Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

A modell sokáig hallgatott, nemrég interjúban beszélt a szakításuk okairól.
2024-05-06 19:09:10

A Barátok közt, a Mi kis falunk és a Szomszédok színésznője, Závodszky Noémi mindig is érezte, hogy kislánya lesz, azt azonban nem sejtette, hogy ez a vágya csak 51 éves korában válik valóra. Noémi szerint ma már minden úgy van jól, ahogyan alakult, noha sokáig úgy gondolta, hogy ő hozza majd a világra a kislányát.
2024-05-05 22:06:17

2024-05-05 22:05:56

Kiderült, hová tűnt a Megasztár énekesnője

Tizennégy éve szerepelt a tehetségkutatóban.
2024-05-05 15:08:30

Az év gólját rúgta a kieső csapat... szurkolója - videó

Az borítékolható volt, hogy botrányos lesz a Birmingham City idényének zárása, de arra kevesen számítottak, ami végül történt.
2024-05-05 15:08:08

Orthodox Russians mark Easter with night-time service in Moscow cathedral

Post Content
2024-05-05 02:06:39

Nem ritka, hogy egy ismert ember kiáll egy politikus mellett. Így tett most a Star Wars- napon Mark Hamill is, aki a demokrácia védelmezőjének nevezte Joe Bident és egy közös fotót is posztolt az újrainduló elnökkel.
2024-05-04 21:06:06

2024-05-04 21:05:57

Mark Hamill ellátogatott a Fehér Házba

Találkozott Joe Bidennel is a Luke Skywalkert megformáló színész.
2024-05-04 20:09:44

Mark Hamill ellátogatott a Fehér Házba

Találkozott Joe Bidennel is a Luke Skywalkert megformáló színész.
2024-05-04 20:06:54

Újra bevetették a diszkontok csodafegyverét: nincs mese, durván tarolnak vele Magyarországon

Nemcsak a diszkontláncoknál, a klasszikus hiper- és szupermarketekben is egyre nagyobb teret hódítanak a sajátmárkás termékek. A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Cikkünk végén töltsd ki a kérdőívünket. Köszönjük!
2024-05-03 15:07:05

Patai Anna a kamerák előtt árulta el a születendő gyermeke nemét: azt is elmondta, milyen gyönyörű nevet választottak férjével a kicsinek - videó

Patai Annáról márciusban derült ki, hogy babát vár. A fiatal énekesnő mindössze 10 éves volt, amikor a Megasztárban megcsillogtatta a tehetségét, mára azonban már felnőtt nő, megházasodott, és hamarosan anyuka lesz, most pedig azt is elárulta, mi lesz a neve a születendő kicsinek.
2024-05-02 14:06:29

2024-05-02 14:06:11

Ezzel a trükkel lesz újra tiszta az ételhordó doboz - videó

Ezzel a trükkel valóban eltűnnek a sárga foltok az edényekről!
2024-05-01 17:09:10

Ezt a nyarat még sokáig emlegetni fogjuk a meteorológusok szerint

Szakemberekkel néztük meg, hogy túl vagyunk-e a téliesen hideg áprilisi tavaszon, és milyen lesz a május.
2024-04-30 19:09:24

Ezt a nyarat még sokáig emlegetni fogjuk a meteorológusok szerint

Szakemberekkel néztük meg, hogy túl vagyunk-e a téliesen hideg áprilisi tavaszon, és milyen lesz a május.
2024-04-30 19:07:37

Így készül a legfinomabb burgonyás pogácsa - videó

Mutatjuk, hogyan lesz tökéletes a burgonyás pogácsánk.
2024-04-30 09:13:27

Ilyen lesz a megújult valóságshow Gáspár Győzőről - videó

A TV2 14 év után hozza vissza a népszerű realityt.
2024-04-30 09:12:05

Xiaomi 11T Pro teszt: elképesztő gyorstöltés, de milyen áron?

A Xiaomi nyár végén jelentette be, hogy nyugdíjba küldi a Mi márkát, és ennek megfelelően a cég őszre időzített legújabb csúcstelefonjai már szimplán csak 11T és 11T Pro néven kerültek piacra. Dizájnban az új készülékek nem hoznak nagy változást a korábbi Mi 11 telefonokhoz képest, de az általam tesztelt, komolyabb Pro modell esetében azért akadnak ütős változások a burkolat alatt. Azzal viszont már az elején érdemes tisztában lenni, hogy a gyártó ezúttal nemcsak adott, de el is vett, vélhetőleg azért, hogy bőven 300 ezer forint alatt maradhasson a készülék ára. Varga Jennifer / 24.huXiaomi 1...
2021-10-08 19:06:18

X-Faktor: Csobot Adél azt ígéri, a rossz produkciók után is kedves lesz

Október kilencedikén indul az X-Faktor jubileumi évada, ennek apropóján ellátogattunk a műsor felvételére, valamint feltettünk pár kérdést a mentoroknak a közös munkáról, így például arról, hogy Dallos Bogi kiválása után miként találják meg a közös hangot a most debütáló Csobot Adéllal. The post X-Faktor: Csobot Adél azt ígéri, a rossz produkciók után is kedves lesz first appeared on 24.hu.
2021-10-09 17:06:08

Xavi lesz a Barcelona vezetőedzője

A katalán klub hároméves szerződést ír alá korábbi középpályásával.
2021-11-03 22:08:25

Xavi lesz a Barcelona vezetőedzője

A katalán klub hároméves szerződést ír alá korábbi középpályásával.
2021-11-03 22:08:27

X-Faktor: nyilvánosságra hozták a válogató legkínosabb produkcióját, de bár ne tették volna ? videó

Egy, az X-Faktorból kimaradt jelent látott most napvilágot, de elnézve, talán jobb lett volna, ha soha nem kerül a nyilvánosságra.
2021-11-05 17:05:57

2021-11-05 17:06:06

X-Faktor 2021: Fontos dolgot kért Gáspár Laci Puskás-Dallos Petitől - videó

Az X-Faktor ma esti adásában kiderül, hogy a mentorok kiket visznek tovább a mentorházba. Addig is néhány exkluzív jelenetből fény derül pár titokra, például arra, hogy miért is lesz más ez az évad ByeAlexnek és Puskás-Dallos Petinek egyaránt.
2021-11-07 16:07:37

2021-11-07 16:07:38

Xi Jinping is rewriting history. But it's the future he wants to leave his mark on

As Chinese leader Xi Jinping looks set to seek a third term in power, he is seemingly preoccupied with the past, not the future.
2021-11-08 09:08:30

X-Faktor: Puskás-Dallos Peti és Gáspár Laci sem bírta könnyek nélkül az egyik produkciót

Már alakulnak a csapatok az X-Faktor műsorában. A legutóbbi adásban a mentorok feladata volt, hogy eldöntsék, kiket szeretnének viszont látni a továbbiakban, így a versenyzőket le kellett ültetniük egy székre. Azok, akik a műsor végén is a székben maradtak, továbbjutottak. A mentorok közül azonban Gáspár Laci és Puskás-Dallos Peti is elérzékenyült, méghozzá elég hamar, amint meghallották az egyik fellépő, Farkas Laura produkcióját. Puskás úgy fogalmazott, nagyon keresi azokat az előadókat, akik át tudnak adni valamilyen üzenetet a zenéjükkel, ezt pedig Farkasnál abszolút érezte. Ez az, amikor...
2021-11-08 17:08:38

X-Faktor: Puskás Peti bevitt minket az öltözőkbe az első élő show előtt ? videó

A mentor mindent megmutat a kíváncsi rajongóknak.
2021-11-20 21:06:41

X-Faktor: Puskás Peti bevitt minket az öltözőkbe az első élő show előtt ? videó

A mentor mindent megmutat a kíváncsi rajongóknak.
2021-11-20 21:06:42

X-Faktor Kamilla: Azt hittem, hogy el fogok szállni magamtól, de csak még jobb lettem

Szombat este eldől, hogy ki nyeri az X-Faktor 10. jubileumi évadát. Alee, Paulina és Kamilla már gőzerővel készülnek a fináléra, ahol saját mentoraikkal is duettezni fognak. A gyakorlás mellett azonban összegezték tehetségkutatós élményeiket is a Fókusznak. Puskás Peti mentoráltja például elárulta, hogy eleinte tartott attól, hogy beképzelt lesz az ismertség miatt. Kapcsolódó X-Faktor: Ferenczi Kamilla és Tóth Vera duettje után mindenki állva tapsolt a stúdióban Katona Klári egyik nagy slágerét vitték a zsűri elé. Amikor elindultam, eljátszadoztam azzal a gondolattal, hog...
2021-12-17 21:07:09

X-Faktor: így rappelt a győztes Alee a műsor válogatóján

A szombati X-Faktor idei szériáját a tizenhat éves Alee nyerte meg, akit ByeAlex mentorált. A többi mentor, azaz Csobot Adél, Gáspár Laci és Puskás Peti szerint a rapper az évad arca volt, aki négy produkciója közül az egyik során még ByeAlexszel is előadott egy számot. Kapcsolódó Alee: Azon vagyok, hogy elhiszem magamról, hogy jó vagyok A rapper nyerte az X-Faktor idei évadát. A műsort után az RTL Klub interjújában elmondta, hogy egyáltalán nem vette komolyan a jelentkezését, a válogatóra is egy óra alvás után érkezett. Ennek örömére előkerestük Alee, vagyis Balázs Alex ...
2021-12-19 11:06:25

Xuzhou mother: Video of chained woman in hut outrages China internet

The viral video has prompted demands the authorities intervene to help the mother of eight.
2022-01-31 13:07:01

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 21:25:11

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 22:12:07

Xi Jinping to visit Hong Kong in first trip outside mainland China since pandemic began

Chinese President Xi Jinping will visit Hong Kong next week to mark the 25th anniversary of the city's handover to China, state media reported on Saturday -- the leader's first trip out of the mainland since the pandemic began.
2022-06-25 05:06:12

X-Faktor: Herceg Erika a Puskás Petivel való vitája után elhagyja a stúdiót a következő adásban

A héten folytatódik az X-Faktor válogatója, a következő adás előzeteséből pedig arra lehet következtetni, hogy a nézők egy kisebb balhé szemtanúi lehetnek majd szombaton. A műsor beharangozójából annyi derül ki, hogy Herceg Erika hiába nógatja Puskás-Dallos Petit, mentortársa nem hajlandó felállni és táncolni vele. Tök unalmas veletek, esküszöm ? mondja később a zsűri egyetlen női tagja, majd Puskással a következő, valószínűleg az ajánló rövidsége miatt megvágott párbeszéd zajlik le köztük: ? Erika, miért vagy megsértődve attól, hogy én nem állok fel táncolni? ? Nem azért sértődtem meg, hogy n...
2022-09-05 13:11:59

X-Faktor: ?Szégyen vagy, Peti!? ? Puskás Petinek beszóltak a közönség soraiból

Sorban érkeztek az X-Faktor versenyzői a székes feladathoz, Puskás Peti pedig rendre más véleményen volt, mint mentortársai azt illetően, hogy ki folytathassa a versenyt. Vitára mégsem ők, hanem egy a közönség soraiban ülő nő kelt vele. ? Szégyen vagy, Peti! Szégyen. ? Ez egy verseny, ahova jelentkeztek? ? Igen, és valaki valamit érdemel. És az öcsém megérdemelte volna, hogy ott legyen. ? Igen, és le is ültettem, megdicsértem, de nem hiszek benne. Én ülök mentorként itt, én döntök, és én vállalom a felelősséget a döntéseimért. ? Hát, már vállalhatod is. Komolyan, ezt vállalhatod is. ? Vállalom...
2022-10-09 12:10:18

X-Faktor ? Puskás Peti kiakadt: nem jut eszébe az embereknek, hogy ezek tizenéves gyerekek? ? videó

Puskás Peti kiakadt a kommentelőkre, mart azok szerinte nem veszik figyelembe, hogy az általuk szidott versenyzők csak tizenévesek.
2022-11-07 23:05:59

2022-11-07 23:06:37

X-Faktor ? Gáspár Laci: ?Annyira nem szerettem az életemet, hogy hétvégén nem akartam felkelni az ágyból? ? videó

Gáspár Laci szinte a semmiből jött, mára pedig ő Magyarország egyik legsikeresebb előadója. Az X-Faktor mentoraként igyekszik a legjobbat kihozni az énekesekből, és átadni nekik mindazt, amit eddig tanult a szakmáról.
2022-11-10 21:05:55

2022-11-10 21:06:03

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Xabi Alonso megtartása után újabb szenzációs hírt jelentett be a Leverkusen

A baszk edző a napokban jelentette be, hogy nem lesz sem a Liverpool, sem a Bayern München edzője.
2024-03-31 16:10:13

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-20 16:41:47

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 70 592-7584.

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:01:12

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 70 592-7584.
2020-06-23 22:01:13

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:14:23

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:14:27

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 70 592-7584.
2020-06-23 22:14:28

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:14:40

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:15:38

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 70 592-7584.
2020-06-23 22:15:39

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   németállás   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   durvan osszebalhezott lakatos mark es kembe sorel attol meg nem lesz valaki stylist hogy sokaig harsanyan kiabalja video   •   tudtak hogy felujitasra szorulo hazat vesznek de arra azert nem szamitottak amit a falakban talaltak   •   megtalaltak a fold eddigi legnagyobb vilagito gerinceset   •   belecsapodott egy autos a kozutkezelo jarmuvebe az m0 son   •   szokatlan felmentes jelent meg a kazahsztani nagykovet hazahivasarol   •   bodi csabi mindig a jo oldalat lattam berki krisztiannak   •   egy evtizeddel korabbi szintre vetette vissza az orosz olajtermelest a jarvany 2   •   tina alaposan beszolt emilionak csak nem gondolod hogy a te mocskos pofadra teszem fel a draga maszkomat 2   •   egyutt enekel kiraly linda pely barna es curtis video 4   •   here are the 20 specific fox broadcasts and tweets dominion says were defamatory   •   see total solar eclipse over antarctica   •   archer artillery systems already in ukraine swedish defense minister says   •   familys barn helps achieve softball ambitions   •   szabo zsofi es shane tusup a musorvezeto exei soraba nagyon illeszkedik az edzo mutatjuk kiknek a nyomdokaiba lephet 2   •   gyoztek ezert a mercedes nem biralja bottast hamilton feltartasaert   •   pence says hes had enough of biden as he looks to escape trumps shadow in iowa   •   tobb ut ujulhat meg a tavalyinal 2   •   a szakitas utani uj eleterol beszelt stana alexandra   •   senegal protests teenager killed in clashes after ousmane sonkos arrest 2   •   ervenyes es eredmenyes lehet a szekely peticio alairasgyujtese   •   villam csapott egy hazba balatonfureden videon a remiszto pillanat   •   wunderlich jozsef mar nem jatszhat a vigszinhazban 5   •   kemeny feltetellel mondana le a szlovak kormanyfo   •   tobb mint ket het utan eros antonia visszatert az rtl hiradojaba   •   nagyon feszult a helyzet izrael es a hamasz kozott   •   eu s szovivo nem indokolt felfuggeszteni az astrazeneca vakcina alkalmazasat   •   beujit az apple ezzel a 10 ujdonsaggal erkezhet majd az ios 18 2   •   brutalis elteresek a bankszamlak kozott van aki 16 szor tobbet fizet   •   az uj hisense lezerteve valojaban egy projektor   •   covid vatican says coronavirus vaccines morally acceptable   •   sergio ramos akar tavozhat is a real madridtol   •   sajat elettarsatol es mas ismeroseitol csalt ki tobb mint szazmilliot egy ferfi   •   a piroson hajtott at gyerekkel a biciklin egy kerekparos majd meg neki allt feljebb video 3   •   megujul a budai bevasarlokozpont   •   allami tamogatas kerheto a mobiltelefonok cserejere bovult a program ime a reszletek 2   •   nem stimmel a matek vegre tudni kellene mennyi tanar hianyzik az oktatasbol 3   •   eloszor jart magyarorszagon a grammy dijas zenekar szakado esoben is fergeteges koncertet adtak   •   ujra pcr tesztet kernek nagy britanniaban a beutazo kulfoldiektol   •   karacsonynak kellene megoldani a hajlektalankorhaz ugyet   •   womens world cup 2023 fifa president gianni infantino on battle for equality   •   a fifa naponta ellenorzi hogyan keszul a noi vb re az egyetlen magyar jatekvezeto   •   meghalt a kislany aki eletveszelyesen megserult a vasarnapi raliversenyen 2   •   egy 13 eves kislanyt megszurtak megegettek es orakig kinoztak a baratai   •   megnyugodhatunk a teletubbies figurak is megkaptak a virus elleni oltast   •   ime a hatos lotto nyeroszamai 9   •   dontetlenrol folytatodik a belgak ellen a billie jean king kupa   •   veszjoslo uzenet erkezett pekingbol nem lehetunk nyugodtak   •   a borturizmust tamogato kampanyt indit a magyar turisztikai ugynokseg   •   megtalaltak leonardo da vinci elo rokonait 2   •   lassan hozzaszokhatunk ha ciklonnal vagy tornadoval talalkozunk