híres kameragyártó és a Xiaomi el...
2023-04-07 21:08:45

Xabi Alonso döntött, kiderült ki lehet Jürgen Klopp utódja

Kezdettől fogva a klub korábbi spanyol sztárjátékosát tartották a legesélyesebbnek az edzői posztra.
2024-03-29 08:08:09

Xabi Alonso csapata verhetetlen, most a Benfica 59 éves csúcsát állította be a Leverkusen

A gyógyszergyári csapat most az Eintracht Frankfurtot ütötte ki, és már 48 meccs óta veretlen.
2024-05-05 20:07:46

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-20 16:36:23

2020-06-20 16:41:42

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:42

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-20 16:41:42

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-20 16:41:42

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-20 16:41:42

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-20 16:41:43

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:43

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-20 16:41:43

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:43

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-20 16:41:44

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:44

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-20 16:41:44

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-20 16:41:44

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:44

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:45

Akciós Energiaspirál csomag

Rendeljen Energiaspirált regisztráció nélkül webáruházunkban! 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnes...
2020-06-20 16:41:45

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet ...
2020-06-20 16:41:45

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

A hirdetés szövege: 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás el&...
2020-06-20 16:41:45

Kiadó apartmanok Zalakaroson

A JANKÓ APARTMANHÁZ a zalakarosi fürdőtől ~800 m-re működik egész évben.ABC 350 m.-re, cukrászda 150 m.-re, a legközelebbi étterem 200 m.-re van. Az apartmanokhoz egyéni konyha-fürdõ-Wc és erkély vagy terasz tartozik kertibútorokkal. Az udvarban ingyenes zárt parkoló van,a szállás egész területén és a szobákban ingyenes a Wi-fi, SZÉPKÁRTYÁT ELFOGADUNK ! Az udvarban fedett kertipavilon szolgálja vendégeink további kényelmét,asztalokkal,padokkal,székekkel és hintaággyal. Elérhetőség: Jankó Tamásné,8749 Zalakaros,Hegyalja utca 14 Telefon: +36 93 340581; Mobil: +36 30 2173272 E-mail: ...

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   Leverkusen   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ab az elvalt szulok gyerekeit nem lehet megfosztani a masik szulovel kozos unneplestol   •   a kozpontositas mellekhatasakent hetek ota rohad az utcan a budaorsi zoldhulladek 2   •   februar kozepeig meghosszabbitjak a zarlatot nemetorszagban   •   elektrodat ultettek a saskakba kiszagoltak a rakos sejteket   •   eros vajna timi dobott egy mellszelfit szombat estere 2   •   vege az ingyenes parkolasnak es ez jol lathato az elotte utana fotokon 2   •   elkezdik a metrosok oltasat mert ha meg ketten kidolnek leall a 2 es vonal   •   nyertes zsuzsat kipecezte maganak szorcsik viki es smaltig dalma ugy viselkedtek velem mintha a csicskajuk lennek   •   szlavik janos az nem eleg ha valaki a halalos agyan megbanja hogy nem vette fel az oltast   •   ryan reynolds just watched green lantern for the first time and had some thoughts   •   mindentudo mobilos rendszert keresel x   •   nehany oraval a kinevezese utan lemondott svedorszag elso miniszterelnoknoje   •   rosszullethez vezetett a nofalosag verebes istvan eleteben   •   a pokol fele halad a vilag a felelem szornyu donteseket valt ki   •   breaking osszesen 74 targyalas es 161 tanu kihallgatasa utan itelet szuletett broker marcsi ugyeben   •   botka laszlo dontott ujra indul a szegedi polgarmesteri posztert 2   •   12 eves lanyaval egyutt lopott egy anya a tatabanyai aruhazban video 3   •   kezdodik a tanev tovabbra is hozzak az otosoket a reszvenypiac streberei   •   durrant a pezsgo a blikk nyerteseinel erre koltik a fonyeremenyt az ujdonsult milliomosok video   •   mesterseges intelligenciaval irhatta egy ugyved a beszedet a vedenc szerint ezert veszitett   •   coupang harvard dropout rockets into mega billionaires club   •   egy egyiptomi korhazban mar robot vegzi a koronavirus teszteleseket   •   autok es bevasarlokocsik langolnak egy budapesti bevasarlokozpontban   •   quaestor botrany uj biro targyalja tarsoly csaba ugyet   •   egy bufe elott kinalt kabitoszert az utcan egy kanallal adagolta ki az anyagokat   •   elszabadult a pokol novak katalin videoja alatt mindenki elment szabira aki oltva van   •   leklonozta a baratnojet a mesterseges intelligencia segitsegevel egy ferfi   •   ennel cukibb ma nem lesz voros vari szuletett nyiregyhazan 2   •   ime a hatos lotto nyeroszamai 10   •   ukraine peace deal kyiv rules out ceding land to russia   •   variants have likely replaced original virus in much of canada 2   •   eu csucs a lengyel enyhules hozza el a magyar penzbefagyasztast   •   a jofele kolbaszbol sohasem eleg   •   vannak meg csodak egy forradalmi agyimplantatumnak koszonhetoen ujra tud kommunikalni a teljes benulasban szenvedo apa 2   •   palyara allt a magyar kismuhold az elektroszmogot merik vele   •   kegyelmet kaptak a katalan fuggetlensegi vezetok elhagyhattak a bortont 2   •   dagad a botrany pecsen a polgarmestert mar a sajat egyesulete is kizarna 2   •   visszatert a parlamentbe a kdnp s kepviselo aki ot hetig volt lelegeztetogepen   •   mi lesz igy a 13 milliardos beruhazassal hazi orizetbe zartak a debrecenben gyarat epito semcorp alapitoit kinaban   •   negy haz lakoit kellett kimenekiteni szakolyon   •   concerned klopp expected liverpool to win more games   •   sajat fejlesztesu ic kocsikkal bovul a mav flottaja   •   igy termesztette a kendert az erkelyen egy salgotarjani ferfi foto   •   mikulas csomagokat lopott egy amator tiszananai betoro   •   horvatorszag meg ket hettel meghosszabbitotta a jarvanyugyi intezkedeseket 3   •   ujabb magyar szinhazban tortent sulyos baleset eloadas kozben 2   •   harom evet kapott a hevizi lottozot maszkban kirablo eladosodott munkas   •   borbas marcsi elarulta miert dontotte el kislanykent hogy soha nem lesz kertje   •   eltorolne a jelszavak hasznalatat 2021 ben a microsoft   •   fact check biden makes false claims about covid 19 auto prices and other subjects at cnn town hall