Kijev szerint dróncsapást mértek egy 1500 kilométerre lévő orosz olajfinomítóra

A Gazprom baskírföldi finomítója az egyik legnagyobb Oroszországban.
2024-05-09 21:09:35

Kijev szerint dróncsapást mértek egy 1500 kilométerre lévő orosz olajfinomítóra

A Gazprom baskírföldi finomítója az egyik legnagyobb Oroszországban.
2024-05-09 21:09:25

Újabb kínai cégek kerültek tiltólistára

A Biden-adminisztráció 37 kínai szervezetet vett fel a kereskedelmi korlátozásokat tartalmazó listájára, mivel tevékenységük ellentétes az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel. A kormány ezzel nehezíti az amerikai beszállítók számára az érintett szervezetekkel való kereskedelmet.
2024-05-09 19:07:00

Rekordot döntött a magyar tőzsde

Emelkedést láttunk ma az európai részvénypiacokon, vagyis folytatódott az a pozitív trend, amit a hét első felében is láttunk, a vezető részvényindexek közül kiemelkedően teljesített a német DAX, amely történelmi csúcsot is döntött ma, de a hazai BUX index is új rekordot tudott beállítani annak ellenére, hogy elég volatilis volt a mai kereskedési nap.
2024-05-09 18:07:39

Kibertámadás lehetett a keddi, tömeges bombafenyegetés Szlovákiában

Több mint 1500 intézmény kapott bombafenyegést e-mailben kedden.
2024-05-08 21:10:18

Kibertámadás lehetett a keddi, tömeges bombafenyegetés Szlovákiában

Több mint 1500 intézmény kapott bombafenyegést e-mailben kedden.
2024-05-08 21:09:31

Kibertámadás volt Szlovákiában, tömeges bombafenyegetések érkeztek

Inkább "kibertámadás", mint valódi fenyegetés volt Szlovákiában az a kedden kezdődött incidens, amelyben több mint 1500 intézmény - főleg iskolák - bombafenyegetést tartalmazó e-mailt kaptak - közölte a szlovák országos rendőr-főkapitányság.
2024-05-08 20:06:41

Még több mint 1500 jelölt nyilvántartásba vételéről kell dönteniük a választási bizottságoknak. A jogszabály előírja, hogy azonos nevű jelöltek esetében nem lehet a jelölteket a ragadványnevükkel nyilvántartásba venni.
2024-05-08 15:07:19

2024-05-08 15:06:16

2024-05-08 15:05:53

Idén új szintre emelkedett a befektetési alapok és állampapírok csatája a lakosságnál: az első negyedévet egyértelműen az előbbiek nyerték, a befektetési alapok állománya több mint 900 milliárddal ugrott meg, miközben az állampapíroké csupán 170 milliárddal. Nem olyan rossz azonban az állampapírok helyzete, ahogy az elsőre tűnik, mutatjuk, miért.
2024-05-08 13:06:48

Együttműködésre lép a kínai NIO és a Széchenyi István Egyetem

Együttműködési szándéknyilatkozat aláírásáról egyezett meg a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai NIO európai vállalata és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt - derül a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.
2024-05-08 11:08:45

Több mint 16 millióan indultak meg, rekordot döntött a népszerű turistacélpont

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024-05-06 12:06:37

A Ferencváros kiütötte a Debrecent és gólrekordot döntött az NB I-ben

Gólrekordot döntött a fővárosi együttes a 12 csapatos NB I-ben.
2024-05-05 21:06:19

Elhunyt Simon István Széchenyi-díjas tudós

2024-05-05 15:07:16

Itt a lista, ezek az európai cégek tartoznak a világ egyik legelitebb klubjába

Tavaly szeptemberben a Novo Nordisk cég letaszította a trónról az LVMH francia luxusipari óriást, így a kontinens legértékesebb tőzsdén jegyzett cégévé vált. A súlycsökkentő gyógyszerekről népszerűvé váltó dán gyógyszeripari cég lendülete pedig továbbra is töretlen. Megnéztük, hogy melyek jelenleg a legértékesebb európai vállalatok, és azt is, hogy globális összevetésben hol helyezkednek el jelenleg ezek a cégek.
2024-05-04 13:06:48

Döntött a kormány: tovább marad a kedvezményes lakásáfa

Varga Mihály a Facebookon jelentette be, hogy a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát.
2024-05-04 09:07:19

Jelentős támogatást kapnak a távhőszolgáltatók

A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében. Az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik. A közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz juthatnak 2024-ben.
2024-05-03 20:06:58

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-20 16:41:46

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 11:30:09

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

Pianinoszállitás

2020-06-23 22:01:12

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:27

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:14:40

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:15:34

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:15:38

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:16:18

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:16:19

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:16:19

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   dontott a kormany a szechenyi kartyarol 1500 milliarddal tobb hitelhez juthatnak a cegek   •   a rendkivuli hohelyzet miatt egesz nap zarva tart a madridi nemzetkozi repuloter   •   varatlanul megjelent egy vilagsztar palacsik lillaek videojaban   •   on this day in history december 3 1992 the first text message is sent   •   nagy gabor kasszas jani   •   magyar sztarok akik a kozos munka soran szerettek egymasba   •   ez meg mi volt miert vette le hirtelen orban viktor a frissen kiposztolt videojat   •   ezek a vilag legboldogabb orszagai 2024 ben izrael az otodik magyarorszag ot helyet rontott   •   franciaorszag ujranyitja hatarait a nagy britanniabol erkezoknek ha van negativ tesztjuk 3   •   a bortonbol iranyitottak egy unokazos csalasra szakosodott bunszervezetet romaniaban   •   amint lehetett kitodultak az utcakra az olaszok 2   •   ez tenyleg a legrosszabb legigenytelenebb sajtos krumpli a vilagon   •   az egy dolog hogy az urben jatszodik a film de ott is fogjak forgatni 2   •   brad pitt says angelina jolie sought to inflict harm with vineyard sale   •   ismet van magyar alpolgarmestere nagybanyanak   •   idojaras akar ujabb fagy is johet itt vannak a reszletek 3   •   ujabb vii keruleti szorakozohely zar be 2   •   magyar csoda a jegen hatranybol forditva jutott vilagelitbe a noi valogatott   •   izraeli katonak serultek meg a libanoni hatarnal 2   •   india shock australia to reach hockey semi final   •   PS2;PS3;XBOX360;PS2;   •   melto emleket allitana az edesapjanak oszter alexandra oszter udvar nyilhat   •   a gps t kovette a dunaba hajto sofor azt hitte hogy lesz ott egy hid   •   piko andras jo ha a helyieknek fizetniuk kell a parkolasert 2   •   lehetosegek 15   •   bejott az elet mihalyfi lucanak a ferfi nezok nagy oromere a the voice online riporterekent is kiprobalhatja magat 2   •   belenez a fulebe egy uj app es 93 os pontossaggal megmondja ha baj van   •   nkorea warns us of very grave situation over biden speech   •   aggaszto kepzodmenyeket talaltak a bajkal to melyen   •   hogyan kerul akvarium origami daru vagy a nagypapa autoja egy lengyel szavazofulkebe   •   a varazslo 41 pontja sem volt eleg tovabb sullyed a dallas 2   •   rejtelyes betegsege miatt ujabb vizsgalatok varnak csonka andrasra   •   nem bir a kemeny marsi talajjal a nasa robotvakondja leallitjak 2   •   az operativ torzsben kezdte a napot orban viktor kepek   •   nagy laszlo a koronavirusos biro miatt elmaradt bl meccsrol eszszeru dontes volt   •   elfogadhatatlanul lassu europaban az oltasi sebesseg a who szerint   •   ha zuhanykabint szeretne nyuljon melyen a zsebebe   •   magyar kossunk rogan antallal egy alkut   •   on tudja ki volt madersprach karolyne   •   tuz utott ki egy budapesti vendeglatohely konyhajan 3   •   magyarorszag romaniaban lekerult a magas jarvanyugyi kockazatot jelento orszagok listajarol 2   •   now and then icelands vanishing glaciers   •   congo faces unprecedented crisis as violence displaces 250000 in the last month a un official says   •   a meret a lenyeg egyre nagyobb teveket akarunk otthonra   •   a gyermekei nelkul latogat angliaba meghan markle a rakbeteg iii karoly nem lathatja a ket unokajat 2   •   mellar tamas moge all be a jobbik pecsen   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 461   •   iran imposes symbolic sanctions on president trump 2   •   cementet talaltak egy ferfi sziveben   •   bombaveszely a capitoliumnal kiuritettek a kornyeket 2