Harmadik menet: Erdei Zsolt is megszólalt Molnár Áron és Hajdú Péter nemzetközi Sztárbox-balhéjáról

Nem csitulnak a kedélyek a Sztárbox győzteseire váró nemzetközi verseny körül.
2024-05-09 10:13:27

Visszakozik a Fidesz a gyónási módosítóból, de ezzel valójában semmi nem változik

Az egyházi személyek felelősség alól felmentésének tűnhet Dunai Mónika fideszes képviselő módosító javaslata, mely szerint egy papnak nem kötelessége jelenteni, ha gyónás közben jut olyan információhoz, hogy egy gyermek veszélyben volt, van. A Fidesz most azt mondja, ezt a részt nem fogja megszavazni. Ezzel azonban nem fog változni semmi, mert a jelenlegi törvény szerint is kívül esik a jelzőrendszeren a gyóntató pap. Közben egyébként a Dunai-javaslat többi része valóban szigorítás. Galicza Dorina írása.
2024-05-08 11:14:00

2024-05-08 11:13:39

Sexual assault play being used to train NI judges

Jodie Comer starred in the award winning play about sexual assault and the legal system.
2024-05-08 03:06:54

Ha a repülőtér mesélni tudna: 10 érdekesség a 74 éves Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről

1950-ben ezen a napon, azaz május 7-én nyitotta meg kapuit a mai Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, akkor még Ferihegyi Repülőtér néven. Összegyűjtöttünk tíz érdekességet a légikikötővel kapcsolatban.
2024-05-07 22:06:53

Soha nem díjazta a szakma Curtist, pedig egy ideig ez fontos lett volna a rappernek. Széki Attila a Manna Fm Valódi Nők című műsorában Balázs Andrea, Pálfi Éva és Argyelán Krisztina vendégeként mesélt erről. A rapper azt is elárulta, hogy úgy tervezi: 50 éves korában visszavesz a tempóból és mentorként folytatja csak tovább.
2024-05-07 12:06:20

2024-05-07 12:05:59

Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság

Az országos nemzetiségi listákat május 7-én 16 óráig lehet bejelenteni.
2024-05-07 07:07:30

Figyelje a telefonját, ha androidos: a csalók miatt bevezetnek egy új jelölést

Új jelölés érkezik a Play Áruházba. Az androidos alkalmazásboltban a Google címkékkel fogja ellátni az állami, kormányzat által finanszírozott vagy működtetett appokat.
2024-05-06 19:10:13

2024-05-06 19:10:10

Baj van a határátkelőhelyeken és a repülőtéren

Informatikai probléma miatt hosszabb várakozási idővel kell számolni több határszakaszon és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is hétfő délután - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján.
2024-05-06 17:08:48

Huszonhárom irodaházától válik meg az Európai Bizottság

Hatalmas ingatlantranzakció történt Brüsszelben, melynek során az Európai Bizottság 23 irodaházat értékesített egy közel 900 millió eurós tranzakció keretében. A nem mindennapi üzlet az európai negyed revitalizálását és a fővárosba való jobb beillesztését célzó belga állami projekt része - írja a Szabadeurópa.hu.
2024-05-06 14:09:43

Magyar Péter tiszta vizet öntött a pohárba: itt vannak a Tisza Párt budapesti jelöltjei

Magyar Péter fontos bejelentést tett a közösségi oldalán, ugyanis megosztotta a Tisza Párt budapesti jelöltjeinek névsorát.
2024-05-03 21:06:29

2024-05-03 21:06:02

Az Uber után újabb ismert márka jelenik meg a budapesti taxispiacon

Pár héten belül megérkezhet a budapesti taxispiacra a közúti személyszállításban globálisan is meghatározó Gett, együttműködésben a Taxim társasággal.
2024-05-02 10:05:46

Androidos telefonja van? Azon is bekapcsolhatják a Play Áruház nagyszerű új funkcióját

Egyről a kettőre: immáron egyszerre két alkalmazást is le lehet tölteni párhuzamosan az Android alkalmazásáruházából.
2024-04-30 20:09:05

2024-04-30 20:08:48

Hivatalos eljárást indított az Európai Bizottság a Facebook és az Instagram ellen

A gyanú szerint a két platform mögött álló Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt.
2024-04-30 17:09:58

Eljárást indított az Európai Bizottság a Meta ellen

A Facebook és az Instagram sem tesz eleget a követelményeknek.
2024-04-30 16:09:30

Eljárást indított az Európai Bizottság a Meta ellen

A Facebook és az Instagram sem tesz eleget a követelményeknek.
2024-04-30 16:07:21

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/

Duguláselhárítás Budapest https://dugulaselharitas1.org

Duguláselhárítás Budapesten akár 1 órán belül, 14 napos garanciával! Duguláselhárítás telefonszám, 0-24 órás, NON-STOP ügyfélszolgálat: 06 20 293-4400 https://dugulaselharitas1.org Fix áras budapesti duguláselhárító. Womázás Budapesten, duguláselhárítás bontás nélkül, csatornatisztítás, lefolyótisztítás. WC, mosdó duguláselhárítás.
2020-06-20 16:41:46

Olcsó asztalos Budapest https://asztalosbudapest.org

Olcsó asztalos Budapest +36 70 243 9439. Budapesti asztalos, konyhabútor, gardrób, nappali bútor, dohányzóasztal, előszoba bútor, beépített szekrény. https://asztalosbudapest.org Beépített szekrény készítése Budapest területén és vonzáskörzetében. A beépített szekrények napjainkban nagy népszerűségnek örvendenek. Konyhabútor építés, beszerelés.
2020-06-20 16:41:46

Eredetiségvizsgálat Budapest https://eredetisegvizsgalat1.com

Eredetiségvizsgálat Budapest +36 70 290 0029 Eredetiségvizsgálat ára · Elérhetőségeink · Eredetiségvizsgálat meghatalmazás minta · Eredetiségvizsgáló állomás képek https://eredetisegvizsgalat1.com Eredetiségvizsgálat Budapesten, akár azonnal, hétvégén is budapesti eredetvizsga.
2020-06-20 16:41:47

Ceremóniamester Budapest http://jakusmate.hu

Jakus Máté budapesti ceremóniamester-műsorvezető weboldala, ceremóniamester árak, profi ceremóniamester a tökéletes esküvőhöz, esküvőszervezés +36 30 8399 794. http://jakusmate.hu Esküvőszervező, Esküvővezetés, ceremóniamester budapest, ceremóniamester árak, vőfély budapest, kétnyelvű esküvő.
2020-06-20 16:41:47

Pokerfood

Ebédeljen hulladék-mentesen! A Pokerfoodnál lehetősége van az ebédjét visszaváltható edénybe rendelni! Óvja Ön is a környezetét, és spóroljon 3%-ot az ebéd árából! A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Ebéd-házhozszállítás Szegeden, Kecskeméten, Sándorfalván, Hódmezővásárhelyen. Étkeztetés magánszemélyeknek, cégeknek, vállalatoknak, iskoláknak, óvodáknak. Link: https://www.pokerfood.hu Tel: +36205637...
2020-06-23 11:30:09

Pokerfood

Pokerfood.hu - Biztonságos ebéd házhozszállítás‎! Maradjon otthon, és rendeljen ebédet a Pokerfoodtól! Hiszünk abban, hogy a rendszeres étkezéssel teremtjük meg az egészséges élet alapjait. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egyrészt a minden nap melegen elfogyasztott ebéddel, másrészt pedig komplex egészségmegőrző programunkkal. A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Link: https://www.pokerfood...

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Jöjjön el budapesti rendelőnkbe és egy térítésmentes konzultáció keretében megtudhatja, hogy milyen fogszabályozó készülékre van szüksége. https://fogszabalyozascentrum.hu/

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-23 11:30:10

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:01:06

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:01:06

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:01:06

Duguláselhárítás Budapest https://dugulaselharitas1.org

Duguláselhárítás Budapesten akár 1 órán belül, 14 napos garanciával! Duguláselhárítás telefonszám, 0-24 órás, NON-STOP ügyfélszolgálat: 06 20 293-4400 https://dugulaselharitas1.org Fix áras budapesti duguláselhárító. Womázás Budapesten, duguláselhárítás bontás nélkül, csatornatisztítás, lefolyótisztítás. WC, mosdó duguláselhárítás.
2020-06-23 22:01:11

Olcsó asztalos Budapest https://asztalosbudapest.org

Olcsó asztalos Budapest +36 70 243 9439. Budapesti asztalos, konyhabútor, gardrób, nappali bútor, dohányzóasztal, előszoba bútor, beépített szekrény. https://asztalosbudapest.org Beépített szekrény készítése Budapest területén és vonzáskörzetében. A beépített szekrények napjainkban nagy népszerűségnek örvendenek. Konyhabútor építés, beszerelés.
2020-06-23 22:01:11

Eredetiségvizsgálat Budapest https://eredetisegvizsgalat1.com

Eredetiségvizsgálat Budapest +36 70 290 0029 Eredetiségvizsgálat ára · Elérhetőségeink · Eredetiségvizsgálat meghatalmazás minta · Eredetiségvizsgáló állomás képek https://eredetisegvizsgalat1.com Eredetiségvizsgálat Budapesten, akár azonnal, hétvégén is budapesti eredetvizsga.
2020-06-23 22:01:13

Ceremóniamester Budapest http://jakusmate.hu

Jakus Máté budapesti ceremóniamester-műsorvezető weboldala, ceremóniamester árak, profi ceremóniamester a tökéletes esküvőhöz, esküvőszervezés +36 30 8399 794. http://jakusmate.hu Esküvőszervező, Esküvővezetés, ceremóniamester budapest, ceremóniamester árak, vőfély budapest, kétnyelvű esküvő.
2020-06-23 22:01:13

Pokerfood

Ebédeljen hulladék-mentesen! A Pokerfoodnál lehetősége van az ebédjét visszaváltható edénybe rendelni! Óvja Ön is a környezetét, és spóroljon 3%-ot az ebéd árából! A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Ebéd-házhozszállítás Szegeden, Kecskeméten, Sándorfalván, Hódmezővásárhelyen. Étkeztetés magánszemélyeknek, cégeknek, vállalatoknak, iskoláknak, óvodáknak. Link: https://www.pokerfood.hu Tel: +36205637...
2020-06-23 22:14:23

Pokerfood

Pokerfood.hu - Biztonságos ebéd házhozszállítás‎! Maradjon otthon, és rendeljen ebédet a Pokerfoodtól! Hiszünk abban, hogy a rendszeres étkezéssel teremtjük meg az egészséges élet alapjait. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egyrészt a minden nap melegen elfogyasztott ebéddel, másrészt pedig komplex egészségmegőrző programunkkal. A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Link: https://www.pokerfood...
2020-06-23 22:14:23

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:14:23

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:14:23

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:14:23

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Jöjjön el budapesti rendelőnkbe és egy térítésmentes konzultáció keretében megtudhatja, hogy milyen fogszabályozó készülékre van szüksége. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:14:23

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Jöjjön el budapesti rendelőnkbe és egy térítésmentes konzultáció keretében megtudhatja, hogy milyen fogszabályozó készülékre van szüksége. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:14:23

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:14:23

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:14:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   mag   •   rozsa sandor   •   H   •   b   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   suhgfhgperapro   •   eb   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   aza   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   marabu feknyuz veto 2   •   why pigeons mean peril for satellite broadband   •   szarka gabor szerint a szinmuveszetisek evtizedes pusztulatot vedtek   •   ezert tunt fel rozsa sandor a szerbek elleni meccsen   •   kiderult hogyan valtozott a gazfelhasznalas magyarorszagon a futesi szezonban   •   okosora mentette meg az anyukat es babajat   •   husevo bakterium vegzett a bv s hadnaggyal roland kisfianak es ozvegyenek segitsegre van szuksege   •   szuletesi rendellenessegeket okoztak a veszelyes munkakorulmenyek tobb samsungnal dolgozo no gyermekeinel del koreaban 2   •   ez a rendszer bejelez meg mielott megtortenne a munkahelyi baleset video 2   •   fanak csapodott es szornyethalt egy sielo az alpokban   •   elbuvolo kornyezetben teljesitettuk a kektura egyik szakaszat kepek   •   a covid aldozatok es a fideszes nyereszkedok elszamoltatasa   •   csak iden 5500 milliard forintot kereshet a moderna a koronavirus vakcinaval   •   vincent van gecko colorful new lizard species named after the famous painter   •   isw dramai valtozasokat hoz oroszorszagban a penteki terrortamadas   •   megkeseriti a tolvajok eletet az autoipar uj fejlesztese   •   a hetvegen verseny lesz a fovarosban lesz aki fut es lesz aki duhong   •   szijjarto peter kozolte hany magyart erintett az irani tamadas 2   •   2010benaktivbírosokn   •   indian painter gets brain dead womans hands in rare bilateral hand transplant   •   iszom egy pohar bort es beajulok a teve elott 10 tevhit az alvaszavarrol   •   pokolgepekkel teli teherautot is talaltak a capitolium kozeleben   •   egy alvo medve is felpofozhat   •   megjott a magyar honvedseg elso brazil sugarhajtasu szallitogepe fotogaleria 3   •   kemeny het all az orszaggyules elott itt van mi mindenrol lesz szo a parlamentben jovoheten   •   aprohirdeto centrum   •   leicester overcome fulham to strengthen top four push   •   dunaba zuhant egy no budapesten 2   •   akadozik az olajpenz aramlasa oroszorszagba   •   most erkezett holttestet talaltak budapesten   •   mar tobb mint 400 millio kilometert tett meg a tienven 1 urszonda   •   panama papers trial begins with key defendant denying guilt   •   kigyulladt egy epulet vacon egy ember meghalt 3   •   itt a teljes napfogyatkozas ami allva hagyja a popkiralyno taylor swiftet is   •   peticio indult a kormanymedia kreko peter elleni uszitasa miatt 2   •   a kozossegi oldalan akadt ki azahriah megcsalt baratnoje   •   kamillak es arvacskak jelentik a menekuloutat a csaladon beluli eroszakbol lengyelorszagban   •   remiszto valosag a hazai ovodakban egeto a hiany a szakemberekbol   •   szeretne vesedonor lenni ezert a kivegzese elhalasztasat kerte egy texasi halalraitelt   •   azahriah nagy bejelentese osszel elhagyja az orszagot video   •   kirugta marco rossi egykori segitojet az mtk   •   nďż˝zni   •   tobb mint ezer termeket kinal specialis taplalkozasi igenyekre a spar 2   •   igy nez ki egy dronvideo amit tokeletesen megkomponaltak   •   megallapodtak vege a sztrajknak az operaban ma mar rendes eloadasok lesznek   •   geg   •   Fingers   •   project 17 i was told to clean my own school toilets   •   durva inflacio 30 szazalekkal araztak at a dk tanacsadoi szerzodeseit   •   kivegeztek harom rendorkutyat pecsen